Bár kérdéses volt, hogy a Los Angelesben napok óta tomboló tűzvész miatt Gudics Máté el tud-e majd utazni, immár biztossá vált, hogy pénteken indul a tengerentúlra.
Ismét elhalasztotta a Filmakadémia a 2025-ös Oscar-díj jelölések bejelentését, tekintettel a Los Angelesben tovább terjedő erdőtüzek okozta katasztrófára. Ezt egyben azt is jelenti, hogy a szavazást meghosszabbítják január 17-ig, péntekig. A jelenlegi tájékoztatás szerint így a jelölteteket január 23-án jelentik be virtuális módon, vagyis nem rende
9 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Alan Rickman. A színész 2016. január 14-én lelt örök nyugalomra, egy hónappal és egy héttel a 70. születésnapja előtt. 2015 augusztusában agyvérzésen esett át, ennek kezelése során pedig az orvosok hasnyálmirigyrákot állapítottak meg nála, ez pedig kevesebb, mint fél év alatt a halálához vezetett.
Sherwoodról és csodás erdejéről elsőként a legendás kalandhős, Robin Hood neve ugrik be. Az igazság kérlelhetetlen bajnoka, a szegények elszánt védelmezője rendre megleckéztette a nottinghami városbírót, elképesztően bánt az íjjal, vesszeje mindig célba talált. Napjainkban megint nyílvesszők suhognak a környéken. A Sherwood című angol krimisorozatb
Súlyos per elé néz a Disney: Buck Woodall animátor azt állítja, a Vaiana és a Vaiana 2 című filmekben több cselekménypontot az ő forgatókönyvéből másoltak. Ezzel szemben Ron Clements, a film rendezője azt mondja, a filmet semmilyen módon nem ihlette Woodall munkája. Az animátor legalább 10 milliárd dolláros kártérítést követel.
Nyitása óta több mint 300 ezren látogatták meg a Magyar Pénzmúzeumot, amely Európa leglátogatottabb pénzügyi tudásközpontja. Az intézmény tavaly több mint 300 különböző programot szervezett, és idén több újítással is készül.
Noah Wyle visszatért ahhoz a szerephez, amellyel befutott, azaz újra magára ölthette a fehér köpenyt, igaz, ezúttal más néven. A Vészhelyzet Pittsburgh-ben című sorozatban egy kiégett sürgősségi osztályvezetőt alakít, aki a Covid utáni világban próbálja életben tartani az osztályát. Bár az eredeti terv szerint a sorozat a 30 éve bemutatott Vészhely
A Bonn – Régi barátok, új ellenségek című hatrészes német történelmi filmsorozat rivális titkosszolgálatokról és sötét családi titkokról mesél a hidegháború idején.
Nyolcan vehetik át a Magyar Filmakadémia Aranyérmeit, amelyet a filmszakmai egyesület első alkalommal január 22-én, a magyar kultúra napján ad át Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Nyolc nő vádolja szexuális visszaéléssel Neil Gaimant. A New York Magazine cikke rántotta le a leplet a megdöbbentő részletekről, amelyek 2024 júliusában kezdtek napvilágot látni.
Megújult, és a legkorszerűbb kép- és hangtechnikával várja látogatóit a Hangdóm. Az újranyitás alkalmából a Magyar Zene Háza 360 fokos moziélményt nyújtó termében fesztivállal várják a látogatókat a félgömb alakú vászonra készített filmekkel.
Már nem kell sokat várni arra, hogy a mozivásznon láthassuk megelevenedni a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című könyv filmes adaptációját. A szívmelengető történetben a kiskamasz Nina küzd meg a tinik problémáival, sőt sokkal mélyebbre is ásunk. Nina, kisöccse és apja már 8 éve elvesztették a gyerekek édesanyját, ekkor vesszük fel a fonalat a
Az érdeklődők bejuthatnak olyan különleges helyekre és bepillantást nyerhetnek olyan hivatásokba, szakmákba és kulisszatitkokba, melyekbe más módon nem lenne lehetőségük.
Meghalt Christian Juttner, aki gyermekszínészként a hetvenes évek emlékezetes filmjeiben és sorozataiban tűnt fel. A 60 évesen elhunyt színész a Visszatérés a Boszorkány-hegyről című alkotás és számos tévés produkció révén vált ismertté, később pedig a szórakoztatóipartól távol, a saját vállalkozásaiban találta meg a hivatását. Egy saját üveggyárat
Dopeman azt állítja, hogy a legmagasabb körökből keresték meg, és nemzetközi szintű magyar rapprodukciót is létrehozna. Demeter Szilárd reméli, hogy a Bëlgával nem lesz konfliktusa a rappernek.
Indie rajzfilmhős, különutas antifrontember, aki egyszerű eszközökkel írt gyönyörű dalokat, amiket mindig elviccelt. Zenésztársai emlékeznek Hó Mártonra és karrierjének meghatározó állomásaira.
Molnár László több mint tíz év után távozott a Madách Színházból, ahol a Mamma Mia! egyik emlékezetes szereplőjeként volt. Itt ismerte meg párját, Ladinek Juditot is.
A Fiesta zenekar két tagja, Csordás Tibor és Knapik Tamás tizenhárom éven keresztül nem beszélt egymással. Az Afterben elmesélték a sértődés okát, és hogy miért koncerteznek újra.
Néhány nappal 79. születésnapja előtt elhunyt David Lynch amerikai filmrendező, a Kék bársony, az Elefántember, a Mulholland Drive és a Twin Peaks című kultsorozat rendezője.
Steven Spielberg szerint Lynch filmjei örökérvényűek, Nicolas Cage a rendező humorát emelte ki. Kyle MacLachlan szerint a rendezőt a kérdések, nem a válaszok érdekelték.