A CURTIS – A legismertebb senki című film a rapper drogproblémáit és mélypontjait is bemutatja. A rendező, Jimy J. Hollywood a hírek szerint már évek óta forgat az előadóval.
A nagyszínpadi búcsú után felhagy az arénakoncertezéssel Korda György és Balázs Klári. A 87 éves énekes házaspár jövő év december 19-én tartja az (Utol)Show Felszállás címet viselő koncertet. Korda György az InfoRádiónak adott interjúban elmondta: közel hetven éve van a pályán, de soha sem táncdalénekesként határozta meg magát, több okból sem.
Japán után Thaiföldön folytatódik a Jobb később, mint soha! csapatának kalandcunamija: a dzsungel szélén álló idilli hotel varázsát taxizó csirkék, mérges kígyók és rikoltozó madarak próbálják ellopni – kevés sikerrel. A reggeli jógaórán azonban mindenki elbukott a komolyságon: Scherer Péter máshogy emlékezett a lefelé néző kutyára, Csuja Imre pedi
A rapperek az új József Attilák? Jobb a magyar családoknak, hogy a Wellhello nincs ott a 100 legfontosabb magyar lemez között? Bemutattuk a Telex After új könyvét, amely több száz zenész és szakmabeli közreműködésével készült.
Egy év kihagyás után újra Cápaként tér vissza Moldován András, az RTL üzleti show-műsorának új évada pedig minden eddiginél nagyobb vállalkozói étvággyal indul. A 9. évad januártól tíz befektetővel dübörög.
A befektetők kártérítést követeltek, amiért szerintük az Adidas szándékosan titkolta, hogy a rapper beszámíthatatlan. A bíróság szerint ezzel számolnia kellett volna a befektetőknek.
Ádám Gergő Ügynökakták című novelláskötete számos elborult történettel mutatja meg Magyarország kifordult valóságát: magyar színekben versenyző delfinek, pápa-focicsapat, azonnal megsemmisítő zöld hab.
Cecilie Enger regényében egy agyvérzésen átesett hetvenes nő néz farkasszemet a múlttal, az öregedéssel, a nyelv elvesztésével és azzal az ürességgel, mely az egész életét meghatározta. Történetének utolsó szakaszába érve kíméletlen őszinteséggel készít számvetést, és leszámol az élethazugságaival is.
Paul Thomas Anderson Egyik csata a másik után című filmjének ítélte oda kedden Manhattanben a New York-i Filmkritikusok Köre (Nyfcc) a legjobb film díját.
Mindeközben egy ismerőse elmondta: a színész februárban kezdett hasfájásra panaszkodni, ám az első vizsgálatok után még nem derült ki, hogy komoly betegség áll a háttérben.
Az 55 éves színész rövid betegség után hunyt el. Özvegye, Lestár Ágnes közölte a nyilvános búcsúztató részleteit, ahová minden tisztelőt szeretettel várnak.
Amikor a csillagporból szárnyakat bont a Butterfly Nebula — az Ngc 6302 rejtélye Lenyűgöző kozmikus pillangó az égbolton Egy chilei távcső, a Gemini South Telescope segítségével a közelmúltban készített bámulatos felvétel jelent meg a kozmikus pillangóként ismert Ngc 6302 galaxistöredékről — a látvány különleges, monumentális és elgondolkodtató. A
A legjobb irodalmi illusztrációs alkotások, könyvekhez készült grafikák mutatkoznak be a december 12-én megnyíló 4. Budapesti Illusztrációs Fesztiválon, vagyis a Billufeszten.
Varga Imi bevallotta, hogy időnként túlizgulta az x-faktoros produkcióit, ezért most gőzerővel azon lesz, hogy leküzdje a lámpalázát. A pókoktól és kígyóktól rendkívül irtózik, és ha választhatna magának egy szuperképességet, a repülés mellett döntene, hogy mindig időben érkezzen, és biztosan nem késsen el sehonnan. Zeneileg nagy álma, hogy egyszer
Mikor az ember lakóhelyet vált, netalántán a vidéki szülővárosából a fővárosba kerül, konstans megfigyelővé válik. Máshogy beszélnek, te máshogy beszélsz. Rögtön lelepleződsz, ahogy megszólalsz. A bűn: nem ide tartozol. – Sitku Dorina 2flekken.
Gerard Donovan ír szerző kötetének főszereplője, Luke Roy tinédzser korától játszik az öngyilkosság gondolatával. Amikor azonban végre elszánná magát, előbb a köd, majd egy váratlan vészhelyzet akadályozza meg a végrehajtásban. Olvass bele a Halványan derengő holtak című regénybe!
A svéd állami televízió friss portréfilmjében a Nobel-díjas író azt mondja, a rendszerváltozás óta eljátszottuk a lehetőséget, hogy a hazánk élhető hely legyen.
Mi lenne, ha a Hogyan tudnék élni nélküledben Demjén Ferenc dalai helyett Kalotaszegen néptáncoltak volna? A magyar filmgyártás első és második számú embere összeállt egy skanzengiccsre, ami mintha egy ismeretterjesztő film lenne fél évszázaddal ezelőttről. Kritika a Magyar menyegzőről.
Milyen zenét szeretne a Nobel-díj átvételekor Krasznahorkai? Mit gondolt a Sátántangóról, amikor forgatókönyvet írt a regényből? Hogyan gondol Magyarországra? A svéd televízió félórás portréfilmjéből kiderül.
A Jobb később, mint soha! thaiföldi útjának egyik legviccesebb pillanata az volt, amikor Epres Attila egyszer csak akcióba lendült, és pillanatok alatt a bikinis lányok figyelmének középpontjába került. Társai, Frohner Fecó és Badár Sándor csak ámulva figyelték, ahogy a színészből igazi hódító válik.
"Egyelőre még bírom fizikálisan" – mondja a 65 éves Zacher Gábor, aki bár elérte a nyugdíjkorhatárt, továbbra is aktívan dolgozik. A Zacher 3.0 – Az én mentőszolgálatom könyve apropóján csapatmunkáról, függetlenségről, kívülmaradásról, elöregedő társadalomról és a kétpólusúvá vált országról beszélgettünk. Interjú.
Végig néztük mit nézhetünk majd karácsonykor a streaming szolgáltatók kínálatában. Most kimondottan a 2025-ös újdonságokra koncentráltunk. Itt nem lesz Reszkessetek betörők, vagy Karácsonyi vakáció.