A kilencvenes évek egyik súlyos magyarországi bűnügyét feldolgozó sorozat, Jason Segel abszurd alkotása és az eltörlés kultúrája körüli problémákat feszegető thriller a streamingajánlónkban.
Megrendelőm: /a gerincvelői kristálygombolyag, / az űrvérzés, /meg a tej. – Oó Klára az e heti Inspirációban névváltoztatásról, annak jelentőségéről, az anyaságról írt. Tóth Réka Ágnesnek adta tovább a képzőművészeti stafétát.
Varga Imi mögött hosszú út van: az X-Faktor válogatóján még csak remélte, hogy az élő showban is bizonyíthat. Majka mentoráltja a második helyet zsebelte be a Fináléban, és azt ígérte a támogatóinak, hogy új dalokra számíthatunk tőle a közeljövőben.
Belano az X-Faktor Fináléja után immáron a 2025-ös X-Faktor győzteseként adott interjút stábunknak, mentorával, Tóth Andival együtt. Szóba került az is, milyen reményekkel érkezett Belano a válogatóra, és Andi sem rejtette véka alá, mennyire inspirálta Belano, mennyit tanult tőle, és még azt sem tartja kizártnak, hogy a jövőben is lesznek közös dal
A Tonix Honix fiatal csapata a harmadik helyen zárta a 2025-ös X-Faktor Fináléját. A show után többek között arról is beszéltek, mennyire fog hiányozni nekik a mentoruk, Majka, és az énektanárnőjük, Molnár Márta, ugyanis mindkettőjüktől rengeteget tanultak. A fiúknak máris óriási terveik vannak a jövőre nézve, és ígérik, hogy nem fognak eltűnni.
Hogyan érkezett meg az irodalomba Krasznahorkai László, és az olvasók melyik könyvvel kezdjék, ha még nem olvastak tőle? Tavaly podcastben eredtünk az életmű nyomába, kérdésfeltevéseink pedig a Nobel-díj óta aktuálisabbak, mint valaha.
A fináléban nem volt látványos bevonulás Pápai Joci részéről, Tóth Andi arab hercegnőnek öltözött, Valkusz Milán pedig a magyar zenei színvonalra tett ismét kritikus megjegyzést. Végül kiderült, kit tartanak a nézők a legjobbnak az X-Faktor történetének talán legerősebb mezőnyéből.
Holle mama a vadul forgó vattacukorfelhő előtt bámészkodott, maga se vette észre, de a fejével kicsit körözött, mint akit elvarázsolt a cukor forgása. Pedig mamának igazán kifinomult gasztronómiai ízlése volt. Kapott is egy jókorát, és az óriás bolyhot majszolgatva lépdelt hazafelé. Néha még ugrott is egyet, hipp és hopp. Nahát, az ő korában ugránd
Az énekesnő elárulta, már a verseny legelején sztárt látott győztes versenyzőjében. Kiderült, hogy Belano inspirálta is őt, hiszen három év után most először írt dalt.
Két hónapja megismerte a világ Krasznahorkai László nevét. Hogyan méltatták a szerzőt itthon, és mit írtak róla külföldön? Ki hogyan gratulált neki? Összegyűjtöttük, mi minden történt a Nobel-díj kihirdetése óta.
Színház az egész világ – egy baba szemszögéből legalábbis biztosan. De akkor miért vigyük színházba? Mi az a babaszínház, és miben más, mint a többi "baba-mama program"? Egyéves kislányommal eredtünk a válasz nyomába. Személyes beszámoló három előadásról, ami a legkisebbeknek szól.
Majdnem száz ember 30 óra alatt – ennyien olvastak fel péntek reggeltől szombat délutánig három Krasznahorkai László-művet Bécsben. Az apropó az író irodalmi Nobel-díja. Ha mind a 30 órát nem is, de az első nap nagy részét végigücsörögtük a helyszínen, beszélgettünk a szervezőkkel és a résztvevőkkel is, és érdekes meglepetésekbe botlottunk.
A friss Nobel-díjas író magyarul olvasta fel szövegét, új angyalokról, az emberi méltóságról, lázadásról és Elon Muskról is beszélt a Svéd Akadémia ünnepi ülésén.
Volt már drogbáró, James Bond és Batman segítője, viadalozott az éhezőkkel, nemsokára pedig Benoit Blanc gyanúsítottja lesz. Egy sokszínű, sokhangú, sokrétű színész portréja.
Eredetileg a reményről akart beszélni, de inkább az újfajta angyalokról, az emberi méltóságról és a lázadásról értekezett – Krasznahorkai László Stockholmban elmondott Nobel-beszédét foglaljuk össze.
A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Akadémia ünnepi ülésén mondott ünnepi beszédet.
Az orosz független újságírás szisztematikus szétverése testközelből, minisorozat-hosszúságban. Ez a Nemkívánatos barátaim, amit egy különleges Telex Filmklub keretében meg lehet nézni Magyarországon, moziban.
Majdnem száz ember 30 óra alatt – ennyien olvastak fel péntek reggeltől szombat délutánig három Krasznahorkai László-művet Bécsben. Az apropó az író irodalmi Nobel-díja. Ha mind a 30 órát nem is, de az első nap nagy részét végigücsörögtük a helyszínen, beszélgettünk a szervezőkkel és a résztvevőkkel is, és érdekes meglepetésekbe botlottunk.
A friss Nobel-díjas író magyarul olvasta fel szövegét, új angyalokról, az emberi méltóságról, lázadásról és Elon Muskról is beszélt a Svéd Akadémia ünnepi ülésén.
Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje siker
Advent idején kortárs írók és költők olvassák fel történeteiket a Litera Facebook és Instagram oldalán, mindennap egy új szerző. Az első héten G. István László, Miklya Luzsányi Mónika, Hartay Csaba, Szűcs Anna Emília, Lackfi János, Czakó Zsófia és Agóts Mátyás olvasott fel nekünk, ezeket most egyben mutatjuk be.
Fabiny Tamás evangélikus püspök az InfoRádióban arról beszélt, hogy a hétfői előadáson két vendég is lesz: egy neves archeológus, akinek a Seuzo-kincsek a szakterülete, illetve egy református teológiaprofesszor. A szaktekintélyek az idén évfordulós niceai zsinat korát és teológiáját járják körbe, némi kitekintéssel az ebből a korból származó magyar
A "Mohács 500" programsorozat részeként 100 millió forintos keretösszegű pályázatot hirdettek kulturális, közösségi és oktatási projektek támogatására.
Dér Heni és Vavra Bence maradtak a végére, az eredményhirdetésnél már vágni lehetett a feszültséget a stúdióban. A győztes nem akarta elhinni, hogy ő nyert, arra készült, hogy csak gratulálni fog.
"Olyan, mint egy igazi lovag…csak szomorúbb" – mutatja be a főhőst a friss trailer. Ez az utolsó ízelítő a Trónok harca spin-off januári premierje előtt.
A lázadásról, az emberi méltóságról, az angyalokról és a reményről beszélt Krasznahorkai László vasárnap Stockholmban. Az irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett magyar író, aki szerdán veszi át elismerését, a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ünnepi ülésén magyarul mondott ünnepi beszédet.
Miközben Orbánék macskaadós Tisza-tervvel riogatják a választókat, komoly vita van arról, hogy valójában mekkora lehetne egy Fideszt leváltó párt anyagi mozgástere. Megnéztük, hogy mik azok a tételek a költségvetésben, amikre a Fidesz-kormány brutálisan sok pénzt áldoz, és amiknek a lefaragásával bőven lehetne spórolni klasszikus megszorítás nélkül
Krasznahorkai László elmondta a stockholmi beszédét. A Nobel-díjas író összességében bár nem akart, de beszélt a reményről, valamint az új angyalokról, a kifűthetetlen szobáról és az emberről, aki már nem hisz semmiben. Kiválogattunk részeket a beszédből.
Amikor azt mondtam, meg akarok halni, / nem erre gondoltam. / Igazából csak mondtam. / Elég sokszor két / átbujkált év alatt. / Oly könnyű így, / hogy nincs tovább. – A hét versét Sitku Dorina választotta.
Nagy Mihály különleges szavalással készült a Csillag Születik zsűrijének: ByeAlex egyik leghíresebb slágerét, a Kedvesem című dalt adta elő. A prózai köntösbe bújtatott dalszöveg hatására ByeAlex elmesélte, hogy a szám élete egyik legnehezebb időszakában született. Vallomásával megdöbbentette Molnár Áronékat.
Mióta Krasznahorkai László elnyerte az irodalmi Nobel-díjat, sok beszélgetésben előkerül a kérdés, hogy melyik könyvvel érdemes kezdeni az életművel való ismerkedést. 8 kötetet ajánlunk, amivel biztosan nem nyúlsz mellé.
A Sztárban Sztár All Stars döntőjében árulták el a nagy hírt, amit a csatorna hetek óta ígért. A sportreality 2026-ban kerül újra képernyőre a korábbi műsorvezetővel és az RTL-től visszatérő Gelencsér Tímeával.
Jane Fonda katasztrofális üzletnek nevezte a lépést, a moziüzemeltetők szerint ez a mozi végét jelentheti, a szakszervezetek leépítésektől tartanak, a politikusok trösztellenes lépésekkel fenyegetőznek. A Netflix a nézőknek annyit üzent: egyelőre minden marad a régiben.