2025. július 12. szombat

júl. 12
0:21
Már a dínók sem az igaziak – Arat a Jurassic World: Újjászületés (Blikk)
Már az első héten behozta a gyártási költségének kétszeresét a Jurassic World: Újjászületés. Egyébiránt ott folytatja, ahol a széria abbamaradt, a kritikusok és a rajongók fanyalgása mellett szinte biztos, hogy átlépi az egymilliárd dolláros bevételt. Mert a rossz dínófilm is üzlet. Drága, de igazi aranybánya. Tuti, hogy érkezik majd a folytatás.
júl. 12
0:21
Látványos fináléval búcsúzik a Sisi-sorozat – A 4. évad már az RTL+-on! (rtl.hu)
A Sisi című kosztümös sorozat negyedik, egyben utolsó évadában Erzsébet visszatér Bajorországba, ahol kiderül, hogy gyerekkori otthonát apja egy lóversenyen elveszítette. Visszavágót kér, és kihívja az ország legjobb zsokéját egy látványos lóversenyre a müncheni Oktoberfesten. Eközben legidősebb bátyjának, Lajos Vilmosnak döntenie kell polgári szár
júl. 12
0:21
Megpróbáltuk kideríteni, miért nyomhatta fel valaki Peppa malacot az NMHH-nál (Telex)
Azt a részt panaszolták be korhatárprobléma miatt, amiben a főszereplő, egy beszélő kismalac összeveszik a barátnőjével, egy beszélő báránnyal.
júl. 12
0:21
Géczi János: Ha tudok a világról valamit is, azt a dekollázsok révén tudom (Librarius)
Géczi János író és képzőművész Elemek című kiállítása nyílik július 18-án a szegedi Reök-palota első emeletén.
júl. 12
0:25
"Tüzelő ágyékod a kiesés szélére sodort minket" – párkapcsolati tanácsok, szexizmus és taplóság az Exek csatájában (Telex)
Az Exek csatája hetedik és nyolcadik részében kevesebb a sértődés, sőt, akár szerelmek is újra kivirágozhatnak.
júl. 12
0:29
Tengerész zombik a bányában! Fotóval! (Telex)
Rendhagyó operaelőadás a Margitbányai kőfejtőben. A különleges hangulatú játszóhelyen először vitték színre a Bolygó Hollandit. A premier véletlenül épp az idei, viharos Kékszalag előestéjén, szerdán volt.
júl. 12
0:33
Tom Morello kiadott egy új számot, amivel az Egyesült Államokban zajló deportálások ellen tiltakozik (Telex)
De kiállt a palesztinpártisága miatt ellentmondásos Kneecap zenekar mellett is.
júl. 12
0:51
Inspiráció: Kerber Balázs (Litera)
A peremen túli világ ismeretlen, végtelen, de egyúttal – kontrollálatlanságából és elgondolhatatlanságából fakadóan – képes felszabadítani a legtermékenyebb képzeletet, a formák és ötletek megunhatatlan játékát, mely nekem mindig a versírás egyik késztetője volt. –  Kerber Balázs a perem- és térélményről, a konstruált világ dinamizmusáról írt, Casp
júl. 12
6:39
A tudomány számára megmagyarázhatatlan eredmény a Torinói Lepel kutatásában (Infostart)
A Torinói Lepellel kapcsolatos legújabb kutatási eredményekről számolt be Pályi Gyula modenai professzor a Vatikáni Rádió műsorában.
júl. 12
7:30
Irvine Welsh: A dagadt picsa ma már nem oké, de talán túlságosan cenzúrázzuk magunkat (Könyves Magazin)
Irvine Welsh 30 évvel ezelőtt írta meg a Trainspottingot, amióta nagyot fordult a világ. A szerző szerint rossz irányba: egyre jobban cenzúrázzuk magunkat a nyelvben és az internet teljesen elbútít minket.
júl. 12
7:32
A tenger mellől egy kommunista országba utazunk Barnás Ferenc új regényében (Könyves Magazin)
Szeptemberben jelenik meg Barnás Ferenc életműkiadásának következő darabja, ami ezúttal egy új regény lesz. A tengerparti kikapcsolódással induló kötet egy sötét kommunista országba vezérel minket.
júl. 12
7:36
Szerelem és árulás a berlini fal árnyékában: olvass bele Jenny Erpenbeck Booker-díjas regényébe! (Könyves Magazin)
Jenny Erpenbeck regényével azt is meg akarta mutatni, hogy az Ndk-ban nem csak az állami terrorról szólt az élet.
júl. 12
8:30
Orbán Viktor Brüsszelig üldözte az Ursula von der Leyen nevű csodaszarvast (Librarius)
drMáriás újabb zseniális festménnyel állt elő, és ahogy szokta, a kép történetét is megírta hozzá Orbán Viktor álmáról.
júl. 12
8:51
Eső helyett rózsák hullottak a közönségre – "Félemberként" is hibátlan koncertet adott Budapesten a Hurts (Blikk)
Július 11-én a Budapest Parkban lépett fel a Hurts. Bár a brit szintipop formáció alapítótagjai közül csak Theo Hutchcraft állt színpadra, ez nem vont le semmit a jelenlévők számára az élményből. Az élőzenekaros kísérettel érkező énekes, akinek az est folyamán minden rezdülése szabályosan elvarázsolta a közönséget, ezúttal is egy halom rózsával kés
júl. 12
10:12
Családos turné – kislánya és felesége is elkíséri Pély Barnát koncertjeire (hirado.hu)
Több mint két évtizede meghatározó személyisége Pély Barna a hazai könnyűzenének.
júl. 12
10:15
Jövő vasármapig még várja a látogatóka MS mester és kora (Infostart)
.
júl. 12
10:18
Premier az M5-ön: Végtelen zene – portréfilm a magyar zeneipar géniuszáról (hirado.hu)
Szalay András a nemzetközi zeneipar talán legfontosabb magyar személyisége.
júl. 12
10:24
Új évaddal folytatódik a hirado.hu Erdély csodáit bemutató sorozata (hirado.hu)
Értékek útján II. évad  – július 12-től kéthetente a hirado.hu YouTube-csatornáján.
júl. 12
10:30
A Föld egy kozmikus buborék belsejében lebeg (Librarius)
A Föld és a Tejútrendszer egy hatalmas, közel egymilliárd fényév átmérőjű kozmikus üresség, más néven void közepén helyezkedhet el.
júl. 12
12:00
Balatonbogláron "Önök kérték" orgonakoncerttel búcsúznak Bényi Ildikótól (hirado.hu)
Bényi Ildikó, a Duna egykori ikonikus műsorvezetője életében meghatározó szerepet játszott a hit és a zene szeretete.
júl. 12
12:03
Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját (Infostart)
Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok.
júl. 12
12:18
Az Élet és Irodalom 2025/28. számából (Litera)
Az ÉS idei 28. számában interjú Áfra Jánossal. Fűzfa Balázs esszéje a 100 éve született Nagy Lászlóról. Kritika Török Ábel regényéről. Nagy Kinga verse, Tóth B. Judit prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
júl. 12
12:30
Megadták Kapu Tibor földet érésének időpontját (Librarius)
Kapu Tibor utazása a magyar űrkutatás történetének második emberes küldetése, 41 évvel Farkas Bertalan utazása után.
júl. 12
15:00
Mintha nem történt volna meg ez a 15 év - ilyen volt a Hurts a Budapest Parkban (SzMo)
Talán a legnagyobb "mi lett volna ha" banda, a Hurts járt a Budapest Park színpadán. De vajon mire elég egy koncert, ahol a túl korán jött nosztalgia, illetve egy 15 éve megírt lemez a fő húzóerő?
júl. 12
15:33
Élőben nézheti Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitó előadását Budapesten (Infostart)
Richard Wagner operája Matthias Davids új rendezésében, Daniele Gatti zenei vezetésével látható.
júl. 12
16:24
Nem halat, hálót adunk (Demokrata)
Az ukrán határhoz közel eső borsodi és szabolcsi falvakban jártunk utána, hogyan is működik a Diaconia és mit is jelent ez a misszió.
júl. 12
16:54
Kiakadt a Kormorán vezetője azon, hogy a zenekar dalát tiszás videókban használták fel (Telex)
Koltay Gergely posztját Orbán Viktor is továbbosztotta.
júl. 12
17:21
Háromórás gigashow-val támad a Guns N’ Roses Budapesten (Blikk)
Egy Guns N’ Roses-koncert mindig kiemelt eseménynek számít, pláne Magyarországon, ahová a világ egyik legmeghatározóbb rockzenekara eddig csak háromszor látogatott el. A 2023-as budapesti koncertjük után, amelyre egy nap alatt az összes jegy elfogyott, jövő kedden ismét visszatérnek a magyar fővárosba, hogy egy újabb gigantikus, több mint háromórás
júl. 12
18:36
Értékek útján – Bagossy Brothers Company: Itthonról a lelkiséget és az erőt visszük magunkkal a világba (hirado.hu)
Az Értékek útján-sorozat első részében a hirado.hu stábja a csíksomlyói nyeregben találkozott Bagossy Norberttel és Bagossy Lászlóval, a Bagossy Brothers Company alapító tagjaival, akik egy igazán különleges, népzenei hangszerelésű koncerttel készültek Csillag az égen címmel.
júl. 12
19:15
Egy korszak lezárult – Képeken az utolsó Bánkitó Fesztivál utolsó órái (Blikk)
Egy korszak lezárult. Júniusban jelentették be a szervezők, hogy 16 évvel az első, 2009-es Bánkitó Fesztivál után az idei lesz az utolsó rendezvény. A hazai, alternatív kultúra történetéből ezzel újabb színfolt tűnt el. Az ok egyszerű: pénzhiány.

2025. július 13. vasárnap

júl. 13
0:24
Végig mert kicsi maradni, pont ezért hagy nagy űrt maga után a Bánkitó Fesztivál (Telex)
Az idén utolsó kiadásával jelentkező, civilek és nem profi szakemberek által szervezett Bánkitó végig egyedi jelenségnek számított, a fesztivál vége pedig azt jelzi, hogy nagyon nehéz dolga van ma annak, aki alulról szerveződő, kritikus közösséget építene. De az utolsó kiadás nem temetésre, inkább egy nagy és felszabadult házibulira hasonlít.
júl. 13
0:24
Hazugsággal vádolják az írónőt, pedig a saját életéről írt bestsellert (Librarius)
Az Observer szerint: Raynor Winn valótlanul állította, hogy hajléktalanná váltak, és megkérdőjelezték a férje betegségének hitelességét is.
júl. 13
0:28
Jön az emberi és állati testek ábrázolásának nagymestere (Librarius)
Művészet, tudomány, mesterség – Szunyoghy András „Anatómia” című életmű-kiállítása a Műcsarnokban októberig látható.
júl. 13
0:32
Hogyan kíméljük szervezetünket a hőségben? (Librarius)
Az egyre melegebb nyarak gyakran megkövetelik, hogy táplálkozási szokásainkat a hőmérséklethez igazítsuk, elkerülve ezzel a szervezet túlzott megterhelését. Sokan tapasztaljuk, hogy ilyenkor a nehéz ételek kevésbé vonzóak, testünk energiaigénye pedig csökken. Így a zsíros, fűszeres fogások helyett érdemes friss zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszta
júl. 13
8:24
Morcheeba: így szólt a 90-es évek ikonikus zenéje a Müpában (rtl.hu)
Ritkán látott popkoncert hangulat a Müpában, a nézők telefonjukkal világítottak és felállva táncoltak a Morcheeba koncertjén. A 90-es évek második felének emblematikus brit zenekara bejárta a világot és többször is felléptek Magyarországon is különböző fesztiválokon.
júl. 13
8:30
Élőben nézheted a Bayreuthi Ünnepi Játékok nyitóelőadását (Librarius)
A Bayreuthi Ünnepi Játékok évente mintegy 60 ezer látogatót vonz, akik a világ minden tájáról érkeznek, hogy részesei lehessenek az élménynek.
júl. 13
9:30
Felülmúlta a várakozásokat a Superman, a nyitó hétvégén 130 millió dolláros bevételt hozhat (Telex)
A Superman július 10-től látható a hazai mozikban.
júl. 13
10:30
Isaac Asimov mesterműve tovább él az Apple-ön (Telex)
Harmadik évadához érkezik az Alapítvány-regényekből készült tévésorozat, a Csajokkal berobbant Lena Dunham pedig most Londonban forgatott romantikus vígjátékot. Itt a heti streamingajánló.
júl. 13
10:30
Pep Guardiola is a Gallagher családdal bulizott az Oasis hazatérő koncertjén (Librarius)
A brit zenei élet egyik legikonikusabb együttese, az Oasis visszatérése valósággá vált – és nem is akárhogyan.
júl. 13
12:30
Újra régi pompájában csábít a Moulin Rouge (Librarius)
"A Moulin Rouge vitorlái mindig is forogtak, ezért kötelességünk volt visszaadni ezt a párizsi szimbólumot Párizsnak, Franciaországnak."
júl. 13
13:12
Belegondoltál már, hány gyilkos követ az Instagramon? - Olvass bele Hayley Phelan pszichothrillerébe! (Könyves Magazin)
Mickey példaképe, akinek több tízezer követője van, egyik napról a másikra eltűnik. Vajon a lány vállalja a kockázatot és a helyébe lép? Olvass bele Hayley Phelan fordulatos regényébe, ami az Instagram sötét oldalát mutatja meg.
júl. 13
13:18
Colleen Hoover, R.F. Kuang és Emily Henry is követeli a kiadóktól az Ai betiltását (Könyves Magazin)
Az Ai egyre nagyobb fenyegetést jelent a könyvszakmára, a fordítók és a szerkesztők munkája után már lassan az írókét is képes lesz elvégezni. Nyílt levélben tiltakoznak az amerikai szerzők.
júl. 13
15:24
Az ezerarcú Balaton derűs színei (Demokrata)
Látogatás Vollein Ferenc badacsonyörsi műtermében.
júl. 13
16:18
Az apja sokszor megverte, a tinédzserkori kopaszodása miatt pedig nem jósoltak neki nagy színészi jövőt – Patrick Stewart 85 éves (SzMo)
Jean-Luc Picard és X professzor – más színészek egy ilyen szerepért odaadnák a fél karjukat, Patrick Stewart azonban mindjárt két karakterrel biztosította nevét a mozi halhatatlanjai közt.
júl. 13
16:36
Kvíz: 3 rendezőóriás 11 kultfilmje - tudod, melyikük a rendező? (SzMo)
Három egészen különleges - és talán furcsa, ám egyedi stílusú - rendezőzseni életművéből válogattunk: tudod-e, melyik filmet ki rendezte?
júl. 13
18:12
Premier: amikor a szimfonikus zenekar nem csak "fügefalevél" – A Sziámi AndFriends és az Óbudai Danubia Zenekar koncertje (SzMo)
A két együttes három és fél éve lépett fel közösen a Müpában, de a felvétel eddig váratott magára. Most viszont négy dalt végre meg lehet hallgatni a műsorból.
júl. 13
18:42
Ilyen érzés belülről megélni a szabadság elvesztését (Telex)
Paul Lynch Booker-díjas disztópiája elemi erővel közvetíti egy civilizáció lassú összeomlását.
júl. 13
21:00
Negyven éve volt a Live Aid legrosszabb koncertje, amit a Led Zeppelin legszívesebben eltüntetett volna (Telex)
A nyolcvanas évek legnagyobb zenei eseményén, a Live Aiden a kor legnagyobb sztárjai csillogtatták meg tudásukat. Az ekkor már feloszlott Led Zeppelin gyengén sikerült újraegyesülésére már kevesebben emlékeznek, de a fellépő zenészek feledkeznének meg róla legszívesebben.
júl. 13
21:06
"Ez a fesztivál mindig lakmuszpapír-tesztje volt annak, hol tart a zenekar" – A Platon Karataev nyitja meg az idei Művészetek Völgyét (SzMo)
A legkisebb színpadról indultak, idén pedig már másodjára lépnek fel a legnagyobbon, ezúttal egy különleges nyitó show keretében. A két frontember mellett több vendégfellépő is elmesélte, hogy fogadták a felkérést és mit jelent számukra a Völgy.
júl. 13
21:36
Meghalt Horváth Marcsi (SzMo)
A társulat közleményben búcsúzott régi kollégájától, aki közel harminc évig dolgozott a Radnóti Színháznál.

Keresés