A birminghami emlékhelynél több ezer virágcsokrot, üdvözlőkártyát és egyéb tárgyat helyeztek el a rajongók, innen lopott a férfi, aki várhatóan szeptember 3-án áll majd a bíróság elé.
Patti Smith korábbi, Kölykök című memoárja után most egy részletesebb és átfogóbb visszaemlékezést készített az életről, ez az ősszel érkező Angyalok kenyere.
Oscar-díj, repülő csészealj, régi slágerek és csöpögős beszédek is voltak Will Smith nosztalgiára játszó budapesti koncertjén, ahol percenként váltotta egymást a dráma, a dáridó és az utánozhatatlan, bravúros alpáriság.
Megérkezett az első fotó a forgatásról! – Míg az első rész sikere még mindig töretlen és a film mozinézőszáma a határon túliakkal együtt már meghaladta az 1 milliót, a napokban a Balatonnál elkezdődött a Hogyan tudnék élni nélküled? 2. részének forgatása. Az elmúlt 35 év legnézettebb magyar mozijának folytatásából kiderül, hogyan alakul a hat fősze
Augusztus 20-án Zamárdiban újra kezdetét veszi a nyár egyik legnagyobb bulija: a STRAND Fesztivál idén minden eddiginél látványosabb attrakciókkal, izgalmas helyszínekkel és különleges programokkal készül, miközben a legnagyobb hazai és nemzetközi előadók hozzák a fesztivál életérzést a Balaton partjára.
Szeptemberben Tállya újra fesztiválvárossá változik: a Kerekdomb Fesztivál 10. alkalommal hozza össze a zene, a színház, az irodalom, a gasztronómia és a természet szerelmeseit. Három nap, amikor egyszerre érezheted a szüret zamatos illatait és a nyár pezsgő energiáját – minden érzékednek ünnep lesz.
Thomas Jefferson leszármazottja? Odaadta a szüleinek az Oscar-díját? Jeremy Rennerrel unokatestvérek? Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük J-Law szülinapját.
A zenész újabb éles társadalomkritikus dallal jelentkezett be. A dalszerző már korábban is hangot adott véleményének, és ezúttal sem fogta vissza magát.
Alfred Hitchcock a feszültségkeltés mestere volt, aki pszichológiai thrillereivel és fordulatos történeteivel forradalmasította a filmművészetet. A legendás filmrendező előtt tisztelegve mutatunk 3 olyan filmet, ami biztosan a rettegés mélyére ránt, és kétszer is megnézed, zárva van-e a bejárati ajtó.
Engem a valóság nem érdekel, hisz azt akkor is látom, amikor nem szeretném. Szerintem a valóság és az igazság abszolút nem párhuzamos fogalmak, noha nem is zárják ki minden esetben egymást. Ám minden esetben hazugságnak számít, ha az igazság vagy a valóság nem a maga objektivitásában látszik – Weber Kristóf netnaplója.
Az ÉS idei 33. számában interjú Sirokai Mátyással. Petőcz András esszéje Salingerről. Kritika Bognár Péter könyvéről. Vedres Ágnes verse, Csabai László prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Mi kell ahhoz, hogy egy film ne csak simán rossz legyen, hanem a valaha készült legbénább filmek egyike? A Világok harcában Ice Cube megmutatja, bár ő a legkisebb probléma ebben a szörnyszülöttben.
Will Smith budapesti fellépése igazi zenei utazás volt a ’90-es évek rapklasszikusaitól a hollywoodi filmslágerekig. A koncerten Lotfi Begi és Szujó Zoltán is ott bulizott, és nem rejtették véka alá, mennyire lenyűgözte őket a show. Slágerek, drónshow és egy megható megemlékezés tette felejthetetlenné az estét.
Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Szőke András is csatlakozott az általa vezetett Vidéki Digitális Polgári Kör tagjaihoz. A filmrendező-színész ráadásul alapító tagként segíti majd a csapat munkáját. 62 éves humorista legismertebb munkái közé a Roncsfilm és a Hasutasok tartoznak.
A magyar zeneipar minden 1 forintnyi közvetlen befektetésből összesen 2,04 forintnyi gazdasági aktivitást generál, vagyis több mint kétszeresére növeli a teljes gazdaságban keletkező értéket - állapítják meg a ProArt Zeneipari Jelentés szerzői.
Öcsi. Öcsikém! A fél ország becézte így őt, túláradó szeretettel. Nem, még véletlenül sem Puskás Ferencről van most szó, az Aranycsapat legendás kapitányáról. Kovács Krisztián volt és marad Magyarország második leghíresebb Öcsije. Az egykori gyermekszínészt rengeteg filmben láthattuk, és valóban nem túlzás azt állítani, hogy szinte családtaggá vált
Az íróasztalon túl című sorozatunkban olyan írókat, szerzőket mutatunk be, akiknek az irodalom mellett valamilyen más terület is kiemelkedő szerepet töltött be az életükben. Most olyan kortárs alkotókat gyűjtöttünk össze, akik valamilyen ügy elkötelezett támogatói, aktivistái is. – Első rész.
Nem Vidnyánszky Attilában meg Demeter Szilárdban, hanem a színházban hisz Vecsei H. Miklós, aki egy érzelmekkel és vitákkal teli beszélgetést folytatott Veiszer Alindával az Ördögkatlanon.
Kingston azt ígérte az áldozatoknak, hogy közösségi médiájában posztol a termékeikről. Amikor fizetnie kellett, hamis banki átutalási bizonylatokat küldött ki.
Demjén Ferenc, a Kossuth-díjas énekes otthonában balesetet szenvedett, amely során felső combtörést szenvedett. Az ország egyik legkedveltebb zenésze jelenleg gyógyul, de koncertjei veszélybe kerültek. Barátja, Horváth Charlie most nagylelkű felajánlással segít: több fellépést is átvállal, hogy a rajongók ne maradjanak zenei élmény nélkül.
Hétvégén igazi mozihangulat költözik az RTL és kábelcsatornái képernyőire. Ha épp azon gondolkodsz, mit nézz szombat és vasárnap este, ne keresgélj tovább! Hollywoodi szupersztárok, látványos jelenetek és felejthetetlen történetek várnak rád – mutatjuk, milyen zseniális alkotások színesítik a hétvégéd!
Az exek szapulása mellett ismét teret kapott a műsorban a nosztalgia, illetve egy jósnő és egy férfi sztriptíztáncos is előkerült a fináléhoz közeledve.
Orbán Viktor még július végi beszédében jelentette be a Digitális Polgári Körök létrehozását, amelyet "a civil szféra kiemelkedő képviselőivel" együtt hoznak létre.