A Google Gemini elnevezésű mesterséges intelligenciája augusztusban a Storybook funkcióval egészült ki. Már most káros tartalmakat készít gyerekek számára.
Az immár ötödik PécsLIT Fesztivált a Jelenkor folyóirat és a Csabai Győző Könyvtár közösen szervezi. A hatnapos rendezvény szeptember 8. és 13. között több mint félszáz programmal várja az érdeklődőket a Tudásközpontban, Művészetek és Irodalom Házában, Csorba Győző Könyvtár fiókkönyvtáraiban.
Augusztus 23–27. között zajlik a Moszkvai Nemzetközi Filmhét, melynek vasárnapi fő vendége Woody Allen volt. Az Oscar-díjas rendező online kapcsolódott be az eseménybe a Világ filmművészetének legendái című program alatt. Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége szégyennek nevezte a legendás filmes részvételét, amivel szerintük Allen szemet huny a szörn
marad minden, ami nekünk jó volt: / a gondozott kert és az ottlétet / belengő illatok, színes madarak, / hideg-meleg Kneipp-medence, / az összeszorított ajkaid, / a tapasztalat, hogy a nihil / keringő önfeledtségében / tényleg tudunk egymásra figyelni. – Csala Károly Vencel versei.
Budapest egy igazán különleges város, mivel minden kerületének és városrészének megvan a saját arca, hangulata és ritmusa. Egyes helyek a nyüzsgő belvárosi életet kínálják, míg mások a csendes, zöldövezeti nyugalmat hozzák közelebb. Éppen ezért, amikor lakóhelyet választunk, nemcsak az ár, a méret vagy a közlekedés számít, hanem az is, hogy a körny
Augusztus 26-án első alkalommal rendezik meg a SICC összművészeti fesztivált az Akvárium Klubban, ahol délutántól hajnalig egymást érik majd a műfajokon átívelő programok. Színház, koncert, fashion show, jóga, beszélgetések és egy pompás reneszánsz házibuli várja az érdeklődőket az eseményen, amely olyan nevekkel debütál többek között, mint Brasch
A 13 éves Barbara nyomtalanul eltűnt az Adirondack-hegységben fekvő nyári táborból, ami ráadásul a családja tulajdona. A bátyjának 14 évvel ezelőtt épp a szomszédos erdőben veszett nyoma. De mi lehet a háttérben? Liz Moore Az erdő Istene a hét könyve.
Stephen King egyik legmegrázóbb műve, A hosszú menetelés hamarosan filmként is életre kel. A történet középpontjában egy embertelen próbatétel áll, ahol fiatalok kényszerülnek addig gyalogolni, amíg egyetlen túlélő marad. A készítők szerint az adaptáció olyan feszült légkört teremt, hogy még a közönség szívverése is az egekbe szökhet. Mutatjuk a fe
2025. augusztus 25-én, hétfőn váratlanul meghalt Mizser Attila, a szlovákiai magyar irodalom jelentős alakja, adta hírül az Új Szó. A költő, prózaíró, irodalomtudós, szerkesztő és tanár mindössze 50 éves volt.
Olyan, mint a csokoládé az új mexikói telenovella, néha édes, néha pedig keserű. Az újdonsült szerelmespár, Tomás és Gabriela boldogságára a múlt árnyai vetülnek. Vajon a szerelem vagy a gyűlölet kerekedik felül?
Az ír rapegyüttes, a Kneecap lemondta az amerikai turnéját a zenekar tagjának, Liam Óg Ó hAnnaid következő londoni bírósági meghallgatása miatt. A 27 éves zenész ellen májusban emeltek vádat, miután állítólag tavaly egy londoni koncerten a Hezbollahot támogató zászlót mutatott fel. Ő tagadja a bűncselekményt, s a zenekar szerint sem támogatják a Ha
A magyarul is megjelent A tenger útja arról szól, hogy Raynor Winn és súlyos beteg férje elveszítik mindenüket, de egy hosszú túrán visszanyerik önmagukat. A brit sajtó szerint viszont nem minden úgy volt, ahogy állítják.
James Bond eddigi legnagyobb kihívásával szembesül: martini és nők helyett gyereknevelés vár rá egy új könyvben, és elavult szexizmusát is megkérdőjelezik a diákjai.
A reflektorok hamarosan kigyúlnak, és a fények játéka életre kelti az X-Faktor színpadát. A stúdió falai szinte vibrálnak az izgalomtól, hiszen minden készen áll arra, hogy újabb tehetségek lépjenek a közönség és a mentorok elé, akik szeptember 6-án elfoglalják a helyüket, és alig várják, hogy felfedezzék azokat a hangokat, amelyek képesek meghódít
Már zajlik Greta Gerwig Narnia-feldolgozása, a White Witch forgatása Londonban. A rendező a fantasy-sorozat előzménykötetéhez nyúl vissza, és megváltoztatja a történet idejét.
2025. augusztus 25-én váratlanul elhunyt Mizser Attila költő, prózaíró, irodalomtudós, szerkesztő és tanár, a szlovákiai magyar irodalom jelentős alakja.
Woody Allen online részvétele a Moszkvai Nemzetközi Filmhéten diplomáciai reakciókat és hatalmas felzúdulást váltott ki. Míg az orosz állami média a rendező méltató szavait idézte, Ukrajna külügyminisztériuma élesen bírálta a filmest a szerepvállalásáért. Allenről azt mondták, a részvételével figyelmen kívül hagyta az orosz agresszió áldozatait, ő
Ez a dokumentumfilm egyszerre történelmi időutazás, zenetörténeti lecke, társadalomkritika és vizuális élmény. Élvezetes, informatív, és teljes joggal helyezhető el a kortárs zenei dokumentumfilmek élvonalába.
Október 16-tól látható a mozikban a Kovács Ákos életét és karrierjét bemutató portréfilm, amelynek első előzetesét kedden tették közzé a Facebookon. Az film Kriskó László rendezésében készült, aki korábban az Aranybulla-sorozatot is jegyezte. A film részben fikciós elemekkel dolgozik, hogy bemutassa az előadóművész életének meghatározó pillanatait.
Augusztus 26. a kutyák világnapja. Ez alkalomból olyan könyveket ajánlunk, amelyek a felelős kutyatartásról, a kutyák viselkedéséről szólnak, de kedves kóbor kutyákról szóló történeteket is mutatunk.
A Budavári Palota teraszai idén is megtelnek különleges borokkal, ínycsiklandó fogásokkal, élőzenével és felejthetetlen hangulattal. A fesztivál díszvendége három kontinensről érkezik: Ausztrália, Új-Zéland és Dél-Afrika mutatja be izgalmas borkultúráját.
Nem válunk szét címen érkezik Han Kang irodalmi Nobel-díjas író új regénye szeptemberben. A történet középpontjában a történelem és a szeret párhuzama áll.
Cormac McCarthy jól ismert klasszikusa, a Nem vénnek való vidék idén ismét megjelent a Jelenkor kiadónál, az életműsorozathoz illeszkedő borítóval, mely a Javier Bardem főszereplésével készült filmre is utal. Ez alkalomból újraolvastuk a regényt.
Megérkezett az Ember maradj: Ákos első előzetese, amely bepillantást enged a zenész életébe és alkotói munkájába. A filmet a tervek szerint 2025. október 16-án mutatják be
Nem kell már sokat várni A mi kis falunk jubileumi, tizedik évadára – ráadásul a Gyuri című sorozat is nagyban forog. A felvételeken persze mindig akadnak megoldandó feladatok, a napokban viszont valami olyan történt, amire senki nem számított: Lengyel Tamás egy forgatásról jelentkezett be egy fotóval, ami sok rajongót megdöbbentett.
Magyarországon és a környező országokban már több mint egymillió néző volt kíváncsi a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmre, amely a legnézettebb mozi lett rendszerváltás óta. Érthető, hogy ahogy a hollywoodi nagyok is csinálják, a sikert meglovagolva a készítők szinte azonnal elkezdtek gondolkodni a folytatáson. A forgatókönyv hamar elkészült,