2025. július 2. szerda

júl. 2
8:27
Kováts Adél 3. ciklusát kezdheti meg a Radnóti Színház élén (Librarius)
Kováts Adél: Azoknak az új struktúráknak a megteremtéséért szeretnék dolgozni, amelyek szélesebbre nyitják a Radnótit.
júl. 2
9:27
Fia meghalt, felesége öngyilkos lett, fogadott lánya titokban gyermeket szült neki… (Demokrata)
Móricz Zsigmond életének intim történeteiről legőszintébben naplójegyzetei vallanak.
júl. 2
10:03
Már olaszul is megjelent Tóth Krisztina regénye (Könyves Magazin)
Már Olaszországban is olvashatják a "nárcisztikus poklot" megrajzoló kötetet.
júl. 2
10:27
Fenyő Miklós nélkül, Rock’N’Roll Band néven működik tovább a Fenyő Gyöngye zenekar (Telex)
A zenekar közleményéből derült ki, hogy továbbra is jó viszonyban maradnak az együttes tagjai, de Fenyő Miklós nélkül megy tovább a Fenyő Gyöngye zenekar.
júl. 2
10:33
A Quimby nagyon világosan mondta el, mi a véleményük a Pride-on elhangzó dalukról (Librarius)
A Quimby nem a Pride lényege, hanem annak körülményei miatt tartotta fontosnak a megszólalást elhangzó dalukról.
júl. 2
10:45
Együtt a reményért! – Fogjunk össze a székelyföldi tragédia károsultjaiért (Demokrata)
A "Könnyek a vízben" címet viselő, nagy volumenű segélykoncerthez mintegy harminc hazai előadó csatlakozott.
júl. 2
11:03
Traumák hálójában – sötét történetek az alagsorból (Demokrata)
A Dept. Q emlékezetes tánc a skandináv noir és a brit krimi határán.
júl. 2
11:51
"Rangon aluli, hogy én csak szaros krimiket írok?" – részlet Szlavicsek Judit Végzetes Kékszalag című regényéből (Könyves Magazin)
Egy feszült baráti társaság, egy írói válsággal küszködő írónő és egy rejtélyes eltűnés – megjelent Szlavicsek Judit új krimije,
júl. 2
11:57
Újraélni a kamaszkort a Szexoktatásban: olvasd el Fehér Renátó Partizánban idézett írását! (Könyves Magazin)
A költő egy Könyves Magazinban megjelent írásával zárta a Partizán Semmi kóla podcastját.
júl. 2
11:57
Ezt még Scarlett Johansson sem menthette meg: miért bukik el a Jurassic World: Újjászületés? (SzMo)
A Jurassic World: Újjászületés nem megújulás, hanem egy kaotikus, ötlettelen lehúzás, amelyből hiányzik minden kreativitás. Ez a film nem megidézi az eredeti Jurassic Park varázsát, hanem fájdalmasan emlékeztet arra, milyen mélyre süllyedt a franchise.
júl. 2
11:57
Azahriah szerint a Fidesz-szavazók értelmileg és mentálisan is visszamaradott véglények (Telex)
A zenész Instagram-oldalán nyilvánított véleményt.
júl. 2
12:27
Nyilvánossá vált a páratlan értékű Pulszky Család levelezése (Librarius)
A Pulszky család levelezése egy olyan élő történelem, amely nemcsak kutatóknak, hanem a kultúrtörténet iránt érdeklődőknek is nagy élmény.
júl. 2
12:33
Ön melyik karakter a Terminátor-filmekből? Ebből a tesztből kiderül! (Blikk)
Július 2-a nagy nap a Terminátor-filmek szempontjából: 10 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be a magyarországi mozik a filmsorozat ötödik részét, a Genisyst, 22 évvel ezelőtt pedig a harmadik, A gépek lázadása című rész jelent meg. Míg utóbbi ikonikusnak számít, a 2015-ös alkotás már megosztó volt a rajongók között, ugyanis sokan ellenezték az id
júl. 2
13:21
Németh Balázs "az Azahriah nevű izé"-nek: Marha nagy pofára esés lesz a vége '26-ban (Telex)
A közmédia egykori híradósa reagált a legnépszerűbb magyar előadó Fidesz-szavazókra tett kijelentésére.
júl. 2
13:27
A Nobel-díjas Gurnah saját élélettapasztalatait is beleírta új regényébe (Könyves Magazin)
Megjelent a Nobel-díjas Abdulrazak Gurnah életműsorozatának ötödik kötete: A tengernél című regény már magyarul is olvasható!
júl. 2
13:51
Margó-díj 2025: lezárult a jelentkezés, 37 kötet száll versenybe (Könyves Magazin)
Idén tizenegyedik alkalommal keresi a Margó Irodalmi Fesztivál a legjobb első prózakötet szerzőjét. A döntőbe 10 elsőkötetes szerző jut, közülük kerül majd ki 2025 Margó-díjasa, és a Margó x Erste #higgymagadban különdíj nyertese is. A Margó-díjat a Bookline, az Erste, a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál és a Könyves Magazin támogatja.
júl. 2
15:15
Jennifer Aniston főszereplésével sorozat készül a Nickelodeon gyereksztárjának megrázó múltjáról (Telex)
Az Örülök, hogy meghalt az anyám című bestseller alapján készülő sorozat azt mutatja be, milyen az, amikor a gyerekszínészek életére valójában a szüleik vágynak.
júl. 2
15:27
Deczki Sarolta: Csavargások – Június, Mátra (Litera)
Feljönni a Varázshegyre, olyan jó sűrű nyugalom van itt. Nemcsak a világ változik meg, ahogy jön az ember felfelé, hanem az érzékelés szerkezete is. Egymásba gomolyog ez az eleven zöld, a növények illata, a patak partján a rothadó levelek szaga, a kérgek és a gyökerek érdessége... – Deczki Sarolta útinaplójának első része.
júl. 2
16:15
Ősszel jön Visky András új regénye, már a címe is megvan (Könyves Magazin)
Tudtuk, hogy Visky András új regényen dolgozik, de most az is kiderült, hogy mikor jelenik meg.
júl. 2
16:21
Ausztrália érvénytelenítette Kanye West vízumát a Hitlert éltető száma miatt (Telex)
Két éve Jason Clare ausztrál oktatási miniszter már bírálta West holokauszttal kapcsolatos megnyilvánulásait.
júl. 2
16:57
Öt vádpontból kettőben bűnös Sean 'Diddy' Combs (Telex)
Az esküdtek döntöttek rapper, producer ügyében.
júl. 2
17:21
Magyar képzőművész vizuális vészjelzésére figyel a világ Londonban (Demokrata)
Zászkaliczky Ágnes munkássága a klasszikus festészeti hagyományok és a kortárs kifejezésmódok találkozásából építkezik.
júl. 2
17:45
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról (SzMo)
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.
júl. 2
20:57
Azahriah: Hibát vétettem, elragadott az aljas indulat (Telex)
Az énekes elnézést kért, amiért véglényezett, és megígérte, hogy ezt a továbbiakban meghagyja Bayer Zsoltnak.

2025. július 3. csütörtök

júl. 3
0:21
Ítélet született Sean "Diddy" Combs büntetőperében (Infostart)
A vádpontok egy részében elmarasztalták szerdán Sean "Diddy" Combs ismert rappert és producert a szexuális erőszak és visszaélések miatt ellene indult büntetőperben az ügyben illetékes New York-i törvényszéken.
júl. 3
0:21
Streaming top 10: ezeket a filmeket és sorozatokat nézi most mindenki (Blikk)
A filmek és sorozatok terén is számos műfaj közül válogattak a magyar nézők a streamingcsatornákon, de a krimi és akció volt az, amit a legtöbben kerestek. Továbbra is rengeteg embert érdekel A könyvelő című film, melynek már a folytatása is elérhető streamingen, de rengetegen nézték a frissen felkerült Squid Game-et és A szert is. Megjelent a top
júl. 3
0:21
Félrelépni szabad, avagy hűtlenség, féltékenység és szerelem (Demokrata)
A film a tervek szerint jövő ősszel kerül a Duna Televízió képernyőjére.
júl. 3
0:21
Volt, Sound, Kolorádó: miért csődölnek be sorra a hazai fesztiválok? (rtl.hu)
Utoljára várják a fesztiválozókat a Bánki tónál, a Kolorádó fesztivál jövője is bizonytalan, a soproni Volt és a Balaton Sound is már a múlté. Miért csődölnek be egymás után a kisebb fesztiválok, és miért optimisták Sziget fesztivál szervezői? Lehet, hogy ők időben, vagy rugalmasabban alkalmazkodtak a körülményekhez?
júl. 3
0:21
Egy egészen új sejtszervet fedeztek fel az emberben, a neve: hemifuszóma (Librarius)
Most, hogy tudjuk, létezik hemifuszóma, elkezdhetjük vizsgálni, hogyan viselkedik egészséges sejtekben, és mi van, ha nem működik megfelelően.
júl. 3
0:25
A vízumba került a Hitlert éltető szöveg (Infostart)
Heil Hitler című száma miatt visszavonták Kanye West amerikai rapper vízumát az ausztrál hatóságok - közölte szerdán az ország belügyminisztere.
júl. 3
0:25
Meglepően kevés F1-film készült, Brad Pitt színre lépése talán segít a helyzeten (Blikk)
Aki egyszer is hallotta élőben a Formula-1 versenyautók hangját, sosem felejti el. Ahogy a startvonalon álló autók motorja felbőg, hogy azután a lóerők nekilóduljanak a végtelen aszfaltcsíknak. Elképesztő hanghatás a fülnek, káprázat a szemnek, egy egyedi és utánozhatatlan életérzés megtestesítője. A F1 – A film jóvoltából mindezt most a moziban is
júl. 3
0:25
Itt vannak az új Michelin-csillagos éttermek Horvátországban (Librarius)
Két új Michelin-csillagos étterem Horvátországban – tovább erősödik a horvát gasztronómia nemzetközi presztízse.
júl. 3
0:29
Csütörtökön debütál a vadonatúj Jurassic World-film, de három másik premier miatt is érdemes moziba menni (Blikk)
Készüljön fel a mozivásznak támadására: ezen a héten dinoszauruszok vadásznak génmintára, egy feminista forradalmár meztelenül tüntet, családi ebédek borulnak lángba a Costa Braván, és a szerelem egy lóversenyen vágtat át. Négy premier érkezik csütörtökön a mozikba, és egyik sem kérdez vissza, vajon készen áll-e rájuk. A Jurassic World új fejezetét
júl. 3
7:21
Őrületes Stephen King-adaptáció érkezik: hogy lehet túlélni, ha mindenki a halálodat akarja? (Könyves Magazin)
Micsoda év ez a Stephen King-rajongóknak!
júl. 3
7:27
Jennifer Aniston főszereplésével készül sorozat az Örülök, hogy meghalt az anyám című könyvből (Könyves Magazin)
Jennette McCurdy sikerkönyvéből sorozat készül, a gyerekszínész bántalmazó édesanyját pedig Jennifer Aniston alakítja.
júl. 3
7:51
Isten felé fordulva írni – Egyházi szolgálat és írás (Litera)
Az íróasztalon túl című sorozatunkban olyan írókat, szerzőket mutatunk be, akiknek az irodalom mellett valamilyen más terület is kiemelkedő szerepet töltött be az életükben. Most olyan alkotókat gyűjtöttünk össze, akik számára az íráson túl Isten szolgálata volt domináns.
júl. 3
8:27
Hét album, 82 dal, 319 perc (Demokrata)
Bruce Springsteen: Tracks II: The Lost Albums – Sony Music, 2025
júl. 3
8:27
A dalai láma bejelentette, hogy reinkarnálódni fog (Librarius)
A 90 éves dalai láma intézménye nem szűnik meg, és kizárólag tibeti buddhista hagyomány szerint jelölhető ki az utód
júl. 3
8:29
Az önbizalom útikönyve (Demokrata)
Töreki Tamás: Önbizalom – Az életed hőse Te vagy, magánkiadás, 2025
júl. 3
8:51
Három újabb magyar tagja lesz az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémiának (Telex)
Szakács Györgyi jelmeztervező, Jancsó Dávid vágó és Varga Balázs hangmérnök is szavazhat mostantól a díjról.
júl. 3
9:15
Elhalasztják a "Könnyek a vízben" segélykoncertet (Infostart)
Az árvíz sújtotta székelyföldi települések nehéz helyzetbe került családjainak megsegítségére szervezték, mintegy 30 zenekar részvételével.
júl. 3
10:27
André Kertész csodálatos fotóit most már ingyenesen is elérheted (Librarius)
A világhírű magyar származású fotóművész, André Kertész születésének 131. évfordulója alkalmából új digitális felületet hoztak létre.
júl. 3
10:51
Magyarországon összegyűlt a szükséges mennyiségű aláírás egy videójátékos EU-s kezdeményezéshez (Telex)
A tavaly indított petíció arra kötelezné a videójátékok forgalmazóit, hogy hagyják játszható állapotban a játékaikat.
júl. 3
11:27
Sokan nem is sejtik: ez a szépség volt Romy Schneider édesanyja, de a tragikus sorsú Sissit ő sem tudta megmenteni (Blikk)
Tündökölt saját jogán, és lánya oldalán is.
júl. 3
11:27
Liam Gallagher szerint a Wonderwall volt a legjobb dal a Green Day koncertjén, amit egy rajongó trollkodott szét (Telex)
A Green Day luxemburgi koncertjén egy rajongó viccből kezdte játszani az Oasis slágerét.
júl. 3
11:45
Láttad már Krasznahorkai regényének angol borítóját? (Könyves Magazin)
Krasznahorkai László Herscht 07769 című regénye világszerte nagyot fut. Az angol fordítás borítója a könyvben fontos szimbólumokkal és a graffitivel játszik – mi biztosan megvennénk.
júl. 3
11:51
Istenekkel dacol Christopher Nolan Odüsszeusza – mutatjuk az első filmplakátot! (Könyves Magazin)
Lefejezett istenek, tűz és szikra: jövő ilyenkor érkezik Christopher Nolan Odüsszeusza. Állítólag már az első előzetes is kiszivárgott.
júl. 3
11:53
Miért bújnak álnevek mögé az írók? 4 izgalmas történet (Könyves Magazin)
Rejtőzködés, tudatos döntés vagy marketing hack: számos oka lehet, amiért egy író úgy dönt, nem a valódi nevén kezd el publikálni. Íme 4 történet arról, amikor az íróknak jó okuk volt álnevet választani.
júl. 3
12:21
Megvan a dátum! A Tv2 végre bejelentette, mikor indul a legnépszerűbb műsor új évada (Blikk)
Sztárokkal indul újra a népszerű vetélkedő.
júl. 3
12:27
Magyarországra érkezik Coco Chanel (Demokrata)
Divatbemutató keretében elevenedik meg a divat nagyasszonyának formabontó személyisége.

Keresés