A Green Day koncertjén gyakran előfordul, hogy az énekes Billie Joe Armstrong felhív valakit a közönség soraiból, akinek vagy énekelnie, vagy gitároznia kell. A zenekar luxemburgi buliján is ez történt, ám a kiválasztott rajongó megtrollkodta a show-t, amit a frontember nem túl elegánsan reagált le. Pedig akár partner is lehetett volna abban, hogy
S hogy ne aggódj, vannak terveim / a jövőre nézvést, küldök a vágyaimról egy listát. / Először is, legyen az ablakán kék függöny, / valamelyik szekrényének a polcán pedig egy sárga. – Marsó Paula Felhőpornó című kötetéből olvashatnak három verset.
Egy haldokló idős ember, aki végpörgeti élete történetét, a visszaemlékezésekben pedig felsejlik az első világháború és a fasiszta Olaszország viharos időszaka.
Már itt a Bróker Marcsi első rövid előzetese! A megtörtént eseményeken alapuló fikciós sorozat bepillantást enged Magyarország egyik legnagyobb pénzügyi csalásának kulisszái mögé. Hogyan csúszhat valaki a bizalom és manipuláció határán túlra, míg végül minden összeomlik? Bróker Marcsi - hamarosan az RTL+ Premiumon! Ráadásul ez még csak a kezdet! A
Folytatódnak a halálos versenyek: öregek és fiatalok, jók és gonoszok, bátrak és gyávák, anya és fia, na meg egy terhes nő – van itt minden. Közeleg a sztori vége!
A több mint 30 éve aktív Tibbah és Deego az Afterben beszéltek a hazai underground rap korai éveiről, egy helyben toporgó Magyarországról, és azokról az időkről, amikor a Kurucinfó is kipécézte őket.
Az apátság egyedülálló könyvtára annyira felmelegedett, hogy elszaporodtak a könyvekben lévő enyvet és keményítőt zabáló kártevők. Mielőtt egyesével átnézik és kitakarítják a százezer kötetet, speciális technikával pusztítják el a rovarokat.
A Smoke nem csak egy újabb nyomozós sorozat: Dennis Lehane szériája egy olyan sokkoló csavarral robban, hogy utána más szemmel nézel minden tűzre. Készülj, mert ez a lassan izzó történet a végére teljesen felperzseli a lelkedet.
A hétfőig meghosszabbított másodfokú hőségriasztás miatt szeptemberre halasztják a Könnyek a vízben elnevezésű, az árvíz sújtotta székelyföldi családok javára vasárnapra tervezett segélykoncertet - jelentette be a Szerencsejáték Zrt. szóvivője.
Július első hétvégéje egyértelműen a koncerteké és zenei fesztiváloké lesz. Rengeteg hazai és külföldi előadó lép színpadra, hogy a hatalmas hőségben felpörgesse kicsit a közönséget. Ezen felül azonban lesz izgalmas színházi előadás és káprázatos fényfesztivál és gyerekprogram is, sőt, Budapesten először rendeznek puzzle-Eb-t.
Mit szólnak a Sport szelethez vagy a Krumplicukorhoz a világ különböző pontjairól érkezett külföldiek? Az INVERZ vadontaúj videósorozatában ezúttal a magyar édességek világába kalauzolta el a hazánkban élő tartalomgyártókat. A vendégek kíváncsian kóstolták végig gyerekkorunk meghatározó nassolni valóit, a reakciók pedig magukért beszélnek.
A magyar közönségnek érthetetlen okokból cenzúrázott változatban érkezett meg a trilógia harmadik része, bár a gerinctépések és a belezések megmaradtak.
Szörnyű hír rázta meg csütörtökön Hollywoodot, és nem túlzás azt állítani, hogy a fél világot is. 67 éves korában meghalt a Kutyaszorítóban és a Kill Bill sztárja, Michael Madsen. A szörnyű hírt a világsztár menedzsere közölte. Halálát szívroham okozta. Öt gyermeke született, fia néhány évvel korábban halt meg.
Lezárult Sean 'Diddy' Combs pere, melyben öt vádpontból mindössze kettőben mondták ki bűnösnek. Úgy tűnik, Combs egészen olcsón megúszta az évtizedeken át tartó, Hollywoodban nyílt titokként kezelt ámokfutását.
A mackó című sorozat főszereplőjének életútja és személyisége is kiolvasható a könyvespolcából, aminek már az elrendezése is árulkodó. Egy gasztronómiai szaklap kiderítette, milyen szakácskönyvek lapulnak Carmy könyvespolcán!
Szeretnéd látni Kulka János egyszemélyes előadását? Vagy érdekel a Németh Gábor és Biró Zsombor Aurél által közösen megálmodott "generációs kíntorna"? Akkor ősszel is vár az Átrium!
Lídia nem számolt be Nagymamának. Élőnéről. Hogy Élőné szerint Imre meghalt. Pedig Nagymama sűrűn írt ezekben a hónapokban. Megírta a költözését a zsidó orvoshoz, egy zsidó orvoshoz költöztem, minden este felolvas nekem és a feleségének – Mátyus Melinda tárcája.
Csütörtökön érkezett a tragikus hír, hogy 67 éves korában elhunyt a világhírű színész, Michael Madsen. A Tarantino-filmek sztárját a testvére, Virginia Madsen egy nyilvános posztban búcsúztatta csütörtökön a család nevében.
Az Exek csatája ránézésre trash realitynek tűnhet, de több epizód után az látszik, hogy ez már egy olyan generáció műsora, amelynek a tagjai a hibáikról, mélypontjaikról és a fejlődésükről is nyíltan beszélnek.
Megjelent Jeneva Rose új thriller könyve: az Eltemetett igazságban három testvér az anyjukat gyászolja, amikor valami olyat látnak, amiről eddig nem tudtak. Vajon utánajárnak az igazságnak?
Az ÉS idei 27. számában Sarbu Aladár esszéje W. B. Yeatsről és T. S. Eliotról. Kritika Darida Veronika és Takács Zsuzsa könyveiről. Dobai Lili verse, Schillinger Gyöngyvér prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Interjút készítettünk azzal a magyar urbexessel, akit nemrég egy miskolci ipari telepen viperával kergettek meg. NotMe volt az, aki korábban beszökött a Soproni Erőműbe, de bejutott Novák Katalin üresen álló elnöki rezidenciájába is.
A Rumbach zsinagógában mutatták be Elie Wiesel Nobel-békedíjas holokauszttúlélő teljes Éjszaka trilógiáját a magyarul eddig kiadatlan záródarabbal, A nappallal kiegészítve.
A nyugat-csehországi városban péntek este ünnepélyes keretek között megnyílt az 59. nemzetközi filmfesztivál, Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi filmszemléje.
Az író korábban azt mondta, hogy a 14 éve készülő hatodik kötet 75 százaléka már kész van, csak nehezen köti össze a történetszálakat, de mostanra már unja a várakozó rajongók fanyalgását.