A Buffy, a vámpírok réme című kultikus sorozat tervezett rebootját hivatalosan is törölték, ahogy azt Sarah Michelle Gellar, az eredeti széria főszereplője megerősítette. A színésznő egy március 14-én közzétett Instagram-videóban osztotta meg a hírt, amelyben elmondta, hogy a Hulu streaming szolgáltató döntése értelmében a Buffy: New Sunnydale című
Elég volt egy rossz mozdulat, és annyira beállt Pajkaszeg polgármesterének a dereka, hogy egy tapodtat sem tudott moccanni. Juli (Nyári Dia) sietett a segítségére, aki lehengerlő ujjaival kezelésbe vette Füleki Károly (Csuja Imre) hátát, akinek a megkönnyebbüléstől szenvedélyes sóhajok hagyták el a száját. A nyitott ablakon átszűrődő hangoktól egyb
Prózájában mindenekelőtt a Krúdy-féle árnyalatosság, koloritgazdagság és a mikszáthi anekdotikus érzékenység az alapvetés, amiből azonban nem valamely nosztalgikus, másodlagos frissességű ábrándfelhők kerekednek. – Fehér Bélától Jánossy Lajos búcsúzik.
Karácsony hetén Fehér Béla volt a hét írója a Literán. Akkor közöltük a Litera Klubban megjelenés előtt álló, Balkán nagyoperett című regényének részletét, melyet mind ez idáig csak klubtagjaink olvashattak. Az íróra emlékezve most mindenki számára elérhetővé tesszük.
Gisèle Pelicot könyve egyszerre memoár és kiáltvány: a túlélés, a bátorság és a hangját visszaszerző nő története, aki a csend megtörésével igazi változást indított el. Olvasson bele!
Ha hiányzott a Hatalmas kis hazugságok, akkor megérkezett a műfaj új darabja Elizabeth Moss főszereplésével. Zoë Kravitz és Austin Butler thrillere és az egyik legszórakoztatóbb animációs sorozat a heti streamingajánlóban.
Március 15.: a magyar történelem aranylapjainak egyike, fénylő, dicsőséges nap, amely vértelen forradalmával örökre megváltoztatta hazánk sorsát. A győzelem napja a mai, a dicsőségé, amely egyúttal Petőfi nagy napja is.
A Disney+ steramingszolgáltató programján a magyar nézők számára hétfőre virradóra élőben közvetített műsor házigazdája Conan O'Brian Emmy-díjas amerikai komikus lesz.
Az arénában láthattuk eddigi legjobb formájában Beton.Hofit, aki ezúttal közreműködők nélkül, koncertzenekarával mutatta be Interregnum című lemezét, és még egy pamkutyás kiszólás is belefért a műsorba.
Mit jelent ma a művészet és a tudomány autonómiája, és milyen kihívások érik a kulturális szféra intézményi autonómiáját a digitalizáció legújabb korszakában? Hogyan alakul át a kreatív munka feltételrendszere és intézményi beágyazottsága? – Ezekre a kérdésekre keresi a választ a KDFI nyolcadik konferenciája.
Ledöbbent a világ, amikor hat év házasság után Priscilla Presley elhagyta Elvis Presley-t. A nő most maga mögött hagyja a szupersztár férje árnyékát, és teret ad a saját szólamának. Részlet az Élet Elvis után című könyvből.
Hét koncert két felvonásban az MVM Dome-ban: a Pamkutya történelmet írt Magyarországon. A paródiacsapat eredetileg egy, majd két koncertet adott volna, ám mivel a jegyeket villámgyorsan elkapkodták, a koncertek száma meg sem állt hétig.
Törőcsik Franciska a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Jászai Mari-díjjal járó teljes pénzjutalmat az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlja fel, mert fontosnak tartja a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő szervezet munkáját.
Zavarosan homályos képekben egy jobb jövőt reméltem, valami igazán jobbat, mint ami eddig volt. – Kornis Mihály az ötvenes évektől máig terjedő idő megragadására tesz kísérletet Évtizedek hangulata című sorozatában. Elsőként a 80-as éveket idézi meg. Gondolatai hangfelvételen is meghallgathatóak.
A zene, a dalszöveg és az irodalom gyakran összeér: olyan könyveket ajánlunk, amelyek szerzői zenészként vagy énekesként is ismertek. Listánkban magyar alterzenészt, rockzenészt és punkikont is találsz.
Beton.Hofi számára 2026. március 14-e és 15-e nem csupán két naptári nap, hanem egy gyermekkori álom beteljesülése is: a rapper ezen a hétvégén dupla telt házas koncerttel hódítja meg a Papp László Budapest Sportarénát. A népszerű előadó szombati show-ján a Blikk is ott járt. Mutatjuk a legjobb fotókat!
Az Akadémia vezetése különösen érzelmes megemlékezést ígér a 98. díjátadóra. A producerek a műsoridőt három és fél órában maximalizálták, hogy a show feszes és hatásos maradjon.
Kilencedik alkalommal ad otthont a Nemzeti Színház a Jelen/Lét fesztiválnak, amelyen hazánk nemzetiségi színházai legfrissebb előadásaikkal mutatkozhatnak be.