Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a portugál labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett hazai pályán Törökországtól. A találkozó előtt – miközben a himnuszokat énekelte a közönség – több száz portugál fanatikus különös módon fejezte ki rajongását: zászlók és transzparensek helyett tablet számítógéppel formáltak egy hatalmas nemzeti lobogót. Tekintse meg a nem…
A Nemzeti Sport információi szerint a következő szezonban mégsem Bognár György lesz a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Tatabánya vezetőedzője.
Bejelentette a visszavonulását Sugar Shane Mosley amerikai ökölvívó, aki három különböző súlycsoportban is profi világbajnok volt, legyőzte többek között Oscar De La Hoyát, és soha nem szenvedett kiütéses vereséget.
Az Anonymus hackercsoport közleményben tudatta, hogy a bahreini események után a montreali tüntetők mellett is kiáll, és ezúttal még lendületesebb támadást indít az F1-es honlapok ellen.
Bejelentette visszavonulását Sugar Shane Mosley amerikai ökölvívó, aki három különböző súlycsoportban is profi világbajnok volt, legyőzte többek között Oscar De La Hoyát, és soha nem szenvedett kiütéses vereséget.
Megérkezett Lengyelországba az ír labdarúgó-válogatott: Giovanni Trapattoni fiai rögtön a budapesti mérkőzés után repülőre szálltak, éjjel 2.25-kor már a Balti-tenger partján fekvő Gdanskban landoltak, 40 perc múlva pedig elfoglalták szállásukat a közeli Sopot Sheraton Hoteljében.
A jövő évi világjátékokon való részvétel kiharcolását tűzte ki legfőbb céljának Lacza Ádám Illés, a Magyar Szumószövetség múlt héten megválasztott új elnöke.
Bár már korábban hallani lehetett róla, az Internazionale labdarúgócsapata csak hétfőn erősítette meg hivatalosan, hogy 2015-ig szóló szerződést kötött Andrea Stramaccionival.
A 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek óceániai zónájában Új-Kaledónia megsemmisítő, 9–0-s győzelmet aratott Szamoa ellen az A-csoport 3., utolsó fordulójában. A kilenc találat közül öt Jacques Haeko nevéhez fűződik. A 28 éves csatár kétszer az első félidőben, míg háromszor a második játékrészben volt eredményes. Nem meglepő Szamoa fiaskója, hiszen tíz kvalifikációs mérkőzésükből…
Mocsai Lajos, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a lehető legnehezebb ellenféllel, a norvégokkal szemben kell kivívni a világbajnoki részvételt vasárnap, illetve jövő szombaton Oslóban.
A játékosként 40-szeres svájci válogatott Sébastien Fournier lett a magyar válogatott Vanczák Vilmost is foglalkoztató FC Sion labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
Ismét markáns véleményt fogalmazott meg Laurencz László mesteredző Nagy László válogatottba való visszatérésével kapcsolatban. Laurencz a SportKlubnak elmondta, félő, hogy felbomlik a nemzeti csapat egysége az átlövő érkezésével, aki „három éve hülyít két országot."
A győri klubvezetés szeretné, ha a bajnoki címvédő női kosárlabdacsapat néhány éven belül felzárkózna az európai élvonalhoz, s bejutna az Euroliga legjobb nyolc együttese közé, illetve továbbra is meghatározó szerepet játszana a magyar bajnokságban és kupában.
Románia pályázik a december 4. és 16. között sorra kerülő női kézilabda Európa-bajnokság rendezésére – jelentette be kedden Cristian Gatu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke.
Gazdaságilag nem jó befektetés a labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése a dán székhelyű globális befektetési pénzintézet, a Saxo Bank munkatársa által készített elemzés szerint.
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint két válogatott, a címvédő spanyol, valamint a német esélyes a pénteken kezdődő Európa-bajnokság megnyerésére.
Pótolhatatlan és megfizethetetlen kár érte Pisont Istvánt, az U17-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzőjét: a Magyarország–Írország mérkőzés alatt ugyanis ismeretlenek feltörték az autóját.
Róth Antal, az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kijelölte a kezdőcsapatát a Liechtenstein elleni Európa-bajnoki selejtezőre, ennek értelmében az A-válogatottól érkező Megyeri Balázs fogja védeni a kaput.
Kapusproblémákkal küszködik Dick Advocaat, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Első számú jelöltje, Igor Akinfejev ismét a térdével bajlódik, így a csehek ellen (péntek, 20.45) minden bizonnyal Vjacseszlav Malafejev véd majd.
Milan Baros, a cseh labdarúgó-válogatott támadója hamarabb befejezte a keddi tréninget; egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen súlyos a sérülése és az milyen hatással lehet az Európa-bajnoki szereplésére.
Tizenkilenc ország 46 női és 52 férfi öttusázója vesz részt Székesfehérváron csütörtöktől szerdáig a junior korosztály Európa-bajnokságán, amelyen sérülés miatt nem indul a 2010-es ifjúsági olimpián ezüstérmes Földházi Zsófia.
A Kúria döntése értelmében Schmidt Ádám minden vonatkozó jogszabálynak megfelelően vett részt a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) 2010. márciusi tisztújító közgyűlésén.
Gazdaságilag nem jó befektetés a labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése a dán székhelyű globális befektetési pénzintézet, a Saxo Bank munkatársa által készített elemzés szerint.
A Győri ETO játékosainak többségének egy hete elkezdődött a nyári szabadsága, de még nem mindenki pihenhet. Főleg nem a klubvezetők – a háttérben javában zajlanak egyeztetések a jövőt illetően.