Jack Wilshere, az Arsenal angol válogatott középpályása riportereknek elmondta, hogy megbánta tettét, vagyis hogy a világbajnokságot követő nyaralása alatt dohányzott.
Az Arsenal bejelentette, amit a korábbi nyilatkozatokból és hírekből gyakorlatilag már tudni lehetett: David Ospina a londoni klubnál folytatja karrierjét.
A nemrég az Arsenaltól a Manchester Cityhez szerződő Bacary Sagna Miamiban nyaral feleségével, Ludivinével, aki természetesen nem tudta elkerülni, hogy paparazzik ne készítsenek róla fotókat.
A címvédő amerikai John Isner és az izraeli Dudi Szela jutott be a döntőbe szombaton az 569 ezer dollár (130,3 millió forint) összdíjazású, atlantai keménypályás férfi tenisztornán.
A Caterham hivatalosan is bejelentette, hogy a volt DTM-es szakember, Gerhard Ungar is csatlakozott a csapathoz. Azt egyelőre nem tették közzé, hogy a Mercedes korábbi technikai igazgatója milyen szerepet tölt be az alakulatnál.
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke a Morgen Postnak nyilatkozva jelezte, hogy Pep Guardiola vezetőedző alatt nem fog inogni a kispad.
A Red Bull ausztrál pilótája, Daniel Ricciardo nyerte a 29. Formula-1-es Magyar Nagydíjat. A második helyen a spanyol Fernando Alonso (Ferrari), a harmadikon az angol Lewis Hamilton (Mercedes), a negyediken a német Nico Rosberg (Mercedes) végzett a rendkívül izgalmas versenyen
A címvédő ukrán Jelina Szvitolina nyerte meg vasárnap a 250 ezer dollár (55 millió forint) összdíjazású, bakui keménypályás női tenisztornát, miután a döntőben legyőzte a 2012-es bajnok szerb Bojana Jovanovskit.
A spanyol Pablo Andújar nyerte meg a 427 ezer euró (132,2 millió forint) összdíjazású, gstaadi férfi salakpályás tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben legyőzte az argentin Juan Monacót.
Az első helyen kiemelt olasz Fabio Fognini és a közönségkedvenc horvát Marin Cilic sem jutott be a döntőbe a horvátországi Umagban zajló, 427 ezer euró (132,2 millió forint) összdíjazású férfi tenisztornán.
Rudi Garcia, az AS Roma vezetőedzője a Manchester United elleni Champions Cup-mérkőzést követően elmondta, hogy ha az angol sztárklub valóban meg akarja szerezni Kevin Strootmant, akkor hatalmas összeget kell fizetnie érte.
Blake Griffin, Kevin Love és Russell Westbrook nélkül áll fel a címvédő amerikai válogatott az augusztus 30-án Spanyolországban kezdődő férfi kosárlabda-világbajnokságon.
Kína után idei második dobogós helyezését szerezte Fernando Alonso és a Ferrari. Sokáig úgy tűnt, hogy a spanyol versenyző nyerhet is, ám kopott gumijaival nem tudott mit kezdeni Daniel Ricciardóval.
Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának negyedik viadalán, amelyet a lengyelországi Gdyniában rendeztek meg a hétvégén.
Olaszország válogatottja szerezte meg a bronzérmet a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján, miután a vasárnapi helyosztón a legyőzte Montenegró legjobbjait.
Ezüstérmet nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott a hazai rendezésű Európa-bajnokságon, miután 12-7-re kikapott a Margitszigeten a győzelemmel Eb-elsőségét megvédő szerbektől. Benedek Tibor együttese nagyszerűen szerepelt végig a tornán, az elmúlt bő egy évben világbajnok, Világliga-ezüstérmes, s most Eb-ezüstérmes lett - de el kell ismerni, ezen a találkozón a szerb válogatott megérdemelten…
Robert Lewandowski az elődöntő után a döntőben is eredményes volt a Telekom Kupában, ezúttal kétszer is betalált, csapata pedig 3-0-ra nyert a VfL Wolfsburg ellen.
Az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójára készülő Diósgyőr 2-1-es győzelmet aratott a vendég Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 2014/2015-ös idényének első fordulójában vasárnap.
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 12-7-re kikapott a címvédő szerb csapattól.