Dárdai Pál csapata, a tabella harmadik helyén álló Hertha BSC a második Borussia Dortmundot fogadja a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 20. fordulójában. A magyar szakember a Twitteren üzent a szombati ellenfélnek.
Egy tízéves fiú megható történetéről számolt be a Lech Poznan labdarúgócsapatának hivatalos oldala. A családjával Spanyolországban élő Ivan éveket várt arra, hogy – amint a klubhonlap fogalmazott – idoljával, Lovrencsics Gergővel találkozzon, és ma délelőtt eljött a várva várt pillanat...
A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp Bogdán Ádám helyett Danny Wardra számít az Európa-ligában, a magyar helyett a walesi labdarúgót nevezte a 25-ös keretbe.
A címvédő Barcelona hazai pályán 7–0-ra legyőzte a Valenciát a spanyol Király-kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A katalánoknál Luis Suárez négy, míg Lionel Messi három gólt szerzett, ezzel az uruguayi és az argentin támadó hosszú évek óta nem látott teljesítményt ismételt meg.
A szerződés aláírásával biztossá vált, hogy Bedák Zsolt lesz a következő kihívója a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire-nek, a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnokának.
Neymar különleges ajándékot kap a születésnapjára. A Barcelona brazil sztárja pénteken tölti be a 24. életévét, amely alkalomból szoborban örökítik meg az alakját az Egyesült Államokban található orlandói Madame Tussauds panoptikumban.
A bajnoki szezon folytatása előtti utolsó felkészülési meccsén csapott össze Debrecenben a Ferencváros és a DVSC-Teva. Az első félidő remek játékát egy mérsékeltebb második játékrész követte. A Ferencváros jobban futballozott, és megérdemelten verte meg egy góllal a piros-fehéreket.
A Békéscsaba labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a bolgár másodosztályú Vereja Sztara Zagorával Antalyában – számolt be róla a lila-fehérek hivatalos honlapja.
A Felix Promotion hivatalos közleményben jelentette be, hogy aláírták a szerződést: április 23-án Manilában a WBO (Bokszvilágszervezet) kispehelysúlyú világbajnoki címéért csap össze a címvédő Nonito Donaire és kihívója, Bedák Zsolt.
Mi lenne, ha a meccsnézés többé nem lenne a tévére leszűkítve, hanem az egész szobán keresztül vagy akár az asztalon is nézhetnénk, miközben mindenféle érdekes adatokat nyerhetnénk egy mozdulattal a játékosokról?
Angol és olasz pletykaportálok már egyaránt arról írnak, hogy a nyártól Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője irányítja a Chelsea átalakulás előtt álló labdarúgócsapatát.
A Videoton FC a hivatalos honlapján bejelentette, hogy újabb játékost adott kölcsön az NB II-ben szereplő Siófoknak: a Videoton II házi gólkirálya, a téli felkészülést a Vidi első csapatával végző Paudits Patrik fél évre kerül a Balaton partjára.
A brazil harmadosztályban futballozó Flávio Caca-Rato nem értékelte annyira Cristiano Ronaldo legutóbbi, alsónadrágban dekázós videóját, így – a Real Madrid portugál klasszisát gúnyolva – megalkotta a saját verzióját.
Jó néhány ikerpár szerepel a nemzetközi labdarúgásban. Ám nem csak külföldről tudunk példát hozni. A magyar futsalválogatottban szerepelnek a Horváth ikrek, Norbert és Szabolcs. Utóbbi sérülés miatt nem kerülhetett be Sito Rivera keretébe a belgrádi Eb-re.
Dárdai Pál, a német élvonalbeli Hertha BSC vezetőedzője a Borussia Dortmund elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatón még egyszer szót ejtett Enisz Ben-Hatira távozásáról – mint arról beszámoltunk, az Eintracht Frankfurthoz távozó futballista a Werder Bremen elleni mérkőzés után balhézott össze csapattársaival a Berlinbe tartó buszon, fegyelmi vétsége miatt a fővárosi klubnál kitelt a…
Januárban visszatért, de szeptemberig ismét nem versenyez az olaszok olimpiai bronzérmes műkorcsolyázója, a doppingvétség miatt tavaly egy évre eltiltott Carolina Kostner.
Már csak négyet kell aludnunk, és kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2015-ös szezonjának nagydöntője, az 50. Super Bowl. A Denver Broncos Carolina Panthers elleni összecsapását felvezető írássorozatunkban most visszatekintünk kicsit az alapszakaszra, és szubjektív díjkiosztót tartunk! Elöljáróban, tarolt a Nemzeti főcsoport Déli divíziója, hét díjunkból négyet…
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a Debrecen ellen aratott győzelem után, ám a hibákra is felhívta a figyelmet.
A Vardar Szkopje férfi kézilabdacsapata két hétre felfüggesztette két játékosa játékjogát. A balszélső Dejan Manaszkov és a beálló Sztojancse Sztoilov az éjszakai életben keveredett bajba.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) közzétette a tizenhat, a Bajnokok Ligájában állva maradt csapat játékoskeret-változtatásait a BL tavaszi folytatására.
Póta Georginának nem volt szerencséje a február 5–7. között rendezendő európai Top 16 verseny sorsolásán. Legjobb női asztaliteniszezőnk nehéz csoportba került.
A Barcelona–Valencia spanyol labdarúgó Király-kupa-elődöntő első meccsének talán legszebb gólja a negyedik volt, amikor Arda Turan passza után Luis Suárez szenzációs mozdulattal hozta helyzetbe Lionel Messit. Az egész az argentin utasítására történt. Messi nagyon jól tudta, mi következik…
Az Újpest FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy házi gólkirálya, az NB I góllövőlistáján második helyen álló Mbaye Diagne a kínai Tiencsin Teda csapatába szerződik. A szenegáli támadónak még át kell esnie a kötelező orvosi vizsgálaton.
Neymar édesapja megerősítette, hogy a Manchester United tavaly nyáron világrekordnak számító, 190 millió eurós ajánlattal próbálta meg elcsábítani fiát a Barcelonából. A brazil labdarúgó viszont boldog a katalánoknál, és a klubjának sem állt szándékában eladni őt.
Luca di Montezemolónak, a Forma-1-es Ferrari korábbi elnökének nincsenek jó hírei a hétszeres világbajnok német Michael Schumacherről, aki a több mint két évvel ezelőtti síbalesetében súlyos fejsérüléseket szenvedett.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham labdarúgója, Toby Alderweireld a klub szakvezetőjének, Mauricio Pochettinónak a módszereit dicséri, és úgy gondolja, a csapat remek teljesítményének kulcsa a csapategység.
Sito Rivera, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya az ukránok elleni, sorsdöntő Európa-bajnoki mérkőzésen már számíthat a spanyolok ellen eltiltott Harnisch Ákosra, a szakember pedig a kezdőcsapatba jelölte őt a találkozóra Dróth Zoltánnal, Klacsák Bencével és Németh Péterrel együtt. A mieink kapuját ezúttal is Tóth Gyula védi. Kezdés 21 órakor!
Az Aluinvent DVTK Miskolc női kosárlabdacsapata folytatta sikerszériáját az Európa-kupában: 77–50-re győzött a cseh Nymburk ellen, így sorozatban már tizedszer diadalmaskodott, és kettős győzelemmel jutott tovább a következő fordulóba.
Sito Rivera, a magyar futsalválogatott szövetségi kapitánya az ukránok elleni, sorsdöntő Európa-bajnoki mérkőzésen már számíthat a spanyolok ellen eltiltott Harnisch Ákosra, a szakember pedig a kezdőcsapatba jelölte őt a találkozóra Dróth Zoltánnal, Klacsák Bencével és Németh Péterrel együtt. Kövesse a mérkőzést online, szöveges közvetítésünk segítségével!
Kihagyja a március 28-án kezdődő bostoni műkorcsolya-világbajnokságot a nők között címvédő orosz Jelizaveta Tuktamiseva - jelentette be csütörtökön Alekszej Misin, a 19 éves versenyző edzője.