Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Stoke City bejelentette, hogy új, négy és fél éves szerződést kötött Bojan Krkiccsel, aki így 2020 nyaráig kötelezte el magát a klubhoz.
A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése értetlenül áll Kiss László csütörtöki állásfoglalása előtt, amelyben az úszók szövetségi kapitánya többek között arról írt, hogy Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feje fölött.
Az el-Arabi vezetőedzője, Gianfranco Zola szerint korábbi csapattársát, John Terryt nem csupán az ő klubja, hanem az egész katari liga szívesen szerződtetné.
Varázslatos mozdulattal szerzett pontot Dustin Brown. A jamaicai születésű német teniszező egy bolognai tornán a bosnyák Aldin Setkic ellen játszott, amikor 1:0-s vezetésénél egy váratlant húzott. A hosszú rasztahajáról ismert Brown – aki a tavalyi wimbledoni Grand Slam-torna második fordulójában kiejtette Rafael Nadalt – 2:6, 6:2, 7:6-os győzelemmel jutott tovább a következő körbe az olaszországi…
A Magyar Olimpiai Bizottság vezetése értetlenül áll Kiss László csütörtöki állásfoglalása előtt, amelyben az úszók szövetségi kapitánya többek között arról írt, hogy Hosszú Katinka esetében a MOB átnyúl a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) feje fölött.
Az Eb-selejtező elitkörére készülő magyar U17-es női labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 0–0-s döntetlent játszott Észak-Írország korosztályos csapatával.
A jelenleg a svájci Möhlint irányító vajdasági származású Csordás Zoltán szerint a magyar kézilabda nehéz időszak alatt áll, a legjobbak lassan kiöregednek, és a magyar csapatokban az első felállásban szinte csak külföldiek játszanak. Talant Dujsebajev szerződésbontását teljesen logikus döntésnek tartja, s figyelembe véve a Magyar Kézilabda-szövetség hat pontból álló feltételeit, egy ideális…
Mint arról beszámoltunk, Will Ferrell világhírű színész és komikus a „GQ Men Of The Year” díjátadó ünnepségen José Mourinhót parodizálta. Az amerikai úgy érzi, ez is közrejátszott a Special One menesztésében.
A Fővárosi Törvényszék épületében ma délután elkezdődött a Nyíregyháza Spartacus kizárása ügyében indított per tárgyalása – számolt be róla a klub Facebook-oldala.
Holman Dávid, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva középpályása, Holman Dávid szerint a játékosok nagyon motiváltan várják a kiesés elől menekülő Vasas elleni meccset.
Az első-, a másod- és a nyolcadrendű vádlott esetében is felmentést kértek a védői perbeszédekben a labdarúgó fogadási csalási ügy csütörtöki budapesti tárgyalásán. Délelőtt a harmadrendű vádlott ügyvédje indítványozta védence felmentését.
A brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Mineiro a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 99-szeres brazil válogatott Robinhót.
Juan Carlos Pastor, a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a klub honlapján reagált a szurkolóktól érkezett kérdésekre. Szóba került a szövetség által tervezett légióskorlátozás és a megüresedett szövetségi kapitányi poszt is.
A csapatok javában készülnek a március 20-án, az Ausztrál Nagydíjjal kezdődő 2016-os Formula–1-es szezonra. A Ferrari Twitter-üzenetéből megtudhatjuk, hogyan szól majd a csapat motorja az új évadban.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy két évvel meghosszabbította Batik Bence idény végén lejáró szerződését.
Michael Owen, a Liverpool korábbi 89-szeres angol válogatott angol labdarúgója úgy gondolja, hogy a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságon Roy Hodgson szövetségi kapitánynak már Jamie Vardyra vagy Harry Kane-re kellene első számú gólfelelősként tekintenie, nem pedig Wayne Rooneyra.
A Budapesten zajló jégkorong olimpiai selejtező első fordulójában a házigazda magyar válogatott Litvánia ellen lép jégre. A 19.30 órakor kezdődő mérkőzést (Tv: M4 Sport) a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti! Amint arról korábban már beszámoltunk: a játéknap és a torna első mérkőzésén a lengyelek biztosan igazolták papírforma fölényüket Észtországgal szemben.
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-Teva sajtóbeszélgetést tartott a tavaszi folytatás előtt, ennek kapcsán pedig szóba jött Papp László polgármester délelőtti sajtótájékoztatója is, amelyen arról beszélt, hogy elvárja Szima Gábor tulajdonostól, hogy betartsa, amiben tavaly nyáron megállapodtak. Papp László hiányolja például a kaszinók nyereségéből az osztalékot (a kaszinót üzemeltető cégekben…
A Gödöllő sima vereséget szenvedett a Calcit Ljubljana vendégeként a női Közép-európai Liga alapszakaszának zárásaként csütörtökön. A magyar csapat a kilenccsapatos sorozatban egyetlen győzelemmel zárt.
A Német Labdarúgóliga (DFL) a 2016–2017-es szezontól kezdve két éven át tesztelné a videobírót a német élvonalbeli bajnokság (Bundesliga) mérkőzésein – számolt be róla a Bild.
A pálya alkalmatlansága miatt elmaradt a labdarúgó NB II-ben szereplő Sopron Senica elleni felkészülési mérkőzése, míg a Siófok 1–1-es döntetlent játszott a kazah Kizsilzsarral.
A Gödöllő sima vereséget szenvedett a Calcit Ljubljana vendégeként a női röplabda Közép-európai Liga alapszakaszának zárásaként csütörtökön. A magyar csapat a kilenccsapatos sorozatban egyetlen győzelemmel zárt.
Oroszország jutott be elsőként a belgrádi futsal Európa-bajnokság döntőjébe, miután az elődöntőben hosszabbításban 3–2-re legyőzte Szerbia válogatottját.
A paralimpiai és világbajnoki ezüstérmes Dani Gyöngyi legjobb magyarként nyolcadik lett a párbajtőrözők versenyében az egri kerekesszékes vívó világkupa csütörtöki nyitónapján.
A Daily Mail információja szerint évente nagyjából tízmillió euróba kerül Michael Schumacher családjának a hétszeres Formula–1-es világbajnok gyógykezelése.
Megvédte címét, s immár tizennyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi röplabda Magyar Kupát a Fino Kaposvár, miután az érdi fináléban három játszmában legyőzte a Kecskemétet. A bronzérem a Dágé lett, miután 3:2-re legyőzte a MAFC-BME-t.
A Budapesten zajló jégkorong olimpiai selejtező első fordulójában a házigazda magyar válogatott négygólos győzelemmel mutatkozott be Litvánia ellen. Pénteken 18 órától (Tv: M4 Sport) Észtország ellen lépnek jégre legjobbjaink, a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!
A Szerb Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik a női válogatott szövetségi kapitánya, Szasa Boskovics, miután nem fogadták el a beszámolóját.
Bedák Zsolt szerint nem ő az esélyes, ugyanakkor ezt kihasználva szeretne bizonyítani a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire elleni ökölvívó világbajnoki címmérkőzésen, amely Magyarország kizárólag az M4 Sporton lesz látható.
A Sevilla vár a Barcelonára a spanyol Király-kupa-döntőjében, miután Unai Emery együttese a hazai négygólos siker után idegenben 2–2-es döntetlent játszott a Celta Vigóval.
A Budapesten zajló jégkorong olimpiai selejtező első fordulójában a házigazda magyar válogatott négygólos győzelemmel mutatkozott be Litvánia ellen. A mérkőzés után az első válogatott meccsén első gólját szerző Galló Vilmossal és Kóger Dániellel beszélgettünk.
A labdarúgó Francia Kupa utolsó nyolcaddöntőjében a Marseille a negyedosztályú Trélissac vendégeként 2–0-ra győzött, így bejutott a legjobb nyolc együttes közé.
Nagyszerű estét varázsolt a dartsmezőny Newcastle-ben, a Premier League második állomásán. A világelső Michael van Gerwen és a 16-szoros világbajnok Phil Taylor sziporkázó játékkal győzött. Előbbi a világbajnok Gary Andersont, utóbbi a nagyszerűen rajtoló James Wade-et verte meg.
A férfi kosárlabda Euroliga F jelű középdöntős csoportjának 7. fordulójában a Hanga Ádámmal felálló Laboral Kutxa 90–64-re legyőzte a német Brose Baskets Bamberget.