Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, valamint Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke is elégedettséggel beszélt a Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpiáról.
Ha kedd, akkor labdarúgó Bajnokok Ligája, méghozzá az idén először: a nyolcaddöntő első két mérkőzésén PSG–Chelsea és Benfica–Zenit a szereposztás. Mindkét találkozót élőben közvetítik a hazai televíziók.
A Bursasporhoz közel álló bursaspordabugun.com és bursahakimiyet.com.tr is arról számolt be – majd később a haberbursaspor.com is –, hogy a török élvonalbeli labdarúgócsapat hétfői elnökségi ülésén döntés született Dzsudzsák Balázs és Tom De Sutter ügyében. A várakozásoktól elmaradóan teljesítő török klub megválna a nyáron szerződtetett két légiósától, és keresi annak a lehetőségét, hogy…
A csapatkapitány Varga Dániel sérülés miatt nem szerepelhet a magyar férfi vízilabda-válogatott grúzok elleni világliga-mérkőzésén kedden Tbilisziben. A grúz-magyar összecsapásról Benedek Tibor szövetségi kapitány beszélt az InfoRádióban.
Márciusra elkészül a jövő évi magyarországi világverseny végleges költségvetése - jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a testület alakuló ülésén 2016. február 15-én, Budapesten.
Sajtóhírek szerint megvan a Chelsea labdarúgócsapatának új vezetőedzője, a nyáron az Atlético Madrid mestere, Diego Simeone veszi át a londoniak irányítást.
Márciusra elkészül a jövő évi vizes világbajnokság végleges költségvetése – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter a 2017-es budapesti világverseny szervezőbizottságának hétfői alakuló ülésén.
Ismét vérrögöt találtak Chris Bosh szervezetében, így a Miami Heat sztárja bizonytalan ideig nem léphet pályára az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).
Kiss László szerint Hosszú Katinka öt számban éremesélyes a riói olimpián, Cseh László a második, aki a legközelebb van az aranyéremhez, emellett Gyurta Dániel és Risztov Éva is megvédheti londoni elsőségét.
Bemutatkozott új csapatában, az egyiptomi labdarúgó-bajnokságban szereplő Vadi Deglában Florent Malouda. A 35 éves francia futballista, aki pályafutása során játszott a Lyonban és a Chelsea-ben is, a Zamalek elleni találkozón lépett pályára. Az 1–1-re végződő meccsről nincsenek szép emlékei, mert kihagyott egy büntetőt.
A Román Kézilabda-szövetség döntött a HC Zalau–HCM Baia Mare női bajnoki nyomán kirobbant rasszista botrányban: a zilahi csapat az elkövetkezendő három hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kénytelen megrendezni, valamint 2000 lejes (körülbelül 150 ezer forint) pénzbírságot is meg kell fizetnie.
Kiss László szerint Hosszú Katinka öt számban éremesélyes a riói olimpián, Cseh László a második, aki a legközelebb van az aranyéremhez, emellett Gyurta Dániel és Risztov Éva is megvédheti londoni elsőségét.
A legutóbbi Bajnokok Ligája-döntőben a Veszprémet legyőző, még erősebb csapatra vágyó Barcelona férfi kézilabdacsapata az idény végén frissíti keretét. Érkezik a Chambéryből három évre szerződtetett 23 éves francia válogatott balátlövő, Timothey N'Guessan.
Mivel az orosz labdarúgó-bajnokság csak március elején folytatódik, néhány csapat a kedvezőbb lehetőségek miatt Spanyolországban készül. A Rubin Kazany–Amkar Perm (1–1) mérkőzésen történt egy érdekes jelenet. A kazanyiak 35 éves kapusának, Szergej Rizsikovnak nagyon meggyűlt a baja a széllel, társai segítségére is szükség volt, hogy folytatódjon a mérkőzés.
Közeleg a Király-kupa döntője, s ahogy az Spanyolországban ilyenkor lenni szokott, megy a huzavona, hogy melyik stadionban csapjon össze a fináléba bejutott két együttes – jelen esetben a címvédő FC Barcelona és a Sevilla.
Zinedine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője szerint Cristiano Ronaldo játéka kulcsfontosságú lesz szerda este, amikor a királyi gárda az AS Roma otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első mérkőzésén.
Louis van Gaal, a Manchester United menedzsere a klub hivatalos honlapjának elmondta, meg kellett győznie a vezetőséget, hogy igazolják át Bastian Schweinsteigert.
A Bp. Honvéd két játékosa, Holender Filip és Souleymane Youla is megsérült a Haladás elleni hétvégi NB I-es bajnokin, de egyiküknek sem súlyos a problémája. A kispestiek az NB I következő fordulójában a DVTK-hoz látogatnak, az oddszokat tekintve a legvalószínűtlenebb végeredmény a döntetlen.
A kínai labdarúgó-bajnokságban szereplő Sanghaj Senhua közös megegyezéssel szerződést bontott Tim Cahill-lel – továbbá a hírek szerint elképesztő ajánlatot tett Robin van Persie-ért.
Bruce Springsteen koncertje miatt biztosan nem a Real Madrid stadionjában kerül sor május 21-én a labdarúgó Spanyol Király Kupa döntőjére a Barcelona és a Sevilla között.
A Barcelona Celta Vigo elleni bajnokiján (6–1) Javier Mascherano a 264. tétmérkőzésén lépett pályára, ezzel a katalánok örökrangsorában a légiósok listáján beérte Ronald Koemant.
Mindkét magyar együttes, az UVSE-Centrál és a Hungerit-Szentes is idegenben kezdi szereplését a női vízilabda Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésén.
A múlt héten harmadik alkalommal adott helyet a néhány éve teljes felújításon átesett XII. kerületi MOM Kulturális Központ és MOM Sportcsarnok a nemzetközi sportmenedzsment konferenciának.
Roberto Carlosnak nem igazán tetszhetett a Barcelona trükkös büntetője a Celta Vigo elleni hétvégi bajnokin. Legalábbis ez derül ki a „királyiak” korábbi játékosának nyilatkozatából.
A negyedrendű vádlott, egyben koronatanú H. Gábor esetében felfüggesztett szabadságvesztést, részben felmentést kért a védőügyvéd abban a labdarúgó fogadási csalási ügyben, amelynek újabb tárgyalása kedden volt Budapesten.
Jászapáti Petra ezüstérmet nyert a női rövid pályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyszámában kedden, a Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpián.
Két pontba került a Lincoln City kapusának felelőtlensége az Altrincham elleni meccsen az angol ötödosztályú labdarúgó-bajnokságban. A vendégként játszó Lincoln 3–2-re vezetett, amikor Paul Farman úgy gondolta, hogy kicsit feldobja a meccset. Nagy hiba volt…
Szörnyű tragédia történt az egyik argentin regionális labdarúgó-bajnokságban Córdobában. Az egyik fiatal játékos zokon vette, hogy kiállították, ezért visszatért a pályára, és lelőtte a játékvezetőt.
Nikolics Nemanja, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Legia Warszawa magyar légiósa szerint a csapat masszőrje „gyúrja a lábába a gólokat”, és úgy véli, aki nem képes kezelni a nyomást, annak kisebb csapatnál kellene folytatnia.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte idei első keretét, amelyben a jövő és a jelen is tükröződik – számolt be róla a szövetség. Mervó Bence az egyetlen légiós, míg a névsorban helyet kapnak a távlati csapat futballistái is.