Tiltakozást terveznek a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói azért, mert 71 fontot (28 500 forintot) kell fizetniük egy jegyért a dán Midtjylland otthonában csütörtökön sorra kerülő Európa-liga-mérkőzésre.
Miközben az A-válogatott Telkiben készül, a Robert Kilin vezette U21-es magyar labdarúgó-válogatott Győrben edzőtáborozik a jövő hét elején. A német szakember 25 fős keretébe több olyan játékos is bekerült, aki az elmúlt hónapokban nem kapott meghívót.
Kevés hírt hallani a 2013-as súlyos síbalesete után lábadozó Michael Schumacherről, így aztán amikor a hétszeres F1-es világbajnok német pilóta szóvivője, Sabine Kehm megszólal, az elhangzottak mindig bejárják a világsajtót – így történt most is. A címben említett „visszatérés” természetesen nem az F1-re, hanem az élhető életre értendő.
Tiltakozást terveznek a Manchester United labdarúgócsapatának szurkolói azért, mert 71 fontot (28 500 forintot) kell fizetniük egy jegyért a dán Midtjylland otthonában csütörtökön sorra kerülő Európa Liga-mérkőzésre.
A Bild értesülései szerint a Bayern München vezetősége megkezdte a tárgyalásokat Robert Lewandowskival a szerződéshosszabbításról. A lengyel válogatott csatár jelenlegi megállapodása 2019-ben jár le a bajor egyesületnél.
Spanyolországban hatalmas szerepet játszik egy edző megítélésében, hogy együtt él-e a játékkal az oldalvonal mellett. Korábban Gary Neville-t, a Valencia mesterét vették elő érdekes stílusa miatt, most pedig a Real Madrid trénere, Zinedine Zidane került a célkeresztbe. A francia vezetőedzőt azonban nem érheti kritika, úgy motiválja játékosait a meccsek közben, mint eddig senki.
Jó néhány Chelsea-drukkernek kellemetlen „élmény” is volt, hogy John Obi Mikel kiegyenlítette csapatuk hátrányát a PSG ellen a keddi Bajnokok Ligája-meccs első félidejében. A francia rendezők ugyanis könnygázt fújtak a vendégszurkolók egy részére.
Dárdai Pál vezetőedző nem bánná, ha bevethetné a Hertha BSC két „legélesebb" támadófegyverét a Wolfsburg elleni szombati német bajnokin, de nem szeretné kockáztatni a két labdarúgó egészségét.
Los Angeles nyilvánosságra hozta a hivatalos pályázati logóját és szlogenjét a 2024-es nyári olimpiára, amelynek Budapest is szeretne a házigazdája lenni.
Legutóbb 1999-ben rendeztek élvonalbeli mérkőzést a szegedi futballstadionban. A Szeged 2011 most Gyulán, a Grosics-akadémián edz és játssza a meccseit. Azonban a legújabb hírek szerint körülbelül egy év múlva felépülhet az új stadion Szegeden.
A 2–1-es hazai győzelemmel véget érő PSG–Chelsea Bajnokok Ligája-mérkőzést követően a szokásoknak megfelelően a játékosok mezt cseréltek egymással. A találkozó első gólját szerző Zlatan Ibrahimovic a képek tanúsága szerint szakított a hagyományokkal, és nem egy, hanem két ellenfele szerelésével is gazdagodott.
Holger Badstuber 2012 decembere óta 170 meccset kényszerült kihagyni sérülései miatt. A Bayern München 26 éves labdarúgójának legutóbb a szombati edzésen tört el a bokája, így vélhetően ugrott számára az Eb-részvétel is. Hazájában és klubjában attól tartanak, hogy könnyen megismétlődhet Sebastian Deisler esete, ezért a jókívánságok száma lényegesen nagyobb az ilyenkor megszokottnál.
Egyelőre várni kell az első kézilabdás cunderre, amelyet az utcáról dobnak, így most meg kell elégedni azzal, hogy az előcsarnokból tekerték be a labdát a kapuba…
Megsértődött az idegenbeli góltalanságát firtató újságírói kérdésen, majd kivonult a teremből Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballistája kedden, az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt megelőző sajtótájékoztatón.
Rio Ferdinand reagált Cristiano Ronaldo azon állítására, miszerint a Real Madrid portugál sztárja nem ápolt baráti kapcsolatot manchesteri csapattársaival.
A Nemzetközi Sílövőszövetség (IBU) – alelnökének keddi állításával ellentétben – nem fogja kérni a 2014-es szocsi téli olimpián levett minták újraelemzését az oroszországi doppingellenőrző laboratóriummal kapcsolatban felmerült vádak miatt.
Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar futsalválogatott meghatározó játékosa, Dróth Zoltán az első számú európai kupasorozat, az UEFA Futsal Cup címvédőjéhez, a kazah Kajrat Almatihoz szerződött. A Győri ETO-tól távozó támadó nem egészen azt kapta az első edzéseken, amihez Magyarországon hozzászokott.
Mint arról korábban beszámoltunk, a magyar futsalválogatott meghatározó játékosa, Dróth Zoltán az első számú európai kupasorozat, az UEFA Futsal Cup címvédőjéhez, a kazah Kajrat Almatihoz szerződött. A Győri ETO-tól távozó támadó nem egészen azt kapta az első edzéseken, amihez Magyarországon hozzászokott.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eljárást indít Dmitrij Taraszov, a Lokomotiv Moszkva futballistája ellen, mivel a játékos a Fenerbahce elleni Európa-liga-mérkőzés után provokálta a török szurkolókat.
Február 24-én Kőbányán, az Új köztemetőben helyezik végső nyugalomra a Ferencváros legendáját, Rudas Ferencet – adta hírül a klub hivatalos honlapja, a fradi.hu.
Különleges vetélkedőt szervezett a PDC négy világklasszis dartsjátékos, Gary Anderson, Michael van Gerwen, Adrian Lewis, Peter Wright és James Wade között. A brit sportvilágból jól ismert ceremóniamester, John McDonald kérdéseire kellett válaszolniuk, egészen sablonmentes stílusban.
Nem aratott egyértelmű közönségsikert a brazil Atlético Mineiro labdarúgócsapatának akciója – a népszerű klub modellekkel, a kifutón mutatta be új mezét, ám emiatt kritikai össztűzbe került.
Mivel a hazai átigazolási időszak a múlt héten lezárult, és a legtöbb európai piacon sem lehet már átigazolni, a DVTK-nál az első kerettől száműzött Miroszlav Grumics, Senad Husic párosnak erősen korlátozottak a lehetőségei a klubváltásra. A két játékos helyzetéről a diósgyőri klubtól kértünk tájékoztatást.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerda délután megérkeztek a speciális vérvizsgálatok eredményei, amelyek negatívak lettek, így a csapat a hétvégén már pályára léphet a DVSC otthonában.
Az AS Roma és a Real Madrid korábbi futballistája, Iván Helguera szókimondóan nyilatkozott a két klub szerdai találkozója előtt. Az egykori védő a dinamikát és a gyors passzokat hiányolja a blancók középpályájáról.
Már javában zajlik a labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás Rohonci úti stadionjának bontása. A klub hivatalos honlapja fotókat közölt arról, hogyan haladnak a munkálatok. A képek alapján kijelenthető, a létesítmény most már gyakorlatilag a földdel egyenlő.
Budapest a szerda (azaz ma) éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottsága figyelmeztetésben részesítette és 7000 svájci frankos pénzbüntetéssel sújtotta Franz Beckenbauert, a német futball ikonikus alakját.
Nem igazán lehet nagyobb gólhelyzetet elképzelni annál, mint amilyet Kingsley Ehizibue, a PEC Zwolle játékosa hagyott ki a Feyenoord elleni holland bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.
Pénzbüntetéssel sújtotta és figyelmeztette Franz Beckenbauert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága, mert megtagadta az együttműködést a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélésével kapcsolatos vizsgálatban.