Roy Keane, a Premier League-ben szereplő Manchester United ír legendája eddig sem a finom megjegyzéseiről volt híres, s úgy tűnik, „jó szokását” megtartotta: a 44 esztendős korábbi játékos ezúttal Eden Hazard-t, a Chelsea rossz formában lévő belga sztárját kritizálta.
Sebastian Rode, a Bayern München labdarúgócsapatának középpályása a nyáron távozhat a német rekordbajnoktól – írja a Kicker. A 25 éves játékosnak több topligából is akad kérője, és Thomas Tuchel, a Borussia Dortmund trénere is szívesen látná a csapatában.
Kvótát szerzett a riói olimpiára Segun Toriola nigériai asztaliteniszező, ezzel sporttörténelmet írt, mert ő az első afrikai sportoló, aki hétszer is részt vehet az ötkarikás játékokon.
Jürgen Klopp, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere igyekszik minél több vidámságot belecsempészni a gárda edzéseibe. A szakember legutóbb Roberto Firminóval poénkodott: kötényt adott a brazilnak, aki nem hétköznapi módon reagált erre.
Cristiano Ronaldo a világ legjobban kereső játékosa a heti 288 ezer fontos fizetésével, de messze nem ez az összes bevétele – a hírek szerint közel egymillió fontot keresett, nagyjából négy és fél órányi munkáért cserébe.
Jonathan Tah, a Bayer Leverkusen fiatal középhátvédje oldhatja meg a Bayern München védőproblémáit. A 20 éves játékos eddig az összes bajnokit végigjátszotta ebben a szezonban.
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elkészítette a női Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását: a címvédő Győri Audi ETO KC ellenfele a legutóbbi bajnok FTC-Rail Cargo Hungaria lesz, míg a Fehérvár KC az Érddel találkozik.
A bolíviai The Strongest labdarúgócsapata meglepetésre 1–0-s győzelmet aratott a Sao Paulo FC otthonában a Libertadores-kupa csoportkörének 1. fordulójában.
Hamarosan hazatér Abu Dzabiból Kiss István csoportja. Az olimpiai bajnok Kökény Roland, Dombvári Bence, Hufnágel Tibor és a csapat többi tagja a szokásoktól eltérően már február elején vízre szállt - számolt be a kajakkenusport.hu.
Angol sajtóhírek szerint a kapusaival továbbra is elégedetlen Jürgen Klopp szeretné a Liverpoolhoz csábítani a Betis 28 éves labdarúgóját, Antonio Adánt.
Kvótát szerzett a riói olimpiára Segun Toriola nigériai asztaliteniszező, ezzel sporttörténelmet írt, mert ő az első afrikai sportoló, aki hétszer is részt vehet az ötkarikás játékokon.
Ognjen Djelmic a télen a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-be igazolt középpályás engedélye megérkezett a boszniai labdarúgó-szövetségtől, de a légiós bemutatkozására még egy kicsit várni kell.
Babos Tímea a német Julia Görges oldalán bejutott az elődöntőbe a kétmillió dollár (552 millió forint) összdíjazású dubaji keménypályás női tenisztornán.
Tudják, ki az a Michael Olunga? Nem? Nem meglepő. A 21 esztendős csatár nevét Európában csak a legőrültebb Football Manager-fanatikusok ismerhetik. Most azonban a 13-szoros válogatott játékos megunta ezt, és tett egy ajánlatot. Az Arsenalnak. Happy end a vége!
A legia.sport.pl arról számolt be, hogy kínai klub által delegált megfigyelő is ott volt a lengyel Legia hétvégi bajnokiján, hogy személyesen győződjön meg Nikolics Nemanja képességéről és formájáról. Amint arról beszámoltunk: a magyar válogatott támadó két góllal vette ki részét a Jagiellonia elleni hazai sikerből (4–0).
Ön szerint ki lesz a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2016-os játékosbörzéjének (draft) első választottja? A Tennessee Titans a legjobb irányítósiettetőre bök rá? Esetleg Marcus Mariota védelme lesz az elsődleges cél? Netán a passz elleni védekezés javítása mellett teszi le a voksát a gárda? Vagy elcserélik az 1/1-et a Titánok, és egy másik csapat a legjobb irányítójelöltet…
Hamarosan hazatér Abu Dzabiból Kiss István edző csoportja. Az olimpiai bajnok Kökény Roland, illetve Dombvári Bence, Hufnágel Tibor és a csapat többi tagja a szokásoktól eltérően már február elején vízre szállt - számolt be a kajakkenusport.hu.
A Manchester United labdarúgócsapata sorra kapja a pofonokat. Nem elég, hogy a szurkolók folyamatosan szidják Louis van Gaal együttesét, mert unalmasan játszanak a „vörös ördögök”, most a klub mezszponzora is megforgatta a kést a holland mesterben egy pólóval. A klub hivatalos boltjában megvásárolható felsőn csak ennyi áll: „A feladatotok, hogy szórakoztassatok!”
Vincent Kompany, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City belga sztárja lázasan készült a visszatérésre, és rehabilitációját a nagyközönséggel is megosztotta.
Cristiano Ronaldo rengeteg pénz keres játékával a Real Madrid labdarúgócsapatánál. De vajon mekkora össze üti a markát a pályán kívül? A Football Leaks megszerezte a portugál sztár egyik 2012-es szerződését, amelyet egy mobil- és internetszolgáltató társasággal kötött. Nem akármilyen gázsiról van szó.
Az Egyesült Államok világbajnok női labdarúgó-válogatottjából négy játékos került be a futballistákat képviselő nemzetközi érdekvédelmi szervezet, a FIFPro először összeállított női álomcsapatába.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham a Serie A-ban vitézkedő Fiorentina otthonába látogat a labdarúgó Európa-ligában, és a párharc tétje már a legjobb 16 közé jutás. Kövesse a mérkőzést online, szöveges közvetítésünk segítségével itt! A Manchester Unitednek nem megy annyira, mint a londoniaknak, de talán éppen ezért is fontos számukra ez a sorozat. A…
Sergio Romero védte a Manchester United kapuját a Midtjylland ellen idegenben a labdarúgó Európa-liga legjobb 16 közé jutásáért zajló párharc első meccsén azt követően, hogy a bemelegítésnél David de Gea megsérült. Az argentin nem akármilyen bravúrokat is bemutatott, ám csapata kikapott.
A Manchester United vezetett, de végül 2–1-re kikapott a dán Midtjyllandtól a labdarúgó Európa-liga csütörtöki játéknapján. A legjobb 16 közé jutásért zajló párharcok eddig véget ért első felvonásaiban a Sevilla szerezte a legnagyobb előnyt, a Saint-Étienne nyerte meg a legtöbb gólt hozó mérkőzést, a Fiorentina és a Tottenham összecsapása 1–1-re végződött, a Napoli 1–0-ra kikapott a…
A Midtjylland egygólos hátrányból fordítva legyőzte a vendég Manchester Unitedet a labdarúgó Európa Liga 16 közé jutásért zajló párharcának első, csütörtöki mérkőzésén.
Helyi lapokban jelentek csak meg a hírek, hogy Dzsudzsák Balázs helye nem biztos a Bursasporban, valójában stabil a pozíciója, és nem megy Kínába, a pletykák viszont nem tesznek jót neki. A célja egyértelműen az, hogy minél többet játsszon az Eb-ig. Vörösbaranyi József, Mehmet Basaran és Esterházy Mátyás beszélt a játékosról a Sport TV Mai helyzet című műsorában.
Az Újpest 7-7-es döntetlent játszott a spanyol Mataro vendégeként a női vízilabda Euroliga-negyeddöntő első mérkőzésén. A budapesti együttesben Antal Dóra és Keszthelyi Rita is 3 gólig jutott. A visszavágó február 27-én lesz.
A Valencia már az első félidő után 5–0-ra vezetett a Rapid Wien ellen a labdarúgó Európa-ligában, amivel egyrészt történelmet írt, másrészt gyakorlatilag biztosította helyét a legjobb 16 között. A Liverpool ellenben még nem mehet biztosra, hiszen gól nélküli döntetlent játszott Augsburgban. Vanczák Vilmost nem cserélték be a Sionba, amely hazai pályán 2–1-re kikapott a Bragától.
Nagy rangadókkal folytatódott Dublinban a darts Premier League 2016-os versenysorozata. Taylor és Van Gerwen is remek formát mutatott, megérdemelten nyerték meg a két legjobban várt ütközetet ezen az estén.
Három tesztmérkőzés szerepel a címvédő spanyol labdarúgó-válogatott felkészülési programjában közvetlenül az Európa-bajnokság előtt. A spanyolok március 24-én és 27-én is játszanak felkészülési mérkőzést, mégpedig az olaszokkal és a románokkal.