Jászapáti Petra ezüstérmet nyert szombaton a Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpián, a rövid pályás gyorskorcsolyázók nemzetközi vegyes váltóinak versenyében.
Sandro Wagner találatára Thomas Müller duplával válaszolt a Bayern München–Darmstadt (3–1) német élvonalbeli labdarúgó-mérkőzésen. A bajorok egyenlítését Rafinha készítette elő, majd Robert Lewandowski tette fel az i-re a pontot.
Újpest–MTK találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
A Rába ETO 7–5-re legyőzte az MVFC-Berettyóújfalut a futsal Magyar Kupa elődöntőjében. A Kazahsztánba szerződő Dróth Zoltán nélkül játszó győriek a második félidőben elhúztak ellenfelüktől, 7–3-as előnyük csak az utolsó percekben olvadt kétgólosra.
Egervári Sándor győzelemmel mutatkozott be a diósgyőri kispadon a labdarúgó NB I 21. fordulójában, miután a miskolci csapat 2–1-re legyőzte a Budapest Honvéd együttesét. A találkozót követően a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.
Súlyos, 4–1-es vereséget szenvedett Kádár Tamás és Lovrencsics Gergő csapata, a Lech Poznan a szombati mérkőzést a tabella utolsó helyén váró Podbeskidzie otthonában a lengyel labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.
A labdarúgó NB I 21. fordulójában a DVSC-Teva 2–0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot Ibrahima Sidibe büntetőből szerzett találatával és Holman Dávid góljával.
A német labdarúgó Bundesliga 22. fordulójában a listavezető Bayern München 0–1-ről fordítva 3–1-re legyőzte a Darmstadtot, folytatódott Dárdai Pál Herthájának nyeretlenségi sorozata – a berliniek hazai pályán ikszeltek a Wolfsburggal. Kleinheisler László a kispadról nézte végig, ahogy a Werder Bremen 2–0-s vereséget szenved az Ingolstadttól, a Hoffenheim fontos győzelmet aratott a Mainz…
A Barcelona Luis Suárez és Neymar góljával 2–1-re legyőzte a Las Palmast a La Liga 25. fordulójában, ezzel kilenc pontra növelte előnyét a vasárnap pályára lépő Atlético Madrid előtt.
Jászapáti Petra ezüstérmet nyert szombaton a Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpián, a rövidpályás gyorskorcsolyázók nemzetközi vegyesváltóinak versenyében.
Az olasz Sara Errani nyerte meg a kétmillió dollár (552 millió forint) összdíjazású dubai kemény pályás női tenisztornát: a szombati döntőben két nagyon sima szettben győzte le a cseh Barbora Strycovát. A 28 éves játékos pályafutása kilencedik egyéni tornagyőzelmét aratta.
A Dárdai Pál irányította Hertha BSC döntetlent játszott a vendég Wolfsburggal a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján, a címvédő és listavezető Bayern München pedig küzdelmes meccsen győzte le hazai pályán az újonc Darmstadtot.
Az éllovas Ferencváros a sérüléséből felépült Böde Dániel vezetésével 2-0-ra legyőzte szombaton a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában, így továbbra is toronymagasan vezeti a tabellát.
A címvédő Videoton, amely eddig Horváth Ferenc irányításával minden hazai bajnokiját megnyerte, csak 1-1-es döntetlent játszott az újonc és sereghajtó Békéscsaba ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában. A székesfehérvári stadion felújítása miatt a találkozót a Pancho Arénában rendezték.
A címvédő és listavezető FC Barcelona a klubrekordot tovább javítva sorozatban 32. mérkőzésén sem talált legyőzőre: a gárda szombaton, a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az újonc Las Palmas otthonában nyert 2-1-re.
A Bayern München–Darmstadt (3–1) német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen a Südkurvéban a rekordbajnok ultrái transzparenst bontottak a vezetőedző, Pep Guardiola nevével – hogy a felirat a közel sem egyértelmű szurkolói támogatást élvező tréner éles kritikája volt, vagy csak poén, az elsőre nem derült ki egyértelműen. Aztán jött a magyarázat is.
A sérüléséből visszatérő Böde Dániel felettébb idegesen nyilatkozott, pedig a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 21. fordulójában. Dibusz Dénes és Pekár László a kimaradt büntetőről beszélt.
Tizennyolcról húsz pontra növelte előnyét az éllovas Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Ligában, ugyanis a szombati 21. fordulóban kétgólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett, míg a második Újpest 1-1-es döntetlent játszott az MTK Budapesttel.
Egy-egy ponttal lett gazdagabb az Újpest és az MTK az egymás ellen vívott 210. bajnoki mérkőzésükön: 1–1-re végződött a labdarúgó NB I 21. fordulójának záró összecsapása. A találkozót követően Teodoru Vaszilisz, az MTK vezetőedzője, Zoran Csampara az Újpest megbízott edzője és Torghelle Sándor, az MTK labdarúgója értékelt az M4 Sportnak.
Igazán tüzes veronai derbit rendeztek szombaton a Serie A 26. fordulójában. A sereghajtó Verona 3–1-re legyőzte a Chievót, s közben mindkét csapatból kiállítottak egy játékost.
A Dunaújváros 2–0-s félidő után 8–0-ra legyőzte a Ferencvárost a futsal Magyar Kupa elődöntőjében, így vasárnap a Fejér megyei csapat találkozik a Rába ETO-val a vasárnapi döntőben Gyöngyösön.
Legalábbis a szombaton pályán töltött percek tekintetében. Dzsudzsák Balázs csereként lépett pályára a Bursasporban, amely hazai környezetben gól nélküli döntetlent harcolt ki az éllovas Fenerbahce ellen a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Süper Lig) 22. fordulójában.
A Ferencváros 37–31-es vereséget szenvedett a norvég Larvik otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének 5. fordulójában. A Győr által a következő szezonra szerződtetett Nora Mörk tíz gólt dobott a vendéglátóknál.
A férfi kézilabda NB I szombati játéknapján a Vác, a Komló, a Gyöngyös és a Csurgó is két-két ponttal gazdagodott. A Vác a 11 gólos Bartók Donát vezetésével győzte le négy góllal a PLER-t.
Nemcsak évről évre javulunk, hanem a hathetente elvégzett vizsgált alapján is egyre jobb eredményeket produkálunk - számolt be az InfoRádiónak Molnár Péter, a Honvéd világbajnok kajakozója. "Senki sem legyőzhetetlen. Az nekünk egy óriási motivációt, magabiztosságot és éberséget ad, hogy mások a babérjainkra törhetnek" - jegyezte meg.
Az F1-es Mercedes-istálló szombaton több videót is kitett Twitter-csatornájára, amelyen új autóját, az FW07-es mutatta meg – azaz mégsem, teljes képet ugyanis nem láttunk az autóról. A csapat arra is ügyelt, hogy a videók megosztását egész nap letiltsa, s csak estétől lehessen megmutatni. Meg is tesszük. A csapat bemutatója vasárnap vagy hétfő reggel lesz – még ez sem teljesen világos.
Nehezen türtőztette magát Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar vezetőedzője a Wolfsburg elleni, 1–1-re végződő bajnoki mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A mérkőzés alatt Sascha Stegemann játékvezetővel és edzőkollégájával, Dieter Heckinggel is volt szóváltása Dárdainak, aki elmondása szerint nehezen tolerálja, hogy a bírói kar „rászállt” a Hertha-csatár Vedad Ibisevicre.
A világbajnoki résztvevő Nguyen Anasztázia és Zsivóczky-Farkas Györgyi is győzött saját versenyszámában a Syma-csarnokban zajló fedett pályás atlétikai országos bajnokság szombati napján.
A Debrecen hazai jégen magabiztosan legyőzte az Újpestet a jégkorong Mol Liga elődöntőjébe jutásért zajló párharc második, szombati mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél két sikeréig tartó csatában.
A spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati mérkőzésén a Betis 1–1-re végzett hazai pályán a Sporting Gijón ellen. A vendégek találatánál Alen Halilovic adta a gólpasszot. A piros-fehérek Barcelonától kölcsönkapott 19 éves játékosa az OptaJosé statisztikái szerint a legfiatalabb európai bajnokságban szereplő labdarúgó, aki legalább öt asszisztig jutott a szezonban.
Az Internazionale 3–1-re legyőzte a Sampdoriát a Serie A 26. fordulójában. A milánóiak első gólját az olasz Davide D’Ambrosio szerezte – ezzel 14 hónap után először volt eredményes olasz játékos bajnokin az Interben. A veronai derbin a sereghajtó Verona 3–1-re legyőzte a Chievót.
Szellő Imre a második menetben kiütéssel győzött az argentin Walter David Cabral ellen a Felix Promotion salgótarjáni profi bokszgálájának főmérkőzésén.