Azok után, hogy több játékos és gyakorlatilag az egész közvélemény élesen bírálta a Magyarország-Olaszország (9-9) férfi pólómeccs bíróit, újabb jelenésük lesz a hazai csapat meccsén...
Fabio Aru korábban két hegyi befutóval záruló szakaszon is megtréfálta Chris Froome-ot – az ötödik etapot megnyerte, a tizenkettediken pedig lerázta a címvédőt, és átmenetileg a sárga trikót is elvette tőle –, ezért is vártak sokan újabb izgalmakat a tegnapi, tizennyolcadik, ismét kaptatóval, a legendás Col d’Izoard-on záruló szakaszon a Tour de Fr
Rasovszky Kristóf a 25 kilométeres verseny 20. kilométerénél szállt ki. Azt mondta, hogy amikor a nőket körözték le, a rosszabb helyeken is eltalálták.
A brazilnak voltak jó meccsei, de nem lett akkora játékos, mint amekkora ígéret volt. A hozzáállásával mindig baj volt, és 220 millió euróért lehetne venni három hasznos klasszist.
A harc tovább folytatódik: Wintermantel Zsolt, a IV. kerület polgármestere jogi lépéseket kezdeményez az Újpest FC labdarúgócsapatának új címere miatt.
Gyurta Gergely a 6. lett, Rasovszky Kristóf feladta a 25 kilométeres viadalt a vizes világbajnokság nyílt vízi úszóversenyeinek záró napján, Balatonfüreden.
Nyerjen páros belépőt a Forma-1 Magyar Nagydíjra a Blikkel! Nem kell mást tennie, mint helyesen válaszolni a kérdéseinkre. Péntektől hétfőig mindennap kisorsolunk egy álló páros jegyet a Hungaroringre.
Végéhez értek a nyíltvízi úszás küzdelmei Balatonfüreden. A magyar úszók remekeltek a versenyszámok során, több szép eredményt is hoztak, ugyanakkor a hőn áhított érem sajnos elmaradt.
A világbajnokság utolsó nyílt vízi versenyszámát rendezték Balatonfüreden. A leghosszabb, 25 kilométeres versenyszámban Olasz Anna a nőknél 5. lett, a férfiaknál Gyurta Gergely 6. A 10. kilométeren korábban 5. Rasovszky Kristóf feladta 20 kilométernél, annyi ütést és rúgást kapott.
Először karácsony előtt, december 20-án csap össze egymással a címvédő Real Madrid és ősi riválisa, az FC Barcelona, a szezon másik bajnoki El Clasicóját pedig 2018. május 6-án rendezik a spanyol labdarúgó élvonalban, a La Ligában.
Fontos mérkőzés vár pénteken a magyar férfi vízilabda-válogatottra: a hazai rendezésű vb-n eldől, csoportelsőként végez-e Märcz Tamás gárdája, azaz egyből bejut-e a negyeddöntőbe. Török Béla így regenerálódik.
Egyedül a Videoton maradt versenyben a magyar csapatok közül az európai kupákban. A fehérváriak az EL-selejtező 3. körében a Bordeaux-val játszanak - meglepetés okoznának.
A világbajnoki selejtezőkön bukdácsoló, Andorra ellen megalázó 1-0-s vereséget szenvedő labdarúgó-válogatott után klubcsapataink többsége is leégett a nemzetközi porondon.
Lengyel, osztrák, román és szlovák rendőrök is segítik magyar rendőrök munkáját a jövő heti Forma-1-es Magyar Nagydíj biztosításában - közölte a police.hu pénteken.
A több vitatott bírói ítéletet is hozó magyar-olasz vízilabda-mérkőzés után is értékelték a játékvezetők tevékenységét, a szakemberek a kiállítások nagy számát vélték túlzónak a világbajnokságon - mondta Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a FINA sportolói bizottságának tagja, a magyar szövetség játékvezetői testületének elnöke.
Persze, ha van rá elegendő pénze. Eladja ugyanis a Mercedes a brit pilóta 2013-as versenygépét, amellyel Magyar Nagydíjat is nyert. Schumacher-ereklye is megtalálható a piacon.
Olasz Anna az ötödik, Sömenek Onon Kata a 12. helyen végzett 25 kilométeren a vizes világbajnokság nyíltvízi úszóversenyeinek zárónapján, Balatonfüreden.
Szurkolóként is bevetette magát a férfivízilabda-válogatott. Märcz Tamás (43) szövetségi kapitány csapata szünnapján, csütörtökön kilátogatott a női gárda Hollandia elleni összecsapására és a lelátón drukkolt a végül 10-8-as hazai sikert és csoportelsőséget hozó összecsapáson.
Pénteken este 10 órától lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát – közölte a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
Nemanja Nikolics volt az MLS Insider műsor heti kiválasztottja. A remek formában lévő magyar támadó mindennapjait, kialakult kultuszát mutatja be a videó. További hír, hogy bevezetik az MLS-ben a videobírót.
Cseh László a 200 pillangó címvédőjeként várja a hazai világbajnokság rajtját, és elsősorban jó időeredményben gondolkozik. A kulcsnak azt tartja a felkészülésében, hogy le tudott fogyni.
Sűrűbben közlekedő járatokkal igyekszik segíteni a Budapesti Közlekedési Központ a vizes vb helyszíneinek megközelítését. A rendezvényhelyszínek környékén forgalom-korlátozásokra kell számítaniuk az autósoknak.
Nagyon úgy tűnik, a Monaco semmi pénzért nem adja el Kylian Mbappét. A francia csodatiniért fél Európa bejelentkezett, ám a hercegségbeli csapat most visszavág - komoly következményei lehetnek az ügynek...
Ma 22.00 órától csaknem kétre lezárják a Budai alsó rakpart Halász utcai felhajtó és Üstökös utcai felhajtó közötti szakaszát – tájékoztatott a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
A nyár egyik slágertémája Cristiano Ronaldo Madridból való távozása. A portugál szerződésével kapcsolatban sokan, sokfélét nyilatkoztak, most Zinedine Zidane szólalt meg. Tiszta vizet öntött a pohárba?
A londoni és riói olimpián Szilágyi Áron vitte a prímet férfi kardvívás terén, ám a lipcsei világbajnokságon nem neki, hanem Szatmári Andrásnak jött ki a lépés. Fantasztikus teljesítményt nyújtott: aranyérmes!