Alig egy hónappal ezelőtt nyerte meg a világbajnokságot a kardozó Szatmári András, s most ismét neki szól a magyar himnusz: a Tajvanban zajló Universiadén sem talált legyőzőre a Vasas SC 24 éves vívója.
Nem volt jó reklámja az atlétikának tavaly a riói olimpián a női 800 méteres síkfutás, amelyet az interszexuális dél-afrikai Caster Semenya nyert meg, de a dobogó második és harmadik fokán végzett versenyzőkről sem lehetett egyértelműen kimondani, hogy a gyengébb nem mezőnyében lenne a helyük.
A barcelonai terrortámadásban elhunytak emlékére egyperces néma csenddel emlékezett a spanyol Fernando Álvarez a budapesti masters vizes világbajnokságon.
Ha valaki azt hitte, már nem tud meglepődni a magyar úszósport ügyeivel kapcsolatban, most talán átértékeli a véleményét... Bienerth Gusztáv (63), a szövetség elnöke (MÚSZ) az Origónak arról beszélt, nagyra tartja elődjét, a MÚSZ vezetését januárig 24 éven keresztül ellátó Gyárfás Tamást (68). Bienerth nem sokkal a kinevezése után még azt mondta, „
Kiválóan indult a német élvonalbeli bajnokság (Bundesliga) új idénye Szalai Ádám (29) számára. A labdarúgó-válogatott csatára kezdőként kapott lehetőséget a Hoffenheimben a Werder Bremen elleni hazai mérkőzésen az első fordulóban, s gólpasszal hálálta meg Julian Nagelsmann (30) vezetőedző bizalmát.
Az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott szombat után vasárnap is Izland ellen játszott felkészülési mérkőzést Székesfehérváron. A gyengébb kezdés után 82–67-re győztek a mieink.
Fernando Álvarez állva maradta a rajt után a i Masters Világbajnokságon. A spanyol úszó egyperces néma csenddel emlékezett meg a barcelonai terrortámadás áldozatairól, csak ezt követően ugrott a vízbe.
Világbajnoki aranyérme után az Universiadén sem talált legyőzőre a kardvívó Szatmári András: a Vasas versenyzője magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét vasárnap.
Keszthelyi Vivien, az Audi tehetséggondozó akadémiájának magyar versenyzője a TT Cup sorozat legfiatalabb tagjaként mindkét zandvoorti futamot pontszerző helyen fejezte be, ráadásul az idei szezonban a legjobb hétvégéjén van túl.
Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa ezüstérmes lett a nők versenyében a bulgáriai Panagjuristében rendezett asztalitenisz World Tour-versenyen. A férfiaknál az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős harmadikként zárt.
Azok után, hogy az elmúlt héten Hegedüs Lajos, a Puskás Akadémia kapusa bakiparádéba illő góllal ajándékozta meg a DVTK-t, az NB I 6. fordulójában rendezett PAFC-meccs, a Balmazújváros elleni ütközet is megmosolyogtató találatot hozott. Ezúttal azonban a felcsúti kapus helyett kollégája, Horváth László volt a szenvedő fél, amikor a végül 2–1-es hazai győzelemmel záruló meccsen Rus Adriánnal…
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City arról adott tájékoztatást a spanyol sport.es-nek, hogy nem áll szándékában átigazolni Lionel Messit.
Igazi örömünnep lett a Hertha első bajnokijából. A magyar edző játékosa élete legszebb időszakáról beszélt, a szurkolók jó hangulatot varázsoltak a stadionba. Dárdai azonban nem volt teljesen elégedett.
Marcos Alonso a 24. percben szerezte meg a vezetést a Chelsea-nek a Tottenham elleni londoni derbin a Premier League 2. fordulójában. Élő közvetítés az NSO-n ide kattintva érhető el!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) nyitó fordulójában a Freiburg hazai pályán játszott 0–0-s döntetlent az Eintracht Frankfurttal. A házigazda ugyan a hálóba talált, de a videobíró érvénytelenítette a gólt.
A világbajnoki bronzérmes Baji Balázs a negyedik helyen zárt 110 méteres gátfutásban az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat vasárnapi, birminghami versenyén.
Hans-Joachim Watzke, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund ügyvezető igazgatója megtörte a csendet az Ousmane Dembélé körül kialakult helyzettel kapcsolatban.
Még a bajnoki címet szerző Honvédnál is jobban rajtolt a labdarúgó-NB I-ben a klub mostani csapata. Néhányan tartottak tőle, hogy az olasz tréner, Marco Rossi (52) távozásával gyengül az együttes, ám a holland Erik van der Meer (50) irányításával remekelnek a piros-feketék.
Mint beszámoltunk róla, az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott szombat után vasárnap is legyőzte Izlandot székesfehérvári edzőmérkőzésén, ezúttal 82–67-re. A találkozó után Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány kifejtette véleményét a magyar társadalom gondolkodásmódjáról, illetve Hanga Ádámról is beszélt.
A magasugró Mutaz Essza Barsim a világ idei legjobb eredményével, 240 centiméterrel győzött az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat vasárnapi birminghami versenyén.
A dortmundi Német Labdarúgás Múzeumában vasárnap kora este a német U21-es válogatott edzője, Stefan Kuntz segítségével elkészült a Német Kupa 2. fordulójának párosítása. A legkomolyabb feladat a Gulácsi Pétert foglalkoztató lipcseiekre vár, hiszen a Bayern München ellen kell majd megpróbálniuk a továbbjutást kiharcolni.