2019. június 1. szombat

jún. 1
0:06
Valóságos átok sújtja Kloppot a döntőkben: sorra bukta el az európai finálékat (Blikk)
Lezárná rossz sorozatát Jürgen Klopp (51), az angol Liverpool focimenedzsere. A német szakember edzői pályafutása negyedik európai kupadöntőjére készül, együttese a szintén angol Tottenham ellen játssza a Bajnokok Ligája idei döntőjét (M4, szombat, 21).
jún. 1
0:10
A foci szerelmesei jól figyeljenek, szombaton lépnek életbe a labdarúgás új szabályai (Blikk)
Szombaton lépnek életbe a labdarúgás módosult szabályai, amelyeket március elején Aberdeenben fogadott el a sportág szabályalkotó testülete, az IFAB.
jún. 1
0:14
Megáll az ész: dekázóversenyt tartottak a magyar válogatott focisták, de nem labdával (Blikk)
Újabb szórakoztató kihívást teljesített a két népszerű magyar focista, Kleinheisler László és Nagy Ádám. Dekázóversenyt tartottak, amit nehezített, hogy nem csak focilabdát kellett a levegőben tartaniuk, így nagyon mókásra sikeredett a kihívás.
jún. 1
0:18
Mit szólnak majd ehhez a Juventus szurkolói? A klub korábbi legendája lett a nagy rivális Inter edzője (Blikk)
Az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Luciano Spalletti menesztése után Antonio Conte lesz a gárda új vezetőedzője.
jún. 1
0:22
Újabb ukrán focista igazolt a Fradiba (Blikk)
A labdarúgó-NB I-ben címvédő Ferencváros kölcsönvette Olekszandr Zubkovot a Sahtar Donecktől.
jún. 1
0:26
Évtizedek óta nem volt bajnok a Bajnokok Ligája fináléjának két főszereplője (Blikk)
A Liverpool hatodszor, a Tottenham először nyerheti meg szombat este (M4, 21 óra) Madridban a labdarúgó-Bajnokok Ligáját.
jún. 1
0:30
Kórházba kellett szállítani az Eb-selejtezők előtt a német válogatott szövetségi kapitányát (Blikk)
Sportbalesetben megsérült és kórházba került Joachim Löw (59), a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki nem ülhet le a kispadra csapata soron következő két Európa-bajnoki selejtező mérkőzésén.
jún. 1
0:34
Leonard most csak másodhegedűs volt, mégis Raptors-sikerrel kezdődött az NBA-nagydöntő (Blikk)
Kihasználta pályaelőnyét a Toronto Raptors, amely otthon 118-109-re verte a címvédő Golden State Warriorst az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első meccsén.
jún. 1
0:38
Pozitív előjelek a Final Four előtt: mindhárom riválisát legyőzte idén a Veszprém (Blikk)
Most vagy soha! Története első Bajnokok Ligája-győzelmére hajt a hazai aranyérmes Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata, amely számára az előjelek igencsak pozitívak a szombaton kezdődő kölni négyes döntő, a Final Four előtt.
jún. 1
0:42
Új autót vett Cristiano Ronaldo, mégpedig nem is akármilyet – Ezt nézze! (Blikk)
Cristiano Ronaldo újabb autót vásárolt, amivel Instagramon dicsekedett el.
jún. 1
4:42
Eljött az idő, hétvégén összejöhet a Veszprém Bajnokok Ligája-győzelme (Ripost)
Három Bajnokok Ligája-finálét bukott már el a Veszprém (2002, 2015, 2016), amely egy év szünet után játszhat ismét a férfi kézilabda BL kölni négyes döntőjében. A magyar csapat idén végre megnyerné a sorozatot. Három okot gyűjtöttünk össze, ami miatt idén felérhet a csúcsra a magyar bajnok.
jún. 1
6:18
Az Aréna már készen áll (Sport365)
A kölni Lanxess Arénában lesz az év legnagyobb kézilabdaeseménye.
jún. 1
7:18
Búcsúzik a kézilabda Puskás Öcsije (BorsOnline)
BL-sikerrel koronázná meg karrierjét Nagy László.
jún. 1
7:48
Katasztrofális a szakadék az európai topbajnokságok és mindenki más között (Infostart)
Az öreg kontinens - KPMG szerint - legértékesebb klubjainak köre pontosan megmutatja, miért fogja az UEFA átszabni a ma ismert Bajnokok Ligája, Európa-liga rendszert.
jún. 1
7:48
Madridba csábítanák a Barca középpályását (Sport365)
Nagy szükségük van az új játékosokra.
jún. 1
7:51
Kihagyja a BL-döntőt a Liverpool magyar kapusa (Ripost)
A tavalyi kijevi, Real Madrid-Liverpool labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt a helyszínen tekintette meg a magyar válogatott kapus, Bogdán Ádám.
jún. 1
8:18
Bajnokok Ligája döntő: Végre nyer valamit Klopp? (BorsOnline)
2008 után ismét két angol együttes mérkőzik a BL-trófeáért. A Tottenham még soha nem nyert BL-t, a Pool már ötször, de egyik csapat menedzsere sem emelhette még magasba a kupát.
jún. 1
8:24
Emlékezetessé tenné a búcsút Nagy László (Infostart)
Az idény végén visszavonuló Nagy László szeretne maradandót alkotni a Telekom Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében.
jún. 1
8:36
A cél továbbra is ugyanaz: valami maradandót alkotni (Sport365)
"Még nincs bennem, hogy ezek lesznek az utolsó meccseim."
jún. 1
8:54
Nyolcaddöntős a színmagyar vegyes páros (Azenpenzem)
A Fucsovics Márton, Babos Tímea vegyes páros már a legjobb tizenhat között van, és tovább menetel a hússzoros Grand Slam-bajnok, harmadik kiemelt Roger Federer is.
jún. 1
9:00
Az "ÉV Szelfije"! A veszprémi öltönyös gladiátoraink a képen. (Sport365)
A Veszprém Telekom csapatának képe végigsöpör a neten
jún. 1
9:12
Hosszú Katinka egy ezüsttel nyitott Indianapolisban (BorsOnline)
Hosszú Katinka ezüstérmet szerzett 200 méter háton az úszók Bajnokok Sorozatában, a széria Indianapolisban zajló záróállomásának nyitónapján.
jún. 1
9:18
Az "ÉV Szelfije"! A veszprémi öltönyös gladiátoraink a képen. (Sport365)
A Veszprém Telekom csapatának képe végigsöpör a neten
jún. 1
9:20
Igen alternatív, de annál szórakoztatóbb szemszögből a BL döntősök útja (Sport365)
Ideje lehet felidézni az elmúlt szezont.
jún. 1
9:24
Ezüstérmet szerzett Hosszú Katinka (Infostart)
Hosszú Katinka ezüstérmet szerzett 200 méter háton az úszók Bajnokok Sorozatában, a széria Indianapolisban zajló záróállomásának nyitónapján.
jún. 1
9:48
Egy városnyi angol megszállta Madridot (Infostart)
Több száz különjárat emelkedett a levegőbe Londonból vagy Liverpoolból Madrid felé. Egy városnyi brit indult útnak a spanyol főváros felé a ma esti labdarúgó Bajnokok Ligájára. Angol források szerint hetvenezren keltek útra, pedig a Tottenham FC és a Liverpool 33 226 jegyet kapott csak összesen a fináléra. Az elmúlt napokban Anglia inkább a BL-dönt
jún. 1
9:54
A City lecsapna a Juve bekkjére (Sport365)
Mélyre nyúlnak érte a tárcájukban.
jún. 1
9:57
Erre büszke lehet, Hosszú Katinka kitett magáért (Ripost)
Ezúttal a tengerentúlon úszott a háromszoros olimpiai bajnok magyar klasszis.
jún. 1
10:36
Kell az a trófea! (Sport365)
Fontos, hogy méltóképpen búcsúztassák Nagy Lászlót.
jún. 1
11:24
Óriási a tét: brutális összeget kap a BL-győztes (Blikk)
Madrid – Óriási a tét: ma eldől, melyik futballcsapat ül fel Európa trónjára! A kontinens első számú kupasorozatának, a Bajnokok Ligájának a döntőjét idén két angol klub, a Tottenham Hotspur és a Liverpool vívja a madridi Wanda Metropolitano stadionban (M4 Sport, 21).
jún. 1
11:30
Csúnyán beleszállt Fábregas az Arsenal sztárjába (Sport365)
Komolyan kritizált az Ágyúsok korábbi csillaga.
jún. 1
11:36
Csúcstámadás a dóm árnyékában (Azenpenzem)
Tavaly november óta hibátlan a Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, és ha tovább nyújtja a veretlenségi szériáját, akkor Kölnben megszerezheti a klub történetének egyetlen hiányzó trófeáját.
jún. 1
11:42
Történelmet írnak? Megtörné a BL-átkot a Veszprém (Blikk)
Köln ― A klub történetének első Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelné vasárnap a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapata, ehhez azonban a spanyol David Davis (42) vezetőedző játékosainak meg kell törnie a gárdát sújtó „kölni átkot”. A BL négyes döntőjét 2010-től rendezik a német városban, a magyar együttes pedig hiába vehetett részt négy alkalommal i
jún. 1
12:03
Marco Rossi magabiztos, nem érheti meglepetés Bakuban (Ripost)
A magyar labdarúgó-válogatott június 8-án Azerbajdzsánban lép pályára.
jún. 1
12:05
Verekedés, gumibotokkal tettek rendet a BL-döntő előtt (Ripost)
Pénteken megtörtént az első botrány Madridban, a labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő helyszínén.
jún. 1
12:12
Elképesztő, ahogy Madrid utcáit elárasztva együtt ünnepelnek a brit szurkolók (Sport365)
Egymást túlénekelve próbálják előre eldönteni a győztes kilétét.
jún. 1
12:36
Megvolt az utolsó edzés a Final Four előtt (Sport365)
Nem a stressz látszik rajtuk.
jún. 1
12:48
Útikalauz kezdő vitorlázóknak (Sport365)
Minden kezdet nehéz. Mi segítünk!
jún. 1
13:36
Az Everton ismét a Barca tavában pecázna (Sport365)
Újabb mellőzött csillagot fognának ki.
jún. 1
14:12
Autóbalesetben meghalt a spanyol válogatott sztárja (Infostart)
Egyelőre tisztázatlan körülmények között, autóbalesetben életét vesztette az Arsenal és a Real Madrid korábbi spanyol válogatott sztárja, José Antonio Reyes.
jún. 1
14:12
Halálos autóbalesetet szenvedett a világsztár futballista (BorsOnline)
Egyelőre tisztázatlan körülmények között, autóbalesetben életét vesztette az Ars
jún. 1
14:30
Elhunyt José Antonio Reyes spanyol válogatott labdarúgó (ATV)
Közlekedési balesetben életét vesztette José Antonio Reyes, korábbi spanyol válogatott labdarúgó.
jún. 1
14:36
Elhunyt José Antonio Reyes spanyol válogatott labdarúgó (HírTV)
Egyperces gyászszünettel kezdődik a Bajnokok Ligája esti, madridi döntője.
jún. 1
14:42
Megtalálta a Chelsea Hazard utódját (Sport365)
Viszont óriás kihívójuk akadt.
jún. 1
14:48
35 éves korában meghalt José Antonio Reyes spanyol labdarúgó (SzMo)
Utrerában, szülővárosában, egy közlekedési balesetben veszítette életét.
jún. 1
14:54
Firmino és Kane is újra a pályán (Azenpenzem)
A fogadóirodák kétszer nagyobb esélyt adnak a Liverpool sikerére, mint a Tottenhamére, ám még a józan ész is azt diktálja, hogy mindez legfeljebb érdekesség.
jún. 1
15:06
Semenyát szerelme is férfinak nézte - érdekességek a futónőről (BorsOnline)
Sok támadás érte és éri még most is a dél-afrikai futónőt, Caster Semenyát, akinek tesztoszteronszintje férfiakra jellemző, ami előnyt jelent a 400 méter és egy mérföld közötti távokon riválisaival szemben. Így ezeken  újabban csak akkor indulhat, ha gyógyszerrel szabályozza a kiugró érték mértékét. A 800 méteren két olimpiai bajnoki és három világ
jún. 1
15:12
Autóbaleset, meghalt a spanyol válogatott híres focistája (Ripost)
A spanyol focista 21 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában.
jún. 1
15:24
Magyar sikerek a kajak-kenu világkupán (Infostart)
A magyarok négy érmet, közte egy aranyat gyűjtöttek a szombati döntőkben a kajak-kenusok duisburgi világkupaversenyén.
jún. 1
15:24
Ha még nem tudnád, honnan streamelheted a Veszprém meccset (Sport365)
Akkor van egy jó hírünk, illetve kettő.

Keresés