Több nagy dél-koreai utazási iroda, közöttük a szerda este szerencsétlenül járt dél-koreai turistacsoport útját szervező Very Good Tour felfüggesztette meghatározatlan időre a városnéző túrákat a Dunán, de itt még nincs vége - a hírek szerint pert akarnak indítani.
Lemerült egy TEK-es búvár, hogy megnézhesse a Duna alján fekvő Hableány nevű sétahajót, légzőcsöve azonban beakadt a mellette leeresztett létrába, így ki kellett menteni őt.
Kevesebb méz lesz a piacokon itthon. A hideg és a rengeteg eső miatt a méhek ugyanis nem szívesen hagyják el a kaptárakat. Pedig szükség lenne rájuk: a legnépszerűbb mézfajta alapanyagát szolgáló akác is most virágzik.
Az MSZP volt országgyűlési képviselője lányával, Donáth Annával közösen adott interjút az ATV-nek. Donáth László elmondta, hogy Annával szellemi és morális kérdésekben is sokszor ütköztek egymással, de becsülik egymást annyira, hogy a valóban fontos dolgokról kozmetikázás nélkül beszélgetnek.
Míg a fővárosi látványosan kerülte a dunai hajózás ügyét, addig a kormány közeli kapcsolatba a balesetben érintett szállodahajó üzemeltetőjével. (Reflektor)
Az idei évben is júliustól szabhatnak ki bírságot a parlagfűvel fertőzött területek miatt, bel- és külterületen egyaránt. És ez nem csak üres fenyegetőzés. A Pénzcentrum információi szerint tavaly összesen 4025 esetben szabtak ki...
„Kitartok Ági mellett, mert szeretem” – ezt Koncsol István, a jogerősen 10 év börtönre ítélt Kertész Ágnes volt élettársa mondta az ATV Heti Napló című műsorában, ahol először szólalt meg Ágnes ügyéről.
Sneider Tamás hétfőn még azt mondta, nem mond le, mert nem akarja Vona hibáját elkövetni, péntek este mégis úgy döntött a Jobbik-elnökség: az EP-választáson elért kudarcos eredmény miatt lemondanak.
Csíksomlyó - Szakadó esőben várják a csíksomlyói hegynyeregben a zarándokok Ferenc pápa érkezését. A szentatya helyi idő szerint 11 óra 30 perctől (közép-európai idő szerint 10 óra 30 perc) tart misét a legjelentősebb magyar zarándokhelyen.
„Az identitásom két legfontosabb eleme, a magyarság és a kereszténység most végre találkozik” – mondja egy vidám egyetemista társaság tagja a Csíksomlyó felé tartó zarándokvonaton a Mandinernek. A csíksomlyói nyeregben tart szentmisét szombaton Ferenc pápa. A történelmi eseményre több százezer embert várnak. Egy Magyarországról induló zarándokvonat
2018-ban is főként a NER-lovagoknak termett babér. Cégeik kevés kivétellel milliárdos osztalékot fizetnek. Az állami vállalatok ennél szerényebben teljesítettek. (Reflektor)
Fegyveres támadás történt késő este az egyik veszprémi gyárban – értesült a PestiSrácok.hu. A cég egyik dolgozója minden előzmény nélkül egy maroklőfegyvert vett elő a ruházatából.
Már döntöttek arról, hogy a bárányhimlő elleni védőoltást 13 és 16 hónapos korban adják majd be a gyermekeknek, amikor ez kötelezővé válik. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke viszont azt tartaná megfelelőnek, ha a vakcinát 15 és 18 hónapos korban, más oltásokkal együtt adnák be.
A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget - közölte Varga Mihály az MTI-vel.
Azt állította Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter (szokásos kormányinfóján), hogy bár meghatározatlan időre elhalasztják a közigazgatási bíróságok felállítását, a korábban elfogadott jogszabály megfelel az európai sztenderdeknek és a jogállamiság követelményeinek. (belföld)
Semmi sem változott, és minden megváltozott. Semmi, mert a kormánypárti és ellenzéki szavazók aránya nagyjából változatlan maradt. Fél ország – fél ország. A Fidesz ennél is többet akart: a mandátumok és lehetőleg a választók kétharmadát, most már listás szavazáson, hogy a legyőzhetetlenség bizonyítékait medálként a zakójára tűzve villogjon vele Eu
Ahogy semmilyen érdemi indoka nem volt az önálló közigazgatási bíráskodás hazai bevezetésének, úgy az új bírósági rendszer mostani, határozatlan időre való elhalasztásának az okai is meglehetősen homályosak. Könnyebb lenne a dolgunk, ha ezúttal elhinnénk, amit a kormány, pontosabban Gulyás Gergely mond: "egy olyan európai és nemzetközi vita kereszt
Tudom, ünneprontás, mégis az a tizenegy pedagógus jár napok óta az eszemben, akik magukra hagyták a pesti gimnáziumban a vadsztrájkot végül vállaló négyet. Hétfőn még ők is úgy gondolták, az ágazati sztrájk mondvacsinált okokkal való betiltása legalább annyi választ érdemel, hogy az első órában elmarad a tanítás. Szerdán pedig fegyelmezetten, csöng
Szöulból nézve sajnos nagyon is kézenfekvő a párhuzam a Hableány borzasztó dunai tragédiája és a Szevol nevű dél-koreai komp öt évvel ezelőtti, több mint háromszáz halálos áldozatot követelő balesete között. Az ottani vizsgálatok szerint a felelőtlenség, a trehányság, a kapzsiság, a korrupció, a tervezési hibák, a kapitány döntésképtelensége, butas
Óvnám magam attól, hogy következtetéseket vonjak le egy képből, vagyis többet lássak bele abba a jelentbe, amely Orbán Viktor brüsszeli magányát mutatta. Arra a fotóra gondolok, amelyen az európai országok csúcsvezetői párban vagy csoportokban beszélgetnek, miközben a magyar miniszterelnök a kör közepén áll, szinte számkivetetten. (belföld)
Felháborító vagy elszomorító? A Hableány szerda esti tragédiája óta tele van katasztrófaturistákkal a Margit híd és környéke, akik pózolnak és fotózkodnak a helyszínen.
Új arcokat szeretnének, de a stabilitást is fontosnak tartják – nyilatkozta lapunknak a párton belüli elvárásokról Sneider Tamás, a Jobbik elnöke, miután a vezetőség bejelentette lemondását. (Belföld)