A hazai úti célok között idén is a Balaton a legnépszerűbb: mint minden évben, most is sok család tervezi vakációját a magyar tengernél, bár az északi és déli partok strandjainak több mint a felén többet kell majd fizetni a kasszánál.
A legjobbkor érkezett a Blikk Mázli nyereménye Varga Jánosékhoz, akik 30 ezer forint értékű Spar-utalványból vásárolhatnak be majd a pünkösdi hosszú hétvégére.
Felszínre hoztak egy holttestet a szerdán elsüllyedt Hableány mentési munkálatai közben – közölte hétfő este a Terrorelhárítási Központ (TEK) az MTI-vel.
A repülőtéren hatalmas kivetítők fogadták az érkezőket, amelyen egy hajótöréses partit hirdettek. A dunai hajóbaleset fényében ez az üzenet nagyon kellemetlenül érinthette a Magyarországra érkezőket, különösen a gyászoló családtagokat.
Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk. Most viszont van olyan fajta, ahol szinte a termés egésze kiesett. A termelő azt mondta tavaly erős volt a fák terhelése a sok gyümölcs miatt, a téli időszakban hol meleg, hol meg nagyon hideg volt, most pedig a sok eső okozta a bajt.
Csak az előnyösebb körülmények között lévő térségekben hozhat fejlődést az új állami támogatás. A piac már beépítette az árakba a pluszösszeget. (Reflektor)
Libabőr! Ezek még tényleg vérbeli versenyautók voltak, ráadásul a körítés is remek szórakozást ígér. A Hungaroring Classic az év egyik nagy durranása lesz!
Jelentősen megváltoztak a magyar lakosság nyaralási szokásai, ma már kevésbé jellemző a kéthetes pihenés, a többszöri néhánynapos üdülés váltotta fel a korábbi gyakorlatot - mondta el Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Hírlapnak egy kedden megjelent interjúban.
Az ország több megyéjében is vizsgálatsorozatot rendelt el erre a hétre a helyi zöldség- és gyümölcskereskedőknél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült keddi száma szerint a Magyar Nemzet.
Két éve várják, hogy új utat kapjanak a horvát határnál élő beremendiek. Akkor ígérték meg nekik, hogy rövidesen neki állnak és rendbe teszik a Horvátország felé vezető utat, de azon kívül, hogy alkalmanként és csak kis időre betömik a kátyúkat nem történik semmi. Közben a határ horvát oldalán elkészült a tükörsima aszfalt, amitől csak nagyobb a ko
A kampányguru 2016-ban létrehozott brit cégének mérlege szerint 2017-hez képest több mint 100 ezer angol fonttal 408 ezer fontra – 149 millió forintra – emelkedett a rendelkezésre álló készpénzállománya. (Belföld)
Egy hete, hogy megnyitották a Sió-csatorna zsilipjeit és elkezdték a Balaton vízszintjének csökkentését, mert az esős idő miatt a tó elöntéssel fenyegette a déli part mélyebben fekvő részeit. Ráadásul ha északi szél fúj, a vízszint megemelkedik és elönti a partot. Részletek a videóban.
Meglepő dokumentum került elő Bodrogi Gyuláról. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára tette közkinccsé azt a 1989. májusi titkos jelentést, amely alapján a 85 éves színész szereltette le a vörös csillagot a János-hegy tetején álló Erzsébet-kilátóról.
Garázdaság miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé a kaposvári ügyészség azt a kaposvár-toponári férfit, aki az utcán bántalmazott két hittérítőt. (Belföld)
Az egyik kérdés annak eldöntésére szolgál, hogy a 134 ezer forintos átlagos nyugdíj alatti juttatásokat nagyobb ütemben, míg az e fölötti ellátásokat alacsonyabb mértékben emeljék-e meg. (Belföld)
Pünkösdkor változik a vonatok közlekedési rendje: június 9-én az ünnepnapi, 10-én a vasárnapi, 11-én, kedden pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - tájékoztatta a Mávinform kedden az MTI-t.
Egy pécsi szervezet szeretne belelátni az önkormányzat gazdálkodásba, ám a város cégei milliókat számláznának a civilek által kért információkért. (Belföld)
Két nappal a rendőrgyilkosság után kedden reggel sikerült kézre keríteni a veszélyes bűnözőt, Marcel Ionel Lepát. A Maszol.ro szerint álmában csapott le rá a különleges bevetési egység, nem tanúsított ellenállást.
Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk - adta hírül az ATV. 2000 forintos, sokkoló kilós ára is lehet a cseresznyének idén a boltokban - derült ki a csatorna riportjából....
Járműhiba miatt nem jár a 3-as metró Újpest-központ és az Árpád híd között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden reggel a Facebook-oldalán.
Az MSZP volt EP-képviselője, - aki a májusi választáson nem szerzett brüsszeli mandátumot - az atv.hu-n közölt nyílt levelében keményen kritizálta pártját. (Belföld)
A kormány támogatja hogy a Magyar Tenisz Szövetség a Nemzetközi Tenisz Szövetségnél megpályázza a 2020-as, a 2021-es és a 2022-es ITF FED Kupa Döntő budapesti megrendezését, az erről szóló kormányhatározat hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben.
Minden megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, ugyanis előfordulhatnak heves zivatarok. Hideg egyébként nem lesz. Kedden ismét napi menettel (reggel és délelőtt legkisebb, délután és kora este legnagyobb...
Az agrártárca egy olyan programon dolgozik, amely a kezdő, fiatal gazdákat segítené Tokaj-Hegyalján az indulásban. Egyre több kis szőlőbirtokon hagynak föl ugyanis a gazdálkodással. Az agrárminiszter azt ígérte, ha a kormány elfogadja a tervet, akkor - kizárólag önkéntes alapon - felvásárolják a művelésből kivont néhány hektáros ültetvényeket, és g