Bár sokat gyengült, továbbra is a Néppárté marad a legnagyobb frakció az Európai Parlamentben, akár a Fidesz nélkül is, amelynek a tagsága fel van függesztve jelenleg. Ennek azért lehet jelentősége, mert a Fidesz távozása esetén is a Néppárt adhatja az Európai Bizottság elnökét, aki elméletileg Manfred Weber (46) csúcsjelölt lenne.
Balatoni nyaralás lesz a Blikk nyereményéből: tóalmási nyertesünk 30 ezer forintot kaszált, amiből vagy a szállás egy részét, vagy az étkezésüket fedezik.
Nem kopik a Balaton fénye, még mindig tömegeket vonz, ötből négyen terveznek ugyanis nyaralást a magyar tengerhez – derült ki a Szallás.hu felméréséből, amely arra is rámutatott: egy négyéjszakás foglalásra átlagosan 110 ezer forintot szánunk, míg a büfékben fejenként maximum napi 2500 forintot költenénk el.
Csattan egy tasli, egy másik gyermeket pedig határozottan megrendszabályoz az az óvónő, akinek az Ózdi Városi Televízió felvétele miatt derültek ki a nevelési megoldásai.
Akár már júniusban kiderülhet, ki lesz az Orbán Viktor által uniós biztosnak jelölt Trócsányi László utóda az igazságügy-miniszter székben. Döntés még nincs, korábban Bajkai István nevét lehetett hallani, de most fideszesek Völner Pál igazságügyi államtitkárt is esélyesek között említették.
Brüsszelben ugyanis az uniós csúcson a kormányfők és az államfők már tárgyalnak az Európai Bizottság elnökének személyéről. A Fidesz azonban továbbra sem támogatja a néppárti csúcsjelöltet, Manfred Webert, de a szocialisták jelöltje, Frans Timmermans mögé sem állnak be.
Alaposan mellétrafáltak a közvélemény-kutatók az ellenzék EP választási eredményének előrejelzésekor, ugyanakkor egységes magyarázatokat adnak ennek okaira. (Belföld)
Több bankról már lehet tudni, hogy július elsejétől biztosan elérhetővé teszi a szabad felhasználású, tízmillió forintos hitelt. A közismert nevén babaváró hitel iránt érdeklődők már online kalkulátort is igénybe vehetnek - írja keddi számában a Magyar Nemzet.
Két hete tűnt el az az 50 éves férfi, aki nagyon drága autók javításával foglalkozott. Ha fogva tartják, elképzelhető, hogy a szakértelmére, vagy a pénzére volt szükség.
Kedden kezdi tárgyalni az Országgyűlés a családvédelmi akcióterv nagyszülői gyedre vonatkozó részét - mondta el az InfoRádióban Novák Katalin családügyi államtitkár. Az uniós észrevételek mellett a babaváró támogatási elemet július 1-jén bevezetik.
A mai EU-csúcs előtt ebédre hívta Macron elnök a V4-es miniszterelnököket, köztük Orbán Viktort is, hogy megtorpedózzák Weber néppárti csúcsjelölt bizottsági elnökké választását - írta az FT. Brüsszeli fideszesek szerint Orbán Viktorék a “blokkoló kisebbség” lehetnek a mai Európai Tanács ülésén.
A Momentum a kiemelkedő EP-választási szereplés után akár saját főpolgármester-jelöltet is indíthat. Az MSZP és a Jobbik még nem tudja, kit küldenek Brüsszelbe. (Belföld)
Egyre mélyebbre kell azoknak is a zsebükbe nyúlniuk, akik panellakást szeretnének vásárolni: az egykor lesajnált "házgyári" lakások árai ugyanis - a téglaépítésű lakásokéval párhuzamosan - az elmúlt évben újabb 15-20 százalékkal emelkedtek. Szakértők szerint a panelek azonban még most is az olcsóbb lakástípusok közé tartoznak, ezért is népszerűek a
Jövőre megkezdődhet a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása - mondta a MÁV elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. Homolya Róbert hozzátette: az aluljáróbanig utasközpontú fejlesztésre van szükség.
Bár kifejezetten jól indult április közepén a fogyasztók által eperként vagy földieperként ismert szamóca szezonja, a hűvös, csapadékos időjárásban lelassult a gyümölcs érése, és az árak is magasabbak az ilyenkor szokásosnál -...
A fideszes EP-képviselő a Magyar Hírlap keddi számában elmondta: a választás megerősítette őket abban, hogy továbbra is kitartsanak a céljuk, vagyis a bevándorlás megállítása, a keresztény kultúra megőrzése, a nemzetek megerősítése mellett.
Egy ilyen vereség után hogy maradhat a helyén az MSZP elnöksége? – Ezt a kérdést Rónai Egon tette föl Ujhelyi Istvánnak az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfő este.
Összesen több mint 5 millió forintnyi juttatásra jogosultak azok a politikusok, akik bejutottak az Európai Parlamentbe. A fizetésen felül napidíjat is kapnak, emellett irodát, autót is igényelhetnek. Azok sem jártak rosszul, akik a választási...
Több mint két évvel a jogerős bírósági ítélet megszületése és egy nappal a Demokratikus Koalíció EP-választási sikere után a Miniszterelnökség közleményben kért elnézést, amiért valótlanságot állított az Altus Zrt.-ről.
A a kormány arra készül, hogy augusztus 1-jén erővel vegye el a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) a kutatóintézeteket. Az Index hozzájutott a Palkovics-féle minisztériumi tervezethez: kétharmados többséggel veszik el a kutatásokat az Akadémiától, miután nem adták önként.
Európa történetében nem kezdődik új korszak. A szélsőségesek, bár megerősödtek, nem törtek át, a közép meggyengülve is kiállta a népieskedők rohamát. Ugyanakkor váratlanul komoly tömegek mozdultak meg a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés mellett, a szociális vívmányok megőrzéséről pedig a hangsúly ismét azok bővítésére tevődött át. Európa
Időt nyert Európa az európai parlamenti választással, hiszen a jobboldali populisták nagy előretöréséről szóló legsötétebb forgatókönyvek nem váltak valóra. Az uniós állam- és kormányfőknek azonban már a mai rendkívüli csúcstalálkozón bizonyítaniuk kellene: megértették a választók üzenetét. Az Európa-párti erőknek össze kell fogniuk, s nagyobb komp
Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
Az Index megszerezte a törvénymódosítás-csomag tervezetét. Korábban Palkovics és Orbán is azt hazudta, nem államosítják a kutatóintézeteket, a tulajdon szent és sérthetetlen. Most már nem is tárgyalnak az Akadémiával.
Orbán Viktor szülőfaluja, Felcsút sem lógott ki a sorból a vasárnapi EP-választáson. A részvétel megugrott a településen, a kormányzópártok támogatottsága mégis csökkent.
Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ és a tankerületek eldöntötték: most „nem időszerű”, hogy a tanárok sztrájkoljanak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által május 29-re meghirdetett munkabeszüntetést ezért le kellett fújni. Pláne, hogy a bíróság sem tudott időben döntésre jutni abban, sztrájk idején vajon milyen „elégséges szol
Az óbudai társasház lakói már megszokták a lift melletti falújságot, amire Laufer úr, a közös képviselő hónapról hónapra kiírta, hogy éppen mennyit takarítottak meg, hála a kormány bölcs előrelátásának. Laufer úrnak sem volt szokatlan a feladat, régebben a direktívákat kalligrafálta a falra, ízlésesen elrendezve a Szabad Népből kivágott vezércikket
Hivatalosan is felvették a kiégést az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének hivatalos diagnosztikai kézikönyvébe – egyszerűbben megfogalmazva mostantól betegségnek számít a kiégés.
Figyelemre méltó törvényjavaslatot nyújtott be néhány hete az Országgyűlés elnökéhez Korózs Lajos (MSZP) és Tordai Bence (Párbeszéd) parlamenti képviselő „A személyi jövedelemadó egy százalékának a szakszervezetek részére történő felajánlása érdekében az 1996. évi CXXVI. számú törvény módosításáról” címmel. Javaslatuk lényege, hogy a magánszemély
Még élesen emlékszem arra, hogyan zajlott az istentisztelet szülővárosom egyik plébániatemplomában a Fidesz által kierőszakolt „szociális népszavazás” napján. Az a legkevesebb, hogy az elhangzott szentbeszéd az aktuális politikai helyzethez igazodott; a miséző pap konkrétan a társadalmi ellátórendszerek átalakítási tervének meghiúsítására buzdított