2019. május 13. hétfő

máj. 13
5:03
Fontos információk a rendőrségtől - minden autóst érint (Infostart)
Akár egy videófelvétel alapján is indulhat eljárás a szabályszegő autósok ellen, ehhez azonban több feltételnek is teljesülnie kell.
máj. 13
5:15
Hatalmas káosz a Tiszánál: Nem jár a komp, a kerülőutat pedig újítják (ATV)
Napok óta nem közlekedik a komp Tiszacsegénél, emiatt komoly kitérőt kell tennie az autósoknak. A kellemetlenséget tovább növeli, hogy a legrövidebb kerülő Tiszafüred felé van, de ott éppen útépítés miatt csak egy sáv járható. Egyébként a tiszacsegei komp az, amelyik még 2017 februárjában a kompkezelővel együtt esett a jég fogságába.
máj. 13
6:15
“Egészségügyi katasztrófa következhet be” (ATV)
Egészségügyi katasztrófa következhet be az MSZP-Párbeszéd szerint. Szabó Tímea és Korózs Lajos szerint ugyanis minden harmadik ápoló hiányzik a rendszerből, a meglévőkkel pedig sokszor olyan munkát végeztetnek, ami nem a feladatuk. Sokan inkább külföldre mentek, ezért a két párt jelentősen emelné az egészségügyi szakdolgozók bérét. A DK pedig a nyu
máj. 13
6:27
Bezárt a Keleti pályaudvar (ATV)
Zárva tart mától jövő vasárnapig, május 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át.
máj. 13
6:39
9 évnyi Orbán-kormány, 1000 milliárd forint (444.hu)
Elképesztő vagyont halmozott fel a NER-elit.
máj. 13
7:09
Így folyik tovább a közpénz Mészáros Lőrinctől az Orbán családhoz (444.hu)
Orbán Viktor régóta hajtogatja, hogy ő nem foglalkozik üzleti ügyekkel. A családtagjainak cégei azonban az elmúlt években sorra jelentek meg olyan állami beruházásokban, amelyeket Mészáros Lőrinc birodalma irányított. Videón a kapcsolat története.
máj. 13
7:15
Trócsányiék a regionális politika biztosi posztját céloznák meg az új EB-ben (ATV)
A román Corina Cretu, a regionális politika biztosának a portfólióját céloznák meg legszívesebben Trócsányi Lászlónak, a magyar biztos-jelöltnek Brüsszelben az új Európai Bizottságban. Az esélyeket illetően sok függ attól, hogy Weber, vagy Macron elnök favoritja, Barnier lesz-e Juncker utóda - mondják fideszes politikusok.
máj. 13
7:21
Stadionra, sportcsarnokra, csúszdaparkra tellett, de az iskola udvarának térkövezésére a szülőktől kértek pénzt Kisvárdán (444.hu)
Családbarát kormány.
máj. 13
7:21
Az európai civilizáció megmaradása a tét – Szájer József a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Kilép a Fidesz a Néppártból? Mi a baja Orbán Viktornak Manfred Weberrel? A francia Michel Barniert támogatnák csúcsjelöltként? Mi az EP-választások tétje? Ezekről is kérdeztük Szájer József fideszes európai parlamenti képviselőt. A politikus, aki tavaly még azt nyilatkozta, elege van az európai politikából, elmondta azt is, ki győzte meg a folytatá
máj. 13
7:39
Kocsis-Cake: Kamu referenciával nyerhetett Budapesten pályázatot a patkányirtó cég (ATV)
Valószínűleg valótlan referenciák alapján nyerte el a patkányirtásra kiírt pályázatot a fővárosban az új konzorcium – ezt Kocsis-Cake Olivio mondta a Startban.
máj. 13
7:57
Orbán Viktort egy magyar sztár oldalán fotózták (Infostart)
Rost Andreát köszönti közösségi oldalán a miniszterelnök.
máj. 13
7:57
Hollik: jegyzőkönyvek is bizonyítják az Európai Bizottság kifogásait (ATV)
Hivatalos közleményben cáfolta az Európai Bizottság azt a kormányzati állítást, hogy a bizottság támadja a magyar családtámogatási rendszert. A Bizottság a mai napig nem adott ki semmilyen hivatalos állásfoglalást a programról, és vizsgálatot sem indított ez ügyben – olvasható a közleményben.
máj. 13
8:03
Elképesztő adatok: Felére csökkent a fecskék száma Magyarországon (ATV)
Feleannyi fecske van ma Magyarországon, mint 10-20 évvel ezelőtt. A legfrissebb adatok szerint 2 millió madár hiányzik. Ezért egyre több településen fecskementő akciót hirdettek. Műfészkeket szerelnek fel a a madaraknak, bízva abban, hogy így nő a számuk, mert ezek az állatok a évente fejenként 1 kiló rovartól szabadítanak meg bennünket.
máj. 13
8:09
Kiadták az országos riasztást: orkánnal jön az eső, itt már leálltak a vonatok (Pénzcentrum)
A Nyugat-Dunántúlra, valamint Somogy és Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a nagy szél miatt. A Dunántúl többi részén, valamint az Észak-Alföldön, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves...
máj. 13
8:15
Szoftver segít a magyar diákoknak elkerülni a lemorzsolódást (Infostart)
Már valamennyi szakképző intézményben elérhető a tanulók teljesítményromlásának kiszűrését segítő új informatikai program – mondta az InfoRádiónak az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné hozzátette: a KRÉTA rendszerhez kapcsolódó modul felhasználásának lehetőségei
máj. 13
8:33
Kaotikus közlekedési helyzet a Keleti pályaudvar lezárása miatt (Infostart)
A Kőbánya felső vasútállomásnál közlekedési káosz alakult ki hétfő reggel, mivel a Keleti pályaudvar lezárása miatt ideiglenesen ez a végállomás.
máj. 13
8:33
Denevér harapott meg egy óvodást Budapesten, most keresik az anyukát (ATV)
Denevér harapott meg egy kisgyereket Újpesten pár nappal ezelőtt: az állat- és természetvédelmi járőrszolgálat Facebookon keresi az anyukát.
máj. 13
8:33
Mától két hétre lezárják a Keleti pályaudvart (Igényesférfi.hu)
A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át.
máj. 13
8:45
Több mint százezer olyan határon túli magyar szavazhat az EP-választáson, akinek nincs uniós lakcíme (444.hu)
Mától vehetik fel a levélszavazathoz szükséges csomagot.
máj. 13
8:57
Újra járnak a vonatok Nagyrécse és Zalaszentjakab között (Infostart)
Ismét járnak a vonatok Nagyrécse és Zalaszentjakab között, ahol korábban fakidőlés miatt szünetelt a forgalom - közölte a Mávinform sajtóügyeletese hétfő reggel az MTI-vel.
máj. 13
9:03
A kézilabda királynőinek gratulált Orbán (ATV)
A Győri Audi ETO KC ötödik alkalommal nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a vasárnapi fináléban 25-24-re legyőzte az orosz Rosztov-Don csapatát a budapesti négyes döntő második játéknapján. Orbán Viktor A Facebookon gratulált a csapatnak, vagy ahogy ő fogalmazott: a kézilabda királynőinek.
máj. 13
9:09
Kásler szerint a tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, meg az új nemzeti egészségprogram is (444.hu)
Csak be kell tartani.
máj. 13
9:09
A magyar jövedelmek ötödéről nem tud a NAV (Pénzcentrum)
A magyar jövedelmek ötödét nem látja a NAV a Pénzügyminisztérium felmérése szerint. Kiderült, az ország legszegényebb és leggazdagabb rétegei is titkolják a jövedelmüket. A lakosság jövedelmeinek 20,3 százalékát nem látja...
máj. 13
9:15
Amerika-szakértő: Nem meglepő az Orbán-Trump találkozó (Igényesférfi.hu)
A mostani találkozó üzenete az, hogy Magyarország és az Egyesült Államok elég sok kérdésben ugyanazon állásponton vannak – emelte ki Magyarics Tamás.
máj. 13
9:21
Durva: 11-szer csapott a villám ugyanoda (ATV)
Még hogy a villám nem csap kétszer ugyanoda. Texasban 11-szeri esetet videóztak le.
máj. 13
9:30
Viharos szél, zivatar szakítja meg a napsütést (Alternatív Energia)
Délután nyugaton 12-18, máshol 19-25 fokra számíthatunk. (Belföld)
máj. 13
9:33
Pártbemutatkozóra hívták, valódi híradót mondott a Momentum elnökségi tagja a köztévén (444.hu)
Hajnal Miklós felolvasta azokat a híreket, amikről az M1 nem számolt be a múlt héten.
máj. 13
9:51
Összeomlott a sürgősségi ellátás Budapesten a hétvégén, sorra mondták vissza a kórházak a legsúlyosabb eseteket (SzMo)
A végén már csak a Péterfy fogadta az úgynevezett politraumatizált eseteket.
máj. 13
9:57
Heisler András maradt a Mazsihisz elnöke (Infostart)
Két jelölt volt az elnöki posztra, de egyikük családi okok miatt végül visszalépett.
máj. 13
10:09
Ilyen simán fázhat rá az egyszeri autós: rendőr sem kell a felelősségre vonáshoz (Pénzcentrum)
Bár a magyar rendőrség bárki ellen indíthat eljárást forgalmi szabálysértés miatt, például egy videófelvétel alapján, ahhoz hogy ez megtörténjen több dolognak is klappolnia kell. Többek között azonosíthatónak kell lennie a helyszínnek...
máj. 13
10:15
Mától két hétig zárva lesz a Keleti pályaudvar (SzMo)
Karbantartási munkák miatt szünetel a forgalom.
máj. 13
10:21
Szájernek elege van a politikából, de továbbcsinálja (444.hu)
"Fájó szívvel elfogadtam, mert meggyőztek a kollégák, hogy vállaljak még egy bizonyos időszakot."
máj. 13
10:33
Tarolt a múlt héten Sváby és Bochkor (ATV)
Ismét 7 adásával került be az elmúlt hét legnézettebb műsorai közé az ATV.
máj. 13
10:33
Hódít a dobozos kiszerelés: ezért rohanják meg a a boltokat nyáron magyarok (Pénzcentrum)
A dobozos és a vödrös jégkrémek továbbra is a legnépszerűbbek a magyar vásárlók körében, és négyből három terméket a négyszáz négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekben vásárolunk meg. Tavaly a hazai jégrémpiac forgalma...
máj. 13
10:57
Újra szolgálatban Ábel, a gőzmozdony (ATV)
Több mint két év után állították újra forgalomba a zalai erdők kisvasútjának kedvenc gőzmozdonyát, Ábelt. A mozdonynak eredetileg a kazánja hibásodott meg, de a műhelyben derült ki, hogy más problémái is vannak a több mint 60 éves eszköznek. A látogatók most nagy örömmel vették tudomásul, hogy Ábel újra szolgálatba állt a csömödéri erdei vasútvonal
máj. 13
11:09
Nem kormánygép, de Orbán Washingtonba is a Honvédség repülőjével utazott (444.hu)
Míg korábban rendszeresen járt menetrend szerinti járatokkal, idén már csak különgépeket használt a miniszterelnök.
máj. 13
11:39
A Momentum a szerintük valódi híreket mondta be a köztévében bemutatkozás helyett (SzMo)
Erre használták fel az öt percet, amit minden EP-listát állított párt kapott.
máj. 13
11:51
Bejelentették: kampányt indít a kormány a családvédelmi akcióterv kapcsán (ATV)
Július elsején lép hatályba a hétpontos családvédelmi akcióterv négy eleme - hívta fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.
máj. 13
12:03
Zugló felmondja a parkolási szerződéseket (ATV)
Zugló önkormányzata felmondja a helyi parkolást üzemeltető cégekkel a szerződést - erről fideszes javaslatra döntött a XIV. kerületi képviselő-testület hétfői ülésén.
máj. 13
12:09
Zugló lépett, súlyos döntést hozott az önkormányzat (Infostart)
A kerületi lakosok számára június 13-ától ingyenes lesz a parkolás Zuglóban.
máj. 13
12:09
Így még sosem látta: teljesen üresen kong a Keleti pályaudvar (ATV)
Zárva tart mától jövő vasárnapig, május 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át.
máj. 13
12:09
LMP: Klímabűnözők találkoznak ma Washingtonban (Igényesférfi.hu)
Orbán Viktor ma találkozik Donald Trumppal, a világ legnagyobb klímabűnözőjével.
máj. 13
12:27
Újabb reklámkampányt kap a családvédelmi akcióterv a kormánytól (444.hu)
Kisfilmek, plakátok, milliárdok.
máj. 13
12:27
Elmondta az egykori lottónyertes, hogyan tette pokollá az életét a hatalmas nyeremény (SzMo)
Hatvan évvel ezelőtt, 18 éves korában nyert, de legszívesebben az egészet visszacsinálná.
máj. 13
12:29
Puzsér az EP-választásig felfüggesztette főpolgármesteri kampányát (444.hu)
Megpróbálta Karácsony Gergelyt is hasonlóra bírni, de nem sikerült meggyőznie.
máj. 13
12:45
Demjén Rózsit még mindig az intenzíven ápolják (ATV)
Hiába bizakodtak a barátai és a szerettei, hogy a múlt hét végét már az intenzív osztályon kívül töltheti Demjén Ferenc, erre a Kossuth-díjas zenész gyógyulásának érdekében egyelőre nem kerülhetett sor.
máj. 13
12:45
Zuglói parkolás: a Fidesz javaslatára az önkormányzat felmondja a botrányos szerződéseket (Igényesférfi.hu)
Fideszes javaslatra azt is elfogadták, hogy ingyenes lesz a parkolás a kerületben élőknek Zugló teljes területén, amíg nincs rend ezen a területen.
máj. 13
12:47
Az EP-választásig felfüggeszti kampányát Puzsér (Igényesférfi.hu)
Európa sorskérdései megérdemelnek két hét tűzszünetet – hangsúlyozta Puzsér Róbert.
máj. 13
13:09
18 évesen nyert a lottón - élete átkaként emlegeti a mórahalmi férfi (ATV)
60 évvel ezelőtt 18 évesen több mint egymillió forintot nyert a lottón a mórahalmi Szabó István, aki azt mondta, nem áldás, átok volt a főnyeremény. Az akkor hatalmas összeget két év alatt elszórta, alkoholista lett, lopott, csalt, majdnem 25 évet töltött börtönben.
máj. 13
13:15
Toroczkai: Mindenképpen megtartjuk a demonstrációnkat Törökszentmiklóson (444.hu)
A rendőrségi tiltás után a bírósághoz fordult a Mi Hazánk.

Keresés