Csípős megjegyzésekkel fűszerezett, parázs világnézeti viták mellett a hazai és európai közéletet uraló legaktuálisabb kérdések is terítékre kerültek lapunk új beszélgetéssorozatának első felvonásában.
– Semmiképp sem tervezi most a visszatérést a pártpolitikába Vona Gábor (40), a Jobbik tavaly lemondott elnöke, ugyanis úgy látja, hogy „Orbán Viktort nem lehet leváltani”.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei május 1-jétől a polgárőrökkel, valamint a fővárosi közterület-felügyelőkkel megerősített szolgálatban segítik a turistákat és a főváros lakosait a nyári hónapokban.
Új keletű rendőri egységet alakítottak ki a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon. A megye útjain a biztonságos közlekedést szolgálják, és vadásznak a szabálytalankodókra.
Évente 50 milliárd euró tűnik el az áfacsalások miatt az Európai Unióban. Itt megtudhatja, hogyan működik a rendszer és mit lehetne tenni a csalások megakadályozására.
"Legkésőbb holnap a DK vállvetve a Jobbikkal és a Momentummal (kihagytam valakit, Ildikó?) odaáll majd a tiltakozók mellé, hogy tényleg nehéz a matekérettségi"
Az OH korábban arról tájékoztatta az MTI-t: május 8-án, az írásbeli vizsga megkezdése után bejelentést kaptak arról, hogy egy közösségi oldal zárt csoportjában a középszintű történelemérettségi feladatsorának esszétémáit a vizsga kezdete előtt közzétehették.
Idén tizennyolcadik alkalommal jelent meg „A 100 leggazdagabb” című összeállítás. A száz leggazdagabb magyar összvagyona meghaladja a 4600 milliárd forintot - írja a Világgazdaság.
Miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden nem függesztette fel a 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba mentelmi jogát, törvényi előírások miatt a Szegedi Törvényszék megszünteti vele szemben a büntetőeljárást – írta a Magyar Nemzet
Védjegyet vezetnének be a megbízható ingatlanosoknak – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint etikus ingatlanos tanúsítványt kaphatnak az ingatlanközvetítők a jövőben.
Idén is Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója vezeti a hazai milliárdosokat felsoroló listát. A bankelnök 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót...
Több mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek, és jelentős hátrányba hozta tisztességes versenytársait is az a zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amit országos akcióban számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A nyár első napján Szegeden bont zászlót a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet – tudta meg a Magyar Nemzet. Elvileg önállóan, egyesületi formában fog működni, gyakorlatilag pedig a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával.
Még az EP-választás előtt elindítanák a hazánk elleni brüsszeli büntetőeljárást a Soros-féle szervezetek – derül ki az uniós vezetésnek írt sürgetőlevelükből.
Több mint hatszázmilliós kárt okozott a költségvetésnek egy zöldségkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a szervezet Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Javában tart a toborzás az ellenzéki pártok részéről, hogy minden szavazókerületbe állíthassanak legalább egy ellenzéki delegáltat az EP-választáson. A toborzás mellett van, ahol már a jelöltek kiképzése is elindult. Megtanítják nekik, mire érdemes figyelni egy tisztességes szavazás lebonyolításakor, és mit lehet lépni, ha esetleg visszaélést észle
A május 26-i európai parlamenti (EP) választás lehetőség mindenki számára, hogy hangosan és egyértelműen üzenje meg Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani - hangoztatta Deutsch Tamás Fidesz-KDNP-s EP-képviselő a szerdán a főváros I. kerületében tartott lakossági fórum előtt.
A Ripost megtudta: az elmúlt időszak patkánybejelentéseinek jó egynegyede téves volt. A patkányirtást végző cég emberei minden bejelentésre kimentek, de mintegy 2 ezer esetben nem találtak fertőzöttséget.
A világ egyik legnépszerűbb történésze szerint nem a bevándorlás vagy a brexit a legnagyobb probléma, hanem a klímaváltozás, a technológia elszabadulása és a nukleáris háború veszélye.
Az I. kerületi fideszes önkormányzat 8 ezer forinttal lepte meg az időseket húsvét alkalmából, és nem is először – írja a 24.hu. Mindezt úgy, hogy közben a Fidesz azért ostorozza Botka Lászlót, mert az MSZP-s szegedi polgármester bejelentette, az önkormányzat minden nyugdíjast és iskolába felvételizőt tízezer forinttal támogat.
Miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden nem függesztette fel az MSZP és Gyurcsány Ferenc ügyvédjeként elhíresült, 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba mentelmi jogát, törvényi előírások miatt a Szegedi Törvényszék kénytelen megszüntetni vele szemben a büntetőeljárást – értes
Szájer József szerint egyre többen követik Európában a magyar modellt. Úgy látja, a hagyományos nyugati politizálás alapjai felbomlóban vannak: az uniót többé nem lehet elitista módon, az emberek megkérdezése nélkül irányítani. A nemzetállamok és azokkal együtt az Európai Tanács szerepe megerősödik a május 26-i európai parlamenti választás – véleke