Havi 50 ezer forintos átlagos béremelést kaphatnak az önkormányzati dolgozók jövő márciustól, amelynek egy részét az állam fizetné – szúrta ki a Népszava a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból.
Szerdától újra mindkét irányban járható a budapesti Fehérvári út, ugyanis visszaadják a forgalomnak a felújítás miatt eddig lezárt – a Hamzsabégi út és a Lecke utca, valamint a Csurgói út és Kondorosi út közötti – szakaszt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Cserép János személyében sikerült közös polgármesterjelöltet állítania az ellenzéki erőknek Esztergomban. A korábbi momentumos politikus azonnal bizonyította is, hogy "méltó" a baloldali jelöltségre, hiszen rögtön minősíthetetlen módon nyilatkozott a konzervatív oldalról.
― Akár több százezer ügyfél bankszámláját tilthatják le két hét múlva, ha nem veszik fel a kapcsolatot időben a pénzintézetükkel a kötelező adategyeztetés miatt.
Az állami kezelésű utakat fenntartó Magyar Közút Nonprofit Zrt. közzétette a hozzá tartozó úthálózat minőségének adatait, amelyek a tavaly év végi állapotot mutatják. A számok alapján tavaly megállt az útminőség évek óta tartó romlása, sőt, a felújítások felpörgetése még némi javulásra is elég volt.
A Lánczos Kornél Gimnázium büféjében már évek óta nem használnak műanyagpoharakat, mindenki bevitte a saját bögréjét. A diákok szerint emiatt sokkal otthonosabb a hangulat, és persze nagy mennyiségű műanyag hulladéktól védik meg a környezetet.
Szerdán életbe lépett az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás. A legmagasabb szintű, harmadfokú intézkedés ma 0 órától vasárnap éjfélig lesz érvényben.
Egy új amerikai pályázat arra utal, hogy Washingtonban fontolóra vették a Szabad Európa Rádió magyar adásának újraindítását. A vételhez elég lesz egy okostelefon.
Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév, megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban. A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, a legtöbben pedig
Pénteken véget ér a 2018/19-es tanév és megkezdődik a közel két és fél hónapos nyári vakáció csaknem másfél millió általános és középiskolás diák számára. Várhatóan idén is sok diák vállal munkát, illetve tölti a szünidő egy részét táborban. A taborfigyelo.hu portál szerint a legnépszerűbbek a sport tematikájú vakációs lehetőségek, és a legtöbben V
Döbbenetes videót készített egy kezdő természetfilmes, az anyai ágon magyar, apai ágon ukrán származású Ljasuk Dimitry. A Tisza-tó megszállottja szerint három focipályányi szemét gyűlt össze Kiskörénél, és ez az Ukrajnából érkező árhullámokkal csak tovább nő. Muszáj cselekedni!
Az állami kezelésű utakat fenntartó Magyar Közút Nonprofit Zrt. kiadta a hozzá tartozó úthálózat minőségének adatait, amelyek a tavaly év végi állapotot mutatják. A számok alapján tavaly megállt az útminőség évek óta tartó romlása...
Elindult a visszaszámlálás, alig három hét múlva élesedik a családvédelmi program számos eleme, köztük a falusi családi otthonteremtési kedvezmény is. Mint arról már beszámoltunk, a tanyákra is kiterjedő falusi csok keretében az egygyermekes...
Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz, az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
Ilyen szakmákat választott idén a legtöbb - szakközépiskolába felvételiző - diák. Idén is tarol a vendéglátás-turisztika, a gépészet és a mezőgazdaság - írja az eduline.hu. 2017-ben 18 818-an,2018-ban pedig 18 168-an kezdték...
A hétvégén ugyanis még mintegy kétmillió olyan számlatulajdonos volt a Pénzügyminisztérium adatai szerint, aki eddig nem kereste fel a bankját vagy a biztosítóját, így emiatt június 27-től zárolhatják a számláját - írja a Pénzügyminisztérium adataira hivatkozva a Blikk.
Azt, hogy Csernobilban 33 éve történt valami, új sorozatával az HBO emelte ki a feledés homályából. Hisz az atomtechnológia úgymond bonyolult, néhányan meghaltak, de végül is nem történt nagy baj. Valakik ezért úgy gondolták, az emberiséget fel kell rázni. E tekintetben a téma hasonlít a holokausztra, bár itt kezdetben talán még az alkotók sem tudt
Nem újdonság, mégis megszokhatatlan, amikor médiaeseményt csinálnak egy tragédiából. Most a Dunán elsüllyesztett kishajóval és szerencsétlen áldozataival történt meg ez. A szenzációt – mert egy ilyen baleset sajnos az – tálalták, aztán pedig sokáig igyekeztek fenntartani. Az egész a Hableány tegnapi kiemelésével ért el a csúcsra. A tévék – felhaszn
Egy hónappal ezelőtt találkozott a Fehér Házban Donald Trump Orbán Viktorral. Arról akarok írni, hogy ennek a találkozónak a két ország számára semmiféle gyakorlati eredménye vagy következménye egyelőre nincs. Ám mielőtt részletezném a kudarcot és okait, hadd említsek két lényeges tényezőt. Az egyik az, hogy Orbánnak jól jött ez a találkozó. Mive