Egy budapesti kormányablak alkalmazottja bűnözőkkel összejátszva hamis útleveleket adott el külföldieknek, az így kiadott útlevelek száma közel kétszáz.
Több mint 300 millió forintos fejlesztés nyomán hatalmas gyermek-élménymedencével nyithatta az idei szezont a Hotel Marina, Balatonfüred legendás szállodája. Az áprilistól októberig üzemelő all inclusive szálloda terveiben már évek óta szerepelt egy kültéri medence kialakítása, ami segít ellensúlyozni a Balaton tavaszi és őszi esetleges vízhőmérsék
Ismét a névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 2. blokkja, amelynek szombaton a turbinavédelem működése miatt egy turbinája kiesett – közölte honlapján az atomerőmű.
Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, az interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp – hívta fel a figyelmet hétfőn közzétett közös közleményében a tisztifőorvos és a kormányhivatal.
A május 26-i választás után látszólag enyhült a Fidesz és az Európai Néppárt (EPP) viszonya, ám a színfalak mögött egy olyan szövetség körvonalazódik, amely meggyengítheti a magyar kormányzópárt pozícióját az Európai Parlamentben (EP).
Ha a világon mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor az emberiség fogyasztása múlt pénteken lépte volna át azt a szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, és több mint 2,2 bolygóra lenne szükség ahhoz, hogy a természeti erőforrások fedezni tudják az emberiség igényeit – olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében.
Csaknem 120 ezerre apadt a közmunkások száma, az elsődleges munkaerőpiac pedig még ennek felét is felszívhatja a jövőben – ez utóbbit a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt főtitkára nyilatkozta az atv.hu-nak. Jelentős részük az élőmunka-igényes ágazatokba „nyargal át”, de Dávid Ferenc úgy véli: a hazai beruházásoknak is –
Egyre érdekesebb lehet a külföldi nyilvánosságnak a Hableány balesete. Főként, hogy a Viking Sigyn szállodahajó továbbra is a Dunán jár-kel, három koreai turistát pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
Súlyos egészségügyi kockázatot jelent a Magyarországon is elérhető, interneten forgalmazott, MMS néven ismert csepp - hívta fel a figyelmet közös közleményében a tisztifőorvos és a kormányhivatal.
Újabb tanúk meghallgatását indítványozzák a Hableány-katasztrófában sértetti képviselőként eljáró ügyvédek, akik a vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
A vízbe esett emberek mentésében részt vevő hajósokat tervezik beidéztetni, mert úgy vélik, ők pontosan beszámolhatnak arról, mit hallottak, illetve nem hallottak a térségben hajózók rádióforgalmazásából.
Egy nyár sem múlhat el Balaton nélkül. A Nosalty munkatársai a szezonban legalább egyszer ellátogatnak a magyar tengerhez, hogy kieresszék a gőzt, és egyenek egy lángost valamelyik strandbüfében.
Három nappal az Európai Unió állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója előtt senki sem meri megjósolni, hogy a brüsszeli tanácskozáson születik-e döntés Jean-Claude Juncker utódjáról, és ha igen, ki lesz az.
Két nap múlva kezdetét veszi a „csonka” főpolgármester-jelölti előválasztás: Puzsér Róbert független jelölt már korábban jelezte, hogy nem vesz részt ebben.
Sokan lesajnálják, de Somosné Dr. Nagy Adrienn nagyot húzott, amikor gombatermesztésre adta a fejét. Az Év Agráremberének termékei már évtizedek óta megtalálhatóak a haza, és külföldi boltok polcain. Sokan csak a pizza feltétjeként...
Nincsen nyár Balaton nélkül, és Balaton pedig hekk vagy lángos nélkül. Most hogy tagadhatatlanul kitört a nyár, és tódulnak a fürdőzni vágyók a magyar tengerhez, nem csak a magas strandbelépő árakra érdemes felkészülni, hanem arra...
"Ne romboljuk, hanem építsük az egymás közötti bizalmat" - írta Kerpel-Fronius Gábor a Facebook oldalán, ahol Karácsony Gergely politikáját véleményezte és fejtette ki ezzel kapcsolatos nemtetszéseit.
A kormány egyházi pénzt és feladatokat oszt, már ő mondják meg, mi a keresztényi érdek - mondta egy Ferenc pápáról szóló könyvbemutatón a volt államfő.
A hétfő délutáni határidőig három jelölt adta le a főpolgármester-jelölti előválasztáson való induláshoz szükséges kétezer támogató aláírást - írja a Népszava.
Az IDEA Intézet 2019. június 5-június 9. között végzett közvélemény-kutatásának eredményei alapján a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében a május elejei eredményekhez képest érdemben változatlan.
Az MVM Paksi Atomerőmű 2. blokkján, június 15-én védelmi működésből következően 100 MW-ot meghaladó teljesítménycsökkenés történt. A blokk biztonsága nem volt és nincs veszélyeztetve, az eseménynek környezetre gyakorolt hatása nincs - közölte az Országos Atomenergiai Hivatal a honlapján.
Az úszóból úszóedzővé, majd golfozóvá váló Shane Tusup újabb sportágban keresné a következő kihívást, legalábbis Hosszú Katinka volt edzője és férje arról írt hétfőn a Facebookon, hogy amennyiben szükség van rá, készen áll segíteni a női futballválogatottnak, hogy megnyerjék a 2023-as világbajnokságot.
Bizonyára a kedves olvasó is emlékszik az utcai, újságban és interneten is megjelenő hirdetések özönére, ahol a Fidesz azt állította, azt hirdette, hogy számukra Magyarország az első.
Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő szerint az elmúlt harminc év lenyomata volt, ahogy a kiüresedett tekintetű Orbán Viktor a kegyelet virágait helyezte el Nagy Imre „piszkos” sírjára.
Sok "magyarbarát" politikus van Németországban, akik szeretnék segíteni Magyarországot és úgy érzik, hogy szükség van Európában arra az álláspontra, amelyet Magyarország képvisel, például a migrációval kapcsolatban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek a németországi
Az a tény, hogy Debrecenben a kormánytól független, fizetős hírportál alakult, látszólag nem függ össze a 2008-as gazdasági válsággal, pedig a valóságban nagyon is összefügg. A mi életünkben a kilenc évvel ezelőtti krízis a lehető legnagyobb fejreállás volt, az ország lakosságának többsége hasonlót sem látott soha. Hogy mekkora a baj, azt valószí