Századik válogatott mérkőzésén két gólt szerzett az ukránok elleni barátságos találkozón Olivier Giroud, ezzel a második helyre jött fel a legeredményesebb francia labdarúgók listáján.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapest Honvéd új stadionjának, a Bozsik Arénának építése: immár fű borítja a pályát – olvasható a klub hivatalos oldalán.
A 20.45 órakor kezdődő Bulgária–Magyarország Eb-pótselejtezővel korábbi cikkeinkben foglalkoztunk már történeti szempontból, meghallgattuk mindkét oldalról korábbi válogatott játékosok véleményét és természetesen a mérkőzés lehetséges főszereplői is megszólaltak. Most taktikai szempontból vizsgáljuk meg, hogy mit várhatunk a mérkőzéstől, a bolgár v
„Természetesen fontos az esti mérkőzés, de az élet nem áll meg egyik országban sem, mindegy, ki nyer vagy veszít” – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Najden Todorov, a helyi sportújságíró-szövetség elnöke, valamint a 24 Csasza (24 Óra) című napilap újságírója. A kötetlen hangulatú beszélgetésen a bolgár labdarúgás jelenlegi problémái melle
Sávolt Attilát szakmai igazgatónak, Bardóczky Kornélt fejlesztési igazgatónak választotta meg a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöksége. A szervezet csütörtöki híre szerint a személyi döntések kapcsán a testület elfogadta Lázár János elnök javaslatát.
Pablo Carreno Busta kritizálta a férfi tenisz-világranglista vezetőjét, Novak Djokovicsot amiatt, hogy szerdai, Roland Garros-negyeddöntőjükön ápolást kért. A spanyol játékos a négyszettes találkozó után spanyol újságíróknak azt mondta, a szerb sztár már nem először él ezzel a fegyverrel: amikor mérkőzés közben bajba kerül, orvosi segítséget ké
Egy hónappal ezelőtt 3–3-as döntetlent játszott egymással a 2021-es U21-es Európa-bajnokság két házigazdája, a magyar és a szlovén válogatott. Jövő hét kedden ismét összecsapnak Szombathelyen, a mieink már Telkiben készülnek. Gera Zoltán szövetségi edző és Bolla Bendegúz válaszolt az újságírók kérdéseire csütörtök délelőtt.
Szombaton 300 ezer forint összdíjazással jön a K&H e-kupa FIFA21 bajnoksága, amely a legújabb videojáték első magyarországi tornája. A versenyt az MTK Budapest E-sport arénájában rendezik meg.
Egy hónappal ezelőtt 3–3-as döntetlent játszott egymással a 2021-es U21-es Európa-bajnokság két házigazdája, a magyar és a szlovén válogatott. Jövő hét kedden ismét összecsapnak Szombathelyen, a mieink már Telkiben készülnek. Gera Zoltán szövetségi edző és Bolla Bendegúz válaszolt az újságírók kérdéseire csütörtök délelőtt.
Negatív lett a második koronavírustesztje Xherdan Shaqirinek, az angol bajnok Liverpool svájci válogatott labdarúgójának, aki két nappal ezelőtt még pozitív mintát szolgáltatott.
Elkészült az öttusaversenyek megújítását célzó szakmai anyag, melyet majd egy munkacsoport önt végleges formába, hogy aztán a nemzetközi szövetség (UIPM) elnökségének döntése nyomán a következő olimpiai ciklus közepén bevezessék.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos közleményben jelentette be, hogy tízezer koronavírust tesztet oszt szét a nemzeti szövetségek, illetve a nemzetközi porondon szereplő klubok között.
Román sajtóhírek szerint a Ferencvárossal nemrég szerződést bontó Bőle Lukács szerződtetése szóba került a Liga 1-ben első helyen álló Universitatea Craiovánál.
Miután némi meglepetésre a PSV Eindhoven labdarúgócsapatához igazolt, Mario Götze kijelentette, a jövőben szeretne visszakerülni a német válogatottba is.
A francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének elődöntőjében a lengyel Iga Swiatek az argentin Nadia Podoroskát búcsúztatta, ezzel bejutott a döntőbe.
Szófia nemcsak a csütörtök esti Bulgária–Magyarország Európa-bajnoki pótselejtező miatt fontos helyszín a magyar labdarúgás számára. Válogatottunk ugyanis itt, a Vaszil Levszki Stadiontól pár száz méterre található sportcentrumban játszotta története első világbajnoki selejtező-mérkőzését. Az egykori agyagpálya helyén ma a CSZKA Szófia otthonául sz
Nem kis góllal köszönt be az Egyesült Államokban Gonzalo Higuaín, az Inter Miami új játékosa. A Real Madrid, a Napoli, a Milan, a Chelsea és a Juventus korábbi csatára a New York Red Bulls elleni bajnoki mérkőzés 81. percében szabadrúgásból talált be – ezzel 2–1-re meg is nyerte a mérkőzést a floridai alakulat.
A francia Arnaud Démare második részsikerét aratta csütörtökön a Giro dItalia országúti kerékpáros-körverseny hatodik szakaszán, amelyen a portugál Joao Almeida megőrizte első helyét összetettben. Valter Attila a főmezőnnyel a 29. helyen ért célba, ami eddigi legjobb helyezése.
A France Football összeállítja az elmúlt hat és fél évtized álomválogatottját, az előválogatás során minden posztra tíz játékost nevez meg. A kapusok után bemutatjuk a jobbhátvédek jelöltjeit.
A magyar szövetség (MKOSZ) csütörtöki tájékoztatása alapján a férfi kosárlabda-válogatott szlovéniai, míg a női csapat hollandiai „buborékban” folytatja szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
Mick Schumacher minden idők egyik leghidegebb Forma–1-es nagydíján, a hétvégén a Nürburgringen vezethet először edzésen. A németországi versenyen borulhatnak az erőviszonyok, de a Mercedes szokásosnál is nagyobb fölénye várható.
A tizedik állomásához érkezett a Formula–1 2020-as idénye, a helyszín a Nürburgring, ahol az Eifel Nagydíjat bonyolítják le a hét végén. A hosszabbításra készülő Kimi Räikkönen megdöntheti Rubens Barrichello szereplési rekordját, míg Lewis Hamilton újabb próbát tehet, hogy beállítsa Michael Schumacher győzelmi csúcsát, méghozzá a nagy előd hazai pá
Több mint 21 ezer szavazat érkezett csapatösszeállító cikkünkhöz a Bulgária–Magyarország mérkőzés előtt. Olvasóink többsége Marco Rossi helyében újoncot avatna Loic Nego személyében, s a védelembe Botka Endrét állítaná be Willi Orbán és Lang Ádám mellé.
Az amerikai Sofia Kenin jutott be másodikként a női egyes döntőjébe a francia nyílt teniszbajnokságon, miután két szettben legyőzte a cseh Petra Kvitovát.
Emberáradat, csatazaj, fieszta: a viharos történelmű, a magyar futball minden mélységét megjáró patinás egyesület visszakapaszkodott a hegyoromra, hetvennégy év után győzelemmel tért vissza az NB I-be. Az ausztráliai mentőöv után tudatos építkezés és koncepció Budafokon, ahol a városrész együtt lélegzik imádott futballcsapatával.
A labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtező elődöntőjében a magyar válogatott Bulgáriával találkozik Szófiában. Másfél órával a kezdés előtt az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján tette közzé a két kezdőcsapatot.