2020. augusztus 26. szerda

aug. 26
10:53
El: Baráth, Tamás és Zsótér is helyet kapott a Honvéd keretében (She)
Felkerült az UEFA honlapjára a finn Inter Turku ellen az Európa-liga selejtezőjében csütörtökön este pályára lépő Budapest Honvéd 23 fős kerete, amelyben szerepel még az azóta már Törökországba igazolt Davide Lanzafame is.
aug. 26
10:57
Kerékpár: nevet változtat Dina és Fetter országúti csapata (She)
Jövőre magasabb szinten és megváltozott névvel szerepel a Dina Mártont és Fetter Eriket foglalkoztató Kometa-Xtra országúti kerékpáros csapat.
aug. 26
10:57
Felfüggesztett börtönt kapott a Manchester United sztárja, és kitették az angol válogatottból (ATV)
Harry Maguire-t, a Manchester United labdarúgócsapatának kapitányát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Görögországban.
aug. 26
11:03
Liga 2: koronavírus és felvidéki igazolások a Csíkszeredánál (She)
Fél órával a Sepsi OSK ellen tervezett  felkészülési mérkőzés és négy nappal a bajnoki rajt előtt derült ki, hogy koronavírusos az FK Csíkszereda két játékosa.
aug. 26
11:09
Nba: Jannisz Antetokunbo lett az idény védekező játékosa (She)
Jannisz Antetokunbót, a Milwaukee Bucks sztárját választották meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) az év legjobb védekező játékosának, ezzel ő az ötödik, aki ezt a címet és a szezon legértékesebb játékosának járó elismerést (MVP) is kiérdemelte már.
aug. 26
11:21
Messi ledobta a bombát a Barcától való távozási szándékának bejelentésével - mi jöhet most? (Eurosport)
Lionel Messi megszerzése a világ bármely klubját átalakítaná, maga az átigazolás pedig az európai labdarúgást változtatná meg.
aug. 26
11:27
Életmeghosszabbítás? Kezdd az alapoknál! (She)
Az évek múlása egyértelműen hatással van az emberi egészségre. Mindebben persze kiemelt szerep jut annak, milyen életmódot folytatunk, mennyire figyelünk oda szervezetünk jelzéseire. A modern orvostudomány és a kutatások is azon vannak, hogy ne csak az élet hosszát, hanem annak minőségét is sikerüljön javítani. (x)
aug. 26
11:39
Barca: a volt elnök lemondásra szólította fel Bartomeuékat (She)
Az FC Barcelona elnökeként 2003 és 2010 között regnáló Joan Laporta azonnali lemondásra szólította fel Josep Maria Bartomeut, a klub jelenlegi első emberét, valamint a vezetőség további tagjait.
aug. 26
11:45
Bp. Honvéd: lezárultak a tárgyalások, eldőlt az Eppel-ügy (She)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint eldőlt, a legutóbb a belga Cercle Bruges-nél szerepelt Eppel Márton nem szerződik vissza korábbi klubjához, a Budapest Honvédhoz.
aug. 26
11:47
F1: Hamiltonnak imponál Mick Schumacher eddigi teljesítménye (She)
A címvédő és hatszoros Formula–1-es világbajnok Lewis Hamiltonnak imponál a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher fiának, Micknek az eddigi pályafutása és a személyisége is.
aug. 26
11:49
Válogatott: négy újonc – melyikük kap valóban lehetőséget? (She)
Marco Rossi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretében fiatal és idősebb újonc is van, kérdés, melyikük kap csakugyan lehetőséget címeres mezben.
aug. 26
12:03
Djokovic és Tsitsipas továbbjutott, Murray kiesett a cincinnati tornán (Eurosport)
Videós összefoglaló a cincinnati verseny férfi mérkőzéseiről.
aug. 26
12:12
Elképesztő, Lionel Messi máris új csapat mezével pózol (Ripost)
Meglepő képet osztottak meg a Barcelonától elvágyódó Lionel Messiről.
aug. 26
12:21
Férfi kézi El: a magyar kapus csapata játék nélkül kiesett (She)
Az Európai Kézilabda-szövetség hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a dán Holstebro játék nélkül továbbjutott a férfi Európa-liga első selejtezőköréből, mert ellenfele, az izlandi Valur a koronavírus-járvány miatti óvintézkedések következtében nem tudott elutazni a mérkőzésre.
aug. 26
12:27
Tényleg kérdéses Roglic Tour-indulása? (Eurosport)
Roglic felesége szerint baj van, a sportigazgató viszont azt mondja, minden rendben a Tour egyik nagy esélyesével.
aug. 26
12:29
Serena Williams egy levakarhatatlan pasihoz hasonlította az egyre gyakoribb mentális összeomlásait (Eurosport)
Az amerikai ismét elbukott egy agyonnyert meccset, ezúttal Maria Sakkari ellen.
aug. 26
12:57
Uefa: a Slovan a CAS-hoz fordult, gyors eljárást követel (She)
A szlovák bajnok Slovan Bratislava a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult a Bajnokok Ligájából történt kizárása miatt.
aug. 26
12:57
Több százan tüntettek Messiért Barcelonában (BorsOnline)
Kedden éjjel több száz dühös szurkoló tüntetett az FC Barcelona labdarúgócsapatának stadionjánál, a Nou Campnál, miután Lionel Messi bejelentette, hogy húsz év után távozni kíván a klubtól.
aug. 26
13:03
Kerékpár Eb: Vas Kata Blanka 6. az U23-as mezőnyversenyben (She)
Vas Kata Blanka hatodik helyen ért célba az U23-as női mezőnyversenyben az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságának szerdai versenynapján, a franciaországi Plouay-ben.
aug. 26
13:05
Atlétika: Halász Bence a második lett Lengyelországban (She)
A kalapácsvető Halász Bence a második, a távolugró Farkas Petra a harmadik helyen végzett a Chorzówban rendezett nemzetközi atlétikai versenyen, kedden.
aug. 26
13:09
Ukrajna: állami kitüntetést kapott Szerhij Rebrov (She)
Minden év augusztus 24-én tartják Ukrajnában a Függetlenség Napját – megemlékezve arról, hogy az ország 1991-ben ezen a napon függetlenedett a Szovjetuniótól. A nap állami ünnep Ukrajnában, s ez alkalomból – az ilyenkor szokásos ünnepségek és megemlékezések mellett – állami kitüntetéseket adnak át. Idén a Ferencváros edzője, Szerhij Rebrov is az el
aug. 26
13:15
Barca: több százan tüntettek Messi maradásáért a Camp Nounál (She)
Kedd éjjel több száz dühös szurkoló tüntetett az FC Barcelona labdarúgócsapatának stadionjánál, a Camp Nounál, miután Lionel Messi bejelentette, hogy húsz év után távozni kíván a klubtól.
aug. 26
13:15
Vérfagyasztó jelenet Dárdaiék meccsén: összeesett a sztárfocista (Ripost)
Egy pillanatra leállt a holland klasszis beültetett szívritmus-szabályozója.
aug. 26
13:21
Dvtk: szerződést bontottak a ghánai játékossal (She)
Az NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette, közös megegyezéssel szerződést bontott Joachim Adukorral, a miskolci csapat ghánai labdarúgójával.
aug. 26
13:33
Röplabda: döntős volt a teqvoly ob-n az Exatlon bronzérmese (She)
A hétvégén rendezték a Teqvoly magyar bajnokság első fordulóját a margitszigeti 383 Teqsports Beach center területén. A közelmúltban született, multifunkcionális Teq asztalon játszott röplabda alapú sport hatalmas népszerűségnek örvend mind a profi röplabdások, mind pedig az amatőrök között. Ezt mutatja az is, hogy csaknem 40 páros mérkőzött meg a
aug. 26
13:33
Pereskedésig fajulhat Messi harca a Barcelonával (SzMo)
Az argentin csatár ingyen menne, a csapat viszont érthető módon nem engedné el így a világ egyik legjobb és legdrágább játékosát.
aug. 26
13:33
Ronnie O'Sullivan: Csodálatos lenne beállítani Hendry rekordját! (Eurosport)
A hatodik vb-címét pár hete elhódító snooker-zseni a BBC-nek nyilatkozott, ám azt is hozzátette, bárhogy is alakuljon a karrierje, már most is elégedett vele.
aug. 26
13:45
Leicester City: szerződést hosszabbított a klubikon (She)
Jamie Vardy 2023-ig meghosszabbította szerződését a Leicester Citynél.
aug. 26
14:15
Gyász, agyvérzése után elhunyt a világ legidősebb jégkorongozója (Ripost)
Egész életében szeretett sportágának hódolt az amerikai legenda.
aug. 26
14:21
Megkoronázná a karrierjét, de nélküle is büszkén vonulna vissza – Tom Dumoulin esete a sárga trikóval (Eurosport)
Egyszerre gyűlöli és imádja a Tour de France-t, és bár azt állítja, képes megnyerni, eddig még sosem próbálta – úgy igazán.
aug. 26
14:27
U21: Gera Zoltán hosszú idő után újra keretet hirdetett (She)
Gera Zoltán kijelölte az U21-es válogatott keretét a szeptember 7-én Szlovénia elleni idegenbeli felkészülési mérkőzésre.
aug. 26
14:51
NB II: távozik a Békéscsaba rutonos kapusa (She)
Távozik az NB II-ben szereplő Békéscsabától Ribánszki László.
aug. 26
14:51
Hamiltont lenyűgözi Mick Schumacher teljesítménye (Eurosport)
A hatszoros Forma-1-es világbajnoknak imponál Mick eddigi pályafutása és a személyisége is.
aug. 26
15:03
NB II: távozik a Békéscsaba rutinos kapusa (She)
Távozik az NB II-ben szereplő Békéscsabától Ribánszki László.
aug. 26
15:09
Sevilla: újabb szintlépés, nullás egyenleg mellett? (She)
A koronavírus és a gazdasági világválság árnyékában sem szünetel az átigazolási időszak, s mint 2008 óta mindig, ezúttal is megkíséreljük ráncba szedni a topligák jöttek-mentekjeit. A negyedik hetet szokásainknak megfelelően Angliában kezdtük, majd Olaszországban folytattuk, hogy elérkezzünk Németországon át a napfény
aug. 26
15:18
Koronavírus: fertőzött focistákat szűrtek ki a Honvéd felnőtt csapatánál (Ripost)
Meccset is kell halasztani a pozitív teszteredmények miatt.
aug. 26
15:21
Pirlo a szokásos eleganciájával, de berúgta az ajtót a Juventusnál tartott első edzői sajtótájékoztatóján (Eurosport)
Andrea Pirlo elmondta, hogy számít Dybalára és Ronaldóra is, Higuaínra viszont nem.
aug. 26
15:39
Férfi kézi El: csak egy meccset játszik Bartók Donát csapata a selejtezőben (She)
Az Európai Kézilabda-szövetség tájékoztatása szerint a férfi kézilabda Európa-liga első selejtezőkörében érintett francia PAUC a koronavírus-járvány miatt lemondott pályaválasztói jogáról, így a Bartók Donátot foglalkoztató spanyol Bidasua Irun elleni párharc egy mérkőzésen dől majd el.
aug. 26
15:39
Pozitív lett két focista koronavírus-tesztje a Kispestnél (Behaviour)
Az érintett játékosokat elkülönítették, a szükséges óvintézkedéseket megtették. Elmarad a Budapest Honvéd FC II–ESMTK bajnoki mérkőzés.
aug. 26
15:45
Skóciában a Mezőkövesdhez hasonlították a Celticet! (She)
A Celtic–Ferencváros BL-selejtező előtt a mérkőzést megelőző szokásos, bizakodó, de a szakmai részleteket érthető okokból kevésbé érintő edzői nyilatkozatok után néhány statisztika és helyi szakvélemény segítségével érdemes megnézni, mire is számíthatunk a 20.45 órakor kezdődő meccsen, mik a skótok erényei, esetleges gyenge pontjai.
aug. 26
16:03
Úszás: idő előtti választást tartanak a magyar szövetségben (She)
Újra bizalmat kérnek: tisztújító közgyűlés megtartásáról döntött szerdán a Magyar Úszószövetség elnöksége.
aug. 26
16:12
Itthon maradtak a vírusos felcsútiak (Behaviour)
A Puskás Akadémia tartalékos, NB III-as játékosokkal kiegészülő kerettel vágott neki a svédországi mérkőzésnek. Ellenben úgy tűnik, Alexandru Baluta már nem koronavírusos.
aug. 26
16:21
Lázadás Barcelonában, Messi miatt az utcán tüntetnek a szurkolók (Ripost)
Lionel Messi távozni szeretne a Barcelona labdarúgócsapatától. A szurkolók rosszul viselik a döntést.
aug. 26
16:33
Nhl: két kérdés után elsétált, 7.5 millió forintnyi büntetést kapott az edző (She)
Huszonötezer dolláros (7.5 millió forint) büntetést kapott John Tortorella, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Columbus Blue Jackets vezetőedzője.
aug. 26
16:39
Djokovic azért bálványozza Samprast, mert sokat merített az amerikai szellemiségéből (Eurosport)
Steve Flink, a neves sportújságíró szerint Andre Agassi riválisa, Pete Sampras tartósabb hatást gyakorolt ​​a jelenlegi világelsőre.
aug. 26
16:45
El: Az eredményesség most előbbre való, mint a játék minősége – Márton Gábor (She)
A Mol Fehérvár csütörtökön az ír Bohemians csapatát fogadja az Európa-liga-selejtezőjében. A mérkőzés előtti napon Márton Gábor online sajtótájékoztatón beszélt az előttük álló mérkőzésről.
aug. 26
16:47
Koronavírus: pozitív tesztek, elhalasztották a Honvéd II meccsét (She)
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a legutóbbi tesztelés során a bő felnőttkeretben két koronavírusos esetet regisztráltak. A történtek után elővigyázatosságból az NB III Közép-csoportjában szerdán 17.30 órára kiírt Honvéd II–ESMTK mérkőzést elhalasztották.
aug. 26
16:49
Tour de France: a csapatok szerint túl szigorú a vírushelyzet miatti szabály (She)
A szombaton rajtoló Tour de France-on induló országúti kerékpáros csapatok azt szeretnék elérni, hogy a szervezők enyhítsenek azon a szabályon, miszerint egy istállón belül egy hét alatt adott két pozitív koronavírusteszt kizárást von maga után.
aug. 26
17:03
Kerékpár Eb: Nizzolo nyerte a sprintbefutót (She)
Giacomo Nizzolo nyerte meg a férfi mezőnyversenyt az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságának szerdai versenynapján, a franciaországi Plouay-ben.
aug. 26
17:15
Búcsúzunk Cseh László édesapjától – Kovács Erika írása (She)
Mint kedden beszámoltunk róla, 68 éves korában elhunyt idősebb Cseh László, a magyar úszósport történetének első junior Európa-bajnoka, olimpikon, világ- és Európa-bajnoki döntős kiválósága, és nem utolsósorban legendás úszónk, Cseh László édesapja. Lapunk Kovács Erika írásával búcsúzik.

Keresés