A 2012-es Cup Series-bajnok Brad Keselowski csapatváltása utáni talán legnehezebb szezonját teljesíti, ahol még a top 10 is eredmény. Évek Team Penske-szereplése után Brad Keselowski nem ehhez szokott. Az RFK Racing társtulajdonossá avanzsáló 2012-es bajnok versenyzője egyelőre nem hogy futamot nem tudott nyerni, hanem még a top 10-be kerülés is ko
Christian Horner megérti, hogy elfogult apaként Jos Verstappen a Red Bullt kritizálta a Monacói Nagydíj után, de hangsúlyozta, hogy ők sokkal több információval rendelkeztek, így a valóság kicsit más képet fest, mint ahogy azt Max Verstappen apja látta. Sergio Pérez monacói győzelme után a Red Bull úton-útfélen hangoztatja, hogy nincs náluk első és
Jövőre érkeznek a vadiúj, immáron harmadik generációs autók az elektromos forma autózás csúcskategóriájába, a Formula E-be. Most pedig már valós pályán is megcsodálhatjuk az új autókat, miután előbb a Porsche majd pedig a Jaguar Formula E csapata a hivatalos közösségi oldalaira töltött fel képeket, viedókat az autójuk első métereiről. A német gyárt
Guanyu Zhou Kína történetének első Forma-1-es pilótája, az AS hasábjain pedig arról beszélt, ki volt a példaképe gyermekkorában, valamint ki szerettette meg vele a sportágat. Az erre vonatkozó kérdésre válaszként azonnal rávágta, hogy Fernando Alonso, habár elmondta, hogy akkoriban Kínában a legtöbbet Schumacherért voltak oda, viszont Zhou-nak Alon
Nagy várakozásokkal érkezett Krózser Menya a gokart Európa-bajnokság harmadik fordulójára, Kristianstadba. Három héttel korábban ezen a pályán tesztelt és nagyon biztató köridőket ért el, két hete pedig a Champions of the Future (CF) harmadik futamán gyarapíthatta a tapasztalatait, szintén ugyanitt. A munka gyümölcsének az Eb-futamra kellett volna
Az amerikai Josh Pierson lesz a Le Mans-i 24 órás történetének legfiatalabb indulója. Ráadásul az LMP2-es kategória egyik élcsapatában szerepel majd. 16 éves és 188 napos a verseny indulásakor, ezzel hat nappal veszi el honfitársától, Matt McMurrytől a rekordot, aki 2014-es indulásakor hívta ki azt. Pierson az IMSA-ban és a WEC-ben is teljes szezon
Rég nem látott jó eredményeket hoz Felix Rosenqvist, benne egy Indy 500-negyedik hellyel. Az AMSP versenyzőjének egekben a motivációja. 2022 első négy IndyCar-futamán Felix Rosenqvist egyszer sem tudott beférni a top 10-be. Aztán viszont valami megváltozott, és olyan eredmények kezdtek jönni, amelyeket rég nem láttunk a svéd esetében. 2019-ben és 2
Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót az Azerbajdzsáni Nagydíjra Sergio Pérez és Max Verstappen előtt. Lance Stroll összetörte az Aston Martint. Miután az F2-es sprintfutamon megsérült Tecpro fal javítása miatt negyed órával csúszott a harmadik szabadedzés, a szabályok értelmében az időmérő kezdetét is el kellett tolni, így helyi idő szerint
Több dolgot is mérlegel pályafutása folytatásával kapcsolatban a magát 2022 utánra egyelőre nem elkötelező Sebastian Vettel, elmondása szerint pedig a soron következő futamok alapján hozhat döntést arról, hogy visszavonuljon-e a szezon végén vagy sem. A nyár beköszöntével hamarosan alighanem a pilótakeringő is beindul, és szépen lassan elkezdenek h
Miko Marczyk vezet a Lengyel Rally első hét szakasza után mivel Nil Solans a nap utolsó előtti szakaszán csúszott az árokba. Herczig Norbert komoly büntetést kapott. Nil Solans 4,6 másodperc előnnyel vezetett a délelőtti szakaszokat követően, és bár az első délutáni szakaszon 2 tizeddel gyorsabb volt Marczyk, a következőn 5,4 másodpercre növelte
Már az első körben baleset történt a Le Mans-i 24 óráson, több LMP2-es autó is érintett volt. Az első két óra elteltével pedig a Hypercar kategóriában is volt egy probléma. A DTM bajnok René Rast, az unitedes Will Owen és Sophia Flörsch volt érintett az első körös ütközésben. Kiesni ugyan egyik autó sem esett ki,
Max Verstappen némileg csalódottan vette tudomásul, hogy holnap csak a harmadik helyről rajtolhat. A holland versenyző nem nyújtott acélos teljesítményt az Azerbajdzsáni Nagydíj kvalifikációján. A “Red Bull pályának” kikiáltott helyszínen Charles Leclerc vitézkedett a legjobban, míg a Bikák a második és a harmadik pozíciót tudhatják magukénak. Ugya
Az Acura amerikai csapatai közül sem a Wayne Taylor, sem a Meyer Shank Racing nem fog átruccanni Le Mans-ba 2023-ban. Bár az IMSA GTP szinte mindegyik gyártója érdeklődik a francia verseny iránt, jövőre csak a Porsche és a Cadillac jelezte komolyabb szándékát, hogy átutaznának az óceánon. A csapatok és a gyártó közötti közös megegyezés alapján
Az utolsó másodperben esett Rosta Miklós góllal megnyerte a kézilabda-bajnoki döntő második mérkőzést Veszprémben, és idegenben lőtt több góljának köszönhetően megszerezte a bajnoki aranyérmet.
A Pick Szeged fennállása során először védte meg címét a férfi kézilabda NB I-ben, mivel 30-29-re győzött a Telekom Veszprém otthonában a döntő szombati visszavágóján, így 58-58-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal nyerte meg a párharcot.
Charles Leclerc nem számított rá, hogy legyőzheti a Red Bullokat a bakui időmérőn. A pole pozícióra szintén eséllyel pályázó Carlos Sainz eközben nyugodtam vette tudomásul, hogy hibája miatt csak negyedik lett. Charles Leclerc-t kissé meglepte, hogy megszerezte a pole pozíciót az Azerbajdzsáni Nagydíjra, mert az időmérő során végig a Red Bullokat é
A Pick Szeged fennállása során először védte meg címét a férfi kézilabda NB I-ben, mivel 30-29-re győzött a Telekom Veszprém otthonában a döntő szombati visszavágóján, így 58-58-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal nyerte meg a párharcot.
A WTCR hungaroringi időmérőjén teljesen más utat járt be a három magyar pilóta. Michelisz Norbert 7. helye mellett Nagy Dániel a saját hibáján kívül a falban kötött ki, míg Tassi Attila nem jutott tovább a Q1-ből. Tassi Attila a 14. helyen zárva így értékelt: „A cél a Q2-be jutás volt, bár tudtuk, hogy ez nem
A magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent ért el Németországgal szemben a Puskás Arénában telt ház előtt. A csoportkör féltávjánál a második pozícióban áll, Németországot és Angliát is megelőzve.
Ugyan a Red Bull csak a második és a harmadik rajthelyet tudta megszerezni az Azeri Nagydíj időmérő edzésén, Christian Horner szerint minden esélyük meglesz a győzelemre, mert a bakui pálya hosszú egyeneseiben egyáltalán nem nehéz dolog előzni. „Az időmérő előtt arra számítottunk, hogy nagyon szoros lehet a küzdelem a Ferrarival, de végük ők bizony
A magyarok ezzel a döntetlennel megőrizték második helyüket a csoportban, melynek másik szombati mérkőzésén az Európa-bajnok olaszok 0-0-ra végeztek az Eb-ezüstérmes angolok vendégeként.
Újabb bravúr született a Puskás Arénában. A vereségre ítélt magyar válogatott az angolok elleni bravúrgyőzelem után, a németektől sem kapott ki. A kilencedik percben már kialakult a végeredmény, Magyarország-Németország 1-1.