A kétszeres IndyCar-bajnok Josef Newgarden szerint el kell kerülniük az idei évére jellemző mindent vagy semmit stratégiát. A szezon 8. versenyén Josef Newgarden megszerezte idei harmadik győzelmét, és ezzel feljött a bajnokság harmadik helyére, 32 ponttal lemaradva az élen álló Marcus Ericssontól (Chip Ganassi Racing-Honda). A 2017-es és 2019-es b
A kispesti klub a honlapján jelentette be, amire napok óta számítani lehetett: a 40 éves skót edző, Tam Courts kétéves megállapodást kötött a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéddal.
Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Hungaroringen a Super Racing Fesztivál, melyen az ETCR, a WTCR és a Kamion Eb mezőnye is pályára lépett! Rendkívül izgalmas hétvége volt, magyar versenyzők szereplésével, és kamionos érzelmi hullámvasúttal. Ezt örökítették meg kollégáink, akiknek fotóit az alábbi galériákban nézegethetitek meg. A későbbiekb
Maga Lewis Hamilton védte meg a Sky Sports riporternőjét, Naomi Schiff-et, miután a belga hölgy sok olyan kritikát kapott, ami szerint nem is ért igazán a motorsportokhoz. A W Series-ben is megfordult Schifff a brit televíziós csatorna egyik műsorának, egészen pontosan a You Tube-on minden hétfőn megjelenő „Any Given Monday-nek” a műsorvezetője Mat