2022. június 22. szerda

jún. 22
15:12
Villeneuve sem kímélte a Mercedest: Ez az ő bajuk, nem a Szövetségé (Racing)
Jacques Villeneuve tetszését nem nyerte el az új technikai direktíva. A delfinezés leginkább a Mercedesnél és a Ferrarinál a leglátványosabb. A csillagosok versenyzői emellett fizikai fájdalmakra is panaszkodnak. Mivel az FIA nem szeretné tovább kockáztatni a pilóták egészségét, egy új irányelv bevezetésével próbálják csökkenteni a jelenség hatásai
jún. 22
15:48
A nővére halála mentette meg a 18-szoros Grand Slam-bajnok teniszezőnő életét (Blikk)
A most 67 éves Chris Evert, aki 1974 és 1986 között tizennyolc alkalommal nyert Grand Slam tornát, rákos megbetegedésben szenved. Már hatszor kapott kemoterápiát, és úgy néz ki, az állapota jobbra fordult. Ehhez egy családi tragédiát is meg kellett élnie.
jún. 22
16:12
Megmutatta magát a Mahindra újgenerációs autója is (Racing)
Több más csapathoz is hasonlóan a Mahindra Gen3-as Formula E autója is megtette az első lépéseit, még csütörtökön Oliver Rowlanddel. Az indiai alakulat két bemutatót is szervezett, az első, „privát” teszt volt – amiről megosztottak fotókat – illetve majd lesz egy külön, a nagyközönség előtti bemutató is, méghozzá a híres Goodwood Fesztiválon, a hét
jún. 22
16:24
Érmet nyert az ukrán úszó, miközben apja az oroszok ellen harcol (Infostart)
A 25 éves Mihajlo Romancsuk bronzérmet nyert a budapesti úszó vb-n, miközben édesapja Kelet-Ukrajnában harcol.
jún. 22
16:24
Megjelent a nevezési lista Fuglaura – most sem lesz túl nagy a magyar létszám (Racing)
A Rallycross Ob negyedik versenyhétvégéjét az ausztriai Fuglauban rendezik. A hazai élmezőnynek az osztrák és a cseh versenyzőkkel is meg kell küzdenie. A Supercars kategóriában mindössze négy magyar pilóta indul, azok akik eddig mindhárom versenyen ott voltak. Kárai Tamás és Benyó Máté közt eddig 2:1 az állás Kárai javára, biztosan nagyot küzdenek
jún. 22
16:30
Mi lehet Csercseszovval? Nem ülhet le a Fradi kispadjára (Blikk)
A Ferencváros labdarúgócsapata idei második edzőtáborát tölti, ezúttal az ausztriai Tirolban. A vezetőedzőjük is ott van, de a kispadra nem ülhet le.
jún. 22
16:48
Benedek Tibor előtt tisztelgett a pólós csodakapus (Blikk)
Vogel Soma, mint egy kisgyerek, szemében könnyekkel szorongatta a meccs legjobbjának járó díjat a Montenegró elleni vb-nyitómeccs után. A magyar férfivízilabda-válogatott 12-8-ra múlta felül első ellenfelét a hazai rendezésű világbajnokságon a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszoda csodálatos közönsége előtt, a sima győzelemből pedig oroszlánrészt
jún. 22
17:00
A hegymászó felesége és új élete (Demokrata)
Magasságok és mélységek címmel játékfilm készül az Erőss Zsolt halála utáni időszakról. Sterczer Hildával beszélgettünk.
jún. 22
17:12
Az Alpine realista marad: Nem fogjuk legyőzni a Mercedest (Racing)
Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke szerint ebben a szezonban nem lesz esélyük felülkerekedni a Mercedes csapatán, főleg miután Fernando Alonsóval a Kanadai Nagydíjon sem tudtak előttük maradni. Alonso az első sorból rajtolt, de pokolian alakult a versenye és a motorja sem működött 100%-osan, így jelentősen visszaesett, Hamilton is megelőzte a
jún. 22
17:30
Ennyiért veheti meg Schumacher Porschéját (Blikk)
Kalapács alá kerül Michael Schumacher eltitkolt Porsche Carrera GT-je. A hétszeres Forma–1-es világbajnok német pilóta még 2004-ben vásárolta a sportkocsit. Mivel akkoriban a Ferrari pilótája volt, és az olasz istállónál nem nézték volna jó szemmel, ha a német primőr márkával szaladgál, az autót menedzsere, Willi Weber cégére íratta.
jún. 22
17:36
40 rászoruló gyereket táboroztatott a Balatonon Gulácsi (Blikk)
Emberségből is jelesre vizsgázott Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa. A társadalmi igazságtalanságok ellen többször felszólaló, 32 éves futballista ugyanis 40 hátrányos helyzetű, súlyos szegénységben élő gyerek egyhetes balatoni táboroztatásának költségét állta.
jún. 22
17:42
A Nascar főnöke nem tudja, meddig ellenálhat az elektromos nyomásnak (Racing)
Steve O’Donnell a héten több témában is nyilatkozott, többek között arról is, hogy válhat-e hibriddé a NASCAR a közeljövőben. A motorsportban a technológia folyamatosan fejlődik, és az elektromos autók betörésével a NASCAR-nak is foglalkoznia kell. A széria elkezdett gondolkodni az elektromos útvonal lehetséges felfedezésén. Ennek fényében a sportá
jún. 22
17:44
Newgarden és Harvey az utcán kocsikázva promózta a közelgő futamot (Racing)
Des Moines, Iowa állam fővárosa érdekes járgányokra figyelhetett fel a minap, ugyanis két IndyCar versenyautó gurult végig a Grand Avenue-n.
jún. 22
17:48
Marco Rossi jól megérdemelt pihenésére ment: „Induljon a vakáció!” (Blikk)
Marco Rossi Cosimo Inguscióval és feleségével indult nyaralni.
jún. 22
18:00
Milák édesanyja sírva fakadt fia vb-győzelmekor: „Házassági évfordulós ajándék volt Kristóf világcsúcsa” (Blikk)
– Milák Kristóf a budapesti vizes vébén 200 méter pillangón brutális időt úszva (1:50.34 p) döntötte meg saját világcsúcsát (1:50,73), s egy országot tett ismét büszkévé.
jún. 22
18:06
Nem Zidane-nal képzeli el a jövőt a Psg (Blikk)
Nem Zinedine Zidane lesz a francia bajnok új vezetőedzője, a Paris Saint-Germain futballcsapatának elnöke cáfolta a legenda érkezésének hírét.
jún. 22
18:18
Balhé Győrben: az Eto focicsapata kirúgta az edzőjét, mert a tréner fia Zalaegerszegre igazolt (Blikk)
Az ETO az előző idényben a hetedik helyen végzett az NB II-ben, és elődöntős volt a Magyar Kupában.
jún. 22
18:18
Babos Tímea egy győzelmre került a wimbledoni főtáblától (Demokrata)
Babos Tímea fölényes sikerrel jutott tovább a selejtező második fordulójából.
jún. 22
18:24
Klausz Kristóf: Túlfeszítettük magunkat (Racing)
Az elmúlt két versenyen nagy nyomást helyezett magára Klausz Kristóf és Csányi Botond, akik a Mecsek Rallyn új célt tűztek ki maguk elé: egyszerűen jóízűt akarnak autózni és minden nyomástól megszabadulni. Annál is inkább, mert Kristóf a pécsi futam utáni héten államvizsgázik a győri Széchényi István Egyetemen, és egy jól sikerült verseny akár az e
jún. 22
18:42
Gyász: 26 éves korában váratlanul elhunyt a Nfl sztárja (Blikk)
A Baltimore Ravens beállósa, Jaylon Ferguson mindössze 26 éves korában váratlanul elhunyt – erősítette meg egy közleményben a csapata.
jún. 22
18:42
Kapás Boglárka hetedik 200 méter pillangón (HírTV)
Kapás Boglárka címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
jún. 22
18:42
Kapás Boglárka címvédőként hetedik lett 200 méter pillangón (Demokrata)
A 29 éves magyar versenyző 2:08.12 perccel csapott célba.
jún. 22
18:54
Sakkvilágbajnok-jelöltek tornája - Rapport ötödször is remizett (HírTV)
Rapport a csütörtöki hatodik fordulóban az azeri Tejmur Radzsabov ellen ül asztalhoz és ismét a sötét bábukat vezeti majd.
jún. 22
19:00
Németh Nándor hatodik helyen végzett 100 méter gyorson (Demokrata)
A 22 éves magyar versenyző 48.13 másodperces idővel csapott célba.
jún. 22
19:06
Vizes vb 2022 - Németh Nándor hatodik 100 méter gyorson (Blikk)
Németh Nándor hatodik helyen végzett 100 méter gyorson szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
jún. 22
19:12
Rosberg Alonso “rajongója”, de Villeneuve is dicséri a spanyolt (Racing)
Bár a második helyre kvalifikált Kanadában Fernando Alonso, a versenyen a hetedik helyre esett vissza, mert csapata rossz stratégiát választott, és az Alpine erőforrásával is probléma adódott. A verseny után kapott további öt másodperces időbüntetést, így végül csak a kilencedik helyre rangsorolták. “Jelenleg nagy rajongója vagyok Alonsónak” – mond
jún. 22
19:30
A német futball csodagyereke újra megmutathatja, hogy jobb, mint Messi (Infostart)
A világbajnoki győzelmet érő gólt jegyző Mario Götze 30 évesen kap új esélyt az Eintracht Frankfurtnál.
jún. 22
19:42
Szabályváltozás évközben? A Nascar-ban még a szárnyat is leszedték (Racing)
Bizony volt idő – sőt nem is olyan rövid idő – amikor a menő faktort olyan szintre emelték a NASCAR-ban, hogy még szárnyat is raktak az autóra. Persze a széria megrögzött rajongói ellenszegültek, és az egész periódus alatt követelték vissza a spoilereket, végül a hátsó szárny így is megélt három évet. Miután nem sikerült meggyőzni
jún. 22
19:54
Kós Hubert a hatodik helyen végzett 200 méter vegyesen (Demokrata)
Az UTE sportolója ezúttal a pillangó és a hát után mellen nem maradt le riválisaitól.
jún. 22
20:12
Norris: Vajon új erőre tudunk kapni a pokoli hétvégénk után? (Racing)
Lando Norris újfent leírta gondolatait, ezúttal a Kanadai Nagydíjról és a delfinezésről is elmondta a véleményét. Monaco után csapott fel ‘újságírónak’ a brit pilóta. Az írása tetszett a közönségnek, így a The Telegraph ismét felkért a 22 éves versenyzőt vendégírónak. A McLaren ifjú titánja a rosszul sikerült kanadai hétvégéről és a mindenkit fogla
jún. 22
20:18
Vizes-vb: Szupersztár lépett vissza (Infostart)
Szűkszavú közlés Milák Kristóf nagy ellenfeléről.
jún. 22
20:42
Vizes vb 2022 - Ötödik a 4x200 méteres magyar női gyorsváltó (Blikk)
A Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású staféta 7:57.90 perces idővel zárt.
jún. 22
20:54
Ötödik lett a női 4x200-as gyorsváltónk (Demokrata)
A Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású staféta 7:57.90 perces idővel zárt. A számot az amerikaiak nyerték.
jún. 22
21:12
Újabb kritikát kapott Wolff és a Mercedes: Ki állította be így az autót? (Racing)
Christian Danner is beszólt a Mercedesnek és Toto Wolffnak. A technikai direktíva megjelenése után ismét kitört a “háború” a száguldó cirkuszban. A csillagosok és a Bikák ismét egymásnak feszültek, míg a Ferrari első sorban a Szövetségre morog. Otmar Szafnauer gyanús elemként jellemezte az Ezüst Nyilak újítását, míg Helmut Marko “tiltott információ
jún. 22
21:54
Wimbledoni győzelemmel búcsúzna a tenisztől Serena Williams (Blikk)
Lázban tartja a teniszrajongókat, hogy Serena Williams egyéves kihagyás után pályára lép a jövő héten kezdődő wimledoni teniszbajnokságon.
jún. 22
22:18
Kikapott a magyar női vízilabda-válogatott a csoportrangadón (HírTV)
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re kikapott az olasz csapattól a Margitszigeten zajló világbajnokság szerdai csoportrangadóján.
jún. 22
22:24
IndyCar: Állatmentőket és beteg gyerekeket támogat pénzdíjából Josef Newgarden (USAracing)
Június 12-én Josef Newgarden győzelmet aratott Road Americán, aminek révén nem csak a trófea lett...
jún. 22
22:24
IndyCar: Állatmentőket és beteg gyerekeket támogat pénzdíjából Josef Newgarden (Racing)
Június 12-én Josef Newgarden győzelmet aratott Road Americán, aminek révén nem csak a trófea lett...
jún. 22
22:26
Hogyan szentségtelenítette meg a Nascar az Indy 500 templomát? (USAracing)
Már akkor, amikor 1948-ban megalapította a National Association for Stock Car Auto Racinget, közismertebb nevén...
jún. 22
22:26
Hogyan szentségtelenítette meg a Nascar az Indy 500 templomát? (Racing)
Már akkor, amikor 1948-ban megalapította a National Association for Stock Car Auto Racinget, közismertebb nevén...

Keresés