A milliárdos techmogul, Elon Musk kikészítette a Manchester United szurkolóit szerda hajnalban azzal a Twitter-üzenetével, miszerint szívesen megvásárolná a klubot.
A NASCAR továbbra is dolgozik azon, hogy megoldást találjon a Next Gen autókban az elmúlt hetekben történt tűzesetekre. Chris Buescher RFK Racing Fordja az Indianapolis Motor Speedwayen az első boxkiállás előtt kigyulladt, de ő hősiesen az autóban maradt, és végül a 10. helyen ért célba. A tűz egy Bubba Wallace-szal való ütközés következtében kelet
Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack megvédte a szerinte alulértékelt pilótáját, Lance Strollt, aki gyakran a kritikák kereszttüzébe kerül, mondván csak édesapja miatt van a Forma-1-ben. A kanadai versenyző ugyanakkor nem élete szezonját futja, 4 pont áll a neve mellett a csapattárs Vettel 16-jához képest. Stroll 2019 óta a csapat tagja, amióta
Minden korábbinál élesebb kérdés a Manchester Unitednél mi lesz Cristiano Ronaldo sorsa. A csapat ennél rosszabbul nem is kezdhette volna az idényt, a portugál szenved – a helyzet senkinek sem jó.
Véletlen időzítés, vagy jelentőségteljes “követés”? Mick Schumacher tegnap kezdte követni Instagramon az Alpine vezérigazgatóját, Laurent Rossit. Az internet népe pedig máris azt találgatja, vajon ez azt jelenti-e, hogy a német a francia csapathoz igazol 2023-ra? Már csak azért is érdekes ez, mert gyorsan átfutva a Mick által Instán követettek list
A 78 éves sportdiplomata 45 millió jent kapott egy ruhaipari konzorciumtól, miután a cége tanácsadói szerződést kötött a főként öltönyöket gyártó Aokival, ami a nagy divatcégeket megelőzve általános meglepetésre megnyerte a japán olimpikonok formaruhájáért kiírt pályázatot.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint az utóbbi 25 évben a Ferrari nem volt képes olyan kiváló munkát végezni az erőforrás fejlesztésével, mint azt az idei szezonra tették. Az olasz istálló 2020-ban régóta nem látott mélységeket élt meg, azonban 2022-re sikerült feltámadniuk és már szezon első versenyén egy kettős győzelemmel sokkolták a r
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója elmondta, sok álmatlan éjszakától kímélte meg őket a Honda. A japán gyártó 2021-ben döntött úgy, hogy ismét elhagyja a száguldó cirkuszt. Ugyanakkor a Bikáknak és az AlphaTaurinak továbbra is biztosítják a hajtásláncokat és technikai segítséget is nyújtanak az említett csapatoknak. Eredetileg a megállapodás 2023
Görög és spanyol ellenfele mögött Madarász Viktória a harmadik helyen végzett a 35 kilométeres gyaloglásban a müncheni atlétikai Európa-bajnokságon. Gyaloglásban úttörő itthon. Az InfoRádió őt faggatta.
Lundgaard most írt alá új szerződést csapatával, a Rahal Letterman Lanigan Racinggel, de már most Sebastian Vettel van a célkeresztjében. Amikor tavasszal még arról spekuláltak, hogy Vettel befejezi F1-es karrierjét, az RLL alapítója és társtulajdonosa, Bobby Rahal lenyilatkozta, hogy szívesen megengedné a német ásznak, hogy tesztelje az egyik RLL-
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke azt állítja, hogy tanulmányozta a Manchester United futballcsapatot, hogy megértse, miért nem képesek a “nagy csapatok” fenntartani a sikereiket. A Vörös Ördögökhöz hasonlóan a Mercedes is küszködött idén, és nem tudott talpra állni a tavalyi Abu Dhabi Nagydíj drámai végét követően – melynek következtében nem Lew
Helmut Marko úgy véli, hogy a Red Bull és a Ferrari nagyjából egy szinten mozog. A szezon elején még a vörösök számítottak favoritnak, ám a technikai és stratégiai hibák sorozata sok pontot vett el a csapattól. Közben a Bikák emeltek a szinten, és profitáltak is ellenfelük baklövéseiből. Ugyanakkor az osztrák tanácsadó szerint nincs nagy teljesítmé
Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke szerint a férfi és a női válogatott számára is a négy közé jutás a minimális cél az augusztus 27-én kezdődő spliti Európa-bajnokságon.
Először beszélt a lehetséges új névadó szponzorról a Haas csapatfőnöke Günther Steiner. Az amerikai istálló kiscsapat révén nem a legstabilabb lábakon áll pénzügyileg, főleg a mai gazdasági helyzetben, így minden komolyabb szponzorra szükségük van. Márpedig a Haas a névadó szponzorokkal eddig nagyon megjárta, a 2016-os bemutatkozásuk óta kétszer vo
Nem javul a helyzet Európai légi kikötőiben, és ez nem csak a naponta, a munkájuk miatt utazni kényszerülőket, hanem a sportolókat is érinti. Mint például a Shamrock Rovers futballcsapatát, amely nem kis kitérővel jutott el Budapestre, a Ferencváros elleni Európa-liga párharc első felvonására.
Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző abban bízik, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt majd csütörtökön a Shamrock Rovers ellen az Európa-liga selejtezőjének utolsó fordulójában.
Valamivel több, mint egy hét van már csak hátra a Forma-1-esek nyári szünetéből. Augusztus elején arra kértünk titeket, hogy értékeljétek az első félidőt, vagyis szavazzátok meg, melyik volt eddig a szezon legjobb versenye. Nyilván van benne némi elfogultság is, de az élen toronymagasan a Magyar Nagydíj végzett, ahol a Ferrari ismét betlizett, míg
Az úszó Európa-bajnokság zárása után nem sokkal, augusztus 27. és szeptember 10. között rendezik meg Splitben a női és a férfi vízilabda Európa-bajnokságot. A nők két nagy hiányzóval, a férfiak új kapitánnyal és sok fiatallal kelnek majd rövidesen útra.
Új csapatkapitánnyal vágott neki az Európa-bajnoki felkészülésnek a magyar férfi vízilabda-válogatott. Jansik Szilárd az InfoRádiónak saját szerepéről, a szerda este kezdődő margitszigeti felkészülési tornáról és az Eb-reményekről is beszélt.
Nem tartott nagy ünneplést utolsó úszását követően, jövőre pedig meglepetésekkel készül Milák Kristóf, aki kedden fejezte be a szereplését a római kontinensviadalon, három arannyal és két ezüsttel.
Daniel Suárez még a múlt héten nyilatkozott az NBC Sportsnak a Kyle Busch körül kialakult szponzori/szerződéses szituációról. Suárez elmondta, hogy ő sem érti, mi történik a Joe Gibbs Racingnél Kyle Busch kapcsán. “Nem is olyan régen gondolkodtam ezen, és néhányszor már voltam ilyen helyzetben” – mondta Suárez szombaton a Richmond Raceway-en tartot
Nincs idő és határterhelésen vannak a játékosok, ennél többet nem lehet edzeni, mert az már kontraproduktív, sérülésveszélyes lenne – mondta a férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitánya az első hazai meccsek előtt.
Andreas Seidl szerint Daniel Ricciardo “csalódottsága és frusztrációja” nem segíti a versenyzőt az előrelépésben. Nagy reményekkel érkezett tavaly az ausztrál pilóta a McLarenbe, ám a dolgok nem úgy alakultak, ahogy eltervezte. Ugyan Monzában sikerült futamot nyernie, ám azon az eredményen túl nem tudott villantani a 32 éves pilóta. Fernando Alonso
Óriási célokkal és reményekkel vágott bele a munkába Xavi Hernández novemberben a Barcelona labdarúgócsapatának kispadján, a klub korábbi legendás futballistája azonban a számok alapján nem hozta eddig azokat az eredményeket, amiket várt tőle a vezetőség és a szurkolók.
Minden idők legdurvább költekezését hajthatja végre a Chelsea labdarúgócsapatának új tulajdonosa. Todd Boehly már kicsengetett 195 millió fontot (92 milliárd Ft) az igazolásokra, de esze ágában sincs leállni.
„A politikának nincs helye a sportban” - rengetegszer lehet hallani, a valóságban azonban nagyon is összekapcsolódik a kettő. A legfrissebb példa erre az idén februárban kirobbant orosz–ukrán háború, amelynek hullámai a héten az Egyesült Államokban, a cincinnati tenisztornán (!) csaptak fel. Szinte az egész világ felkapta a fejét arra, hogy egy szu
Az erős szezonkezdet ellenére teljesen kezd kicsúszni a talaj Charles Leclerc és a Ferrari lába alól, már ami a világbajnoki reményeket illeti. Az elmúlt hetek technikai, vezetői, stratégiai hibái után a nyári szünetben Max Verstappen közel négy futamgyőzelemnyi pontelőnnyel vezet. Noha még a Ferrari nem mondott le a bajnoki címről, hatalmas fordul
Mike Tysonért aggódnak szurkolói! A régen a világ legkeményebb sportolójának tartott amerikai ökölvívóról nyugtalanító jelentések érkeztek, az egykor vaskeménységű Tyson komoly fájdalmai miatt megállni sem tud a lábán. A korábbi nehézsúlyú bokszolót a miami repülőtéren fotózták le, amint kerekesszékben tolják.
Három gól az írek hálójában. Egy Budapesten, kettő Dublinban. Ha ezt valamelyik Fradi-focista néhány hét múlva elmondhatja magáról, akkor sokat tett a Ferencváros továbbjutásáért. Détári Lajosnak mindez sikerült egykoron. Döme háromszor köszönt be a Shamrock Rovers kapujába.
Kós Hubert Európa-bajnoki aranyérmes lett 200 méter vegyesúszásban a római Európa-bajnokságon. Késely Ajna a női 400 méter gyorson szerzett bronzérmet, ugyanebben a számban Fábián Bettina negyedik lett. Jakabos Zsuzsanna 200 méter pillangón végzett az ötödik helyen.
A Ferrari 4 év után (2018, SF71-H) ismét egy remekművel állt elő a bahreini szezonnyitón és jól is indították az évadot. Azonban a szezon előrehaladtával az F1-75-nek előbukkantak a megbízhatósági problémái, az olaszok stratégiai csapata sem állt mindig a helyzet magaslatán, valamint még Charles Leclerc és Carlos Sainz is hibázott olykor-olykor. Az
A Ferencváros az Európa-liga-selejtező playoffkörében csütörtökön a Shamrock Rovers csapatát fogadja a Groupama Arénában. Nagy rangadónak nézünk elébe – harangozta be Pászka Lóránd és Sztanyiszlav Csercseszov szerdán.