2022. augusztus 25. csütörtök

aug. 25
11:06
Ricciardo szeretne az F1-ben maradni, de nem biztos, hogy lesz ülése (Racing)
Miután a McLaren bejelentette, hogy Daniel Ricciardo az idei év végén idő előtt távozik tőlük, az ausztrál pilóta elismerte, hogy a Forma-1-es jövője eléggé kérdőjeles. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy még nem érzi magát késznek és emiatt szeretné a száguldó cirkuszban folytatni a pályafutását 2023-ban is. Ricciardo és a McLaren közös megegyezé
aug. 25
12:12
Tanút és vőlegényt ültet autóiba a visszatérő ABT (Racing)
Immár az Audi nélkül, de visszatér az Abt a Formula E-be. Pilótáik azonban az új felállás ellenére ismerős arcok lesznek. Két korábbi gyári Audi pilóta csatlakozik hozzájuk, akik ráadásul jó kapcsolatba is állnak egymással, ugyanis Robin Frijns volt Nico Müller keddi esküvőjén a tanú. Mindketten szerepeltek már korábban a Formula E-ben is, Frijns e
aug. 25
12:42
Még mindig bízik a Nascar-szereplésben Tarso Marques (Racing)
Nyolc versenyen Cup-versenyen tervezett idén indulni Tarso Marques, eddig egyen sem sikerült. A brazil nem adja fel. Tarso Marques számára nem ismeretlen Amerika. F1-es pályafutása közben, illetve után ugyanis versenyzett már a tengerentúlon, igaz, az a Champ Car volt. Itt kósza top 10-es helyezéseken kívül nem tudott mit felmutatni, egyetlen telje
aug. 25
12:54
Nascar: “Anyut is boldoggá teszi” – Buescher nem tér vissza a régi nevéhez (USAracing)
Az egész sztori azzal indult, hogy a Fox szakértőjeként tevékenykedő Dale Earnhardt Jr. a Nascar...
aug. 25
12:54
A Sepsi OSK tulajdonosát is megfenyegették (HírTV)
6-7 ember nem tud megfélemlíteni - jelentette ki Híradónknak Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa.
aug. 25
12:54
Nascar: “Anyut is boldoggá teszi” – Buescher nem tér vissza a régi nevéhez (Racing)
Az egész sztori azzal indult, hogy a Fox szakértőjeként tevékenykedő Dale Earnhardt Jr. a Nascar...
aug. 25
13:12
Forma-1: a női pilóták esélyeiről és új helyszínekről is beszélt Stefano Domenicali (Infostart)
Mikor lehetnek női pilóták a Forma–1-ben? Lesz-e verseny Kínában? Mikor kerül be a naptárba Afrika?
aug. 25
13:12
Bucsi Attila hihetetlen győzelmi szériában (Racing)
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Swift Cup Europe idei negyedik fordulóját a Slovakiaringen, ahol a M1RA immáron 15 éves autóversenyzője, Bucsi Attila az időmérőt és mindkét futamot megnyerte. A HUMDA Academy közreműködésével versenyző pilóta az év eddigi összes versenyén győzelmet aratott.  Bucsi Attila múlt szerdán ünnepelte a 15. születésnapjá
aug. 25
14:12
Előnyből kezd, de nehéz feladat vár a MOL Fehérvárra (Infostart)
Nagy feladat vár a MOL Fehérvár labdarúgó-csapatára ma este hét órától. A Köln ellen 2-1-es előnyről kezd a Konferencia-liga rájátszásának második mérkőzésén, a tét a főtáblára jutás.
aug. 25
14:12
Ha Monzában lesz büntetés, Binotto felveheti a futócipőjét (Racing)
A motorcserék miatti büntetések vélhetően nagy szerepet játszanak majd a Red Bull és a Ferrari közötti, világbajnoki csatát végleg eldöntő, második félidőben. A Ferrarinak 2022 elején megbízhatósági problémái voltak, holott az autójuk gyors, csak úgy, mint versenyzőik. A hibák miatt azonban mégis a rivális Red Bull és Max Verstappen lett az, aki ké
aug. 25
14:36
Nemzetek Kupáját rendeznek Szombathelyen (Demokrata)
Utánpótlásban már Ultimate frizbi-nagyhatalom vagyunk.
aug. 25
15:06
Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri (Racing)
Az Oscar Piastri-sztori fantasztikus tartalom lesz a Forma-1-ben rendkívül népszerű Netflix “Drive to Survive” című sorozatához, de a fiatal ausztrál veszélyes játékot űz, figyelmeztet Jacques Villeneuve. Annak ellené, hogy még nem szerepelt még az F1-es rajtrácson, a nagyra tartott Piastri került a McLaren és az Alpine közötti vita középpontjába a
aug. 25
15:30
Meglepő módon ébresztették a kölni focistákat a Vidi-drukkerek (Blikk)
Tűzijátékkal ébresztették a német 1. FC Köln labdarúgóit a Mol Fehérvár szurkolói.
aug. 25
16:00
Egymást váltva élesztették újra a bokszolók edzőtársukat egy budapesti klubban, amíg kiértek a mentők (rtl.hu)
Segítségük nélkül a sportoló meghalt volna.
aug. 25
16:06
Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi! (Racing)
Az Audi igent mondott a Forma-1-re, a Porsche pedig szintén a 2026-os indulásra készen áll. Most pedig eljött ennek is az ideje. Az Audi 2026-os belépése a Forma-1-be a Sky információi szerint már eldőlt. Pénteken sajtótájékoztatót tartanak Spa-Francorchampsban, amelyen részt vesz az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem és az Audi képviselői. Ezen a re
aug. 25
16:12
Antenna Hungária Kékes Csúcsfutás: 11,6 kilométeren 671 méteres szintkülönbség (Infostart)
Ikonikus futóversenyt támogat az Antenna Hungária és szolgáltatása, a mindigTV Prémium: a augusztus 27-én rendezik meg a 25. Kékes Csúcsfutást, amelyhez újdonságként kapcsolódik egy terepfutó betétszám.
aug. 25
16:36
Minden a Ferencváros továbbjutása mellett szól (Infostart)
Bogdán Ádám nevével kezdődik majd a Ferencváros összeállítása a Shamrock Rovers elleni visszavágón. A zöld-fehérek négygólos előnnyel kezdenek Dublinban, a papírforma alapján elképzelhetetlen, hogy ne jussanak el az Európa-liga főtáblájára.
aug. 25
16:42
Így néz ki jelenleg a Porsche utolsó partnercsapatának rejtélye (Racing)
Az egyik legnagyobb érdeklődés a Porsche új LMDh autóját övezi motorsportos berkekben, a négy gyári mellett négy ügyfélautót tervezett be jövőre a stuttgarti márka. Az a többi, érkező gyártóhoz képest egy komplett flotta, de nem is lehet csodálkozni, hiszen a Porsche kezdte leghamarabb a tesztelést az LMDh márkák közül. A jövő évi teendőik annyival
aug. 25
17:12
Djokovic továbbra sincs beoltva, nem tud elindulni a US Openen (444.hu)
A szerb teniszező csütörtökön jelentette be, hogy nem utazik New Yorkba, ahol hétfőn veszi kezdetét az év utolsó Grand Slam-tornája.
aug. 25
17:12
Huszonegy gól született a Schumacher-jótékonysági meccsen (Racing)
Komoly felvezetést kapott az idei Champions for Charity jótékonysági labdarúgó mérkőzés. A már hagyományos találkozót Michael Schumacher tiszteletére és megsegítésére rendezik meg Németországban, az idei meccset Frankfurtban rendezték meg, ahol Dirk Nowitzki csapata csapott össze Mick Schumacher csapata ellen. Az Európa-Liga címvédőjének, az Eintra
aug. 25
17:24
Már a hétvégén a Premier League-ben folytathatja Szalai Attila (Infostart)
Török sajtóértesülés szerint Szalai Attila orvosi vizsgálaton vesz részt az angol élvonalbeli Brighton labdarúgócsapatánál, majd a hétvégén aláírja négyéves, 2026 júniusáig szóló szerződését.
aug. 25
17:30
A kölni szurkolók elfoglalták Székesfehérvárt: így mulatnak a németek a Vidi elleni összecsapás előtt (Blikk)
Székesfehérvár – Szavatartó emberek a kölniek, ahogy ígérték, csütörtökön ellepték Székesfehérvárt. Legalább háromezren söröztek, énekeltek a belvárosban a Mol Fehérvár elleni, lapzártánk után véget ért Európa-konferencialiga playoff-mérkőzés előtt. Nem látszott rajtuk, hogy bosszúsak lennének amiatt, hogy futballcsapatuk, az 1. FC Köln az első mec
aug. 25
17:42
US Open - Eldőlt Novak Djokovic sorsa (Infostart)
Nyilvánosságra került a Grand Slamen indulók listája.
aug. 25
18:00
Csak minden tizedik látogató számára lesz szállás a labdarúgó világbajnokságon (HírTV)
Az öbölmenti olajparadicsomot már eddig is számtalan kritika érte a rendezési nehézségek miatt.
aug. 25
18:12
Ki nem találnák: csokival és gumicukorral készül a Fradi-meccsekre Zacher Gábor (Blikk)
– A fél ország ismeri a nevét és az arcát, de bizonyára kevesen tudják róla, hogy világéletében a Ferencvárosnak szurkolt, és sokat járt a 70-es, 80-as években a nagy focimeccsekre, a kettős rangadókra a Népstadionba. A 2000-es éveke elején azonban valamiért kialudt a tűz Dr. Zacher Gáborból. A 61 éves toxikológus aztán két, két és fél éve tért vis
aug. 25
18:12
“A nevem Lando Norris, és igen, golffüggő vagyok” (Racing)
Lando Norris újfent vendégíróként tűnt fel a The Telegraph oldalán, ezúttal a golf iránti szeretetéről mesélt. A nyári szünetnek lassan vége lesz, a versenyzők már Spa-ban várják, hogy ismét “becsengessenek”. A brit versenyző újfent billentyűzetet ragadott, és hosszasan elmesélte mivel töltötte szabadidejét, mi az ami igazán lázba hozza, továbbá mi
aug. 25
18:24
Győzelemmel rajtolt a vb-n a női hokiválogatott (Infostart)
A németek alaposan ráijesztettek a mieinkre, de az első harmad után már nem volt gond.
aug. 25
18:42
Milyen hatással lesz az utolsó két teszt az IndyCar bajnoki címére? (Racing)
A szokásoknak megfelelően a szezon véghajrájában, az IndyCar Series két privát tesztnapot biztosított a bajnokságban résztvevők számára. Az elsőt augusztus 26.-án tartják meg a Portland International Racewayen, tehát azon a pályán, ahol az utolsó előtti forduló is lesz majd. Ezen a napon mindösszesen kilenc autó fog majd körözni, hogy a lehető legt
aug. 25
18:54
Skót fociünnep: 12 év után tér vissza a Bl-be a Rangers (Blikk)
Eindhoven – Tizenkét év után tér vissza a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtáblájára a skót Glasgow Rangers, amely az elmúlt évtizedben a poklot is megjárta. Most a selejtező playoffkörében a holland PSV Eindhovent búcsúztatva kvalifikált újra az elsőszámú nemzetközi kupasorozat csoportkörébe.
aug. 25
19:06
Verstappen: Jobban élvezem a csatát Leclerc ellen, mint Hamilton ellen (Racing)
A világbajnoki pontversenyt magabiztosan vezető Max Verstappen nem titkolta, hogy sokkal jobban élvezi az idei küzdelmet Leclerc ellen, mint a tavalyi kiélezettet Hamilton ellen. A holland tavaly az utolsó futam utolsó köréig vívott kiélezett és olykor már túl feszült küzdelmet Lewis Hamilton ellen, ami nem mélyítette el kettejük barátságát. Idén H
aug. 25
19:12
Nagyot harcolt, de 3-0-ra kikapott és kiesett a MOL Fehérvár (Infostart)
Az idegenbeli 2-1-es győzelem után 3-0-ra kikapott a MOl Fehérvár az 1. FC Kölntől a Konferencia-liga főtáblájára jutásért vívott mérkőzésen. A németek 4-2-es összesítéssel jutotak tovább. A MOL Fehérvár a második félidőben jó teljesítményt nyújtott, de Zivzivadze két kísérletét Schwäbe, a vendégek kapusa hárította.
aug. 25
19:24
Lewandowski Barca-mezben tér vissza Münchenbe – Kisorsolták a Bajnokok Ligája csoportkörét (Blikk)
Isztambulban tartották a Bajnokok Ligája 2022-23-as idénye csoportkörének a sorsolását. A szokások szerint most adták át az előző szezon legjobbjainak járó díjakat is. Magyar részről klubcsapat sajnos nem szerepelt, de Csányi Sándor az MLSZ elnöke, és Gera Zoltán, az U-21-es magyar válogatott szövetségi kapitánya ott volt a helyszínen, utóbbi komol
aug. 25
19:36
BL-sorsolás - A Bundesliga "magyar" csapata kifogta a Real Madridot (Infostart)
Lőw Zsolt Chelsea-je az olasz bajnokkal néz farkasszemet, Robert Lewandowski pedig szembesülhet egykori rajongótáborával.
aug. 25
19:42
Kádár Tamás ellenfélként tér vissza Újpestre (Blikk)
Régi mumusa, a Paks látogat a labdarúgó NB I ötödik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén Újpestre (M4, 20). A lila-fehérek az utolsó helyről várják az összecsapást, miután a mostani idényben még nyeretlenek, míg a halasztások miatt ugyancsak három bajnokit játszott Paks negyedik a tabellán.
aug. 25
20:06
Tíz évig maradna a Mercedesnél George Russell (Racing)
George Russell hosszú távra tervez a Mercedes színeiben, emellett pedig nem okozott neki csalódást, hogy idén nem harcolhat futamgyőzelmekért és a bajnoki címért, mint a csapata az elmúlt 8 évben. A döcögős szezonkezdet után azonban egyre jobban áll a szénájuk, a legutóbbi két versenyen már kettős dobogót ünnepelhettek, illetve Russell pole-t is tu
aug. 25
20:30
Napokon belül elkel Kapás Boglárka (Infostart)
Vőlegényével, a szintén válogatott úszó Telegdy Ádámmal régóta együtt élnek már, a nagy napról nagy a titkolózás.
aug. 25
20:42
Kurt Busch nem tudja vállalni a Nascar rájátszásának kezdetét (Racing)
A Busch testvérek idősebbik tagja kihagyja a NASCAR Cup Series rájátszásának kezdetét, emellett az orvosi felmentését is visszamondta, mivel továbbra is lábadozik az agyrázkódásszerű tünetekből. “Bármennyire is reménykedtem abban, hogy visszatérhetek és elindulhatok a rájátszásban a 45-ös autóval és csapattal, ez még mindig nem a megfelelő időpont
aug. 25
21:06
Hazai pályán három góllal kikapott és kiesett a Fehérvár (444.hu)
A magyar csapat nem lesz ott az Európa-konferencialiga csoportkörében.
aug. 25
21:12
ÉLŐ: Shamrock Rovers–Ferencváros 1-0 (Infostart)
Az Európa-liga főtáblájára jutás a tétje a Ferencváros dublini mérkőzésének. A Shamrock Rovers ellen az első mérkőzést 4-0-ra nyerte a magyar bajnok.
aug. 25
21:12
Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb (Racing)
Stefano Domenicali szerint több jelentkező is lenne az F1-es mezőny bővítésére, hiába az Andretti Global hírverése, nem ők az egyetlen jelöltek. Az amerikai alakulat ezen a héten jelentette be, hogy új, hatalmas bázist építenek Indianában, ez azonban nem hatja meg a Forma-1 vezetését. „Jelenleg nem azt látjuk, hogy a több csapattal nagyobb értéket
aug. 25
22:12
Hazai vereségével kiesett a Fehérvár (HírTV)
A Fehérvár búcsúja azt jelenti, hogy háromból egy magyar csapat sem jutott csoportkörbe a Konferencia-ligában.
aug. 25
22:30
Hazai vereségével kiesett a Fehérvár (Demokrata)
A MOL Fehérvár FC vereséget szenvedett a vendég Köln együttesétől.
aug. 25
22:36
Jön az utolsó alapszakaszos Nascar verseny, Gt ráadással (Racing)
Daytonában zárja le az alapszakaszt a NASCAR Cup Series, mellettük a Xfinity lesz még terítéken, legalábbis Floridában. Bár az IndyCar szünetet tart, közben az IMSA Virginiában egy GT fordulóval tudja le utolsó előtti futamát. NASCAR Az alapszakasz utolsó versenyén ezúttal „csak” 400 mérföldet kell majd teljesíteni a Daytona International Speedwaye
aug. 25
23:12
Az újabb Fradi-siker elmaradt, de sorozatban negyedszer ismét európai főtáblás a magyar focibajnok (Blikk)
A Ferencváros írországi veresége ellenére is továbbjutott az Európa Ligában. Bár a Shamrock 1-0-ra nyert, összesítésben a Fradi 4-1-gyel főtáblás. Sorozatban negyedszer, amire a magyar klubfociban eddig nem volt példa. Ezt a meccset jobb gyorsan elfelejteni, és a pénteki sorsolásra koncentrálni.
aug. 25
23:12
0-1 után 4-1-es összesítéssel főtáblás az Európa-ligában a Ferencváros (444.hu)
A visszavágón említésre érdemes események egészen a 89. percig nem történtek.
aug. 25
23:42
Bár kikapott, de összesítésben magabiztosan főtáblás a Fradi (Demokrata)
A Fradi egyik becserélt játékosa a 2005-ös születésű Lisztes Krisztián volt, akinek édesapja szintén 17 évesen játszotta első mérkőzését az első csapatban.

2022. augusztus 26. péntek

aug. 26
0:12
Nascar: Kurt Busch önként lemondott a rájátszásbeli helyéről (USAracing)
Továbbra sem tudja Kurt Busch, hogy mikor lesz újra versenyzésre alkalmas állapotban. A 23Xi Racing...
aug. 26
0:12
Alonso megmagyarázta, hogy főnöke miért nem tudott az átigazolásáról (Racing)
Gyakorlatilag mindenki tudott az Alpine-nál arról, hogy Fernando Alonso az Aston Martinhoz igazol, csak a csapatfőnök nem. Legalábbis a kétszeres világbajnok ezt állítja. Fernando Alonso először állt a média képviselői elé azóta, hogy a Magyar Nagydíj utáni hétfőn derült égből villámcsapásként ért mindenkit az Aston Martinhoz szerződésének híre. Ot
aug. 26
0:16
Nascar: Kurt Busch önként lemondott a rájátszásbeli helyéről (Racing)
Továbbra sem tudja Kurt Busch, hogy mikor lesz újra versenyzésre alkalmas állapotban. A 23Xi Racing...
aug. 26
0:20
Barum Rally – minden információ a versenyről (Racing)
Az 51. Barum Rallyn tucatnyi magyar páros indul, és már Európa-bajnokként rajtol el Llarena Efrén és Sara Fernandez. 1984 óta a Rally Európa-bajnokság része a Barum Rally, amely a szűk, tempós, ám nagyon dobálós és sokszor töredezett aszfalttal borított pályáiról ismert. A különleges gyorsaságikat természetesen a hazai pilóták ismerik a legjobban.

Keresés