Isztambul – Elképesztő orosz ajánlatra mondott nemet a magyar válogatott hátvéd, Szalai Attila. A török Fenerbahce focistáját a Zenit vitte volt, ám a 24 éves játékos kikosarazta a szentpéterváriakat, annak ellenére, hogy évi egymilliárd forintnyi összeget kereshetett volna. Úgy tűnik, a védő nem a pénz helyezi előtérbe, más utat választ, mint 2011
Fernando Alonso nem volt rest elugrani a Mercedes garázsába, hogy átvegye Lewis Hamilton ajándékát. A két versenyző a Belga Nagydíjon akadt össze, ám a rövidebbet a hétszeres világbajnok húzta. A spanyol idiótának nevezte ellenfelét a verseny hevében, ám ma elnézést kért a rádióüzenet miatt. Hamilton még a kiesését követően elismerte, hogy ő volt a
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Komáromban mondott beszédet a Czibor Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó halálának 25. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.
A győri kézilabdázók jelenlegi elnöke, egykori ötszörös BL-győztes klasszisa beszél arról, mennyiben jár más érzésekkel az egykori és jelenlegi pozíciója, de elmondja azt is, melyik volt a legemlékezetesebb sikere az ötből a Final Fourban.
A háromszoros DTM-bajnok René Rast nemrég igazolt a BMW-hez, de jövőre már szerephez is juthat az LMDh programban. A német hosszú ideig szolgált az Audi legénységében, majd az sportautóprojekt megszűnésével párhuzamban új állás után nézett. Pedig felkészülésként már bele is kóstolt az endurance világába, az LMP2-es kategóriában próbálta ki magát az
Egyiküket a papírforma szerint ki kell tömni – van miért visszavágni –, másikuk papíron nincs messze Marco Rossi csapatától játéktudásban. Utóbbi lehet Dzsudzsák Balázs válogatott búcsúmeccse.
A magyar női vízilabda-válogatott 22-6-ra legyőzte a házigazda horvát csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság negyedik fordulójában, amivel negyeddöntőbe jutott.
Lewis Hamilton Belga Nagydíja kissé balga lett. Már az első körben összeütközött Fernando Alonsóval, melyek eredményeként, az autó sérülése miatt feladni kényszerült a versenyt. Bár a bírák versenybalesetnek minősítették az esetet, és nem hibáztattak senkit, azonban Alonso szerint egyértelműen Hamilton volt a vétkes, és ezt később a hétszeres világ
A magyar női jégkorong-válogatott 12-1-re kikapott a sokkal esélyesebb amerikai csapattól a dániai elit-világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, így szombaton az 5-8. helyért folytatja szereplését.
Vasárnap délután az idényben először rendeznek derbit a labdarúgó NB I-ben, a bajnokságot borzasztóan gyengén kezdő Újpest az eddig százszázalékos teljesítményt nyújtó Ferencvárost fogadja (M4, 17.30) a Szusza Ferenc Stadionban. Habár ennyire látványosan nagy különbség a két csapat között évek óta nem volt, a meccs még mindig lázba hozza a szurkoló
A Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko szerint olyannyira kimagasló volt Max Verstappen Belga Nagydíjon mutatott tempója, hogy még valószínűleg a 20. helyről startolva is elsőnek intette le volna a kockászászló a 44 körös futam végén. A Red Bull holland kiválósága hiába nyerte meg rendkívül magabiztos előnnyel a szombati időmérőt a renovált S
A magyar foci furcsaságainak tárháza kifogyhatatlan, ezúttal Bese Barnabás fehérvári esete miatt húzhatták fel csodálkozva a szemöldöküket a szurkolók. A 23-szoros válogatott labdarúgó tavaly év végén szakított a belga Leuven csapatával, majd februárban nagy reményekkel leszerződött a MOL Fehérvárhoz. A 28 éves jobbhátvéd ötéves légióskodás után té
Szerdán vált biztossá, hogy a zalaegerszegi 4–2-es vereséget követően Debrecenben kerül sor a fociszezon első edzőváltására, négy döntetlen és két vereség után menesztette Joao Janeirót a klub. A DVSC az egykori szélvészgyors szélsőt, Dombi Tibort nevezte ki megbízott trénernek, aki már a hétvégén bemutatkozhat a Loki kispadján.
A mai nap folyamén ünnepelte születésnapját Carlos Sainz. A Ferrari spanyol pilótája a 28. életévét töltötte be és ezen jeles alkalom kapcsán a Ferrari is készült számára egy kisebb meglepetésre. A Vörösök tortával várták Sainzot, akire ezen kívül egy másik ajándék is várt. Charles Leclerc ugyanis egy kamerával a fején elbújt egy, a spanyol szobájá
A magyar női vízilabda-válogatott 22-6-ra legyőzte a házigazda horvát csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság negyedik fordulójában, amivel negyeddöntőbe jutott.
Philadelphia – Nagyon beindult Gazdag Dániel, a magyar válogatott játékos ontja a gólokat, már 17-nél jár az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS). Csapata, a Philadelphia Union – többek között Gazdag góljával – 4-1-re legyőzte szerdán az Atlanta Unitedet, ezzel a Keleti főcsoportból elsőként, öt fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosíto