A lila-fehéreknél az utóbbi években kevesebbet foglalkoztak a szurkolókkal, akik ugye az emlékezetes címervita miatt el is fordultak a klubtól. Most egy váratlan videóval jelentkezett az egyesület.
2022-t a Ferencváros, Kecskemét, Kisvárda trió zárta az OTP Bank Liga képzeletbeli pódiumán. Közös a három klubban, hogy szakmailag képviselnek valamilyen irányvonalat, ami megkönnyíti az életüket minden téren.
Az Eurosport szakértője meg van róla győződve, hogy a szerb teniszező az Andrey Rublev elleni negyeddöntőben már közel a legjobb játékát mutatta. Wilander főleg Djokovic hihetetlen return-játékát emelte ki, míg Tim Henman védelmébe vette a lemosott Rublevet, szerinte az orosz semmit sem tehetett a fölé növő ellenfelével szemben.
Közel 50 ezer eurós kártérítést ítélt meg a korábbi labdarúgó játékvezetőnek, Manuel Gräfének a frankfurti bíróság. A bíró azért perelte be a német szövetséget (DFB), mert az életkora miatt nem vezethetett több mérkőzést.
Közel 50 ezer eurós kártérítést ítélt meg a korábbi labdarúgó játékvezetőnek, Manuel Gräfének a frankfurti bíróság. A bíró azért perelte be a német szövetséget (DFB), mert az életkora miatt nem vezethetett több mérkőzést.
Az Európa-liga döntőjét Budapesten, a Puskás Arénában rendezik 2023.05.31-én. A szervezők munkáját ezúttal is önkéntesek segítik majd, a önkéntes-jelentkezés január 25-én indult el.
Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója amatőr lépésnek nevezte, hogy a csapat labdarúgója, Serge Gnabry két bajnoki mérkőzés között a Párizsi Divathéten járt.
Rui Costa rögtön az első Wantys versenyén nyerni tudott, a korábbi világbajnok, Louis Vervaeke (Quick-Step) és Ben Healy (EF) előtt győzött a Trofeo Calvián. A szezont ma kezdő Peák Barna, nem fejezte be a versenyt. Rui Costa legutóbb 2020 augusztusában nyert, amikor portugál bajnok lett.
Magda Linette élete formájában teniszezik az idei Australian Openen, ahol legközelebb már az elődöntőben léphet pályára. A 30 éves teniszező négy kiemeltet búcsúztatott, köztük a női tenisz egyik legjobb formában lévő játékosát, az álom pedig akár még folytatódhat is. Az idáig vezető út rendkívül hosszú volt, a formajavulás pedig elsősorban egy nyá
Bár a kolumbiai sajtó napok óta tényként kezelte, hogy a csapat nélkül maradó Nairo Quintana befejezi a profi pályafutását, az Arkeától távozó kolumbiai versenyző ma bejelentette, hogy még nem vonul vissza. Mondjuk arról nem beszélt, hogy hol fogja folytatni.
Nem csak Shakira alázta meg durván volt szerelmét, a magyar internet népe is keményen bünteti Gerard Piquét. A legújabb beszólásuk pedig szenzációsra sikerült!
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban, így az 5-8. helyért folytatja szereplését.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban.
Közelmúltban véget ért és jelenleg is zajló versenyekről és azok közvetítéséről beszélget a közmédia kerékpáros podcastjában Székely Dávid és Várhegyi Benjamin.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 40-23-ra kikapott a címvédő Dániától az olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyeddöntőjében, szerdán Stockholmban. A mérkőzés után a magyar válogatott tagjai csalódottan értékelték teljesítményüket, ahogy a szövetségi kapitány, Chema Rodríguez is értetlenül állt a látottak előtt és magára vállalta a felelősség
A magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya, Lékai Máté megtörten nyilatkozott a Dánia ellen elszenvedett 40-23-as vereség után. A csapat irányítója elmondta, borzalmas meccs volt, nem erre készültek és ellenfelüknek még 100%-ot sem kellett nyújtaniuk a meccs megnyeréséhez. A mieink legeredményesebb játékosa, a hatgólos Bodó Richárd arról b
Súlyos vereséget szenvedett a magyar válogatott a férfi kézilabda világbajnokság negyeddöntőjében Stockholmban, Dánia mindenben leiskolázta a mieinket. A papírforma persze a dánok győzelme volt, de sütött a magyar csapat játékáról, hogy a pályán lévők többsége nem tudta elhitetni magával, hogy lehet esély a világ egyik legjobb csapata ellen is.
A magyar labdarúgó-válogatott fiatal tehetségét, a jelenleg még a belga élvonalban szereplő Genket erősítő Németh Andrást még december elején a tartalékcsapathoz irányította klubja, azóta pedig több együttessel is szóba hozták már a 20 esztendős támadót. Szerdán épp a német másodosztályban feljutásért küzdő Hamburggal boronálta össze a mérvadó Bild