Fernando Alonso új Aston Martinos csapattársát, Lance Strollt dicsérte, akinek szerinte megvan a tehetsége ahhoz, hogy a jövőben világbajnok legyen. Mindössze 24 esztendősen Stroll már a hetedik szezonját kezdi a Forma-1-ben. A Williamsnél debütált, majd 2019-ben a Racing Pointhoz szerződött, ahhoz a csapathoz, melyet édesapja felvásárolt. Azóta is
Craig Breen idei első versenyén indulva vezet a Svéd Rally első napja után, előnye azonban nagyon kicsi Ott Tanak előtt, míg Esapekka Lappi a harmadik.
Sajtóértesülések szerint a McLaren és Honda már vizsgálja a közös együttműködés lehetőségét a 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban. 2015-ben nagy reményekkel vágott neki a két fél a közös kalandnak, ám az újraegyesülésnek katasztrofális vége lett. A csapat az utolsó helyeken autózott, Jenson Button és Fernando Alonso pedig annak örült, ha épp nem