2023. február 7. kedd

febr. 7
12:39
Shiffrin: „Inkább egy ilyen őrülten csodálatos szezon és egy sikertelen vb, mint fordítva” (Eurosport)
Mikaela Shiffrin jó eséllyel megnyerte volna a méribeli világbajnokság kombinációs versenyét, azonban három kapuval a vége előtt hibázott és kiesett. Az amerikai azt mondja, csak azért ugrott be neki a tavalyi betlisorozat az olimpiáról, mert tudta, hogy mindenki ezzel traktálja majd. Ő azonban nem aggódik, hogy kísérti a múlt, sőt, szerinte azzal
febr. 7
12:42
Sportal Exkluzív: az UEFA reagált Magyarország BL-döntő rendezési szándékára (Sportal)
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke nemrég bejelentette, hogy Budapestre akarja hozni a legnagyobb európai klubmeccset. A Sportal megkereste az UEFA-t, amely reagált a kijelentésre.
febr. 7
12:45
Balogh Botond a meccs legjobbja volt a hétvégi bajnokin – statisztikái magukért beszélnek (m4sport.hu)
Az olasz másodosztályban szereplő Parma magyar utánpótlás-válogatott középhátvédje, Balogh Botond remekelt a hétvégi, Genoa elleni győztes bajnokin.
febr. 7
12:47
Bottas: Csak az utolsó évben fogadtam el, hogy Hamilton a jobb versenyző (m4sport.hu)
„Addig folyamatosan azon gondolkodtam, hogyan győzhetem le”
febr. 7
12:48
Megszületett az egyezség, Isztambulban folytatja a Roma válogatott játékosa (Sportal)
Az átigazolási hírekben rendre jólértesült Fabrizo Romano szerint Nicoló Zaniolo a Galatasarayban folytatja pályafutását.
febr. 7
13:00
Visszavonult Romasina, a világ legeredményesebb szinkronúszója (Sportal)
Felhagy a versenysporttal minden idők legeredményesebb szinkronúszója, az orosz Szvetlana Romasina.
febr. 7
13:03
Az Erste Liga elnöke elégedett az alapszakasszal, de most új bajnokság kezdődik (m4sport.hu)
Szőke Álmos számára pozitív és negatív meglepetést is hozott az alapszakasz.
febr. 7
13:05
Négymilliárd dollárért cserélt gazdát a Phoenix Suns (m4sport.hu)
Négymilliárd dollárért cserélt gazdát a Phoenix Suns, amely ezzel a legdrágább klub lett az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).
febr. 7
13:06
Isztambulban folytatja a Roma megfenyegetett játékosa, akit az ultrák autóval üldöztek (Sportal)
Az átigazolási hírekben rendre jólértesült Fabrizo Romano szerint Nicoló Zaniolo a Galatasarayban folytatja pályafutását.
febr. 7
13:08
Visszavonult a sportági legenda (Sportal)
Felhagy a versenysporttal minden idők legeredményesebb szinkronúszója, az orosz Szvetlana Romasina.
febr. 7
13:10
Különleges akcióval tiltakoznak a Toulouse szurkolói (Sportal)
A Toulouse Reims elleni Francia Kupa-nyolcaddöntője szerdán 18.15-kor kezdődik, ami a szurkolók nagy részénél kiverte a biztosítékot.
febr. 7
13:12
Zsigovitsot lenyűgözte a magyar közönség, már nem érné be kevesebbel legjobb eredménye után (Racing)
Zsigovits Norbert a közönségről és Szőke Márk Európa-kupában aratott győzelméről is elismerően beszélt. A 23 éves versenyző saját bevallása szerint elkapkodta az első futamát, de a másik kettőn stabilan motorozott, és a továbbiakban ezt a szintet szeretné fenntartani. Zsigovits Norbert túl van a szezon legfontosabb versenyén, a Superenduro-világbaj
febr. 7
13:15
Elképesztő összegért cserélt gazdát a Phoenix Suns (Eurosport)
Négymilliárd dollárért cserélt gazdát a Phoenix Suns, amely ezzel a legdrágább klub lett az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).
febr. 7
13:18
Reagált az UEFA a magyar BL-döntő rendezési szándékra; komoly elismerés a Fradi-kézisnek – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Egy helyen megtekinthetőek a kedd délelőtti legfontosabb sporthírek.
febr. 7
13:21
„Bátor” megoldások és Red Bull-ötletek – így alakult át az F1-es Alfa Romeo (m4sport.hu)
A Red Bull és a Ferrari megoldásainak hatása is felfedezhető az Alfa Romeo új autóján. Technikai igazgatójuk bátor döntéseket emlegetett, és elmagyarázta, mi és miért változott.
febr. 7
13:30
Távozik a fehérvári vezetőedző (Sportal)
Már nem Matthias Zollner az Alba kosárlabdacsapatának vezetőedzője, erről a klub hivatalos honlapja számolt be.
febr. 7
13:36
Távozik a fehérvári vezetőedző (Sportal)
Már nem Matthias Zollner az Alba kosárlabdacsapatának vezetőedzője, erről a klub hivatalos honlapja számolt be.
febr. 7
13:39
Gonosz csótányok – az oroszok olimpiai bajnokából durva indulatok szakadtak fel (Eurosport)
Azt követően, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belengette az eltiltás felfüggesztésének lehetőségét, az oroszok és fehéroroszok esetleges visszatérése lett az utóbbi hetek egyik slágertémája. Az elmúlt napokban pedig megdöbbentő indulatok szabadultak el a biatlonosok között, miután a norvégok élversenyzői egyöntetűen ellenezték az eltiltás megs
febr. 7
13:42
A ligaelnök szerint sikeres volt a jégkorong Erste Liga alapszakasza (Sportal)
Szőke Álmos ligaelnök szerint a siker egyik titka, hogy az első négy hely sorsa csak az utolsó játéknapon dőlt el, és az 5-7. helyért is ádáz küzdelem folyt.
febr. 7
13:57
Tömegbunyó volt a Fradi–Újpest előtt, több sérült, ketten őrizetben (m4sport.hu)
A BRFK 14 gyanúsítottat hallgatott ki.
febr. 7
13:57
Visszavonul minden idők legeredményesebb szinkronúszója (Eurosport)
Felhagy a versenysporttal minden idők legeredményesebb szinkronúszója, az orosz Svetlana Romashina.
febr. 7
14:00
Nem mindennapi ok miatt hagyja ki az RB Leipzig magyarja az Union Berlin elleni rangadót (Infostart)
Őssejtdonor lesz Willi Orbán, a magyar válogatott védője.
febr. 7
14:03
Magnus Carlsen már nem akar orosz sakkozókat látni a versenyeken (m4sport.hu)
A sakkvilágbajnok Magnus Carlsen úgy véli, hogy az orosz játékosokat el kell távolítani a nemzetközi versenyekről.
febr. 7
14:06
A sakkvilágbajnok Carlsen nem akar orosz sakkozókat látni a versenyeken (Sportal)
A 32 éves norvég sakkvilágbajnok úgy véli, hogy az orosz játékosokat el kell távolítani a nemzetközi versenyekről.
febr. 7
14:08
A korábbi világelső számára már nem a világranglista a prioritás (Sportal)
Garbine Muguruza számára nem sikerült a 2022-es év, és idén sem nyert még meccset.
febr. 7
14:12
Újabb légióssal hosszabbított szerződést a Győri ETO (Sportal)
Ryu Eun Hee, az ETO első ázsiai játékosa 2021 nyarán érkezett Győrbe, szerződése nyáron járt volna le. A klub 1+1 éves kontraktust ajánlott neki, amit elfogadott, így továbbra is marad Győrben.
febr. 7
14:18
Lerántotta a leplet az idei autójának a nevéről a Ferrari (Racing)
Eddig csak a rejtélyes ’Project 675’ kódnéven emlegetett autó egy héttel a hivatalos bemutató előtt nevet kapott. A Ferrari a 2023-as autójának az SF-23-as nevet adta. A várakozásoknak megfelelő lett tehát a névválasztás, mivel idén nem lesz olyan évforduló, amelyet feltüntethetnének az autón. Mint például tavaly az F1-75 esetében, vagy 2020-ban az
febr. 7
14:27
A sakkvilágbajnok nem akar orosz játékosokat látni a versenyeken (Eurosport)
A sakkvilágbajnok Magnus Carlsen úgy véli, hogy az orosz játékosokat el kell távolítani a nemzetközi versenyekről.
febr. 7
14:30
Delecour után Lindholm indul az Eurosol Racing Skodájával (Racing)
Emil Lindholm a Svéd Rallyn kezdi idei szezonját, amikor szeretné megvédeni tavaly megszerzett WRC2-es világbajnoki címét. A WRC havas versenyén az Eurosol Racing Team autójával áll rajthoz.
febr. 7
14:30
Kiakadt a Chelsea világbajnoka, többé nem akarja látni a nagy pénzért vett játékost (Sportal)
Frank Leboeuf, a Chelsea korábbi kiváló védője komoly kritikát fogalmazott meg egykori csapatával szemben.
febr. 7
14:32
Az előző idényben még hős volt, most kirúgták a magyar edzőt (Sportal)
Az NB II-be tavaly nyáron visszajutó Kolorcity Kazincbarcika a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a mai nappal felmentette a munkavégzés alól Varga Attila vezetőedzőt.
febr. 7
14:33
Már foglalt a Ferrari által 2023-ra választott autónév (m4sport.hu)
Elnevezte az új F1-es autóját a Ferrari, majd kiderült a választott nevük már foglalt, mi több, azt is idén pályára hajtó versenyautók fogják használni
febr. 7
14:39
Magnus Carlsen szerint ki kell rakni az oroszokat a sakkversenyekről (444.hu)
A norvég világbajnok utoljára épp egy orosz sakkozó, Jan Nyepomnyascsij ellen védte meg címét.
febr. 7
14:39
Bosszús az Alfa Romeo az élcsapatokat előnybe hozó szabályváltozás miatt (m4sport.hu)
Az élcsapatoknak kedvezett az FIA azzal, hogy későn jelentette be a 2023-as szabályváltozásokat – véli az Alfa Romeo. Szakemberük arról is beszélt, lassulnak-e az idei masinák emiatt.
febr. 7
14:39
A 92-es évfolyam teljes egészében hiányozhat a Players Championshipről (Eurosport)
Ronnie O'Sullivan, John Higgins és Neil Robertson sem tartózkodik az egyéves világranglista első 16 helyezettje között, ami azt jelenti, hogy ha ezek a gigasztárok nem szerepelnek jól a jövő heti Welsh Openen, akkor nem lesznek ott az azt követő Players Championshipen. Mark Williams sem áll rózsásan, Mark Selby és Judd Trump helye viszont biztosíto
febr. 7
14:41
Megtoldotta dél-koreai átlövője szerződését a Győri Audi ETO (m4sport.hu)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata egy plusz egy évvel meghosszabbította a dél-koreai Rju Un Hi szerződését.
febr. 7
14:45
Távozik a fehérvári kosárcsapat vezetőedzője (m4sport.hu)
Matthias Zollner helyét az eddigi másodedző veszi át.
febr. 7
14:48
A Premier League-klubok a Manchester City kizárását akarják (Sportal)
Amennyiben bebizonyosodik, hogy a Manchester City megsértette a pénzügyi szabályokat, úgy ki kell zárni a címvédőt. Legalábbis így vélekednek a Premier League-klubok.
febr. 7
14:54
Ronaldinho fia apja nyomdokaiba lép (Sportal)
A Barcelona legendája a RAC1 nevű katalán rádiónak árulta el, hogy fia, Joao Mendes a Barcában folytatja pályafutását.
febr. 7
14:56
Őrizetbe vették a Fradi–Újpest tömegverekedés szervezőjét (Sportal)
A rendőrség őrizetbe vette a vasárnapi Fradi-Újpest labdarúgó-mérkőzés előtt kitört tömegverekedés szervezőjét és egyik résztvevőjét - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden az MTI-t .
febr. 7
15:09
Hosszabbított dél-koreai átlövőjével a Győr (Eurosport)
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata egy plusz egy évvel meghosszabbította a dél-koreai Ryu Eun Hee szerződését.
febr. 7
15:15
Az északi régió nemzetei is ellenzik az orosz és fehérorosz részvételt a párizsi olimpián (m4sport.hu)
Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia sem engedné vissza az oroszokat és a fehéroroszokat.
febr. 7
15:15
Meccs helyett életmentés: Orbán Willit ünnepli Németország (BorsOnline)
Orbán Willi megmenti egy rászoruló embertársa életét.
febr. 7
15:18
Új amerikai sportjogokkal erősíti a Network4 (Racing)
Látványos amerikai technikai- és csapatsportok, valamint egy Emmy-díjas sporttörténelmi sorozat érkezik a Network4 csoport sportcsatornáira (ARENA4, MATCH4) és streaming szolgáltató platformjára, a NET4+-ra. A médiacég sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megszerezte az egyetemi kosárlabda-bajnokság March Madness nevű rájátszása, az frissen induló
febr. 7
15:24
Schön az MTK ifjúsági BL-ellenfeléről: „Az Ajax a világ egyik legjobb akadémiája” (Sportal)
Az MTK U19-es csapata első magyar együttesként jutott túl a bajnoki ág őszi mérkőzésein, és a nyolcaddöntőbe jutásért játszhat az UEFA Ifjúsági Ligában.
febr. 7
15:27
F1-es csapat csapatfőnök nélkül? Így fog működni az Alfa Romeo! (m4sport.hu)
Valódi csapatfőnök nélkül vág neki a 2023-as idénynek az Alfa Romeo csapata. Az arcukká váló „csapatmegbízott” elmagyarázta, hogy is működik ez a rendhagyó struktúra.
febr. 7
15:30
Most először Magyarországon közvetítik majd az Xfinity és Truck Series versenyeket is! (Racing)
Örülhetnek az amerikai sorozatok rajongói, ugyanis a két sportos TV-csatorna több időt enged a technikai sportoknak 2023-ban.
febr. 7
15:32
A Red Bullt és a Ferrarit is másolta 2023-as autójával az Alfa Romeo (Racing)
A hinwili istálló volt az első F1-es csapata az idén, amely tényleg megmutatta 2023-as versenygépét.
febr. 7
15:33
Elképesztő, újabb Schumacher-rekordot állít be Hamilton (BorsOnline)
Jövőre megdöntheti a csúcsot.
febr. 7
15:33
Pinturault nyerte a férfi kombinációt a vb-n (Eurosport)
A francia Alexis Pinturault nyerte a férfiak első számát, a kombinációt a franciaországi alpesisí-világbajnokság második napján, Courchevelben.

Keresés