2023. április 3. hétfő

ápr. 3
10:21
Shaun Murphy nyerte a Tour Championshipet, ezzel ő a világbajnokság egyik esélyese (Eurosport)
Az idei szezon első felét egyértelműen Mark Allen uralta, viszont ahogy ráfordul a mezőny a világbajnokságra, Shaun Murphy mutatja magasan a legjobb játékot. Az elődöntő után három finálét is játszott, és ebből kettőt meg is nyert. A négyszeres világbajnoki döntős, 2005 győztese ezzel az idei világbajnoki cím egyik legnagyobb favoritjává lépett elő
ápr. 3
10:24
Ezen a napon: C. Ronaldo öt évvel ezelőtt ollózott csodagólt a Juventusnak (Sportal)
Napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2018. április 3-án szerzett káprázatos gólt az akkor még a Real Madridban futballozó Cristiano Ronaldo a Juventus elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén.
ápr. 3
10:27
Shaun Murphy nyerte a Tour Championshipet, ezzel ő a világbajnokság egyik esélyese (Eurosport)
Az idei szezon első felét egyértelműen Mark Allen uralta, viszont ahogy ráfordul a mezőny a világbajnokságra, Shaun Murphy mutatja magasan a legjobb játékot. Az elődöntő után három finálét is játszott, és ebből kettőt meg is nyert. A négyszeres világbajnoki döntős, 2005 győztese ezzel az idei világbajnoki cím egyik legnagyobb favoritjává lépett elő
ápr. 3
10:30
Abiteboul szerint unalmasabb a WRC, mint az F1 (Racing)
Cyril Abiteboul alaposan megismerhette korábban az F1-et, most pedig a Hyundai Motorsport csapatfőnökeként össze tudja hasonlítani a WRC-vel.
ápr. 3
10:36
Albon nem magyarázkodik: Én hibáztam, dühös vagyok magamra (m4sport.hu)
Óriási lehetőséget szalasztott el az időmérő hőse.
ápr. 3
10:45
Ismét Djokovic a világranglista élén, Fucsovics javított (Eurosport)
A Miamiban a második fordulóig jutó Fucsovics Márton két helyet javítva a 72. a férfi teniszezők világranglistáján, melyet ismét a 22-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovic vezet.
ápr. 3
10:54
Roy Jones öt év után profi meccsen tért vissza, de nem volt benne sok köszönet (Sportal)
Több mint ötéves kihagyás után szombaton ismét profi ökölvívó mérkőzésen lépett szorítóba az 54 éves legenda, Roy Jones Jr (66–10–0, 47 KO/TKO). A korábbi többszörös világbajnok ellenfele a profi bokszolók között debütáló volt MMA-bajnok, Anthony Pettis (1–0–0) volt.
ápr. 3
10:56
Ezt mutatják a számok Lisztes Krisztiánról (Sportal)
A lényeget mindenki tudja: Lisztes Krisztián csereként beállva két gólt szerzett a Fehérvár ellen. Nézzük, milyen további adatokhoz juthatunk hozzá vele kapcsolatban.
ápr. 3
10:57
Manhercz Krisztián szerint olimpiai kvóta nélkül a 2024 eleji Eb-n és vb-n is kellhet a csúcsforma (Eurosport)
A vizes sportágak európai szövetsége (LEN) pénteken jelentette be, hogy januárban Netanya rendezi a vízilabda Európa-bajnokságot. A gond ezzel az, hogy februárban világbajnokság lesz Dohában, ráadásul mindkettő olimpiai kvalifikációs világverseny, ami még nagyobb terhet ró a válogatottakra. A helyzet nehézségeiről az olimpiai bronzérmes, vb-2., Eb-
ápr. 3
11:06
így vigasztalta hibázó játékosát a Vidi edzője (Sportal)
Vasárnap a Mol Fehérvár FC 2–2-es döntetlent játszott a listavezető Ferencváros otthonában. A második Fradi-gól előtt hibázott a Vidi védője.
ápr. 3
11:24
Szomorú vég: már szóba sem áll egymással az olimpiai bajnok pár (Sportal)
Nyertek együtt olimpiát és világbajnokságot, tavaly még egy mozifilm is készült kettőjükről, de mára eljutottak odáig, hogy megszűnt minden kapcsolatuk. S pontosan nem is érteni, miért.
ápr. 3
11:26
„Arról csak álmodhatok” – a Hosszú világcsúcsát megdöntő 16 éves úszó egy másik rekordról (Sportal)
Summer McIntosh megdöntötte Hosszú Katinka világrekordját 400 méteres vegyesúszásban a kanadai úszók válogatóversenyén. A 16 éves úszónő most elmondta, mit gondol a háromszoros olimpiai bajnokról.
ápr. 3
11:28
„A tűzijátéktól a bohózatig” – a nemzetközi sajtó a káoszt emeli ki az Ausztrál Nagydíj kapcsán (Sportal)
A nemzetközi sajtó elsősorban a káoszt emeli ki a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjról írt beszámolókban a verseny másnapján.
ápr. 3
11:30
Megsérült egy szurkoló Magnussen baleseténél (m4sport.hu)
Másnap ő is megszólalt: nagyon szerencsésnek érzi magát, hogy csak a keze sérült.
ápr. 3
11:33
Balesetek, repülő kerekek, veszély, zűrzavar, feszültség - őrült futam Ausztráliában (Eurosport)
A nemzetközi sajtó elsősorban a káoszt emeli ki a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjról írt beszámolókban a verseny másnapján.
ápr. 3
11:42
Ausztrál Nagydíj: nemzetközi sajtóvisszhang (m4sport.hu)
Ezt írták a nagyvilágban a futam másnapján.
ápr. 3
11:42
Lyukat ütött a betonfalba, 148 öltéssel varrták össze, majd szétszakadó háttal is versenyzett (Racing)
Az 1992-es F1-es világbajnok a CART-ban is megmutatta, hogy kemény fából faragták: az Indy 500-on szó szerint szétszakadt a háta, de így is versenyzett.
ápr. 3
11:51
Valter Attila: „Nagyon jó döntés volt Andorrába költözni” (Eurosport)
Valter Ati a Milánó-Sanremo óta Andorrában edzett, pár alkalommal Nairo Quintana társaságában, ami azért még a jelenlegi helyzetben is extrának mondható. A baszk körre elkészült a piros-fehér-zöld festést kapó kerékpár, jöhet az ötödik Jumbo-Vismás verseny, ismét Vingegaard csapat- és szobatársaként.
ápr. 3
12:00
A US PGA-ben Conners, az LIV-ben Koepka győzött a Masters előtt (Sportal)
A kanadai Corey Conners nyerte meg a golfozók US PGA sorozatának vasárnap zárult versenyét, a 8,9 millió dollár összdíjazású Valero Texas Opent, míg a rivális LIV sorozat Orlandóban rendezett 25 millió dolláros viadalán az amerikai Brooks Koepka diadalmaskodott.
ápr. 3
12:12
Hiába a jelentős távolság, csaknem ezer magyar szurkolót várnak a hoki-vb helyszínére (m4sport.hu)
Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) szakmai alelnöke szerint csaknem ezer magyar szurkoló utazhat ki Finnországba a világbajnokságra. A 61 éves szakember az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, amikor kiderült, hogy a magyar válogatott Tamperében fog játszani, a jegyekkel kapcsolatban azonnal felkeresték a finn szövetség és a
ápr. 3
12:12
Az osztrák edzőnek a Premier League a nagy célja (Sportal)
Adi Hütter osztrák futballedző azt mondta, szívesen dolgozna egy angol klubnál.
ápr. 3
12:14
„Erre a csarnokra külföldön is felkapják a fejüket!” – szurkolók lepték el az új fehérvári arénát (Sportal)
A nyáron utolsó szezonját kezdi meg az osztrák jégkorongligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban. 2024 elején adják át ugyanis az Alba Arénát. A multifunkciós csarnok lesz a fehérvári hokisok új otthona, hétvégén pedig a szurkolók is meglesték, hogy’ áll az építkezés.
ápr. 3
12:16
A PSG edzője beszólt a Messit kifütyülő szurkolóknak (Sportal)
Christophe Galtier a párizsi klub szurkolóit kritizálta.
ápr. 3
12:30
Betegség miatt megfogyatkozott a női kéziválogatott kerete a vébéselejtező előtt (m4sport.hu)
Faluvégi Dorottya és Szöllősi-Zácsik Szandra betegség miatt kénytelen kihagyni a női kézilabda-válogatott héten kezdődő világbajnoki selejtezőjét.
ápr. 3
12:30
Jagadicsot kizárták, Keszler pénzbüntetést kapott (Racing)
A Székesfehérvár Rally végén szabálytalanság miatt kizárásra került a Jagadics Gábor-Tóth Viktor kettős, míg Keszler Mátyás és Kugel Tibor Krisztián pénzbüntetést kapott.
ápr. 3
12:30
Valter Attila: „Andorra jobb, mint amire számítottam” (Sportal)
A magyar kerékpáros nemrég költözött Andorrába, erről is beszélt a Eurosportnak adott interjújában. Valter ötödik Jumbo-Vismás versenyére, a Bastk körversenyre készül, amelyre már elkészült piros-fehér-zöldben pompázó Cervelo kerékpár.
ápr. 3
12:39
Corey Conners nyerte a Texas Opent (Eurosport)
A kanadai Corey Conners nyerte meg a golfozók US PGA sorozatának vasárnap zárult versenyét, a 8,9 millió dollár összdíjazású Valero Texas Opent, míg a rivális LIV sorozat Orlandóban rendezett 25 millió dolláros viadalán az amerikai Brooks Koepka győzött.
ápr. 3
12:45
A Premier League-be vágyik a Mönchengladbach korábbi trénere (Eurosport)
Adi Hütter osztrák futballedző azt mondta, szívesen dolgozna egy angol klubnál.
ápr. 3
12:51
Magyarul üzentek a Liu testvérek (Infostart)
Első sikereiket érték el Kínában az országos bajnokságon.
ápr. 3
13:06
Megvannak az első pontok, de Piastri önkritikus (m4sport.hu)
Örül, hogy otthon érte el ezt a mérföldkövet, de tudja, hogy még sokat kell tanulnia.
ápr. 3
13:12
Csaknem ezer magyar szurkolót várnak a jégkorong-vb helyszínére (Sportal)
Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) szakmai alelnöke szerint csaknem ezer magyar szurkoló utazhat ki Finnországba a világbajnokságra.
ápr. 3
13:14
Gulácsi visszatért Lipcsébe (Sportal)
Klubja, az RB Leipzig osztotta meg Twitter-oldalán.
ápr. 3
13:21
Betegség miatt megfogyatkozott a válogatott kerete a vb-selejtezőre (Eurosport)
Faluvégi Dorottya és Szöllősi-Zácsik Szandra betegség miatt kénytelen kihagyni a női kézilabda-válogatott izlandiak elleni világbajnoki selejtezőjét.
ápr. 3
13:30
Bartosz Grzelak: A hibák benne vannak a futballban, Csongvai hosszú távon csapatunk egyik vezére lehet (m4sport.hu)
2-2-es döntetlennel zárult a MOL Fehérvár FC és a Ferencvárosi TC rangadója a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában. A nemrégiben kinevezett Bartosz Grzelak együttese jól kezdte a találkozót, a 7. percben vezetést szerzett, majd Lisztes Krisztián két góljának köszönhetően fordítani tudott a Fradi. A Fehérvárnak is volt még válasza: a Toldi-Huszt
ápr. 3
13:30
Liu Shaolin Sándor magyarul üzent; Lisztes majdnem elsírta magát – délelőtti hírösszefoglaló (Sportal)
Összegyűjtöttük a hétfő délelőtt legfontosabb sporthíreit.
ápr. 3
13:32
Két fontos kieső – változás a női kézilabda válogatott vb-selejtezős keretében (Sportal)
Faluvégi Dorottya és Szöllősi-Zácsik Szandra betegség miatt kénytelen kihagyni a női kézilabda-válogatott izlandiak elleni világbajnoki selejtezőjét.
ápr. 3
13:36
„Az egyik legsúlyosabb ügy, amit valaha láttam” – az UEFA elnöke a Barca elleni vádakról (Sportal)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint a Negreira-ügy miatt korrupcióval meggyanúsított FC Barcelona nehéz időszak elé néz.
ápr. 3
13:45
A japán műkorcsolya tündöklése, a magyar szereplés és a valaha volt legidősebb jégtáncos dobogó (Eurosport)
Japán történelmet írt a Szaitamában zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon – négy szakágból hármat megnyert a szigetország, vitathatatlanul domináltak az egész vb-n. Persze, nem csak ennyi történt a világbajnokságon, sőt. Mutatjuk a szezonzáró legfontosabb történéseit.
ápr. 3
13:54
Sargeant „furcsa balesetét” nem is vizsgálta az FIA (m4sport.hu)
Az amerikai „felöklelte” De Vriest – mindketten kiestek.
ápr. 3
14:12
Már két győzelme is lehetne a McLaren pilótájának (Racing)
A győzelemhez kétszer is közel kerülő Pato O'Wardot ismét egy tőle független tényező hátráltatta. Először a Chevy-hiba állította meg St. Petersburgben, most Texasban pedig csapattársának kiesése volt az, ami lejobban visszavetette a mexikóit.
ápr. 3
14:18
Egy négyéves kisfiú megöléséért kapott börtönbüntetést a volt PSV-játékos (Sportal)
Rai Vloet még 2021-ben részegen okozott közlekedési balesetet, amelyben egy négyéves kisfiú, Gio éltét vesztette.
ápr. 3
14:24
Lisztes Krisztián úgy látja, duplázó fia jó kezekben van (m4sport.hu)
Természetesen nagy örömmel élte át fia Fehérvárnak lőtt dupláját Lisztes Krisztián, attól pedig nem fél az egykori válogatott futballista, hogy a teljesítménye után a Ferencvárosnál elkapatnák a szurkolók szeretetét gyorsan elnyerő ifjabbik Lisztest.
ápr. 3
14:30
Ranga öt pont előnnyel vezeti az ORB-t (Racing)
Ranga Péter és Czakó Janek Székesfehérvár Rallyn elért győzelme után öt pont előnnyel vezeti a HUMDA Országos Rally Bajnokságot.
ápr. 3
14:30
Fucsovics két helyet javított, Djokovics a tenisz-világranglista élén (Sportal)
A Miamiban a második fordulóig jutó Fucsovics Márton két helyet javítva a 72. a férfiteniszezők világranglistáján, melyet ismét a 22-szeres Grand Slam-bajnok Novak Djokovics vezet.
ápr. 3
14:32
Albert Flórián: „A kis Lisztesnek Szoboszlai legyen a példa” (Sportal)
Apja fia – mondja az örök kritikus, a szurkoló. S ha gyönyörű megoldást lát a gyerektől, elégedetten bólogat, tán még tapsol is hozzá. Ám, ha az a legény ront, hibázik a zöld gyepen, már jön is a megfellebbezhetetlen ítélet: apádnak a cipőjét sem viheted, gyerek! Átélhette ezt annak idején Mészöly Géza, ifjabb Albert Flórián, s most a Fradi ifjú gó
ápr. 3
14:34
Ott lehetnek a vb-n az orosz tekvondósok (Sportal)
A World Taekwondo semleges színekben visszaengedi versenyeire az orosz és fehérorosz sportolókat.
ápr. 3
14:36
Norris: Nem szerencsés voltam, nem volt balszerencsém! (m4sport.hu)
Két peches futam után jött egy kis mázlis.
ápr. 3
14:38
Hlavaty Tamás egyedül lesz a BL-címvédő Vipers vezetőedzője (m4sport.hu)
A felvidéki szakember pályafutása legnagyobb kihívása előtt áll.
ápr. 3
14:42
Megható: könnyezve állt dobogóra egy síugró, így üzent hiányzó sporttársának (SzMo)
Anze Lanisek kedves gesztussal érte el, hogy versenytársa is ott lehessen a dobogón, még ha nem is személyesen.
ápr. 3
14:48
Megszakad a szív: nyolc hónappal a halála után lett apa (Sportal)
Az elmúlt év júliusának drámai híre volt,hogy az amerikai futball 22 esztendős feltörekvő sztárja, Spencer Webb halálos balesetet szenvedett hegymászás közben. Pár héttel később kiderült: a barátnője Kelly Kay várandós tőle…

Keresés