2023. április 24. hétfő

ápr. 24
11:42
Felhagy az élsporttal Karakas Hedvig Európa-bajnok cselgáncsozó (Telex)
Kisebb versenyeken még részt vesz, és „körvonalazódik az edzői pálya is” – írta.
ápr. 24
12:30
Tanak sok probléma után lett második (Racing)
Ott Tanak a Horvát Rallyn sok problémával küzdött, ennek ellenére a második helyet tudta megszerezni, ami nagyon fontos volt a bajnokság szempontjából.
ápr. 24
13:30
„A legnagyobb szar volt, amit valaha építettek”  – az autó, amitől Lauda is dühbe gurult (Racing)
A háromszoros világbajnok ezután kiállt a világ elé, és elmondta, hogy nagyon jól sikerült a kocsi.
ápr. 24
14:12
A Ferrari akar megszabadulni Sainztól? – Marko elmondta, mennyi erre az esély (Racing)
Helmut Marko is reagált a Carlos Sainzcal kapcsolatos legújabb pletykákra. A spanyol versenyző szerződése 2024 végén jár le, csakúgy, mint csapattársáé, Charles Leclerc-é. A 28 éves versenyző  2021-ben csatlakozott a vörösökhöz, míg tavaly megszerezte első futamgyőzelmét is a Scuderiával. Ugyanakkor a Ferrari sikertelensége a versenyzőket is fruszt
ápr. 24
14:30
Lappi: Megkönnyebbülés és büszkeség a harmadik hely (Racing)
Esapekka Lappi idén először állhatott dobogóra egy WRC futam után, mégpedig pont Horvátországban, ahol Craig Breen tragédiája után mindennél fontosabb volt a Hyundainak és versenyzőiknek is a jó eredmény.
ápr. 24
15:30
Räikkönen gokartozó fia nála 3 évvel idősebbek között lett dobogós (Racing)
Robin Räikkönen Olaszországban, a svájci Rotax Max Challenge sorozatban állt rajthoz és kezdte meg a 2023-as idényt.
ápr. 24
15:42
Kiss Gergely: Együtt mindent megoldottunk (Demokrata)
A nemzet aranyai mozifilm jóval több mint egy pólófilm. A sikerkorszak meghatározó játékosával beszélgettünk a róluk szóló film sajtóvetítése után.
ápr. 24
16:12
Hamilton „átlagemberként”, a nézőtéren szurkolta ki öccse eddigi legjobb eredményét (videó) (Racing)
A BTCC doningtoni hétvégéjén Lewis Hamilton a többi nézővel együtt szurkolt öccsének, aki karrierje legjobb helyezését érte el.
ápr. 24
16:30
Abiteboul: Mindent, amit tettünk, Craig emlékére tettük (Racing)
Cyril Abiteboul, a Hyundai Motorsport csapatfőnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt napokban segítette a csapatot a nehéz időszak során. Kiemelte, nagyon fontos volt, hogy dobogón zárjon valamelyik versenyzőjük a Horvát Rally végén.
ápr. 24
17:18
Az internet népe szénné trollkodta a „McLaren idei első győzelmét” (a cég honlapja pedig lehalt az eladhatatlan győztes miatt) (USAracing)
Igazi flúgos fináléban szerezte meg idei második Nascar Cup-győzelmét Kyle Busch. A Richard Childress Racing...
ápr. 24
17:18
Az internet népe szénné trollkodta a „McLaren idei első győzelmét” (a cég honlapja pedig lehalt az eladhatatlan győztes miatt) (Racing)
Igazi flúgos fináléban szerezte meg idei második Nascar Cup-győzelmét Kyle Busch. A Richard Childress Racing...
ápr. 24
17:30
Bosszúból megnövesztette a haját, a kényszeres Ron Dennis nem engedte levenni a sisakját (Racing)
A McLaren csapatfőnökének igen furcsa rigolyái a Juan Pablo Montoya helyett beugró osztrákot sem kímélték Imolában.
ápr. 24
18:12
Kyle Larson heteken belül megejti üléspróbáját a McLarennél (USAracing)
Januárban robbant a bomba, miszerint Kyle Larson a McLaren színeiben debütálhat az Indianapolis 500-on. A...
ápr. 24
18:12
Kyle Larson heteken belül megejti üléspróbáját a McLarennél (Racing)
Januárban robbant a bomba, miszerint Kyle Larson a McLaren színeiben debütálhat az Indianapolis 500-on. A...
ápr. 24
18:14
A Liberty Media tiszta vizet öntött a pohárba az F1 eladásával kapcsolatban (Racing)
Greg Maffei, a Liberty Media vezérigazgatója elárulta mik a tervei a vállalatnak a Forma-1-gyel kapcsolatban. Korábban olyan hírek röppentek fel, hogy Szaúd-Arábia szívesen megvenné a sportágat a jelenlegi tulajdonosoktól. Sajtóinformációk szerint 20 milliárd dollárt ajánlottak a száguldó cirkusz kereskedelmi jogaiért a Liberty Mediának. Mohammed B
ápr. 24
18:30
Herczigék sokat tanultak a Horvát Rallyn (Racing)
Ők voltak a legjobb Fabia evo-val induló páros.
ápr. 24
18:54
Az IndyCar nem lesz az F1 nevelősorozata – A felek cáfolják a felvásárlásról szóló pletykákat (USAracing)
A kétezres évek elején Bernie Ecclestone komolyan fontolgatta, hogy ráteszi a kezét a csőd szélén...
ápr. 24
18:54
Az IndyCar nem lesz az F1 nevelősorozata – A felek cáfolják a felvásárlásról szóló pletykákat (Racing)
A kétezres évek elején Bernie Ecclestone komolyan fontolgatta, hogy ráteszi a kezét a csőd szélén...
ápr. 24
19:12
Hoppá! Ricciardo női mosdóban járt, Räikkönen megszólta emiatt (Racing)
Daniel Ricciardo egy ausztrál rádióadásban emlékezett vissza arra, hogy Kimi Räikkönen megszólta, mikor a női mosdóból jött ki. Az ausztrál versenyző tavaly még aktív tagja volt a mezőnynek, idén viszont a Red Bull teszt – és tartalékversenyzőjeként több szabadidővel rendelkezhet. Az Ausztrál Nagydíj után szülővárosába, Perth-be látogatott, ahol a
ápr. 24
19:30
70 éves lett Maruzsi László (Racing)
70 évesen is folytatja a versenyzést.
ápr. 24
20:12
Politikai tiltakozás sodorhatja veszélybe a Monacói Nagydíjat (Racing)
A francia nyugdíjtörvény elleni tiltakozás gyanánt egy szervezet azzal fenyegetőzik, hogy ellehetetleníti a Monacói Nagydíj megrendezését.
ápr. 24
20:18
A szervezők szerint több milliárd kibertámadás érheti a 2024-es párizsi olimpiát (444.hu)
Akár tízszer annyi, mint a tokiói olimpiát, és már azt is nyolcszor annyi érte, mint a rióit.
ápr. 24
20:30
Dobogóval kezdte a szezont a túraautós Losonczy Levente Imolában (Racing)
Az Agressive Team Italia pilótája Imolában versenyzett az elmúlt hétvégén.
ápr. 24
20:32
A múmia visszatért – Érdiék Eb futamot nyertek (Racing)
Kellett a rutin és a szorgalom a sikerhez.
ápr. 24
21:06
A horrorbaleset, ami végleg nyugdíjazta Mario Andrettit (USAracing)
Ha az Indianapolis Motor Speedway-jel egy kontextusba kerül az Andretti család neve, akkor általánosságban véve...
ápr. 24
21:06
A horrorbaleset, ami végleg nyugdíjazta Mario Andrettit (Racing)
Ha az Indianapolis Motor Speedway-jel egy kontextusba kerül az Andretti család neve, akkor általánosságban véve...
ápr. 24
21:12
A Nascar-pilóták elismerik, néha a semmiért picsognak (Racing)
Bármilyen versenyzőről is legyen szó, nem teljesen független nyilatkozatot olvashatunk el tőlük minden esetben, ám sokkal ritkább, amikor ők maguk ismerik el ezt.
ápr. 24
21:14
Dobogóval kezdte a szezont a túraautós Losonczy Levente Imolában (Racing)
Az Agressive Team Italia pilótája Imolában versenyzett az elmúlt hétvégén.
ápr. 24
21:48
Sosem látott, globális reklámot kap a Nascar legizgalmasabb csapata (USAracing)
Azzal a céllal szállt be a Trackhouse Racing tulajdonosi körébe Armando ‘Pitbull’ Perez, hogy a...
ápr. 24
21:48
Sosem látott, globális reklámot kap a Nascar legizgalmasabb csapata (Racing)
Azzal a céllal szállt be a Trackhouse Racing tulajdonosi körébe Armando ‘Pitbull’ Perez, hogy a...

2023. április 25. kedd

ápr. 25
0:15
60 éves a magyar világklasszis, aki Maradona és Gullit után jött a sorban (Infostart)
Amikor Détári Lajost 1988-ban leszerződtette Jorgosz Koszkotasz, a Krétai Bank főrészvényese, az Olympiakosz Pireusz elnöke, Döméből világsztár lett. Mi más lehetne az a futballista, aki az érte kifizetett 18 millió nyugatnémet márkának tulajdoníthatóan a földkerekség harmadik legdrágább játékosa lett? Nem festett rosszul a lista: 1. Diego Armando
ápr. 25
0:19
Tömegverekedés tört ki egy görög focimeccsen (Infostart)
Botárnnyal ért véget vasárnap este a görög labdarúgó-bajnokság Olimpiakosz-AEK Athén rangadója.
ápr. 25
0:23
Ricardo Moniz távozik a ZTE kispadjáról (Infostart)
A Debrecentől elszenvedett legutóbbi vereség miatt válik meg a csapat a holland trénertől.
ápr. 25
0:27
Elek Gábor a Ferencváros kupagyőzelméről: vérszag van (Infostart)
Megvédte címét a Ferencváros a női kézilabda Magyar Kupában, de a Bajnokok Ligája-negyeddöntő még a mostaninál is fontosabb feladat.
ápr. 25
0:31
Takács István az Európa-bajnoki arany után: nem voltam elég bátor (Infostart)
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában szereplő birkózó aranyérmet nyert hétvégén Zágrábban, miután a döntőben hátrányból fordítva verte török ellenfelét.
ápr. 25
4:39
Megnyit a Balaton új attrakciója – itt a pontos időpont is (Infostart)
Elsőként Porschék száguldhatnak majd a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten.
ápr. 25
6:30
Latvala: Már péntek este láttam, hogy Evans képes a győzelemért harcolni (Racing)
Elfyn Evans révén a Toyota idei harmadik győzelmét aratta Horvátországban négy verseny alatt, Jari-Matti Latvala már péntek este látta walesi versenyzőjén, hogy végre megtörheti nyeretlenségi szériáját.
ápr. 25
7:12
„F1, jövünk!” – Räikkönen fia újabb kitűnő eredményt szerzett (Racing)
Nála jóval idősebb riválisokkal indult együtt a gokartos mezőnyben, és a 3. helyen végzett a döntő futamon. Kimi Räikkönen fia elindult apja nyomdokain, tavaly vett részt élete első hivatalos gokartversenyén. Aligha volt kérdéses bárkinek is, hogy Robint ne fertőzte volna meg a benzingőz, és a 8 éves lurkó a hétvégén a svájci Rotax Max Challenge
ápr. 25
7:30
„Ilyet csak ő találhatott ki” – egészen furcsa megoldással debütált az F1-ben a Red Bull (Racing)
Christian Klien felidézte, hogy Helmut Marko milyen hatással volt a pályafutására, valamint az osztrák szakember egészen különös ötletét.
ápr. 25
8:12
Parádésan reagált a NASCAR-pilóta, amikor megtudta, kivel boronálták össze Alonsót (videó) (Racing)
A NASCAR-ban versenyző Bubba Wallace-t is megkérdezték arról, hogy Fernando Alonsót összeboronálták Taylor Swifttel, látni kell a reakcióját.
ápr. 25
8:21
Sznúker, Real, Normandia - sport a tévében (Infostart)
Öt sportág vetélkedései a képernyőn kedden, magyar nyelven.
ápr. 25
8:30
Neuville: Nem törődtem az autóval a Power Stage-en, Craig miatt mindenképp nyerni akartam (Racing)
Thierry Neuville számára nagyon fontos volt, hogy megnyerje a horvát Power Stage-et azt követően, hogy szombaton a verseny éléről esett ki.
ápr. 25
9:12
Valóban nyerhet Alonso Monacóban? Ehhez két „akadályt” kell leküzdenie (Racing)
Fernando Alonso ismét nagy kedvel versenyez és az Aston Martin konstrukciójával esélye is lehet a győzelemre. Ám ehhez két akadályon kell átküzdenie magát. A szezon eddigi legnagyobb szenzációja a kanadai-brit csapat fejlődése, és a spanyol pilóta szereplése. Újra feléledt az „Alonso-láz”, a szurkolók többsége azért szorít, hogy a zöldek a kétszere
ápr. 25
9:21
Háború - Fogy az idő, durvul a kötélhúzás a nyugat és a NOB közt (Infostart)
Lucy Frazer brit kulturális miniszter felszólítja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy gondolja ismét át az oroszok és fehéroroszok szerepeltethetőségét a jövő évi párizsi olimpián. Közben az ukránok azért maradhatnak le, mert oroszokkal nem "selejtezhetnek" az olimpia felé vezető úton.
ápr. 25
10:12
Leclerc betartotta ígéretét, és egy különleges dolgot osztott meg (Racing)
Charles Leclerc a Forma-1 legutóbbi játékos videójában beszélt a hobbijáról, amit most a nagyközönség előtt is megmutatott. A monacói versenyző a futamok után gyakran ül a zongora elé, hogy frusztrációját levezesse. Eleinte a már jól ismert kottákat szólaltatta meg a hangszer segítségével, majd később saját szerzeményeket is alkotott. „Többet zongo
ápr. 25
10:30
Meeke folytatja a Breen által megkezdett munkát (Racing)
Kris Meeke folytathatja a Craig Breen által megkezdett munkát a Hyundai portugál csapatában és rajthoz áll a Portugál Rallyn is.
ápr. 25
12:00
A Ferrari legnagyobb összeomlása vette el a vb-címet a pilótától, aki egy csavar miatt halt meg (Racing)
22 évvel ezelőtt ezen a napon halt meg Michele Alboreto, a Ferrari eddigi utolsó olasz futamgyőztese, aki a vb-címtől sem volt messze.
ápr. 25
12:12
Massa csapata készen áll, hogy kiharcolja a 2008-as vb-címet (Racing)
Felipe Massa nemrég kijelentette, utánajár, tehet-e lépéseket a 2008-as világbajnokság végeredményének megváltoztatására a Szingapúri Nagydíjon történt botrányos események miatt. A célja az, hogy töröljék az ifjabb Nelson Piquet (utólag bizonyítottan) szándékos balesetéről emlékezetes futamot a végső értékelésből, ezzel ugyanis nem Lewis Hamilton,
ápr. 25
12:30
Ogier: Rovanpera gyorsabb volt nálunk (Racing)
A Horvát Rallyn megszakadt Sébastien Ogier győzelmi sorozata egy defekt miatt, majd a záró napon Kalle Rovanpera is megelőzte, így az ötödik helyen zárt, azonban továbbra is vezeti a világbajnokságot.
ápr. 25
13:12
Különleges ajándékot kapott az egyik legszorosabb Indy 500 győztese (Racing)
Az Indy 500 1988-ban bevezetett, győzteseknek járó Baby Borg most ismét az egyik korábbi győzteshez került, aki korábban nem vehette át ezt a díjat.

Keresés