Fernando Alonso a TikTokon is aktív lett idén, így a népszerű platformon „reagált” a legújabb találgatásokra. A napokban bejárta az internetet az a pletyka, hogy a 41 éves versenyző és Taylor Swift egy párt alkotnak. Először a spanyol sajtó számolt be erről a hírmorzsáról, majd az Internet elszabadult. A Twitteren, az Instagramon és a TikTokon
A karlócai városi bíróság megbüntette a Horvát Rally egyik gyorsasági szakaszán verekedőket, akik miatt kishíján Craig Breen balesete után újabb tragédia történt.
A magyar ezdőnek újra a kieséstől kellene megmentenie a Hertha BSC-t, de az első meccse sima hazai vereséget hozott, innentől pedig még inkább hegynek felfelé vezet az út. Elemezzük a vereség okait és a kilátásokat.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmonda, nem ellopni akarta a rivális csapat a szponzoraikat, csupán csak figyelmeztetni akarta őket. Az osztrák istálló 2021-ben lépte túl a költségvetési keret összegét, tavaly büntetést kaptak. 7 millió dollárt kellet fizetniük, továbbá lecsökkentették a szélcsatornában felhasználható idejüket. A szezon
Kalle Rovanpera komoly nyeretlenségi szériája ellenére is nagyon jól áll a világbajnokság pontversenyében, ugyanakkor bízott benne, hogy Horvátországban ismét nyerni fog.
Az istálló bejelentette, hogy két év után megcseréli két kiváló mérnöke feladatkörét. James Allison újfent a mindennapi ügyekre koncentrál, és elárult egy érdekes részletet is, hogy korábban miért lépett hátrébb ezektől a feladatoktól. Minderre azután került sor, hogy Mike Elliott belátta, a képességeihez nem a legoptimálisabb a technikai igazgatói
2022 első hónapjaiban volt a legjobb magyarként rajongani a kerékpársportért, Valter Attila a világ legjobb csapatában tekert a világ legjobb versenyein, Mit csinált jól? Mit nem? És mit hozhat a jövő?
Yohan Rossel nyerni tudott a WRC2 mezőnyében a Horvát Rallyn, a versenyen pedig az a mérnök segítette, aki korábban Craig Breen mérnöke is volt a Citroennél.
A héten Bakuban debütál a külön időmérős sprintfutamos formátum. Lesz néhány változás a hagyományos kvalifikációkhoz képest. Az FIA ismertette a szabályokat az Azeri Nagydíjon bemutatkozó új nagydíjmenetrendről. A bakui utcai pályán pénteken egy edzés után már aznap jön a megszokott időmérő változatlan formában, ám ez a korábbiakkal ellentétben nem
A német egykori versenyző szerint, hanem tetszik a rendszer Max Verstappennek, akkor el is mehet. A kétszeres világbajnok korábban elmondta, nincs ínyére ez a sok változás a Forma-1-ben, így ha ez tovább folytatódik, akkor otthagyja a sportágat. Erre a kijelentésre reagált Ralf Schumacher a napokban. A hollandnak első sorban azzal van problémája, h
Akármilyen furcsának is hangzik, áruba bocsájtották az 50%-os tulajdonrészét annak a versenynek, ami az Indy 500 után a második legnagyobb népszerűségnek örvend.
A bíró bántalmazásért Busai Attila, az NB III-as BKV Előre játékosa hatéves eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz) fegyelmi bizottságának keddi ülésén.
A hosszú szezon miatt eggyel több motort szerelhetnek be minden autóba büntetés nélkül. Az F1 Bizottság ülésén elfogadták és a Motorsport Világtanács is jóváhagyta, hogy azonnali hatállyal háromról négyre növeljék a szezonban az autókba büntetés nélkül beépíthető belsőégésű motorok, turbók és hibrid egységek (MGU-H és MGU-K) számát. Ennek fő oka, h
Helmut Marko elégedett a Red Bull teljesítményével, ugyanakkor azt nem érti, a problémák mellett Frédéric Vasseur hogyan lehet ennyire pozitív. Az eddigi három versenyből hármat az osztrák csapat versenyzői nyertek meg. Így az egy hónapos szünetre a Red Bull ment a legboldogabban. A csapat a fejlesztésekkel is jól áll, épp ezért az önbizalmuk töret
Valamikor egy csúcsbajnokságban is szeretnék megmérettetni magukat, ugyanakkor fontos számukra a hajtáslánc elektromosságának kiemelt szerepe. A Hyundai motorsport programjának főnöke, Cyril Abiteboul ismerős arc, a Lotus és a Renault F1-es istállóját éveken át irányította. Idén nevezték ki az új pozíciójába, ami felerősítette a pletykákat arról, h
A magyar bajnokságra koncentrál idén Wirtmann Ferenc és Kerekes József, Ford Escort Mk II-essel. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen az Országos Historic Rally bajnokság mezőnye megerősödött, ezért a szezonnyitó, Crumerum–Nyerges Rallyt egyfajta erőfelmérésnek szánják.
Öt év ferraris munka után a jelek szerint „hazatér” Laurent Mekies és az AlphaTaurihoz igazol, ahol a Forma-1-es karrierjét megalapozta. A néhány nap múlva a 46. évét betöltő francia mérnök egyelőre nem hivatalos csapatváltásáról először olasz sportoldalak számoltak be, amelyek értesüléseit illendő óvatosan kezelni, de olasz forrásaira hivatkozva m
Daniil Kvyat arra is visszaemlékezett, hogyan élte meg, mikor a Red Bull visszatette őt a Toro Rossóba. Az orosz versenyző 2015-ben került az osztrák istállóhoz. Sebastian Vettel a Ferrariba ment, így a csapat vezetősége a 28 éves versenyzőt ültette Daniel Ricciardo mellé. Abban az évben a Magyar Nagydíjon állhatott dobogóra, és több pontot szerzet
Shaila-Ann Rao, az FIA korábbi ideiglenes főtitkára és Toto Wolff egykori ügyvédje, szexista viselkedéssel vádolja Mohammed Ben Sulayemet. Januárban előkerült egy archív felvétel, amin az FIA elnöke azt taglalta, nem szereti azokat a nőket, akik okosabbnak hiszik magukat a férfiaknál. A 2001-es idézet nagy port kavart, így akkor az FIA szóvivője a
A silverstone-i pályát üzemeltető cég vezetője üzent a szakmabelieknek, hogy a Las Vegas-i Nagydíjjal végzett tevékenységek mindenkinek tanulságosak. A szervezőknek sok szempontot kellett figyelembe vennie, mielőtt a késő esti rajtidőpont mellett döntöttek, és az európaiaknak is kedvezni akartak. A verseny különleges szervezési szempontból, mivel e
A futópálya elkészült, a székek már a helyükön vannak a 35 ezres stadionban, ahol a világ legjobb atlétái versenyeznek majd augusztus 19-től. A tetőszerkezet már régóta a dunai panoráma része, jövő ilyenkorra alakul ki a szabadidőpark, ami a projekt fontos eleme.