2024. október 2. szerda

okt. 2
15:18
Carlos Alcaraz legyőzte a világelsőt a pekingi csúcsdöntőben (Sportal)
A négyszeres Grand Slam-bajnok Carlos Alcaraz nyerte a 13.1 millió dollár összdíjazású pekingi kemény pályás tenisztorna férfi versenyét, mivel a szerdai döntőben óriási csatában legyőzte a világelső és címvédő Jannik Sinnert.
okt. 2
15:21
Nemet mondott az Nba-s dollármilliókra a fiatal kosártehetség: inkább lelkésznek áll (Blikk)
Elérte, amiről az amerikai fiatalok jelentős része álmodik, 21 évesen mégis abbahagyja profi kosárlabda- pályafutását AJ Griffin. Az indok azonban a hasonlóan korai esetekkel ellentétben nem egy súlyos sérülés vagy motivációvesztés, hanem teljesen más.
okt. 2
15:24
Igazolt a Barcelona: hivatalosan is bejelentették a súlyosan megsérült kulcsember helyettesét (Sportal)
Az Fc Barcelona a hivatalos oldalán tudatta, hogy Wojciech Szczesny a visszavonulást maga mögött hagyva aláírt a katalán klubhoz.
okt. 2
15:27
Gyurta Dániel lett a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke (Infostart)
A Magyar Olimpiai Bizottság bejelentése szerint a főtitkár továbbra is Győr Béla marad.
okt. 2
15:30
Vb-címe a füst és lángok ködébe veszett, majd Hamilton szabotázzsal vádolta a Mercedest (Racing)
Lewis Hamilton 8 éve ezen a napon veszítette el a győzelmet és vele a reális esélyt a vb-címre Malajziában, amit igen rosszul viselt.
okt. 2
15:36
Buszmegállót neveztek el róla Magyarországon, most lovaggá ütötték (Sportal)
Lovaggá ütötték Mark Cavendish brit kerékpárost.
okt. 2
15:36
Anticipáció a futballban, avagy "látni a jövőt" (Büntető.com)
Az anticipáció, vagyis az események előrejelzése és az ez alapján hozott villámgyors döntés és reakció óriási különbséget jelenthet a jó és a kiemelkedően jó játékosok között. A modern futballban – és persze más sportágakban is – egyre nagyobb figyelem irányul a játék kognitív oldalára: a futballistáknak nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is a l
okt. 2
15:48
Koszta János: Gulácsi Péter nem lett egy csapásra rosszabb kapus (Sportal)
A korábbi válogatott hálóőrt, Koszta Jánost a nemzeti csapat kapuskérdéséről kérdeztük.
okt. 2
15:54
Megtanulta a leckét Michael Jordantől, ezért nem a könnyebbnek tűnő utat választja Acosta (P1race)
Pedro Acosta elárulta, ahogyan Michael Jordan győzelemre vitte a Chicago Bullst, úgy ő is ezt akarja tenni a KTM-mel.
okt. 2
16:18
Miló Viki csivavái Európa királynői lehetnek (Sportal)
Miló Viki, ha kutyákról van szó, ugyanúgy megszelídül, mint amikor kedvencei a közelében vannak, ám a versenyek - vagy nevezzük inkább ebkiállításoknak - előtt ő is megköveteli a fegyelmet.
okt. 2
16:21
Villeneuve: Ha Norris nem lesz bajnok, az a McLaren hibája (m4sport.hu)
Túl sok hibát vétett, túl sok pontot szórt el a csapat?
okt. 2
16:30
Három versenyzővel támad a Szilézia Rallyn az MRF (Racing)
A lengyel Szilézia Rallyn három versenyzővel próbál végrehajtani a szinte lehetetlen feladatot az MRF Team, mely 26 pontos hátránnyal áll a BRC Racing Team mögött az ERC csapat bajnokságában.
okt. 2
16:33
Bogdám Ádám Gulácsi döntéséről: Benne van a pakliban, hogy ez hosszabb távra szól (m4sport.hu)
Az M4 Sport szakértője szerint óriási energiákat emészt fel, hogy folyamatosan fitt legyen egy labdarúgó.
okt. 2
16:39
Bogdán Ádám Gulácsi döntéséről: Benne van a pakliban, hogy ez hosszabb távra szól (m4sport.hu)
Az M4 Sport szakértője szerint óriási energiákat emészt fel, hogy folyamatosan fitt legyen egy labdarúgó.
okt. 2
17:03
Soha ilyen erős nem volt a magyar NB I., de ez csak a hamisan csillogó felszín (444.hu)
Évtizedek óta nem állt ennyire előkelő helyen a magyar bajnokság a nemzetközi rangsorban. Ez a siker azonban könnyen tiszavirág életű lehet.
okt. 2
17:03
Wojciech Szczesny a Barcelonához igazolt (m4sport.hu)
Az augusztusban visszavonult lengyel kapus, Wojciech Szczesny máris visszatért, és szerdán az FC Barcelona labdarúgócsapatához igazolt.
okt. 2
17:12
Keanu Reeves a Toyota bajnokságában tér vissza a versenypályára (Racing)
Egy hamisítatlan szupersztárral bővül ezen a hétvégén a Gr Cup North America mezőnye. A Toyota...
okt. 2
17:12
"Ne kamerázzunk, hanem szurkoljunk" - üzent a Fradi-tábor a Tottenham elleni meccs előtt (Sportal)
A Ferencváros szurkolói csoportja, a Green Monsters a Tottenham elleni Európa-liga-mérkőzésre is lelátói látvánnyal készül - derül ki a szervezet szerdai Facebook-bejegyzéséből.
okt. 2
17:15
Keanu Reeves a Toyota bajnokságában tér vissza a versenypályára (USAracing)
Egy hamisítatlan szupersztárral bővül ezen a hétvégén a Gr Cup North America mezőnye. A Toyota...
okt. 2
17:18
A barcelonai lapok a feltörekvő magyar kapust már Ter Stegen utódjának gondolják (Sportal)
A neves barcelonai lap, a Mundo Deportivo külön cikkben foglalkozott a Barcelona második csapatában nemrégiben bemutatkozó és a Young Boys elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés meccskeretébe bekerülő kapussal, Yaakobishvili Áronnal.
okt. 2
17:27
Kósa Miklóst választották a legjobb kardbírónak a nemzetközi szövetségnél (m4sport.hu)
Kósa Miklóst választották a 2023/24-es vívóidény legjobb versenybírójának a kard szakágban.
okt. 2
17:30
Így kell abbahagyni: magyar bírót választottak meg a világ legjobbjának (Sportal)
Kósa Miklóst választották a 2023-2024-es vívóidény legjobb versenybírójának a kard szakágban.
okt. 2
17:36
Szent a béke? Nézeteltérésük után bocsánatot kért edzőjétől a PSG sztárja (Sportal)
A francia labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain sztárja, Ousmane Dembélé várhatón a párizsiak soron következő mérkőzésre már visszatér Luis Enrique keretébe.
okt. 2
17:39
Alpine: Nincs varázsszer (m4sport.hu)
Az új főnök nem tűz ki magas célokat – idénre…
okt. 2
18:06
Döbbenet: Max Verstappent a saját sisakjával dobta meg az apja (Sportal)
A Formula-1-es Alpine versenyzője, Pierre Gasly érdekes történetet osztott meg a háromszoros világbajnok Max Verstappenről és édesapjáról.
okt. 2
18:12
Csapatbajnoki címmel zárta a TCR Europe idényét Losonczy Levente (Racing)
Csapatával bajnoki címet nyert Losonczy Levente a TCR Europe Valenciában rendezett zárófordulóján.
okt. 2
18:12
Bogdán Ádám Gulácsiról: Benne van, hogy ez a döntés nem csak négy mérkőzésre szól (Sportal)
Mint ismert, Gulácsi Péter kérésére Marco Rossi nem hívta be a 34 éves kapust a válogatott keretébe, a témában megszólalt a 21-szeres válogatott kapus, Bogdán Ádám.
okt. 2
18:30
Evans egyetért a Toyotával, mely csapatutasítást intézhetett volna Chilében (Racing)
Elfyn Evans elégedett a második hely megszerzésével a Chile Rallyn, és nem bánja, hogy a Toyota nem kérte szombat este lassításra Kalle Rovanperát.
okt. 2
18:30
Dibusz Dénes a Tottenhamről: A végső győzelemre is esélyesek lehetnek (Sportal)
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros nagy nyomás alatt lehet a labdarúgó Európa-liga második fordulójában, mert csütörtöki riválisa, a Tottenham Hotspur ismert a támadó futballjáról.
okt. 2
18:33
Pascal Jansen: A döntések már megszülettek a fejemben, holnapig várniuk kell, hogy lássák, mi lesz a pályán (m4sport.hu)
Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros nagy nyomás alatt lehet a labdarúgó Európa-liga második fordulójában, mert csütörtöki riválisa, a Tottenham Hotspur ismert a támadó futballjáról.
okt. 2
18:36
Bumm! A 23Xi és az Frm beperelte a Nascar-t! (Racing)
Augusztus végén, közvetlenül a Nascar Cup rájátszásának atlantai nyitófutama előtt a csapatok többsége aláírta a...
okt. 2
18:39
Bumm! A 23Xi és az Frm beperelte a Nascar-t! (USAracing)
Augusztus végén, közvetlenül a Nascar Cup rájátszásának atlantai nyitófutama előtt a csapatok többsége aláírta a...
okt. 2
18:45
Kemény leckét kell megoldania a Fradinak (Infostart)
A legnehezebb ellenfelét, az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt fogadja a Ferencváros csütörtökön a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
okt. 2
18:48
Bolláék győzelmével kezdődött a Konferencialiga alapszakasza (Sportal)
Szerdán a harmadik számú európai kupasorozat, a Konferencialiga is elindult. A Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien 2-1-re nyert a török Istanbul Basaksehir otthonában, míg a portugál Vitória Guimaraes otthon tartotta a három pontot a szlovén Celje ellen.
okt. 2
18:51
Steiner figyelmeztette Hornert: A vereség sebezhetőbbé tesz (m4sport.hu)
Meginoghat a csapatvezetői szék, ha a Red Bull nem javul?
okt. 2
18:57
Újabb McLaren junior az F3-ban! (m4sport.hu)
A címvédő alakulathoz kerül a 17 éves amerikai versenyző.
okt. 2
19:00
Élő eredménykövető a Bajnokok Ligája második fordulójáról (Sportal)
A 2024-2025-ös Bajnokok Ligája-alapszakasz eredményeit itt követheti élőben.
okt. 2
19:03
A Tottenham magyar játékosa tudja, hogy lehet esélye a Fradinak (Ripost)
Szeptemberben igazolt Angliába.
okt. 2
19:06
Élő eredménykövető a Bajnokok Ligája szerdai mérkőzéseiről! (Sportal)
Szerdán is kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában (köztük Aston Villa-Bayern München, Liverpool-Bologna, Lille-Real Madrid és Rb Leipzig-Juventus találkozót), kísérje figyelemmel a meccsek alakulását élő eredménykövetőnkkel!
okt. 2
19:09
Szoboszlai csapata győzött, Gulácsié és Willi Orbáné kikapott a BL-ben, miként a Real Madrid is (Infostart)
Meglepő eredményeket (is) hozott a labdarúgó Bajnokok ligája szerdai játéknapja. Végeredmények: Girona–Feyenoord 2-3, Sahtar–Atalanta 0-3, Liverpool–Bologna 2-0, Sturm Graz–Club Brugge 0-1, Aston Villa–Bayern 1-0, Benfica–Atlético Madrid 4-0, Dinamo Zagreb–Monaco 2-2, Lille–Real Madrid 1-0, RB Leipzig–Juventus 2-3.
okt. 2
19:15
Bollával a kezdőben nyert a Rapid Wien a Konferencia-ligában (m4sport.hu)
A magyar válogatott Bolla Bendegúzzal felálló Rapid Wien 2–1-es győzelmet aratott szerdán az isztambuli Basaksehir vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga alapszakaszának első fordulójában.
okt. 2
19:18
Pályán az Atalanta; felkészül a Liverpool és a Real Madrid - élő eredménykövető a szerdai BL-mérkőzésekhez (Sportal)
Szerdán is kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában (köztük Aston Villa-Bayern München, Liverpool-Bologna, Lille-Real Madrid és Rb Leipzig-Juventus találkozót), kísérje figyelemmel a meccsek alakulását élő eredménykövetőnkkel!
okt. 2
19:27
Levi- vagy Kovácsréti-bomba? Piscitelli- vagy Demjén-bravúr? – szavazzon szeptember legszebb góljára és védésére (m4sport.hu)
Az OTP Bank Liga 2024–2025-ös szezonjában is a szurkolók választhatják ki a hónap legszebb találatát és legnagyobb bravúrját az M4 Sport és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös szavazásán. Cikkünkben ezúttal a szeptemberi jelöltekre voksolhatnak.
okt. 2
19:33
Bumm! A 23Xi és az Frm beperli a Nascar-t! (USAracing)
Augusztus végén, közvetlenül a Nascar Cup rájátszásának atlantai nyitófutama előtt a csapatok többsége aláírta a...
okt. 2
19:33
Füzi-Tóvizi Petrával 2027-ig hosszabbított a Debrecen kézilabdacsapata (m4sport.hu)
A női kézilabda-válogatott olimpikon beállója, Füzi-Tóvizi Petra és a DVSC Schaeffler 2027-ig szerződést hosszabbított.
okt. 2
19:36
Bumm! A 23Xi és az Frm beperli a Nascar-t! (Racing)
Augusztus végén, közvetlenül a Nascar Cup rájátszásának atlantai nyitófutama előtt a csapatok többsége aláírta a...
okt. 2
19:36
Közel volt az újabb bravúr: Révész Bulcsú döntő játékban kapott ki a világranglista 20.-jától (Sportal)
Magyarország első számú sznúkerjátékosa, a 17 esztendős Révész Bulcsú döntő frémben, 6-5-ös különbséggel maradt alul a világranglista 20. helyén álló Jack Lisowskival szemben az International Championship elnevezésű verseny selejtezőjében.
okt. 2
19:39
Komoly következménye lett az Atlético–Real meccs félbeszakadásának (Infostart)
Az Atlético Madrid szurkolói a jövőben nem viselhetnek a fővárosi alakulat stadionjában olyan ruhadarabot, amely elrejti az arcukat.
okt. 2
19:42
Húszezer euróra büntették az MLSZ-t a magyar szurkolók miatt (Demokrata)
A magyar drukkerek az UEFA szerint a németek elleni meccsen rasszista megnyilvánulásokat tettek.
okt. 2
19:48
Döbbenetes összegek, ennyivel erősebb a Tottenham, mint a Fradi (BorsOnline)
A számok nem hazudnak.

Keresés