Lévai Zoltán a negyeddöntőben szoros mérkőzésen kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a párizsi olimpián.
A Wire Sports újságírója, a díjnyertes Alan Abrahamson birtokába került a Nemzetközi Bokszszövetség három hivatalos levele, amelyet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak írtak azokról a nemi tesztekről, amelyek nyomán az algériai Imane Helifet és a tajvani Lin Jü-tinget kizárták a világbajnokságokról.
Olasz lapok szerint karnyújtásnyira van a megállapodás Adrian Newey és az Aston Martin között, sőt, már szeptemberben bejelenthetik a brit mérnök 2025-ös érkezését.
Lewis Hamilton 40 évesen vág bele F1-es karrierje következő szakaszába a Ferrari pilótájaként, és bár bizonyította, hogy a futamgyőzelmekre még mindig veszélyt jelent, egyes képességek az évek múlásával óhatatlanul is megkopnak.
Felemás délelőttön van túl a magyar csapat a Vaires-sur-Marne-i központban, ahol a férfi kajakosok hozták a kötelezőt a párizsi olimpián, miután a négyes és a páros is egyenes ágon jutott a középdöntőbe, így Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor is pihenéssel töltheti idejét csütörtökig . Az előfutamában másodikként, összesítésb
A McLaren Forma-1-es versenyzője jótékonysági árverésre ajánlotta fel a Herendi-stílusú festéssel díszített sisakját, a befolyó összeget pedig részben a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének adományozza.
A Magyar Kupa-győztes Paksi Fc a montengrói Fk Mornart fogadja szerda este a Konferencialiga harmadik selejtezőkörében. A mérkőzés előtt a magyar csapat vezetőedzője, Bognár György a sakkot is szóba hozta, Böde Dániel pedig arról is beszélt, mennyit pluszt adhat nekik az Újpest vasárnapi legyőzése.
Felemás délelőttön van túl a magyar csapat a Vaires-sur-Marne-i központban, ahol a férfi kajakosok hozták a kötelezőt a párizsi olimpián, miután a négyes és a páros is egyenes ágon jutott a középdöntőbe, így Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor is pihenéssel töltheti idejét csütörtökig . Az előfutamában másodikként, összesítésb
A háromszoros Forma-1-es holland világbajnok a formula.hu-nak adott exkluzív interjújában elmondta, hogy természetesen jobban érzi magát, ha megvan az előny a kezében, de nem riad vissza a kerék a kerék ellen csatáktól sem.
Az idei Copa Américán negyeddöntős ecuadori válogatott a torna után meglepetésre leváltotta szövetségi kapitányát. A helyi szövetség az elmúlt szűk másfél évben ígéretes munkát végző Félix Sánchez utódjának egy fiatal argentin edzőt nevezett ki. Sebastián Beccacece korábban segédedzőként már tevékenykedett válogatottaknál, azonban eddig klubedzőkén
Nyolc magyar egység mutatkozott be kedden 500 méteres számokban a párizsi olimpia kajak-kenu versenyeinek első napján, közülük egy rögtön a döntőbe jutott, három hajó közvetlenül biztosította helyét a középfutamban, további négy pedig reményfutamból lépett tovább.
A hazai közönség előtt szereplő francia válogatott xxx legyőzte Németországot a párizsi olimpia női kézilabdatornájának negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé, ahol Magyarországgal vagy Svédországgal játszik majd.
Lévai Zoltán a negyeddöntőben szoros mérkőzésen kikapott, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos kategóriájában a párizsi olimpián.
Nem akármilyen információt közölt a lengyel Tvpsport.Pl portál. Két lengyel játékvezetőt ittas állapotban való vezetés miatt letartóztattak, sőt mi több, a két férfi egy közlekedési táblát is ellopott hétfőről keddre virradó éjszaka.
A történelem során először fordult elő, hogy két afrikai együttes is bejutott az olimpiai labdarúgótorna legjobb négy csapata közé. Ezzel biztossá vált, hogy a fekete kontinens hatodik alkalommal is érmet szerez, és mivel mindkét együttes veszített, ezúttal bronzéremmel lesz gazdagabb valamelyikük.
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában a világbajnok Losonczi Dávid a tokiói játékokon egy kategóriával lejjebb, a 77 kilósok között bronzérmes, azeri birkózó ellen kezd a párizsi olimpia szerdai nyolcaddöntőjében.
Hamarosan a világ színe elé lép, Michelle Tau, ugyanis megkezdődnek a tekvondo küzdelmei. A 27 éves lesothói a női 49 kilós kategóriában indul, és a nagy nézősereg biztos nem fogja zavarni, ehhez hozzá van szokva, igaz, nem sportcsarnokokban.