A hazánkban elérhető streamingszolgáltatók egy igazi durranással búcsúztatják a nyarat, eddig nem látott, vadonatúj produkciókkal és friss, aktuális filmekkel, amelyeket végre otthonunkban is élvezhetünk. A Max jóvoltából megnézhetjük Madame Web kalandjait, Jeff Goldblum Zeusz szerepében jelenik meg a KAOS-ban, folytatódik A Gyűrűk ura - A hatalom
Amikor a Warner Bros. meglátta, hogy a Disney miként játszotta ki a multiverzum kártyát, hogy új lendületet adjon a Marvel-szuperhősmoziknak (és egyben annulálja minden karakter halálának súlyát), vérszemet kaptak. Ez nekik is kell! Így született meg a 2023-as Flash – A Villám, amely megpróbálta ugyanabból a receptből főzni, csak épp sótlan lett a
A romániai Bukarestben, a Nemzeti Arénában tartott koncerten Chris Hemsworth meglepetésszerűen megjelent a színpadon, hogy doboljon Ed Sheeran fellépése alatt.
Az étkezés, evés utáni séta jótékony hatással van az elmédre és a testedre, segíthet megőrizni az egészségedet. Olyan hihetetlen előnyei vannak az evés utáni sétának, mint hogy jobbá teszi a hangulatunkat, stabilizálja a vércukorszintet, javítja a szív egészségét, támogatja a fogyást és elősegíti a minőségi alvást. Mikor érdemes sétálni étkezés, e
Channing Tatum a Vészjelzés című új filmjének népszerűsítése közben a Buzzfeednek adott interjúban (lásd idelent) megosztott egy rendkívül kellemetlen történetet a forgatásról.
2022-ben érkezett meg az AppleTV+ kínálatába Min Jin Lee 2017-es bestseller regényének adaptációja, a Pacsinkó. A sorozat hatalmas siker aratott, mind a kritikusok, mind a rajongók elismerően beszéltek róla. És most itt a folytatás, megérkezett a második évad.
Jenna Ortega (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) törölte a Twitter-fiókját, miután a mesterséges intelligencia (MI) által generált pornográf tartalmakkal zaklatták, amelyeken gyermekként szerepelt, írja a Deadline.
A Gladiátor II gyártási költségei jelentősen meghaladták a tervezett 165 millió dolláros keretet, a becslések szerint a végső költség megközelítheti a 310 millió dollárt. De hogy fordulhatott elő ez.
Kezdjük a hetet a szokásos napi jelentéssel! A hétvégén nagyon megszerettetek néhány Netflix-újoncot, így a lista első három helye jelenleg így áll: Négy gólya, A szervezet, A riviéra angyalai. De lássuk a részleteket.
Melyik vagy te? – Tűpontos teszt az életedről. Válaszd ki azt a cicát, amelyiknek a viselkedése jelenleg a legközelebb áll hozzád és nézd meg mit jelent mindez. 1 – Ez vagy te? A teszt ezt mondja az életedről: A teszt szerint egyáltalán nem jó most ott, ahol vagy, ahogy élsz, ahogy telnek a napjaid és
A nagysikerű Emmy-díjas Gyilkos a házban (80 százalék a mafabon, 98 százalék a RottenTomatoes-on) című vígjátéksorozat augusztus 27-én visszatér a negyedik évaddal.
Nagyon szeretem az akciófilmeket, rengeteget láttam, de régen nem tudom, nem mertek, vagy nem akartak explicit módon ábrázolni jeleneteket, talán drága volt, de sosem volt olyan, hogy részletes bunyókat és nem rángatózó kamerát lehetett látni. Aztán 2014-ben megérkezett a vízválasztó számomra John Wick személyében. Egy igazi akció, nem sz*roznak, m
Holdra szállós történetet kapunk, de valójában betekintést nyerünk a propaganda mestereinek mindennapjaiba. A főszereplő egyértelműen Kelly, a macska, Cole és Moe. A film mégsem róluk szól, hanem az ideológiáról, ami áthatja az emberek mindennapjait.Nehéz komolyan venni egy film történetét, aminek minden perce hazugság, és arról szól, hogy a legnag
Salma Hayek nemrég több fotót is megosztott az Instagramon (lásd a cikkünk galériájában a fenti kis képre kattintva), amelyeken sárga bikiniben látható, miközben egy jacht fedélzetén nyaral Ibizán.
James Cameron kétségtelenül a filmkészítés meghatározó és úttörő alakjának számít, a rendező viszont nemrég saját maga is bevallotta, hogy napaság nehezen talál témát.
Cikkünkben összegyűjtöttünk pár egészséges uzsonnaötletet, amelyek gyorsan elkészíthetők, és garantáltan feltöltik energiával a gyerekeket a hosszú iskolai napokon.
A magyar paralimpiai csapat a párizsi paralimpia kezdete előtt 38 aranyéremmel, 55 ezüstéremmel, 67 bronzéremmel büszkélkedhetett. Ismered paralimpiai sportolóinkat?
Bár Michael Bay rendezőtől általában látványos és pörgős akciófilmeket szokhattak meg a nézők, ezúttal egy hátborzongató dokumentumfilmmel jelentkezett.
Sűrű hét elé nézhetnek a Netflix előfizetői, ugyanis a legnagyobb streaming szolgáltató ezen a héten sem pihen, ha újdonságokról van szó. Nem kevesebb mint tizenegy új sorozat vagy film debütál az előttünk álló napokban, köztük Jeff Goldblum újdonságával, a KAOS-szal.
A Warner Bros. kiadott egy promóciós videót a hamarosan megjelenő Beetlejuice Beetlejuicecímű filmhez, amely a népszerű Hot Ones című talkshow-t parodizálja.
A Netflix közzétette Jacques Audiard Cannes-ban díjnyertes Emilia Pérez című zenés drámájának előzetesét, amelyet már most potenciális Oscar-jelöltként tartanak számon.
Hamarosan érkezik a hazai mozikban is Francis Ford Coppola Megalopolisz című filmje, amellyel kapcsolatban a rendező úgy fogalmazott, hogy igyekszik elkerülni, hogy “hollywoodi woke produkció" legyen.
Hétfő esti ajánlónkban 6 újdonságot hozunk, melyekre már hetek óta várunk. Most végre befutnak a streaming felületekre és a mozikba! Jön az Öltönyösök, ami különösen neked való, ha szereted a maffia filmeket és, ha a Kingsman: A titkos szolgálat után szeretnéd más szemszögből is megismerni az elegáns öltönyök készítőit.
Mihályi Győzőre olyan szerepeiről is emlékezhetünk, mint a My Fair Lady Magyar Színházas feldolgozásának Higgins professzora (ebben Aux Éva játszotta Elizát és a nagyszerű Agárdi Gábor volt Dolittle) vagy az Én és a kisöcsém című zenés tévéjáték főszerepe, ahol Eszenyi Enikővel játszottak együtt.
Nem én vagyok a film célközönsége, az már biztos.Egy csapat fiatal és kevésbé fiatal felnőtt, akiknek nem ismerjük a családi és munkahelyi hátterét, azzal töltik az idejüket, hogy ők egy motoros klub, és motorozgatnak. Az átlag IQ-juk 70 körül lehet, konditermi gyúrósarc-szintű beszélgetéseket folytatnak (motorozunk, vazze?), néhanapján meg konflik
A Batman: A köpenyes lovag kizárólag nosztalgián utazik. Animációja és története idejét múlt, karakterei és mondanivalója papírvékonyak, és a harminc évvel korábbi széria megidézésén kívül sokat nem tesz le az asztalra. Az egyszerű történeteknek megvan a maga bája, és mókás ennyi Batman antagonistát látni, de inkább gyerekeknek lesz ideális ez a fa
A We Are Zombies egy idióta film. Főszereplői bugyuták, központi szála teljesen ostobaság, és minden szereplő egy sztereotípia. Mégis, valahol szórakoztató, és van egy-két humoros pillanata. Sajnos, társadalomkritikája nem megy sehová, és néhány kisebb poénon kívül nem is próbál meg a való életre reflektálni. Szerintem ez inkább elvesztegetett lehe
Ryan Reynolds most alaposan felcsigázta a Marvel-rajongókat azzal, hogy nyilvánosságra hozott egy törölt jelenetet a Deadpool & Rozsomákból (lásd a cikkünk galériájában idefent a kis képre kattintva).
2024. szeptember 13-án, a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában vetítik először hazánkban Hajdu Szabolcs új filmjét, a rendező párkapcsolati trilógiájának záró darabját, az Egy százalék indiánt.
Íme 10 egészen meglepő dolog, amitől száraz lehet a bőröd. Látszik és érzed is, hogy száraz a bőröd? A bőrszárazság oka általában a nedvességhiány. De mi okozza ezt a nedvességhiányt? Ha úgy tűnik, hogy a szokásos hidratáló nem enyhíti a bőrszárazságot, annak meglepő okai is lehetnek. „A bőrszárazságot a sérült bőrgát és diszfunkció vagy a