Li Zsuj-csün (Li Ruijun) kínai rendező Porrá leszünk című filmje kapta a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című alkotásának ítélte oda a zsűri. A szervezők közleménye szerint a filmmustra szombati záróünnepségén a közönségdíjat
A Piramis együttes visszatér egykori legendás koncerthelyszínére; a zenekar a Budai Ifjúsági Park helyén épült Várkert Bazár Öntőház udvarán mutatja be koncertlemezét szeptember 24-én. A Piramis májusban megjelent élő anyaga egy négy évvel ezelőtti koncert anyaga. Akkor a 2017-ben elhunyt alapító basszusgitáros, Som Lajos emlékének adóztak, 2019-be
Mindössze 33 éves, 2016 és 2020 között gyors egymásutánban négy igen rangos kitüntetést kapott, legutóbb a Kossuth-díjat. És hogy a majdnem két évnyi járványos időszak se maradjon elismerés nélkül, a nyáron New York-ban a Music International Grand Prix-vel jutalmazták az ImprovisArt című cédéjét. Balázs János zongoraművésszel, a Cziffra György-emlé
Belgium fővárosa, a város legnagyobb klinikájával együttműködve, egy kísérleti projektet dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy az orvosi recepttel érkező betegek ingyen látogathassák a múzeumokat – írta a RTBF.be belga hírportál. A Brugman Klinika pszichiátria osztályán a páciensek úgynevezett “múzeum-receptet” igényelhetnek, ha az orvos úgy vél
Sajátos nevelési igényű iskolások számára ad jótékonysági koncertet a Zeneakadémia nagytermében október 7-én a Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara. A jegyekből befolyt összeget teljes egészében a Pető András Kar Konduktív Gyakorló Általános Iskola javára ajánlják fel – közölte az egyetem. A sajátos nevelési igényű, mozgássérült gyerekeknek speciáli
Egy új diagnosztikai módszert is használnak az alsó végtagi artériák feltérképezésére a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján.
A hideg és a rekordmagas árak ellenére megteltek a sörsátrak az első este a világ egyik legnagyobb népünnepélyén, müncheni Oktoberfesten, amely két év járványügyi szünet után szombaton kezdődött el. A Münchener Merkur című lap beszámolója szerint a legtöbb sörsátrat már este fél nyolckor lezárták, így hosszú sorok alakultak ki a bejáratoknál. A szö
Bár a kormányzat által támogatott ingyenes méhnyakrák-szűréseket egyre többen veszik igénybe, a figyelemfelhívás továbbra is kulcsfontosságú – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára vasárnap Szarvason. Nagy-Vargha Zsófia egy a nőgyógyászati onkológiai világnap alkalmából tartott rendezv
Hazánkban európai viszonylatban rendkívül magas az érbetegek száma. Az új típusú vizsgálat rövidebb ideig tart a korábbi diagnosztikai eljárásoknál, és alkalmas a teljes alsó végtagi érrendszer három dimenziós leképezésére.
Mintegy 200 alkotó mutatja be munkáját október 6. és 20. között, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett kiállításán, a B32 Galériában. A FISE ünnepi bemutatója nem csupán a tagok által készített tárgyak prezentációja lesz, hanem a fiatalok válasza a kortárs magyar iparművészet előtt álló f
A 280 millió kilométer, amelyet az űrben töltött 437 nap alatt megtett, elegendő lett volna ahhoz Valerij Poljakovnak, hogy elérje a Marsot és visszatérjen.
Húszezer milliárdra becsüli a Földön a talajban és a fákon élő hangyák számát egy nemzetközi kutatócsoport; ez azt jelenti, hogy minden emberre 2,5 millió hangya jut.
Még a legkorszerűbb PC-k esetében is előfordulhat, hogy bele kell nyúlni az operációs rendszer működésébe, mert a gép már nem nyújt olyan teljesítményt, mint előtte. Ilyenre a Windows 11-nél is szükség lehet.
Rengeteg vita övezte és övezi Attila hun király személyét: sokakban munkál a vágy, hogy a magyarok, de legalábbis az Árpád-ház ősét lássák benne, ami egyben azt is jelenthetné, hogy el lehet mondani, valamikor a hunok/magyarok voltak Európa urai. De mi is az igazság? Hogy kimagasló tudományos, művészeti vagy például humánus eredmények, teljesítmény
Speciális állatállomással bővült a MATE Kaposvári Campusán működő Embrió-átültető Központ. A fejlesztés a napi kezeléshez és az embrió-átültetés előkészítéséhez biztosít nagy biztonságú, stresszmentes, elkülönített környezetet. Mindez nélkülözhetetlen az ott tartott magas genetikai értékű donorállatok csúcsgenetikai képességeinek továbbörökítéséhez
Az aszályról beszélget az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársaival, Horváth Ákossal, a siófoki obszervatórium vezetőjével és Lakatos Mónika éghajlat szakértővel Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely már a legnépszerűbb videomegosztó oldalon is megtekinthető. Áder János hangsúlyozta:
Környezetvédő szerveztek az uniós taxonómiarendelet azon fejezeteinek hatályon kívül helyezését követelik, amely a nukleáris energiával és földgázzal kapcsolatos tevékenységeket a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek körébe sorolja – derült ki az érintett civil szerveztek hétfőn közzétett közös közleményéből. Az Európai Unió
Harminc helyszínen több száz gépkocsi környezetvédelmi állapotát ellenőrzik mától péntekig Budapesten és három megyeszékhelyen – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium hétfőn a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a közúti közlekedési környezetvédelmi akció keretében a fővárosban naponta három-három, Debrecenben, Győrben és Szegeden pedig eg
A sírok mellett olyan szerszámokat és edényeket találtak, amelyeket minden bizonnyal azért helyeztek el az egykori gyászolók, hogy segítsék az elhunytak lelkét a túlvilágon.
Tematikus közönségtalálkozókra várják a nézőket az alkotók a magyar hegymászóról, Erőss Zsoltról készült, Magasságok és mélységek című játékfilm premierjéhez időzítve – közölték a szervezők. A hazai mozikban szeptember 22-étől látható, Csoma Sándor rendezte, megtörtént eseményeken alapuló alkotást országszerte több mint 40 moziban vetítik. Szeptemb
Nemcsak a párizsi Eiffel-torony, hanem a Louvre múzeumának és a versailles-i kastélynak a díszkivilágítását is a megszokottnál korábban lekapcsolják. A jelképes intézkedés a lakosságot is energiatakarékosságra ösztönzi – mondta Rima Abdul Malak francia kulturális miniszter. Szombat óta a Louvre fényeit már este 11 órakor lekapcsolják a hajnali 1 ór
Szombaton mutatja be Giacomo Puccini Tosca című művét a Magyar Állami Operaház. Az új előadásban Budapest és az 1950-es évek kommunista diktatúrájának fojtogató légköre váltja fel a napóleoni háborúk hajnalán a spanyol és nápolyi erők által megszállt Római Köztársaságot. Ókovács Szilveszter főigazgató második rendezését Kesselyák Gergely vezényleté
A Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU – International Astronomical Union) pályázatot hirdet 20 olyan exobolygórendszer névadására, amelyeket hamarosan a James Webb-űrtávcsővel is meg fognak figyelni a csillagászok. Az IAU Csillagászat Népszerűsítéséért Felelős Irodája (Office for Astronomy Outreach – OAO) felkéri az IAU soraiba tartozó, illetve azon
A csütörtöki autómentes napon egyetlen jeggyel egész nap, bármilyen hosszú távon, tetszőleges számban lehet utazni Magyarország területén – tudatta a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid a bejegyzésben kifejtette, hogy ha egy utas csütörtökre bármilyen távra szóló helyközi MÁV-Start,
Dinamikusan fejlődik az e-kereskedelmi piac Magyarországon, 2021-ben a forgalom több mint 1200 milliárd forint volt, 32 százalékponttal nőtt az elmúlt egy évben – derült ki a Mastercard által támogatott reprezentatív Fizetési Élmény Riportból, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatott. Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere a közlemény
Az európaiak 38 százaléka hetente legalább egyszer sportol, 17 százalékuk ennél ritkábban, 45 százalékuk pedig soha nem végez rendszeres testmozgást – derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett Eurobarométer-felmérésből. A felmérés szerint a 2017-es adatokhoz képest a helyzet nem változott lényegesen, azaz – mint írták – egyértelműen tov
Négy képzőművészeti egyetem – a római, a drezdai, a rigai és a budapesti – hallgatóinak az EU4Art projekt keretében készült munkáit mutatja be a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) az Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásáron október 6. és 9. között a Bálna Budapest épületében. Az Art Market Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nem
Szokatlan leletet, egy csaknem egyméteres mamutagyarat találtak a régészek egy váci mélygarázs építése előtt végzett megelőző feltárás során. A Salisbury Régészeti Kft. munkatársai a Ferenczy Múzeumi Centrum megbízásából végeztek ásatásokat a területen. A csaknem ezer négyzetméteres és mintegy kétméter mélységű terület átvizsgálásakor a neolitikumr
Magyarországon megtalálható minden olyan energiaforrás, például a szél és a geotermia, amelyek az energetikai átalakítás során lehetővé teszik, hogy függetlenné és zölddé váljunk – jelentette ki Palkovics László technológiai és ipari miniszter hétfőn Brüsszelben. A miniszter Brüsszelben bilaterális egyeztetéseket folytatott a foglalkoztatásért és a
Két különdíjat hozott el a magyar delegáció a 33. EU Fiatal Tudósok Versenyéről, amit szeptember 13-18. között a hollandiai Leidenben rendeztek meg – közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ). Az Európa Bajnokság különdíját (European Synchrotron Radiation Facility, ESRF) Barna Benedek László, a Budapesti Szent István Gimnázium tanulója nyerte el
Egy új diagnosztikai módszert is használnak az alsó végtagi artériák feltérképezésére a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján. Az új típusú, MR-rel végzett, kontrasztanyag nélküli mágneses rezonanciás angiográfiai vizsgálat (MRA) azoknál is elvégezhető, akiknél más fennálló betegség miatt ellenjavallt például a jódos kont
Szeptember 30-án, a Kutatók éjszakája rendezvénysorozat alkalmából megnyitja kapuit a nagyközönség előtt az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) intézeteinek is otthont adó Humán Tudományok Kutatóháza – közölte az ELKH. A közleményben beszámolnak arról is, hogy a BTK Kattanj a tudományra! címmel új tudománynépszerűsítő weboldalt és Facebook
Magyarország 1968-ban az új gazdasági mechanizmus bevezetésével akarta felpörgetni gazdaságát. Viszont egy nagyon rossz döntéssel hátat fordított a vasútnak, mivel a közlekedés jövőjét az akkori döntéshozók a közúthálózatban látták. Annak ellenére, hogy vasúthálózatunk sűrű volt, közútjaink viszont nagyon rossz állapotúak voltak. Ez önmagában tehát
Óriásbolygók éjszakája címmel különleges programmal várja a látogatókat a Svábhegyi Csillagvizsgáló október elsején. Idén közel járnak egymáshoz Naprendszerünk óriásbolygói, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. Júniusban a hajnali égen nyílt alkalom gyönyörködni a bolygófüzérben. A négy gázóriás időközben átvándorolt az esti égre, és
Joe Biden amerikai elnök is úgy fogalmazott az elmúlt napokban, hogy vége a koronavírus okozta világjárványnak, de messze nem állítható az, hogy teljes lenne a konszenzus ez ügyben.