Ez az első "földvédő" űrküldetés. Azt gyakorolják, hogy egy, esetlegesen a bolygónk felé haladó égitestet el lehet-e a kitalált módszerrel téríteni a pályájáról.
Az idei téli felvételi időszakban két olyan új alapszakra és egy új mesterszakra lehet majd jelentkezni, amelyek Magyarországon kizárólag a Budapesti Corvinus Egyetemen indulnak a jövő tanévtől. Mindkét alapszakot – a PPE-t (Philosophy, Politics, Economics) és az üzleti adattudományt (Data Science in Business) –, valamint a politikai gazdaságtan me
Visszautasította az amerikai filmakadémia a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára Bulgária által benevezett filmet arra hivatkozva, hogy abban a párbeszédek több mint 50 százaléka angol nyelvű – jelentette be a közösségi médiában Zornica Szofija, az Anya című film rendezője. A deadline.com szerdai beszámolója szerint a film készítői még a nevezés el
Új fényben és rendkívüli részletességgel mutatta meg a Neptunuszt és halvány gyűrűit a James Webb űrteleszkóp – írta a The Guardian című brit napilap online kiadása. Legutóbb 1989-ben készült hasonló részletességű kép Naprendszerünk legtávolabbi bolygójának gyűrűiről, amikor az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Voyager-2 űrszondája néhány órán át
Hetedik szemeszterét kezdi októberben a Semmelweis Egyetem (SE) idősebb korosztálynak szóló, ingyenes, online előadássorozata, amelyen regisztrálás után bárki részt vehet. A szenior akadémia idei, október 3-án induló programsorozatának tizenegy online követhető előadásban szó lesz egyebek mellett a robotsebészetről, a szorongásról, a betegjogokról
A hortobágyi pásztorok hagyományos tudása, Méhkerék román néptánchagyományai, valamint az úrihímzés hagyománya és kortárs hímzőműhelyekben való továbbélése is felkerült a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére – közölte a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. A Hortobágy pásztorközösségei mintegy kétszáz pásztordinasztia emlékeit, hagyomá
Az őszi repülőgépes rókavakcinázás a déli és keleti megyékben október 1-jén kezdődik – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Kiemelték, a kampány nem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Az időpontokról a települések állategészségügyi és önkormányzati
Richter Gedeon születésének 150. évfordulója alkalmából, különleges, csúcsára állított 2000 forint névértékű színesfém emlékérméket bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken. Ugyancsak az évforduló alkalmából Richter Gedeon nevét veszi fel a kőbányai Vaspálya utca egy szakasza, valamint emléktáblát avattak a Kőbányán működő gyógyszergyár telep
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete - írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja.
Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.
Az Európa nagy részét a nyáron jellemző rendkívüli szárazság és forró időjárás alapvetően határozza meg a várható terméshozamokat: kukoricából és napraforgóból is alacsonyabb terméshozamok várhatók – derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat nemzetközi agrometeorológiai helyzetképéből. Az elemzésben emlékeztettek rá: az időjárás az egész világon
A restaurált filmeket és mozgóképritkaságokat bemutató Budapesti Klasszikus Film Maraton idei programjából az Álmodozások kora, az Égigérő fű, a Hófehér, a Hosszú alkony, a Hannibál tanár úr, valamint a Hosszú futásodra mindig számítunk című alkotások csütörtöktől vasárnap estig ingyenesen megtekinthetők a Nemzeti Filmintézet (NFI) online streamin
Csaknem 140 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM). Az idei World Press Photo kiállítás számos társadalmi igazságtalanságot mutat be, a megörökített pillanatok többsége sajnos nem derűs. Ez is azt bizonyítja, hogy a világ egy hosszabb nyugalmi korszak után sajnos veszélyese
Első alkalommal vizsgálta meg egy kutatócsoport, milyen arckifejezéssel reagálnak a magzatok a különféle zöldségek ízére, és kimutatták, hogy a keserű kelkáposztára több esetben vágtak inkább síró grimaszt, mint az édes sárgarépára. Korábbi tanulmányok alapján már lehetett arra következtetni, hogy a várandós nő étrendje hatással lehet arra, hogy a
Bár jó ideje komoly szívbetegségben szenved, Schwarzenegger továbbra is aktív életet él. Volt testépítő, kormányzó és világszerte ismert hollywoodi színész is – az osztrák tölgy irigylésre méltó életutat járt be. Arnold 70 felett se tétlenkedik. Ám mint annyi hírességnél Arnoldnál is rögös út vezetett a sikerhez. Ma már nehéz elképzelni, de gyerek
Bár jó ideje komoly szívbetegségben szenved, Schwarzenegger továbbra is aktív életet él. Volt testépítő, kormányzó és világszerte ismert hollywoodi színész is – az osztrák tölgy irigylésre méltó életutat járt be. Arnold 70 felett se tétlenkedik. Ám mint annyi hírességnél Arnoldnál is rögös út vezetett a sikerhez. Ma már nehéz elképzelni, de gyerek
Az iskolában megjelenő társadalmi egyenlőtlenségek problémáját járja körbe a Legyél a padtársam! Párbeszéd egy befogadó társadalomért című konferencia, amelyet szombaton rendeznek Budapesten, és amelyet koncert és kiállítás is kísér. A szervezők közleménye szerint az Inclusion4Schools Projekt és az Oltalom Karitatív Egyesület közös rendezvénye szak
Az NMHH összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat és leghatékonyabb ötleteket, amelyek bevethetők a kéretlen elektronikus hirdetések elleni védekezésben – tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság(NMHH). E-mail-címünk átgondolt, tudatos megosztásával, a gyanús üzenetek törlésével, a spam- és ártalmastartalom-szűrő programok igénybevételé
Az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon debütál Lakatos Róbert Ki kutyája vagyok én című dokumentumfilmje, amely magyar-román koprodukcióban készült. A Közép-Európa legfontosabb fesztiváljai között jegyzett szemle műsorra tűzi Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmjét is, amely nemrég, magyarországi premierje alkalmával elnyerte a Cine
Az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársai olyan molekulákat és nanooptikai rendszereket vizsgáltak, amelyekkel a jövőben optoelektronikai eszközök kapcsolási sebességét több nagyságrenddel lehet növelni. A projekt keretében a kutatók fontos felfedezéseket tettek a lézerfény által irányított elektronok nanométeres tartományban tör
A Jupiter Nap körüli keringésének legfényesebb szembenállásába kerül szeptember 26-án. Az óriásbolygó 1963 óta most a legfényesebb, legközelebb tizenkét év múlva lesz hasonló a helyzet. A jelenség szabad szemmel is látható lesz jövő hétfőn este: 20 óra után a keleti látóhatár felett egy igézően fényes, fehér csillag fog ragyogni. A Jupiter most ren
Japán kutatók vízre bukkantak a Földtől 300 millió kilométerre található Ryugu aszteroidából származó kőzetmintában, ami alátámaszthatja a földi élet űrbéli eredetéről szóló elméletet – írta honlapján a The Guardian című brit napilap. Az 5,4 grammos mintát a Hajabusza-2 szonda gyűjtötte a Ryugu aszteroidáról. Az elemzést a Science című tudományos f
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete – írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja pénteken. A kezelés a közönséges herpeszvírus (herpes simplex) legyengített formáját használja, amelyet úgy módosítottak,
Benyovszky Móricra méltán lehetünk büszkék mi, magyarok, Magyarország nemzetiségei, és büszkék lehetnek rá a lengyelek is – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a 18. századi magyar világutazóról elnevezett köztér avatásán pénteken Budapest VIII. kerületében, Józsefvárosban. Potápi Árpád János hangsúlyozta, hogy Benyovs
Világszerte már több, mint százezer Zumba oktató működik. A hivatalos minősítés megszerzéséért kövér összeget kell fizetni (itthon közel százezer forintot) és a vidám vállalkozás még némi havidíjjal is megterheli az oktatókat – cserébe folyamatos képzést biztosít nekik. Egy 147 milliárdos üzletről van szó, de hogyan is kezdődött mindez? – a bbc.com
Fesztivállal ünnepli húszéves utójubileumát a Karaván Színház szeptember 29. és október 2. között. Az elmúlt négy év produkcióiból válogató rendezvényen az érdeklődőket színházi produkciókkal várják, a gyerekek számára zenés, bábos előadásokat szerveznek, az előadások után pedig koncertek színesítik a programot – közölték a szervezők. A Karaván Szí
Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében. A politikus erről Csíkszeredában beszélt szombat délelőtt, a Csíkszéki Gazdanapok keretében szervezett konferencia megnyitóján. A miniszter – aki Csíkszék RMDSZ-es szenátora – úgy vélte: N
Lajkó Félix hegedűvirtuóz október 15-i koncertje lesz a kiemelt eseménye az idei, immár 11. Wine and Violin Hegedűkészítők Szalonjának a Fonó Budai Zeneházban. A vajdasági hegedűművész a zene nyelvén mesél érzésekről, hangulatokról, betekintést nyújtva belső világába – szerepel a ajánlóban. Mint írták, Lajkó Félixnek a koronavírus-járvány miatt töb
A bölcsészkaron többek között a francia idegenlégió magyar vonatkozásiról, a flow-kutatásokról lesz szó, míg az egészségtudományi karon a szakszerű elsősegélynyújtást ismerhetik meg a látogatók, de az eseményeken lesz lehetőség interaktív mikroszkópos vizsgálatok elvégzésére is.
Több mint nyolcvan programmal, köztük a legfrissebb magyar megjelenésű könyvekkel, a tavaly Goncourt-díjjal jutalmazott francia regénnyel, skandináv krimikkel és koncertekkel is várja a közönséget a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár október 13. és 16. között, a Nemzeti Táncszínházban. A rendezvényen Mohamed Mbougar Sarr bemutatja Az emberek le