A NASA Perseverance marsjárója olyan kőzetmintákat talált egy kiszáradt folyómederben, amelyek minden eddiginél erősebben utalhatnak arra, hogy valaha volt élet a vörös bolygón.
Itt vannak a Müncheni Autószalon szenzációi. Az európai gyártók a kínaiak árszintjét követnék, enyhítenének néhány szabályon, bevezetnék a roncsprémiumot, így próbálnák visszahozni a kínálatba az elérhető árú típusokat és életet lehelni az európai autóiparba.
A kaktuszok gondozása sokak számára kihívást jelenthet, különösen a szezonális változások idején. A szabadban tartásuk és a teleltetésük kulcsfontosságú, azonban szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy a télálló fajták felelőtlen kiültetése komoly veszélyt jelent az őshonos növényvilágra nézve.
Rendkívül ritka és látványos "anyahajó" szupercella alakult ki tegnap, szeptember 8-án Oklahoma északnyugati részén, a High Plains régióban, ami a helyi viharvadászok szerint az év leglátványosabb természeti jelensége volt.
A kanadai férfi húsz évig volt vak, miután egy ritka autoimmun betegség megtámadta a szemét. Egy különleges eljárással saját fogából építettek új látószervet számára.
Kiderült, hogy az autóban már 2012-ben is több kilométer volt, mint amennyivel 2021-ben eladták olvasónknak, de nemcsak ezzel csapták be, hiszen az E320CDI motorja is katasztrofális állapotban volt.
A klímaváltozás hatása az élelmiszerbiztonságra: kutatók kimutatták, hogy a melegebb nyarak és hosszabb nappalok növelik a Salmonella-fertőzések kockázatát Európában.
A NASA új bizonyítékot talált a Marson: a Jezero-kráterből származó kőzetmintában mikrobiális életre utaló jelek mutatkoztak – de a kutatók óvatosságra intenek.
A július elején felfedezett 3I/Atlas a Naprendszeren kívülről érkezett, ezért kezdték el terjeszteni róla, hogy idegenek űrhajója. A Széchenyi- és Prima Primissima-díjas csillagász azonban határozottan cáfolta ezeket a feltételezéseket. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy az objektum decemberben kerül a legközelelebb a Földhöz, akkor távcsővel i
Orrfolyás, influenza, koronavírus - mind együtt támadnak most a gyerekekre, és a tanárokra is. Beindult a tanév... Akar ön fülgyulladást vagy légcsőhurutot kapni?
Súlyos agyi és idegrendszeri károsodást okozhat, hosszú távú tüneteként tartós fejfájás, koncentrációs zavarok, dadogás és eszméletvesztés is jelentkezhet.
Egyre többen kritizálják a fogamzásgátlókat azért, mert megzavarják a hormonháztartást, és akár bizonyos ráktípusok előfordulási esélyét is növelhetik. Kockázatok valóban vannak, de arról már kevesebb szó esik, hogy milyen pozitív hatásaik lehetnek. Mit mond a tudomány jelenleg ezekről a szerekről?
Egy kutatás kiderítette, hogy a béta-blokkolót szedő nők jelentősen nagyobb arányban haltak meg vagy kerültek újra kórházba szívelégtelenség miatt, mint azok, akik nem kaptak ilyen kezelést.
Világszinten Magyarország az elsők között van a fej-nyaki daganatok halálozási listáján, pedig korai stádiumban felfedezve ezek a ráktípusok is jó eséllyel gyógyíthatók.
Ha a jelenlegi szabályozások érvényben maradnak, az Antarktisz felett 2066-ra, az Északi-sarkvidék felett 2045-re, a világ többi részén pedig 2040-re állhat vissza az ózonréteg az 1980-as szintre.
Egy friss tanulmány szerint a ’70-es évek után született generációknál három-négyszer gyakoribb a betegség előfordulása, mint az ’40-es években születetteknél.
Egyre kevesebb klinikai kutatás zajlik Magyarországon, és az Európai Unió is kezdi elveszíteni a versenyképességét globálisan, pedig szép nagy piacról van szó, ahonnan lehetne enyhíteni az egészségügy pénzhiányán.
A TikTok hónapok óta az amerikai kormány célkeresztjében áll, mivel Washington nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva azt követelte, hogy a cég adja el amerikai leányvállalatát.
A Brazíliában felfedezett új baktériumtörzs genetikailag hasonlít két másik, szintén Dél-Amerikában előforduló kórokozóhoz, amikről ismert, hogy légycsípés útján képesek embereket is megfertőzni.
Az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése lesz pénteken nap közben: a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem és az OTP Fáy Alapítvány a Gazdaságtudományi Karon tanulók pénzügyi tudatosságának, műveltségének erősítésére. Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője az InfoRádióban kiemelte: a felmérések azt mutatják, hogy ennek a korosztálynak jól jön a gazdasági ismeretek fejlesztése, ráad
A titán-dioxidot 2022 óta tilos élelmiszerekben használni az unióban, de 91 ezerféle gyógyszerkészítményben ott van, mert nem sikerült még jobb alternatívával kiváltani. Megoszlanak a vélemények arról, hogy pontosan mennyire is káros ez az évtizedek óta használt adalékanyag.