2025. március 28. péntek

márc. 28
10:42
Jobban függünk a közösségi médiától, mint a telefonunktól (Telex)
Egy kísérletben az alanyoknak fel kellett állniuk munka közben, ha a telefonjukat akarták használni. Az eredmény: inkább a laptopon pörgették a közösségi médiát.
márc. 28
11:03
Közös orvosi-robotika projektet indított az Óbudai, a Szingapúri és a Stanford Egyetem (Infostart)
Digitális iker alapú orvosi és laboratóriumi robotika projektet indított el az Óbudai Egyetem, a Stanford Egyetem és a Nemzeti Szingapúri Egyetem (NSU) a HU-rizont program keretében – jelentette be Kovács Levente professzor, az Óbudai Egyetem rektora. Hozzátette, a projekt konzorcium vezetője és intézményi centruma is a hazai egyetem.
márc. 28
12:24
Az emberi érintést is felülmúlja az új kínai robotkéz (hirado.hu)
A kutatók szerint a fejlett tenyértapintás és a rugalmas, ügyes ujjak kombinációja új lehetőségeket nyit az interaktív robotika területén.
márc. 28
12:45
Nyugtalanító bejelentést tett a NASA (Infostart)
Világszerte több mint 2,5 millió négyzetkilométerrel csökkent a tengeri jégtakaró február közepére a 2010 előtti átlaghoz képest – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Nemzeti Hó- és Jégadatközpont (NSIDC).
márc. 28
14:12
122 év után igazolták a háromszög négyszögesítéséről szóló feladvány megfejtését (Telex)
Egy angol matematikus 1902-ben adott fel egy puzzle-rejtvényt, de csak nemrég sikerült igazolni, hogy nincs jobb megoldás, mint amit egy akkori olvasó adott.
márc. 28
15:54
Egy laboráns kertjéből került elő egy olyan antibiotikum, ami gyógyszerrezisztens baktériumokat is öl (Telex)
A larocidinnek elnevezett molekula másképpen működik, mint a többi antibiotikum, ezért tud hatásos lenni.
márc. 28
16:54
A hidegháború alatt a CIA az elveszett Frigyládát is kereste (Demokrata)
A Csillagkapu projekt keretében extraszenzoros észleléssel rendelkező egyéneket toboroztak.
márc. 28
20:00
Lenyűgöző látvány: részleges napfogyatkozás lesz március 29-én – eláruljuk, mikor és hogyan láthatod a legjobban (SzMo)
Megfelelő védelemmel látványos élményben lehet részünk, hiszen jól kivehető lesz, ahogy a Hold lassan beúszik a Nap elé, és kicsit "megharapja" a fényes korongot.

2025. március 29. szombat

márc. 29
0:18
Újabb úttörő küldetésre készül a SpaceX: olyan helyre mennek, ahol ember még nem járt (hirado.hu)
Ezt az útvonalat még egyetlen űrmisszió alatt sem járták be.
márc. 29
0:18
A legnagyobb tragédia lenne, ha a száj- és körömfájás a vadállományba kerülne (Telex)
Az Állatorvosi Egyetemen a száj- és körömfájással foglalkozó bizottság tagjai azt mondták: itthon a tömeges vakcinázás nem megoldás, és a legfontosabb a fertőzés megelőzése.
márc. 29
7:24
Félelemkeltő programokkal veszik rá az online csalók a felhasználókat bizalmas adataik megosztására (hirado.hu)
A kiberbűnözők az emberek félelmeire építve hitetik el velük, hogy valóságos számítógépes vírusok áldozatai lettek és ráveszik őket, hogy az azonnali védelem érdekében vásároljanak "vírusvédelmi szoftvert".
márc. 29
7:30
Íme egy újabb internetes csalás (Demokrata)
Az üzenet általában azt állítja, hogy a számítógépet veszélyes, kártékony program fertőzte meg, amely bármikor a rendszer összeomlásához vezethet.
márc. 29
14:06
Nem látta ma a napfogyatkozást? Ilyen volt (Telex)
Biztosan sokan vannak, akik elfelejtettek felnézni az égre.
márc. 29
21:39
Összeomlás-kutató: végtelen növekedés nem lehetséges egy véges erőforrásokkal rendelkező bolygón (Infostart)
A klímakatasztrófa egyértelművé tette, hogy a folyamatosan növekvő gazdaságra alapozott társadalom fenntarthatatlan. Ezért a fogyasztás tudatos minimalizálására lenne szükség, az erőforrásokat pedig az úgynevezett polikrízisre történő mentális felkészülésre kellene fordítani – mondta az InfoRádiónak Stumpf-Biró András összeomlás-kutató. A Pannon Eg

2025. március 30. vasárnap

márc. 30
0:18
Musk arra utalgatott, hogy tavasszal lelép a DOGE-ból (Telex)
A Fox News megkérdezte Musktól, hogy folytatja-e a kormányzati tevékenységét a 130 napos időszakon túl vagy sem.
márc. 30
0:22
Lemondott az amerikai gyógyszerügyi hatóság vakcinákért felelős vezetője (Telex)
Dr. Peter Marks választhatott: lemond vagy elbocsátják. Ő a lemondást választotta.
márc. 30
11:15
Furcsa helyről került elő egy olyan antibiotikum, ami hatásos a gyógyszerrezisztens kórokozók ellen (Infostart)
A talajmintából előkerült részecske hatásosságát már állatkísérletekkel is igazolták, most azon dolgoznak a kutatók, hogy mielőbb gyógyszer készülhessen belőle.
márc. 30
12:12
Másfél millió fotó szivárgott ki különböző társkereső applikációkról (Telex)
A fotókat egy szerveren mindenféle jelszó vagy egyéb védelem nélkül meg lehetett tekinteni, a kiszolgáló hónapokig nem javította a hibát, pedig január óta tudott róla.
márc. 30
14:45
Kilövés után röviddel lezuhant az első, Európából indított orbitális rakéta (Infostart)
Negyven másodperccel az indulás után visszazuhant a fölre az első, a kontinentális Európából indított orbitális rakéta vasárnap a norvégiai sarkvidéki Andoya űrbázison.
márc. 30
15:48
Meghibásodott és visszazuhant a földre a Spectrum tesztrakéta (Telex)
Az Isar Aerospace német startup rakétájának a célja, hogy segítsen elszakadni Európának Elon Musk SpaceX-étől.
márc. 30
20:06
Csendes gyilkosként támadja a magyarokat a magas vérnyomás, pedig már elég egyszerű lenne nyakon csípni (Telex)
A probléma évtizedek óta köztudott, mégsem teszünk ellene eleget. Sokan még ma is úgy mennek orvoshoz, hogy 150 feletti az alapvérnyomásuk, és szerintük ez nem baj. Az is gond, ha nem tudunk jól vérnyomást mérni, és egy csomó olcsó készülék van a piacon, amivel nem is lehet.
márc. 30
21:39
Palkovics Lászlónak avatárja lett, aki bevezet minket az MI rejtelmeibe (Infostart)
Új közösségi oldalán keresztül betekintést nyerhetünk a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos mindennapjaiba. Palkovics László az InfoRádióban elmondta: az MI inkább a javunkra szolgál, és csak kevésbé erősíti a félelmet, de nagyon fontos a tudatos és erkölcsös használat, amelyet egy hamarosan felálló hatóság ellenőriz majd, és ha kell

2025. március 31. hétfő

márc. 31
5:45
Ravasz módszert alkalmaz a YouTube (Infostart)
Tesztüzemben már zajlik a reklámmentes videónézést kínáló linkek megosztása lehetősége a YouTube Premium felhasználóknál, de korántsem biztos, hogy élesben is világszerte el fog indulni az opció.
márc. 31
10:24
Lezuhant és felrobbant egy tesztelt rakéta Európában (hirado.hu)
A cég Elon Musk SpaceX-ének és Jeff Bezos Blue Originjének lenne az európai riválisa.
márc. 31
11:48
A Concorde-nál csendesebb és messzebbre repülhet majd Kína új szuperszonikus repülője – 2049-ben (Telex)
A C949 öt óra alatt lerepülheti a Sanghaj–Los Angeles-távolságot, ami a hagyományos utasszállítókkal egy tizenkét órás utat jelent.
márc. 31
12:12
A Földről támogatja magyar honfitársa munkáját a tartalékos kutatóűrhajós (hirado.hu)
A Duna Család-barát című műsorában elmondta, a magyar űrprogram célja, hogy magyar kutatók kísérleteit magyar ember végezze el a Nemzetközi Űrállomáson.
márc. 31
13:24
Új kurzus segít a fiataloknak ellenőrizni az online híreket (Telex)
Milyen konkrét lépésekkel ellenőrizzünk egy gyanús online tartalmat, és ezeket hogyan jegyezhetjük meg könnyedén? Ezt mutatja meg a Detekto új kurzusa.
márc. 31
14:00
Vigyázat! Tudatosan hazudik a mesterséges intelligencia (Demokrata)
A nem polkorrekt témákban a mesterséges intelligencia-rendszerek tudatosan hazudnak.
márc. 31
16:18
Évente ötezren halnak meg egy olyan betegségben Magyarországon, amely szűréssel megelőzhető lenne (hirado.hu)
A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója azt mutatja be, hogyan kell a vizsgálatra felkészülni.
márc. 31
16:24
Vezető tudósok figyelmeztetnek: itt az ideje elhagyni a fosszilis tüzelőanyagokat (Telex)
Egy friss jelentésben a kutatók felvázolják, mi minden sérülhet, ha nem állunk át a fosszilis anyagokról a tiszta energiára.

2025. április 1. kedd

ápr. 1
4:27
Digis volt? Erről nem árt tudnia (Infostart)
Áprilistól D-Ügyfélkapu néven, megújult arculattal érhető el a Digi Ügyfélkapu applikációja – olvasható a One Magyarország sajtóközleményében.
ápr. 1
10:21
Különleges űrküldetést indított a SpaceX (Infostart)
Sikeresen indult a Fram2 a SpaceX rakétájával.
ápr. 1
10:42
Az űrállomáson ragadt űrhajósok szerint Musk téved, senki nem hagyta őket cserben (Telex)
Barry Wilmore és Sunita Williams megint elismételte, hogy nem a Biden-kormány túszai voltak, csak így jött ki a lépés.
ápr. 1
12:00
A rossz levegő is hozzájárul ahhoz, hogy egyre kevesebb gyerek születik (Telex)
A HUN-REN KRTK kutatása alapján a szálló por koncentrációjának emelkedése a születésszám visszaesésével jár.
ápr. 1
13:18
Gyapjas ördögöt találtak egy amerikai nemzeti parkban (Telex)
Kutatók egy új napraforgófajt találtak, amit bolyhos szirmai miatt becéznek így.
ápr. 1
16:30
3800 éves amulettet talált egy hároméves kislány Izraelben (Telex)
A kislány és családja egy régészeti ásatás közelében túrázott, a Biblia szerint ezen a területen csapott össze Dávid és Góliát.

2025. április 2. szerda

ápr. 2
0:18
Miért volt ennyire pusztító a mianmari földrengés? (Telex)
A gyors tudományos elemzéseknek köszönhetően most már jobban értjük, mi és hogyan történt, miért hatott olyan nagy területre és milyen romboló hatása lehetett a mianmari földrengésnek. De miért dőlhetett össze ezer kilométerrel arrébb egy toronyház?
ápr. 2
4:39
Tiltott tartalmakkal körözné le társait az egyik böngésző (Infostart)
A ProtonVPN csúcsminőségű biztonsági, teljesítmény- és feloldási képességeket kínál, miközben titkosított úton küldi és fogadja az adatokat.
ápr. 2
6:36
200 millió X-felhasználó emailcíme szivároghatott ki (Telex)
A X-nél viszonylag gyakoriak a hasonló adatszivárgások.
ápr. 2
6:54
Csökkenti a termékenységet a levegőben lévő szállópor a kutatók szerint (hirado.hu)
A kutatók ok-okozati kapcsolatot tárnak fel a szálló por koncentrációjának növekedése és a születésszám jelentős csökkenése között.
ápr. 2
6:57
Nem lassan épül le az agyunk, hanem van egy nagyon gyors szakasz – ekkor kezdődik (Infostart)
Amerikai kutatók több mint 19 ezer ember agyfelvételét nézték át, az adatok alapján pedig egyértelműnek tűnik, hogy az agy nem egy lassú folyamat során öregszik.
ápr. 2
11:48
Új biztonsági stratégiát jelentett be az EU, FBI-t csinálnának az Europolból (Telex)
Az Európai Unió is csatlakozik a rendvédelmi szervek titkosított adatokhoz való hozzáféréséről szóló diskurzushoz.
ápr. 2
12:18
Hamis reklámok terjednek Karikó Katalin Nobel-díjas kutató nevével (hirado.hu)
Karikó Katalin Nobel-díjas professzor, kutató hangsúlyozta, soha nem adta és a jövőben sem adja nevét semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához.
ápr. 2
15:48
Annyira sok itthon a nikotinmérgezés, hogy új monitorozási rendszert vezet be a kormány (Telex)
Az új típusú dohánytermékek megjelenése miatt megnőtt a légzőszervi panaszok és mérgezési esetek száma.
ápr. 2
18:12
Mikor lesz képes gyógyítani a mesterséges intelligencia? És hogy állnak ebben a magyarok? (Telex)
Vagy már ma is realitás a gyógyító MI? Egyáltalán, hogy áll a globális MI-verseny? Nézze meg itt a CEU erről szóló előadását!
ápr. 2
18:54
Budapestnél nagyobb jégtömb szakadt le az Antarktiszon – elképesztő, mit találtak alatta a tudósok (SzMo)
A kutatók olyan ökoszisztémára bukkantak, amely akár évszázadok óta rejtőzve fejlődhetett a jég alatt.
ápr. 2
19:54
Vészjósló földrengések tartják izgalomban Izlandot (Telex)
Két helyen is figyelemre méltó vulkánkitörés zajlott április 1-jén: Hawaiin még most is tart a lávaszökőkút, Izlandon pedig szokatlan módon a kitörés után is folytatódtak a rengések.

2025. április 3. csütörtök

ápr. 3
0:18
A muslicák azért szeretik az alkoholt, mert így jobban bejönnek a nőstényeknek (Telex)
Egy friss kutatás szerint a hím gyümölcslegyeknél az alkohol fokozza a feromonok kibocsátását, amellyel könnyebben találnak nőstényt a párzáshoz.
ápr. 3
0:21
Áttörés jöhet az Alzheimer-kór felismerésében (Infostart)
Az új vérvizsgálat korai felismerést tesz lehetővé.
ápr. 3
0:25
Nemzetközi beágyazottság, gyakorlat, közösség - tűzi zászlajára az új METU-rektor (Infostart)
Április 1-jén Kucsera Tamás Gergely lett a Budapesti Metropolitan Egyetem új rektora, míg a Művészeti és Kreatívipari Kar dékáni feladatait Megyeri Gábor látja el. Kucsera Tamás Gergely azt mondta, a célja szélesíteni az egyetem nemzetközi kapcsolatait, és erősíteni a gyakorlatorientált képzési formákat.

Keresés