A jelenséget egy napkitörés váltotta ki, a fényt a SuperCam és a Mastcam-Z műszerek is észlelték. A NASA kutatói szerint ez a felfedezés új távlatokat nyithat a sarki fények kutatásában.
Ezüstérmet szerzett Vida Ákos, a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium tanulója az Ohióban rendezett ifjúsági tudományos versenyek világbajnokságán.
Nagy István agrárminiszter furcsa kijelentést tett a betegség elleni vakcinázásról. Bár nem teljesen tiszta, hogy is értette, amit mondott, és a minisztérium nem válaszolt a kérdéseinkre, utánajártunk, miért nem vakcináznak Magyarországon.
A szívgyengeséghez vezető állapot halálozási aránya magasabb a férfiaknál, különösen, ha testi stressz váltja ki. A kutatók hormonális okokat is vizsgálnak.
A szívgyengeséghez vezető állapot halálozási aránya magasabb a férfiaknál, különösen, ha testi stressz váltja ki. A kutatók hormonális okokat is vizsgálnak.
Dolgozott az atombombán, barátja volt Neumann János, és kitüntették a legnagyobb díjakkal is. Az Amerikába emigrált matematikus jelentős hatást gyakorolt a modern tudomány fejlődésére.
Az eset után lefolytatott hatósági vizsgálat érdekes részleteket tárt fel, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos biztonsági intézkedések néha veszélyesek lehetnek.
Az élelmiszer-csomagolás rejtett veszélye: műanyagokból, fémekből és papírokból származó vegyi anyagok kerülhetnek az ételeinkbe. Az élelmiszercsomagolásokból származó vegyi anyagok komoly egészségügyi kockázatokat, például rákot, szívbetegséget és anyagcserezavarokat okozhatnak.
Friss kutatás szerint a Sumatran orangutánok is képesek a rekurzióra, vagyis a rétegezett kommunikációra. Ez új megvilágításba helyezi az emberi nyelv eredetét és fejlődését.
A lézeres berendezéseknél a legkisebb változás az egész kísérletet tönkreteheti. Vannak kihívások, de hisznek benne, hogy sikerülhet jóval fenntarthatóbbá tenni így a nukleáris anyagok tárolását.
Tornádók pusztítottak az Egyesült Államok középső és keleti részén: legalább 28 halott, félmillió ember áram nélkül. Részletek a károkról, mentésekről és a várható további viharokról.
Egy történet a természet alkalmazkodóképességéről és az együttélés erejéről. A természet egyik legkülönlegesebb barátsága: egy magányos narvál, aki belugák közé keveredve talált otthonra a kanadai Szent Lőrinc-folyóban.
Az egyetemi hallgatók egyre rafináltabb módszereket vetnek be a mesterséges intelligencia (MI) által generált esszék eltitkolására. Ahelyett, hogy csupán a tiszta, hibátlan szövegeket adnák be, szándékosan gépelési és helyesírási hibákat szórnak el az AI munkájában. A "Ha csalni akarsz, akkor intelligens módon kell csalnod" mottó jegyében a diákok
Megdöbbentő részletek derülnek ki a balatoni vidrák állapotáról egy hosszú távú kutatás során. A szakemberek jelenleg a Balaton vízgyűjtő területén és a Kis-Balatonnál térképezik fel a balatoni vidrák populációját, céljuk a pontos állományméret meghatározása és a hosszú távú megfigyelések megalapozása.
A fejlesztők reményei szerint a speciális eljárás segítségével a jövőben közvetlenül az égési sérültek sebeire lehet majd nyomtatni a mesterséges bőrt.
A Telex egész napos élő adásában Schwab Richárd belgyógyász, és Békés Gábor közgazdász beszéltek a tudományos kutatások megbízhatóságáról, valamint a böjtölés és az alkoholfogyasztás hatásairól.
Fokozatosan emelkedik a pázsitfűfélék és a kora nyári gyomok pollenkoncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ hétfőn.
Trump kormánya megfelezné a NASA tudományos büdzséjét, szinte már a bölcsőben megfojtanák az USA egyetlen saját űrhajóját, viszont így Elon Musk SpaceX-ének kevesebb konkurenciával kellene számolnia.
Mátyus Edit, az ELTE kutatója kapta idén az Osztrák Tudományos Akadémia rangos Lieben-díját, amivel a molekuláris kvantumdinamika terén végzett úttörő munkáját ismerték el.
Egy ausztrál kutatócsoport olyan lebomló csomagolást fejlesztett ki, amely teljesen eltűnik a természetben. Legyen szó talajról, vízről vagy komposztról. Az új anyag baktériumok által előállított poliészterből és fenyőfűrészporból készül, így kiválthatja a boltokban használt műanyag punnetteket.
Panama egyik szigetén a kapucinus majmok egyre többször rabolnak el bőgőmajom-kölyköket. Ez egy szokatlan és megdöbbentő viselkedést, ami már több tucat esetben előfordult. A tudósok szerint ez a jelenség nem a táplálkozással, hanem a társas tanulással és a szociális szokások terjedésével függ össze.
A klímaváltozás és a tóba kerülő szerves anyagok is problémát okoznak, de a már másfél évtizede jelen lévő, invazív kvagga kagyló különleges szerepet tölthet be a víz tisztításában.
Korábban ismeretlen baktériumtörzset azonosítottak a kínai Tienkung űrállomás fedélzetén. A felfedezésről szóló nemrég publikált tanulmányból kiderül, hogy a törzs a Niallia tiangongensis nevet kapta, és egy Földön ismert baktérium teljesen új variánsa.
A Fidesz kitalálta, hogy az online térben is felveszi a kesztyűt a Tisza Párttal szemben, és nemsokára ott is ők lesznek Európa legszervezettebb politikai közössége. Az viszont több okból sem biztos, hogy százezer, fideszes véleményeket harsogó emberrel közelebb kerülhet a kormánypárt a 2026-os győzelemhez.
Pontosan 50 éve kezdődött a XX. szazad arányaiban talán legvéresebb népirtása. Kambodzsában mindenkit megoltak, akik nem rendelkeztek paraszti gyökerekkel. A vörös khmerek tombolása négy éven át tartott.
A Föld mélyében rejtőző természetes hidrogén akár 170 000 évre elegendő tiszta energiát biztosíthat. Így válhat a geológia a jövő zöld üzemanyagának kulcsává.
Egy 28 000 éves gyermeksír újabb bizonyítékkal szolgál az emberek és neandervölgyiek közötti keveredésre. Genetikai nyomok, temetkezési rituálék és közös történelmünk lenyomatai kerülnek napvilágra.
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szerint a cél az, hogy Magyarország 2030-ra Európa tíz leginnovatívabb országa közé kerüljön. Az alapítványi forma az MNB-botrányból már ismerős lehet.
A poláris örvény az egyik lehetséges oka a hideg tavasznak, ami nem is annyira hideg. Az elmúlt évtizedekben 25 nappal lett hosszabb itthon a nyár és a tavasz.
Várhatóan június 8-án, magyar idő szerint délután 3 óra után startol el az Egyesült Államokban az az űrhajó, amely a következő magyar asztronautát juttatja fel a Nemzetközi Űrállomásra.