A februári részletes államháztartási adatok szerint 408 milliárd forintos lyuk keletkezett az év második hónapjában. Az első két hónap "A két év első kéthavi egyenlegének eltérő alakulásában a...
Simon Peresz izraeli elnök jókívánságait küldte az irániaknak a perzsa újév alkalmából csütörtökön a két ország közti pattanásig feszült helyzet ellenére.
Orosz katonák csütörtökön elfoglalták a "Luck" és a "Hmelnickij" nevű ukrán korvetteket Szevasztopolnál - közölte a TSzN ukrán televízióval az ukrán haditengerészet egy neve elhallgatását kérő tisztje.
A délelőtti felemás kötvényaukciók mellett is meghirdetett mindhárom kötvénysorozatra délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ, amelyeken összesen végül 10 milliárd...
Schiffer András közölte: a többi közt automatikus és rendszeres vagyonosodási vizsgálatot vezetnének be a politikusok és az állami, önkormányzati cégek vezetői esetében.
Az ATP kimutatása szerint a férfi teniszezők közül John Isner nyerte meg eddigi pályafutása során a legjobb arányban a rövidítéseket. Az amerikai óriás mögött Roger Federer áll a második helyen, míg a harmadik Novak Djokovics.
A szociális földprogram keretében az idén 250 millió forintra pályázhatnak a hátrányos helyzetű önkormányzatok és azok intézményei - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán
Idén két százalékkal nőhet a magyar gazdaság a beruházások és a lakossági fogyasztás bővülésének köszönhetően, miközben az export is bővül; Magyarország középtávú növekedési kilátásai ugyanakkor visszafogottak – áll a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Magyarországgal foglalkozó éves jelentésében. A dokumentumot azután hozták nyilvánosságra csütörtökön, hogy a washingtoni székhelyű intézet szakértői…
Rúzsa Magdi is énekelni fog Závodi Gábor 50 hang című születésnapi koncertjén április 23-án. A két zenész reméli, hogy most nem lesz részük olyan kalandban, mint néhány évvel ezelőtt.
Újra működik a süllyedő oszlop az V. kerületi Városház és a Kossuth Lajos utca sarkán, így mostantól újra csak engedéllyel lehet behajtani a Városház utcába - tájékoztatta az V. kerületi önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
Az irodalmi útikalauz megjelenéséhez a Nemzeti Kulturális Alap 400 ezer forinttal, a megye több településének önkormányzata további 200 ezer forinttal járult hozzá.
A Hungaroringen mérte össze az erejét Szalay Balázs és Michelisz Norbert. Az Opel Dakar Team és a Zengő Motorsport ötletes videóval lepte meg az autósport kedvelőit. Íme!
A Fed-ülés eredménye miatt az európai piacokon a kereskedés első szakaszában estek az indexek, az amerikai tőzsdék nyitása idején azonban javulni kezdett a hangulat, amiben a várt feletti...
A hétvégén is többfelé megerősödhet, helyenként viharossá fokozódhat a szél. Csapadékra vasárnap lehet számítani, a hétvége nagy részén jellemzően napos, meleg idő várható, 24 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
A legjelentősebb francia mobilszolgáltató, az Orange teljes adatforgalmát és az abban rögzített minden adatot a francia titkosszolgálatok (DGSE) rendelkezésére bocsát - írta csütörtök délután megjelent számában a francia napilap.
Az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben, 48 milliárd köblábbal csökkentek az USA gáztartalékai az EIA legfrissebb, a múlt hetet lezáró adatai szerint. Az adatra 1,5%-os mínuszba esett az amerikai...
Közel hétszáz tűzoltójármű modelljét és maga építette makettjét őrzi a salgótarjáni Angyal Tibor. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alezredese negyed százada kapta első tűzoltóautóit, a járműparkot külföldi útjai során gyarapítva gyűjteménye rég kinőtte az otthonát, így a legszebb darabokat a salgótarjáni tűzoltóságra bemutatókra érkező óvodások és iskolások az igazgatóság…
Elhunyt 99 éves korában Khushwant Singh, India egyik legismertebb írója, újságírója, akinek magyarul is megjelent Át, Pakisztánba című regényéből film is készült.
Magyarország polgárai összerezzennek, ha a miniszterelnök hangzatos ígéreteket tesz – jelentette ki az Együtt-PM Szövetség vezetője csütörtökön Csongrádon.
Mondjuk nem is egyszerű a feladat. Vagy az is lehet, hogy eleve csikóhalakat akartak Zorróval. Mindegy, legalább igyekeznek a népek a Hegyalja úton. (Via)
Idén már a nyilvános online adatokat is felhasználja a kockázati kérdőívet (KOCKERD) kitöltő vállalkozások ellenőrzéséhez és a vizsgálati célpontok kiválasztásakor az adóhatóság – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A kérdőív kitöltésére felkértek körének szélesítése, valamint a nyomtatványok információtartalmának helyszíni ellenőrzése is várható. Kiemelt figyelemre számíthatnak azon cégek, melyek…
Idén két százalékkal nőhet a magyar gazdaság a beruházások és a lakossági fogyasztás bővülésének köszönhetően, miközben az export is bővül. Magyarország középtávú növekedési kilátásai ugyanakkor visszafogottak - áll a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Magyarországgal foglalkozó éves jelentésében.
A tanteremben felszerelt biztonsági kamera rögzítette a szörnyű pillanatot, amikor egy diák egyszer csak felpattant a padból és kivetette magát az ablakon. Nem élte túl a zuhanást.